A családom és minden körülöttem lévő ember folyton csak csicskáztat és cseszeget, mindig mindenért én vagyok a hibás akkor is ha csak jót akartam, nem bírom már mit tegyek?

Most kimentem a konyhába, a tesóm a cserépkályha előtt állt, megöleltem és két másodperc múlva atomerősséggel lökött el magától (nagyon fájt), mert hogy én nekem egy normális mozdulatom nincsen és megégett, anyu rögtön szaladt hozzá a krémmel, jaj így jaj úgy, én akkor akartam enni.. Kivettem a szekrényből egy tányért de meggondoltam magam, visszatettem és szép lassan bekullogtam a szobámba. Tesóm és anyu is jön utánam hogy menjek ki de nem vagyok éhes és mondtam is nekik. Anyu elkezdte megint hogy ez neki milyen rossz, hogy mindig csak a cirkusz van... De hát higgyétek el, nekem sem egy leányálom.

Mindenki folyton csak b*szogat, ha valamit nem jól csinálok akkor tesóm folyton mondja hogy mekkora paraszt vagyok, volt hogy azt mondta rám, hogy büdös sz*rházi (csak mert nem adtam neki oda a gépemet hogy játsszon), meg hogy én milyen toprongy vagyok (nem farmerban mentem el ma egy helyre, ahol ki sem szálltunk, csak autóztunk)... Apu folyton azzal cseszeget hogy mekkora sut vagyok, olyan fenekem van mint anyának, már nagyobb, meg hogy már fogyókúrázzak, meg hogy milyen büszke a tesómra, mert őt nagyon sokáig cseszegette ugyanezzel és most nagyon sokat fogyott...

Az iskolában egyetlenegy barátom nincsen, folyton szívóznak velem és én ki nem állhatom őket. Akikkel szívesen lennék, azok meg inkább mással vannak...

Alig várom hogy hazaérjek, menjek a nyuszijaimhoz, velük eltöltök egy kis időt, bejövök és gépezek. Nekem ez annyira jó és én nem is akarok mást csinálni, mással lenni... Biztos, hogy velem is baj van, de én azt szeretem és kedvelem, akivel ez kölcsönös... Mit tehetnék, megőrülök?!

12/L