Férfiak! Ez tényleg ennyire elviselhetetlen?

Tudod attól, hogy nem lakom az egész családommal az anyám seggébe, még jó viszonyban vagyok vele. Ahogy sok más százezer normális ember is.

Nem tűnt még fel, hogy a te fajtád van kisebbségben? És nem azért, mert az a normális, hanem mert ti vagytok a nem normálisak....

Néhányszor említve lettem pro és kontra, úgyhogy összefoglalnám a véleményemet:

A kérdező nem szeretné magára hagyni az édesanyját, akinek rajta kívül nincs már más hozzátartozója. Ez szerintem dícséretes dolog.

Nekem úgy tűnik, nem az anyja zsarolja érzelmileg, hogy maradjon vele (ezt én is elítélném), hanem a kérdező képtelen magára hagyni, mert tisztában van vele, hogy az megviselné az anyját (ezt szintén meg tudom érteni).

Azt is tudom, hogy vannak szülők, akik a gyerekeik nélkül is jól elvannak, él még a párjuk, van jó társaságuk, vagy épp nincs igényük társaságra, ezzel sincs gond, mindenki boldog.

Azt is megértem, ha egy fiatal azt mondja, nem szeretne a szülei közelében élni, nem olyan szoros a kapcsolat köztük, nem is igényli egyikük se a rendszeres találkozást. Ilyan is van.

Azt már kevésbé tudom feldolgozni, hogy vannak fiatalok (és sajnos úgy látom, nem is kevesen), akiknek semmit nem jelentenek a szülők. Menjen öregotthonba, kórházba, ahová akar, de ne legyen része az ő életének.

Az ilyenek hülyézik le a kérdezőt, és vádolják az édesanyját is önzőséggel, talán azért, hogy a saját önzésüket igazolják.

Csak annyit kéne megérteni, hogy több generáció együttélése is eredményezhet teljes, lemondásoktól mentes életet. És ez járhat legalább annyi előnnyel, mint hátránnyal, legyen szó akár házimunkáról, gyerekfelügyeletről vagy a költségek megoszlásáról. Persze ehhez olyan emberek kellenek, akik ezt így látják, nem minden ember alkalmas erre, tehát leszűkül a kör az ismerkedésnél. Ugyanakkor az is valószínű, hogy az a valaki, aki képes értékelni a kérdező gondosságát, hasonlóan gondoskodna róla is, ha a sors úgy hozza, nem kérné, hogy ne szüljön gyerekeket hogy megőrizze az alakját, nem cserélné le, ha mégsem sikerülne megőriznie, és valószínűleg úgy nevelnék a gyerekeiket, hogy azok 20-30 évvel később is úgy tekintsenek rájuk, mint a szüleikre.

Én megértem, hogy egy házban nem akarnak lakni az anyukáddal a férfiak, mert akkor egy olyan emberhez kéne alkalmazkodniuk, akit nem ők választottak együttélésre.

A legtöbb férfi pedig örül, hogy végre úgy élheti az életét, ahogy elképzelte, és keres egy olyan lányt, aki hasonlóan képzelte el. Másrészről jó pár embert zavarhat a tudat, hogy anyuka lenn van, mikor ő éppen szeretkezni szeretne a feleségével. Vagy csak egy gatyában menne ki szobából. Ha pedig gyereknevelésre kerülne a sor, akkor szerintem sokan nem szeretnék, ha más is "nevelné" esetleg olyan dolgokkal, amikkel nem ért egyet.

Viszont a közelébe költözés sem valami jó ötlet(mennyivel közelebb?) Nem tudom, hogy állsz anyagilag, de inkább a biztos munkahelyedhez legyél közel. Egyedül lakni tényleg nem rémálom, csak kell egy kis idő amíg megszokja az ember. Egy-két háziállat segíthet. Szerintem az lenne korrekt, ha egy egy vasárnapi ebédre ugranátok át a pároddal, azt még 30 km távolságból is meg lehet tenni. Közben kétnaponta nyugodtan telefonálhattok. Vagy keress anyukádnak valami részmunkaidőős dolgot. Esetleg ilyen skypeos lelkisegélyszolgálatos cuccot. Tudna beszélgetni másokkal, ha már eljárni nem akar, és úgy érezheti, hogy segít is.

