Férfiak! Ez tényleg ennyire elviselhetetlen?

Hűűű, jó kis vita kerekedett. De nem baj, jó minél több szemszögből megismerni a dolgokat.

Kedves Kérdező! Lehet, hogy rosszul jött le nekem a dolog, de az anyukád mintha kissé túlságosan rád lenne utalva. Az egy tök jó és dicséretes dolog, hogy te törődsz vele, ezt így kell csinálni, viszont szerintem az, hogy csak amiatt nem költöznél el tőle, mert ő akkor depressziós lehet, az enyhén szólva érzelmi zsarolás.

Az a része teljesen érthető a dolognak, hogy pénzkidobás lenne albérletben élni, amikor ott van egy szép nagy ház, ahol ketten is kényelmesen elfértek és persze hogy mindketten jól jártok az együttéléssel.

Viszont, szerintem ha lesz egy komoly párkapcsolatod, az lenne a legjobb megoldás, ha anyukáddal külön költöznétek, de egymáshoz nagyon közel, pl. 1 utcába vagy max. 5-10 perces távolságra.

Egyrészről anyukád egy felnőtt ember, el kell tudnia foglalni magát és nem támaszkodhat teljesen a gyerekére (ha egészséges). Attól még találkozhattok akár minden nap is, pl. munkából hazafelé menet beugorhatsz hozzá, tehát nem kell őt teljesen magára hagynod. Ha ezt elmondod egy férfinak, akkor valószínűleg meg fogja érteni. Míg egy anyóssal együtt élést sokan nem tolerálnak, ami azért érthető.

Más lakásában, házában soha nem érzi teljesen otthon magát az ember. Rengeteg olyan dolog van egy párkapcsolatban, amihez jó, ha nincs folyton néző- és hallóközönsége az embernek.

Ja, amúgy mi is egy fedél alatt élünk a párom szüleivel. Ők lent, mi pedig a teljesen külön bejáratú tetőtérben, teljesen külön háztartásban.

A gyerekek születése előtt sokat mérlegeltük, hogy mivel járnánk jobban, mert készpénzünk nem sok volt. Az albérlet ugye pénzkidobás. Saját lakást hitelre venni és 20 évre eladósodni is gáz, főleg hogy csak egy 50 nm-es lakást tudtunk volna venni. Így maradt ez a lehetőség. Fullra megcsináltuk a tetőteret, minden vadi új és minőségi és 2x akkora terünk van, mint egy lakásban, plusz ott a kert.

Nekem is kellemetlen sokszor, hogy itt vannak a párom szülei és szoktam is néha morogni, de azért jóval több pozitívum van és ezt próbálom szem előtt tartani. Nekem az többet jelent, hogy a gyerekek a nagyszüleikkel is napi kapcsolatban vannak és hogy bármikor lehet rájuk számítani, mint hogy teljesen önálló lehessek.

Jelzem, egy társasházi lakásban sem tehet meg akármit az ember és ott is elég sok mindent hallanak és látnak a szomszédok. Akkor meg már inkább egy olyan emberhez alkalmazkodom, akire számíthatok is.

Kár, hogy az egyik válaszoló felesége ezt nem képes felfogni. És sajnálom, hogy már csak a gyerek miatt vannak együtt :(

Ja, amúgy pár éve még én is alkalmatlan lettem volna az ilyen együttélésre, csak közben felnőttem és tudok logikusan is gondolkozni :)

Hát az elég gáz! Olyan férfival, aki nem törődik a szüleivel és elvárja, hogy te sem törődj a tiéddel, nem is érdemes kezdeni, mert valószínűleg veled is olyan lenne!

Kívánom neked, hogy mielőbb találj egy társat, akivel mindannyitoknak megfelelő megoldást találtok majd!

95. és 98. voltam.

46,88,92 vagyok.

98-ast irigyelem, ill. a párját!

Sokkal jobban jártatok, hogy maradtatok.

Ahogy írtam, beadtam a derekam. Ennek az eredménye:

- -75ezer ft havonta

- -50 négyzetméter

-ahol most lakunk, soha nem is lesz a miénk (albérlet)

-1 helyett 3 szomszédhoz kell alkalmazkodni.

-1 helyett 3 hallja, hogy mit csinálunk (panel miatt sokkal hangosabban..). Akik a szüleimmel ellentétben be is szólnak, ha esetleg szaladgál a gyerek.

-3 szomszéd közül (természetesen) egyiknél sem tudom letenni a gyereket, hogy nyugodtan el tudjunk menni valahova.

Ezt onnan tudom, hogy depressziós volt, amíg vissza nem költöztem hoZZÁ. Azóta sikerült kigyógyulnia, de könnyen visszaeshet, ha megint mAGÁRA hagyom.

Bocsika akkkor depis.... és téged zsarol