Nem vállaltam el a munkát a pénztelenségünk ellenére sem - sz*r ember vagyok?

20 éves vagyok, csak érettségim van, és eddig csak öt hónapot sikerült dolgoznom 310-es órabérért, egy 2 évesre vigyáztam heti 45-50 órában (45 volt az alap, a többi 5 órát a túlórák tették ki, amikért nem kaptam több pénzt, tehát ha 7-ig ott poshadtam, csak az volt a fejemben, hogy a túlórabéremből majd tudok venni egy jégkrémet). A negyedik hónap felénél bejelentettem, hogy egyetemre szeretnék menni, amire úgy kiakadtak a szülők, hogy a fizetésemet is úgy kellett kiharcolnom, miután találtak helyettem mást. Felvettek a suliba, de végül meggondoltam magam, és nem iratkoztam be, ergo munka és egyetem nélkül élősködök jelenleg. Most viszonylag meg tudunk élni, tehát idén már van csizmám, nem úgy, mint tavaly, viszont ha lenne munkám, lenne pénzünk szórakozni is, nem csak a számlákra. Néhány napja kaptam egy ajánlatot, egy ismerősöm otthagyja a bébiszitteri munkáját, és kérdezte, beajánljon-e engem. A munka tartalmazott volna heti 40 óra munkát és hébe-hóba a hétvégéket, meg három hónapot a Balatonon nyáron (400/óra). Azt mondtam, nem kérem, köszönöm - szeretnék hétvégén a saját életemmel foglalkozni, a nyárról nem is beszélve. Nem tudom eldönteni, legyen-e bűntudatom emiatt, ugye ilyen időkben, amikor az emberek ölik egymást a munkáért... Ez nem azt jelenti, hogy nem akarok dolgozni, mert minden nap jelentkezek hirdetésekre és szétszórtam már az önéletrajzaimat is... Tudom, hogy most élősködöm, de... Nem akarok megint szolga lenni. Ki hogy van ezzel?