Ja és ne felejtsük el azért, hogy a párodnak is lesz majd anyukája/apukája akit nem akar egyedül hagyni..

Ujjujujjuj gyerekek!

Ne menjünk ebbe bele! Lassan megint két részre oszlik az ország :-)

Tudjátok mit? Természetes dolog az is, hogy az ember el akar szakadni valamennyire a szülői háztól.

DE annak is természetes dolognak kellene lennie, hogy az ember nem hagyja magára a beteg, vagy betegségre hajlamos szülőjét.

Nekem mindkét szülőm él, szerencsére egyik sem beteges. De ha idősebbek lennének, vagy betegek, vagy valamelyik magára maradna, stb, eszem ágában sem lenne megtenni, amit megtettem (már többször hozzászóltam, én vagyok az, aki a párja kedvéért albérletbe ment...). Inkább húzzon a p..csába mellőlem az, aki nem képes elviselni a szeretteimet, akiknek szükségük van rám. Ahelyett, hogy segítene nekem ebben. Nem tudnám magamnak megbocsátani, hogy anyám felnevelt, de én otthagyom egy másik ember kénye-kedvéért, holott eljött az az idő, amikor vissza kellene adnom azt a sok jót, szeretetet, törődést, amit huszonévig adott, és életre nevelt.

Az ember általában a szerelmével szeretne összeköltözni. Nem tudom elképzelni, hogy anyóssal/anyukámmal lakjak együtt. Szerintem:

1. Találsz egy igazi papucsot, aki még szeretni is fogja, hogy anyukáddal irányítgatjátok.

2. Találsz egy lakás nélküli pénszűkében élő bácsit, akinek nincs más választása, minthogy alátokrendeli magát. (Mint korábban írták, jobb ha munkanélküli, akkor anyukád sem unatkozna.)

3. Eladjátok a házat, vesztek két lakást ~10 km-re egymástól, és lesz esélyed a boldog életre.

4. Minden marad így ahogy van.

Mást nem nagyon tudok elképzelni. Nem fogod elhinni, én is szeretem a szüleimet, sőt, a nagyszüleimet is, és törődünk is velük. Vasárnaponként átjön nagymamám, de hétközben egyszer én is felugrom pár percre. Volt olyan rokon akinek ápolásra lett volna szüksége, 0-24, mellé szereztünk egy ápolónőt. Volt olyan rokon is aki nem bírta az egyedüllétet, tényleg egyre furcsábban viselkedett, elhelyeztük egy öregekotthonában, ahol jól érzi magát, látogatjuk.

Senki nem adhatja fel a saját életét máséért, ezt el sem lehet várni! Anyukád így messziről nagyon önzőnek látszik.

L

Kedves kérdező. Nem akartam először hozzászólni a témához, de bele-bele olvasgattam és hidd el nagyon is jól gondolkozol.

Anyukád egyedül van, mert senki másra nem számíthat már rajtad kívül. Nagy lakásban éltek miért is kéne külön költözzetek. Biztos, hogy nagyon jó a kapcsolatotok. Nem kell egyedül lennie egy lakásban ami lehet sok ember számára érthetetlen miért is gond. Vannak emberek akik szeretnek egyedül élni. Én 25 éves vagyok és nem tudnám elképzelni, hogy egyedül lakjak. Akkor fogok csak elköltözni itthonról ha egy pasival költözhetek össze. Én szüleimtől eltudnék költözni, mert ők ketten vannak. Dee ha Isten ments bármelyikük egyedül maradna egyből magamhoz költöztetném. És ha ez a barátomnak nem tetszene, nem maradnék vele. Igen felnőtt emberek vagyunk akiknek kell a párkapcsolat, de mit lehet elvárni olyan embertől akinek a szülő csak teher? Nem az életünkben szól bele, nem mondja mikor mit csináljuk, csak ott van, hogy idős korára ne egyedül kelljen élnie. Egyszerűen egy két hozzászólás nagyon felháborító. Ahogy írta valaki, mintha nem anya szülte volna őket, vagy pedig többet ér nekik egy férfi vagy egy nő aki lehet pár év múlva otthagyja őket, de egy szülő mindig mellettük volt, gondoskodott róluk. Persze kivétel azok a szülők akik a gyerekükkel se foglalkoztak soha.