Most akkor én kitartott vagyok? És ez szégyellnivaló?

Semmi szégyellnivaló nincs ebben.

Nekem sokkal szimpatikusabb az, ha valaki "tud élni", mint az örökös konvencionális görcsös társadalomfüggés és megfelelniakarás.

Kérdésedre válaszolva: Igen, kitartott vagy! DE, ha közös megegyezéssel nem dolgozol, az kicsit más! Ezt NEKTEK, kettőtöknek kell eldönteni. Ha megtehetitek, és a párod is úgy gondolja,hogy el tud tartani és el is akar,akkor jó. Annyit fűznék hozzá (de ez a magánvéleményem), hogy később esetleg lehet ebből vita. Megmondom őszintén, én nem tudnám elviselni,hogy eltartsanak. Egyrészt mert nekem sokkal többet jelent,ha megdolgozhatok a dolgokért,másrészt megőrülnék,ha nem dolgozhatnék, és tuti halálra unnám magam. Azt sem tudom elképzelni,hogy ha rám tör az unalom, elugranék vásárolgatni, szerintem elég hamar megunnám. Jó dolog,ha nem KELL dolgoznod, de szerintem vállalj valami egyszerű munkát, akár csak heti 2-3 napra. Gondolom fiatal vagy még, kell a gyakorlat és legalább lesz egy kis saját pénzed is,amiből tudsz venni a barátodnak szülinapra, karácsonyra ajándékot. Mert azt azért ne az ő pénzéből vedd.

Egyébként senkinek semmi köze hozzá, hogy ti hogy éltek! Általában az emberek féltékenyek! Ha nektek így jó és élhető, akkor ne törődj senki véleményével!

Akkor a háztartásbeli is kitartott?Merthogy mindig is voltak olyan nők, nem kis számmal, akik nem dolgoztak, csupán otthon, mivel a férjük eleget keresett.Csak ugye van az a fene nagy emancipáció, ami minden, csak nem ideális , a családok szempontjából legkevésbé sem.

Szerencsés vagy , hogy ilyen barátra találtál.De annyit azért ugye megcsinálsz, hogy szép renddel és finom vacsival várod haza?

És amikor öreg leszel, és lóg majd a melled, meg a s egged, jön az úszógumi, ráncok, pettyüdt bicepsz... akkor mihez kezdesz?

Mert a barátod beújít egy feszes húszévest, de te? Legalább főzni tudsz?

Ha "haszontalannak" érzed magad, akkor találj magadnak elfoglaltságot. Járj edzeni, tanfolyam, kézimunka, nyelvtanulás, főzés, házimunka stb. Esetleg szülj egy kisbabát:)))

Én anno mikor megtehettem, hogy nem megyek el dolgozni elmentem, mert én úgy éreztem magamat valakinek, ha elmegyek, kimondva kimondatlanul de én pocsékul éreztem magam az eltartott szerepébe és én sajnáltam is az eszemet és képességeimet, hogy huszonévesen elpazaroljam. Így munkába álltam és dolgoztam keményen, hogy én is le tudjak (már csak büszkeségből) is tenni az asztalra valamit. 11 év után pénzügyi vezető lettem egy cégnél, most itthon vagyok a kisbabámmal, de ez most más, jó érzés, hogy itthon lehetek:)

De hát nem vagyunk egyformák...

Nem tudom mennyire stabil ez a kapcsolat (gondolom nem vett el feleségül), én a helyedbe nem lóbálnám a lábam, hanem gyűjtögetnék, vagy tényleg képezném magam, mert ha ne adj isten pár év múlva vége, akkor mit fogsz csinálni?

Én nem ítéllek el! Viszont egy kicsit gondolj bele abba, hogy mi lenne akkor ha a pasi később lecserél egy másikra aki csinosabb, fiatalabb lesz nálad.Ott fogsz állni iskola nélkül, munka nélkül egyedül. Most megszokod a jólétet akkor meg szembesülni fogsz a nagy semmivel.

Ha nem dolgozol nem lesz nyugdíjad.

Szerintem ha nem is mész el dolgozni, mellette most megtehetnéd, hogy különféle tanfolyamok vagy éppen egyetemet végezz el. Ez be biztosítana arra a helyzetre ha rosszul sülne el a dolog!

Hjaaaaj.... én sem dolgozom. A párom nem is akarja, ha akarok valamit csinálni, akkor megtehetem. Bár az is munka, hogy várom haza őt a fárasztó munkából, finomságokkal, szeretettel, tiszta lakásban. Üdén, neki ez mindennél többet jelent. Bár én megtanultam 2 idegennyelvet( mondjuk könnyen ment mert ő is 6 nyelven beszél, és tőle is sokat tanultam.) Szerintem ne foglalkozz ki mit mondd. Élvezd! engem is megszólnak, még így is hogy már menyasszony vagyok, és úton a baba,mert az emberek

irígyek. Én csak azt válaszolom...tudom én vagyok az a nő aki csinos, mindig elegáns, friss, és még okos is. Minden nap köszönetet mondok a páromnak a csodás életért amit kapok tőle. Nem vagy kitartott, hidd el bármelyik nő szivesen lenne ebben a szituban.Aki azt mondja , hogy nem az nem is lessz soha, mert az játsza az eszét, vagy hazudik, nincs rá lehetősége. De én is azt mondom, használd azt a rengeteg időt tanulásra, mert ki tudja mit hoz a jövő. Szerintem a nyelvtanulás a legokosabb!! :)

4 évig a férjem eltartott.Nem csináltam mást,csak vásárolgattam,tévéztem,olvasgattam,délig aludtam,úszni jártam,konditerembe jártam.4 év alatt a nagy jómódomban azt vettem észre,hogy körülöttem mindenki dolgozik,és egyre magányosabb lettem,nem volt kivel beszélgetnem,és ami a lényeg nem volt semmi témám a párommal.Mégis mit mondhattam volna neki??

-ma megnéztem egy jó horrort és erről szól.

- ma vettem egy szoknyát..

- ma úsztam 4 sávot???

Sajnos a 4 évem alatt annyira elkényelmesedtem,hogy nem tanultam(pedig nyelvet nagyon kellett volna,így utólag rájöttem),nem csináltam semmi hasznosat(kiolvastam egy egész könyvtárat)

Ma sincs szükségem rá,de végül is elmentem melózni.Utálok korán kelni,utálok esőben,szélben menni,de jó érzés,hogy emberek között vagyok,hogy esténként van témnk a párommal,hogy este 11-kor már olyan álmos vagyok hogy alig bírok a hálószobába menni..(végre nem hajnali 4-kor fekszem le.) az sem rossz érzés,hogy ha nem is olyan sokat mint a párom de kapok fizetést..

Én egy dolgot bántam meg.Hogy a 4 évem alatt csak költekeztem,csak úgy voltam,de nem tanultam semmit..