Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek ez így tisztességes?

Szerintetek ez így tisztességes?

Figyelt kérdés

Védekezés mellett terhes lettem, a párom azonnal közölte, hogy vetessem el. Meg sem próbálta velem megbeszélni a dolgot. Nem vagyok teljesen abortusz ellenes, de nem értek vele egyet, ha elkerülhető. Úgy gondoltam megbeszéljük, és együtt döntünk, alapvetően nem éreztük még magunkat felkészültnek egy babára, ezért védekeztünk.

Rájöttem, hogy nem szeretném elvetetni a babát, viszont a páromban is csalódtam, nem gondoltam, hogy ilyen ember, akivel egy ilyen dolgot nem lehet megbeszélni. Azt mondta, neki nem kell gyerek, erre azt mondtam, aláírunk egy papírt, hogy lemond a gyerekről és nincs láthatási joga, én pedig lemondok minden igényemről vele szemben (vagyis mintha nem ő lenne az apja). (Nincs szükségem a pénzére, a szeretetét pedig nem tudom kierőszakolni)

Szerinte ez tisztességtelen, szerintetek?

Ja, és már akkor is szakítanék vele, ha elvetetném a babát.



2012. nov. 20. 14:49
 101/148 anonim ***** válasza:
Én meg értem amit mondasz, de ennyire nem kellene elvakultnak lenned. Szerinted teljesen mindegy, hogy az apád meghal vagy elutasít és szinte megtagadja a létezésed??
2012. nov. 23. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/148 anonim ***** válasza:
100%

Ez ebből a véleményből indult ki:


" POntosan a gyereknek is vannak jogai...joga van pl a saját apjához és normális/teljes családhoz...amitől az édesanyja úgy ahogy van megfosztja. "


És akkor ebből a szempontból ugyanaz... nem kell feltétlenül a gyermek képébe vágni kiskorában a teljes igazságot... lehet szépíteni is rajta...


És külön kiemelni, hogy az anyuka mennyire ragaszkodott hozzá...


És én még mindig azt mondom, inkább egy apától fosszam meg a gyermekem, mint az életétől..


De ez parttalan vita, úgyse tudjuk egymást meggyőzni, úgyhogy részemről itt pontot is teszek a végére...


Főleg, mert ebben az esetben az anyuka egyáltalán nem vacilál, Ő akarja, és felvállalja ezt a gyermeket...


Az apa nem... és bár az anya nem akarja kényszeríteni semmire, úgy áll hozzá, ha ő nem akarja, akkor meg se szülessen... én ebben látok önzőséget.

2012. nov. 23. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/148 anonim ***** válasza:
Én nem is szeretnék meggyőzni senkit...a kérdezőt aem természetesen. Szíve joga...de ettől még nem tudom megérteni.
2012. nov. 23. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/148 anonim ***** válasza:
100%

#98 "Azért, mert egy 8-10 hetes magzatot már élőlénynek tekintek, és nem tudnám kiontani az életét? Ha emiatt szar alak vagyok, vállalom..." - én is élőlénynek tekintem... él is, meg lény is. Nem személy... azzal meg semmi gond nincs természetesen, hogy ki hogyan tekinti a saját életében, a gond mindig azzal van, ha a saját meggyőződését egy másikra akarja rákényszeríteni. Én nem agitálnálak sokkoló képekkel téged, hogy menj abortuszra, te miért teszed másokkal, hogy ne menjenek??? Miért nem úgy bánsz másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak?


A másik, hogy nem azt mondtam, hogy "manipulált", hanem, hogy "manipulatív borzalom", ami azért kettő. (némileg manipulált is különben)

Szóval tudod, a művi abortusz történései objektív tények. Erről viszont lehet úgy is filmet csinálni, hogy reklámozzam az abortusz-klinikámat (már, ha lenne olyan:)), lehet úgy is, hogy természettudományos látásmóddal igyekszem a valóságot bemutatni, meg lehet direkt elrettentő célzattal is. Ebből ugye a középső a korrekt alkotás, a két másik meg a manipulatív. Mondok példát is neked a benne levő manipulációs szándékra: "a magzat menekül a gyilkos eszköz elől"... a menekülés ugye tudatot, gondolkodást feltételező szándékos reakció, ha valakire azt mondom, hogy "menekül", arról azt is mondom, hogy értelmez egy szituációt, képes gondolkodni, következtetni.

