Feleségem elhagy ha nem vállalok gyereket. Mit csináljak?
Sokat beszéltünk már erről régebben és ő most lett kész arra, hogy anya legyen. Mindenképpen akar gyerek(ek)et viszont én még nem és lehet, hogy később sem. Nincs bajom velük de félek a felelősségtől és a gyerek az egy életre van nem pedig pár órára/napra, ráadásul komoly dolog. Szeretjük egymást de azt mondta, hogy fájna neki de ha én ezt nem adom meg neki akkor inkább külön éljük tovább az életünket. Nem tudom mit tegyek, nem akarom elveszíteni.
28F
"Elvégre 28 éves a srác és valahol írta, hogy eddig a felesége sem akart."
Persze, de nem mindegy, hogy SOHA nem akart, vagy csak egy adott pillanatban. 24 évesen én sem akartam gyereket, csak annyit tudtam, hogy MAJD lesz. 28 évesen már akartam. Nem azonnal, de belátható, tervezhető időn belül.
Oké, de mondom, szerintem nincsenek túl ezen. Ha pedig ő most jött rá, hogy akar, a férje meg még nem, az nem kellene probléma legyen.
Nem hiszem, hogy 35 éves a felesége, hogy rohanni kelljen. Valószínű fiatalabb is, mint a kérdező (már csak az átlagból kiindulva).
Én úgy értelmeztem, hogy a feleség mindig is akart gyereket, de most érzi elérkezettnek az időt a kapcsolatban, hogy gyereket vállaljanak... a férj pedig nem. Ez már önmagában egy óriási konfliktusforrás, valakinek mindenképpen engednie kell... az pedig sose jó.
Én azt tudom, hogy a férjem hasonlóan érzett, de nem vallotta be, csak utólag. Végigrettegte a terhességem, hogy mi lesz, hogy lesz. Aztán abban a másodpercben, hogy megszületett a lányunk, azonnal beleszeretett és minden kétsége elmúlt rögtön. A szerelem azóta is tart (a lánya iránt, irántam már rég nem...) Szóval kicsit látom a pasi oldalt is, sokat beszélgettünk erről utólag, és belátta, hogy jól tette, hogy elnyomta a kétségeit és "engedett" az én igényeimnek... (nekem is nagyon ketyegett már a biológiai órám, 31 évesen szültem, 5 év együttlét után... nálunk is volt ilyen "várjunk még, nem érzem készen magam" időszak, sokáig. Olyan soha nem hangzott el, hogy "talán soha" nem akar gyereket, ha egyszer is elhangzott volna, én is elbizonytalanodtam volna a kapcsolat jövőjét illetően. Amikor sok év után "belement", hogy legyen gyerek, nem meggyőződéssel tette, de saját bevallása szerint nem bánta meg soha! Rengeteg probléma volt ezután a házasságban, de nem a gyerekvállalás miatt. A válásunk kimondásakor abban mindketten egyetértettünk, hogy egy dolog miatt nem fogjuk soha megbánni, hogy összeházasodtunk: hogy van egy csodálatos lányunk, akit mindketten imádunk!
Azt vegyétek figyelembe, hogy a gyerek az nem egyből sikerül, általában fél-1 év próbálkozás kell hozzá. A kihordás is közel 1 év, úgyhogy ha most belevágnak, akkor kb 2 év múlva lenne gyerek. Akor pedig már igencsak ideje volna. Igen, a többség 40 évesen vállal manapság gyereket, de az sem egészséges.
Ha a kérdező elzárkózik a gyerekvállalástól, akkor hagyja, hogy a felesége mással valósítsa meg az álmát. Váljanak el.
Szerintem felesleges ezen vitázni. Ha a kérdező írna is valamit, akkor jobban át lehetne látni a helyzetet, hogy mit beszéltek meg a feleségével.
Addig csak mindenki találgat, s egy-két válaszadó szerint az biztos úgy is történt.
Én azt szűrtem le ebből a pár sorból:
"Sokat beszéltünk már erről régebben"--->magyarul megbeszélték hogy a gyerek kérdést, hogy ha lesz, akkor mikor
"viszont én még nem és lehet, hogy később sem. "--->a kérdező meggondolta magát.
Azért én kíváncsi lennék, hogy ez a "sokat beszéltünk erről" mit takar.
Nem rég volt egy olyan történet itt a gyakorin, hogy húzták, halasztották a gyerekvállalást. Majd, ha kész lesz a ház, majd ha beindul a vállalkozás, majd ha kifizetjük az összes tartozást.
S az lett a vége, hogy a pasi azt mondta, hogy bocs, én mégse akarok gyereket.
Ez így szép és jó, de ezek ti vagytok. A te férjed így reagált, de talán ő nem fog.
Amikor én születtem, akkor is anya kérte erre apát, megbeszélték, aztán megszülettem, de akartak mindketten és a mai napig együtt vannak, már nagyon régóta, de olyan is van,ahol ez nem úgy sül el, ahogy nálatok. Azt pedig nem kívánom a kérdezőnek sem és a születendő gyerekének sem.
Pontosan ezt akartam én is írni, hogy a gyerek nem úgy jön, hogy na, akkor most jöhet, hanem sokszor évekig próbálkozni kell... még fiatalon is! Rengeteg huszonéves ismerősöm van, akinek 2-3 év után jött a várva várt baba. Sok hónap próbálkozás, vetélések, stb. (Nekem 3 terhességből egy gyermekem van, és egyik terhességem sem jött össze fél évnél hamarabb!). Szóval ha ez már egy több éves kapcsolat, akkor nagyon meg tudom érteni a kérdező feleségének a kétségeit.
Abba gondoljatok bele, hogy mennyire bízhat abban, hogy a férj gyereket akar valaha is, ha a ketyegő biológiai órájával inkább kezd egy teljesen új, bizonytalan párkeresésbe, amikor garantáltan évekig tart felépíteni egy kapcsolatot a nulláról a gyerekvállalásig...
Azért egy nő igen nehezen jut el idáig, én már több barátnőmtől hallottam, hogy "akkor már inkább kibekkelem azt az egy-két évet, minthogy újrakezdjem mással". Vagy a másik verzió a "jaj, véletlen teherbeestem" dolog, amiről már sokan írtak. Ebben a helyzetben egyszerűen NINCS jó megoldás, valaki mindenképpen "sérül", a kérdés az, hogy ki sérül jobban, illetve hogy tudnak-e találni kompromisszumot.
Én egyedüli megoldásnak azt látom, ha a kérdező teljes bizonyossággal el tudná dönteni, hogy 1-2 éven belül szeretne gyereket. Ez viszont nem így működik, és ezt nyilván a feleség is érzi!
Igen, mondjuk nem ártana, ha a kérdező elmondaná mi a helyzet.
Nekem az jött le, hogy régen beszéltek róla, akkor még egyikük sem akart, de most meg azt mondta a felesége hogy azonnal.
Azért ez az 1 év nem teljesen igaz.
Van, akinek nem jön össze, van, akinek igen, ezt előre nem lehet látni. Van aki első hónap után már terhes. Van, akinek pedig soha az életben nem lehet gyereke.
Nem törvényszerű, hogy addig kell próbálkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!