Nem vállaltam el a munkát a pénztelenségünk ellenére sem - sz*r ember vagyok?

Oh, nem számítottam ekkora agresszivitásra és rosszindulatra, legalábbis ilyen szintűre semmiképp...

Tény, hogy nem írtam a körítést, gondoltam, hiába írok személyes dolgokat, mert aki rosszindulatú, az azzal együtt is, meg anélkül is olyan megjegyzést ír, amitől kirohad az orrszőröm. Szeretem ezeket az ,,anyuci, apuci eltart, de amúgy is majd megdugathatod magad, aztán abból lesz pénzed" dumákat, nagyon szívbemarkolóak. Úgy éreztem olvasgatás közben, hogy sokan csak a kérdésemet olvasták el, a többi hozzászólást és kiegészítésemet már lusták voltak. Valaki azt is írta biztatóan, hogy ha idén ellöktem magamtól az egyetemet, 100%, hogy jövőre is elfogom - nem tudom, ezt milyen alapon tippeled meg ilyen mértékben, de inkább ne vegyél rá mérget.

Szeretném leszögezni, hogy az egyetem eltolásának nem az volt a lényege, hogy itthon ülhessek, hanem hogy másik munkát találjak, miután a család kirakott, amiért szóltam, hogy jelentkeztem az egyetemre. Meg se várták, felvesznek-e vagy sem, mérgesek lettek, amiért ilyen hamar ott akarom hagyni őket, ezért kerestek helyettem mást, pedig olyan szolgalelkű, alkalmazkodó és rugalmas voltam, hogy szerintem azóta is visszasírnak. Amúgy szerettem a gyereket, bár néha falra másztam tőle... Lehet, hogy a jelenlegi remete életem nem árulná el egy külső szemlélőnek, de én egy rohadt ambiciózus embernek tartom magam, és nem mondanám, hogy jót tesz az önérzetemnek a semmittevés, már ha az emelt szintű érettségikre való tanulást és a háztartásvezetést annak lehet nevezni. Azt is írtam, hogy azért nem akarok olyan munkát, ami elveszi az életemet, mert az egyetemet tűztem ki célként, amihez nekem kelleni fog az emelt érettségi, amihez pedig idő kell, mert tanár nélkül nem olyan egyszerű szerintem a tanulás, nekem legalábbis. A hétvégéimtől azért nem szeretnék búcsúzni, mert van barátom, akit csak hétvégéken láthatok, mert ő kint lakik Piripócson. A Balatonért meg sosem voltam úgy oda, főleg nem egy idegen családdal úgy, hogy lényegében nem szórakozni megyek, hanem pesztrálni.

Jelenleg a bátyám és én egyedül lakunk, apa nevelt minket egyedül, de olyan helyzetbe kerültünk, hogy muszáj volt kimennie Amerikába, így tudunk csak megélni. Az öt hónap alatt keresett fizum jó részét bele adtam a sürgősen befizetendő számlákba és törlesztésekbe, szóval annyira nem vagyok semmirekellő. Elvállalhatok én egy 60ezres munkát, csak akkor kilőhetem az érettségi gondolatát meg a barátomat is, és 60ezer nem az a pénz, amivel akkorát tudnék segíteni, hogy apa hazajöhessen. Egyébként ő nem azért nézi rossz szemmel, hogy itthon vagyok, mert el kell tartania, ő nem ez a típusú szülő. Azért bántja a dolog, mert tudja, hogy magányos vagyok, és zavar, hogy nem tudok mit tenni. Ő barátokat és sikerélményt kíván nekem, nem pedig lakbért, amit neki adhatok. Azt is írtam, hogy jelentkezgetek állásokra, de havi 64ezerért nem rúgom fel a kitűzött céljaimat.

Nem vagyok egyébként luxusigényű, persze szeretem csorgatni a nyálamat a kirakatokra, tehát bőven tudnék mit vásárolgatni, de inkább csak örülök, hogy idén van rendes télikabátom.

Egyébként tudom, hogy sokan azt hiszik, tök laza munka a bébiszitterkedés, de van, hogy rossz a gyerek, és lesned kell minden mozdulatát, és harcolnod kell vele etetésnél, különben az anyja leszúr, hogy miért nem etetted meg és stb, pluszba még háztartási dolgokat is rád bíznak, szóval ez sem könnyebb munka, mint például egy irodában ülni. És épp ezért nem mindegy, hogy otthon ülök-e vagy egy idegen lakásban, mert itthon legalább tudok tanulni.

Tudom, hogy ez van elterjedve, hogy diplomával ki lehet törölni (aki meg a bölcsészszakokat büfés szaknak nevezi, az nagyon intelligens lehet, mert szóbeszéd alapján mond ilyen marhaságokat anélkül, hogy egyáltalán lenne valami fogalma arról, miről és mennyit tanulnak a bölcsészek). Érdekes jelenség ez Magyarországon, hogy a szakmunkás ember lenézi a diplomást, merthogy az csak ül az irodában, a diplomás meg lenézi a szakmunkást, merthogy csak ahhoz ért, hogy túrja a földet, de az ilyen álláspontok nem árulkodnak túl sok észről. Az ítélkezés és a szűklátókörűség mindig megy, az empátia már kevésbé.

Elolvastam persze a rendes hozzászólásokat is, akik megértettek, és köszönöm a biztatásokat, de a sok negatív ember is ráébresztett, hogy jól döntöttem. Magyarországon se a szakmunkás, se a diplomás nem talál korrekt munkát, innentől kezdve meg nem érdekel, ha a diplomámmal én se tudok ITT elhelyezkedni, habár azt is írtam egy hozzászólásomban, hogy nem a jó fizuért kell nekem a diploma, hanem presztizsből, hogy legyen egy tudásom, mert én ilyen beállítottságú vagyok. És lássuk be, ha lesz tanulói jogviszonyom, könnyebben találhatok majd munkát is, tehát ha nem is sokat, de valamennyit fogok keresni, miközben csinálhatom a dolgaimat is. Egyébként meg az okj, mint B terv sincs kilőve, szeretek például sütni, főzni, tehát egyáltalán nem a munkát kerülöm, hanem a marionett életet.

Én nem Magyarországban gondolkodom, lehet, hogy emiatt tűntem egy fentebb hozzászólónak nagypofájúnak (bár nem értem, élősködőnek nevezni saját magam miért vall kérkedő nagypofájúságra - ez elég vicces vád). Én nem tartom magam kevésre, nem fogok csak azért hiányszakmát tanulni, mert sz*rban van az ország, aztán meg boldogtalanul csinálni egy életen át olyasmit, ami kicsit sem áll hozzám közel. Lehet, hogy egyesek véleménye szerint gerinctelenség lelépni a süllyedő hajóról, szerintem viszont ésszerű, mert nem tudom, ki hogy van vele, de én egyszer élek, és nem egy süllyedő hajón szeretném kivárni, míg megfulladok.

Szóval rájöttem, hogy jól döntöttem, köszönöm. Mondhatják még azt, hogy kis 20 éves vagyok, és még szövögethetem az álmaimat, de egyszer úgyis rájövök, hogy itthon kár bármit is szövögetni, max ha van protekcióm, de szerintem egyelőre egészséges és pozitív életszemlélettel rendelkezem, és igen, hozok döntéseket, lehet, hogy néha tévedek, de kijavítom őket vagy pedig teszek róla, hogy legközelebb ne essek ugyanabba a hibába - mint például az egyetem kihagyása.