A jelenet meg pont ugyanaz, mint ha fogok egy amőbát (igen, egyetlen sejt, és nyugodtan kipróbálhatod, ha van mikroszkópod, meg egy vázád állott vízzel, abban biztos van amőba) és megvilágítom hirtelen erős fénnyel. "menekülni" kezd - és hát kevéssé valószínű, hogy az amőba rettegni kezdett, kínokat élt át (meg az egyéb narrációk) azzal az egy sejtjével... hanem biztosan kijelenthető, hogy szimpla reflex-tevékenységet látunk, az amőba is, meg a filmben a magzat is érzékelte az őt körülvevő környezet megváltozását, ami kiváltotta a minden élő sejtben és sejt-szerveződésben meglévő vitális alapreflexet, a változás elől kavirnyálást.

Tudod, mennyivel más lenne a nézői reakció ugyanarra a filmre, ha mellette valóság-közelibb narratívák hangzanának el? Na ennyit arról, hogy mi manipulatív. Tudod hogy hat ugyanaz a képsor, ha mellé azt mondják, hogy "a magzat menekül a gyilkos eszköz elől" vagy ha azt, hogy "a magzat reflexesen reagál a környezete változásaira"???


Ja, és hát persze,az ember SZUBJEKTÍV véleményét meglehetősen befolyásolja a személyes tapasztalat... ami eszerint neked meddőségi problémáról van, nekem meg nem várt gyermek megszületéséről, 2 szemszögből is. De tudni kell azt is, hogy a szubjektív vélemény (se a tiéd se az enyém) nem objektív valóság, hanem annak a saját agyunk "törőközegén" megváltozott torz leképezése.

2012. nov. 23. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/148 Pendulum92 ***** válasza:
60%

Előző: szépen kifejtetted még ha ezzel páran nem is fognak egyetérteni. Megprobálom kifejteni a véleményem miért is.

Az ember úgy gondolja, mivel két lábon jár, és van egy nagy méretű agya, magasabb rendű, mint bármely más élet a földön,hiszen minden más "csak" állat és "csak" növény.Tehát ha egy amőba menekül a fény elől, nem fogják sajnálni, mivel "csak" egy egysejtű eukarióta élőlény, ami reflex szintjén reagál a környezete(tehát a ténylegesen rá ható miliő)elemeire. Ha egy emberről(embriórol) van szó, már is más a hozzállás, ahogy te kifejtetted.


Csak egy érdekesség: Biokémikusok szoktak úgy kísérleteket végezni, hogy egy szervezetből kivesznek egy sejtet,és azt tanulmányozzák. Bármilyen hihetlen, megfelelő körülmények közt, EGY darab sejt is külön életbentartható, ami amúgy egy szervezetben(egy nagyon bonyolult, hatalmas szimbiózis) él, és nem szeparáltan.Ha úgy jobban tetszik, egy darab sejt is egész, teljes értékű élőlénynek tekinthető.Tény, hogy ezek alakultak ki először, és kezdtek összedolgozni, majd egyre bonyolultabbak lettek.


Elnézést a kis természettudományos elkalandozásomért:)


ui.:Ha úgy nézzük, senki sem képviselhet objektivitást, mivel mindenki egy "szűrőn" át észleli a valóságot(vagy amit annak gondolunk).

2012. nov. 23. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/148 anonim ***** válasza:
56%

akkor tegyuk fel magunkbn aa kerdest mikortol el egy magzat.

Aki eletet ont oncellal aaz gyilkol ugye?Oncel ha a gyerket az apa nem akarja ha anyagi gondok vannak.

Linkelek egy erdekes riportot foleg a vege elgondolkodtato.

[link]

2012. nov. 23. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/148 anonim ***** válasza:
39%

Ez pedig egyenessen csodalatos film egy abortusz tulelo nyilatkozata

[link]

Az elet szent nagyon haragszom aki azt mondja orokbeadni soha nem tudnam inkabb elvetetem (megolom)

Szornyu mondok ezek.

Sok sikert kedves kerdezo a babahoz megtartod jol dontesz.

2012. nov. 23. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/148 anonim ***** válasza:
76%
#106 "Aki eletet ont oncellal aaz gyilkol ugye?" - döntsd el magad. A sárgarépa él ugye? Az, hogy megedd, és jól lakjál, az öncél ugye? Ha kihúzod a sárgarépát és megeszed, akkor te egy gyilkos vagy?
2012. nov. 23. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/148 anonim ***** válasza:
30%

Egy répa meg egy gyerek az azonos kategória?

Ezt a hülye példát!

2012. nov. 23. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/148 anonim ***** válasza:
48%

#109 - "Az elet szent nagyon haragszom aki azt mondja orokbeadni soha nem tudnam inkabb elvetetem (megolom)

Szornyu mondok ezek. " - pedig akár magam is mondhatnám, én, mint egyébként anno örökbefogadott gyerek is kevésbé rossz megoldásnak tartom a művi abortuszt az örökbeadásnál addig, amíg erre lehetőség van.

2012. nov. 23. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!