Babát várok. Hogy mondjam el?
Az utolsó menzeszem kimaradt, most kellene épp meg lennie a vérzésemnek. A múlt hónapot ráfogtam az idegességre (szóval hogy amiatt nem jött meg), de ezt a hónapot nem tudom semmire sem fogni, szóval muszáj leszek elmondani itthon, meg már ideje is van. Kb 8 hetes terhes vagyok.
Másrészről: nagyon "szemétség" a szüleimmel szemben, hogy meg akarom szülni? Elvetetni semmiképp, örökbeadáshoz nem lenne lelki erőm... És ugye saját keresetem nincs... De az biztos, hogy nyugdíjas korukba a hátsófelüket is tisztára mosom, ha ezt megteszik értem/értünk most...
Mit tegyek? Hogy hozzam szóba?
16/L




















Nem olvastam végig, de tudom min mész keresztül.
Velem márciusban történt ez.
Kiszakadt az óvszer, de egyből elmentem a nődokihoz felirtattam a gyógyszert. 12 órán belül bevettem és mégis terhes lettem.
Anyumnak rá egy hétre mondtam el mi történt. Ő utána mindenben segített. Viszont apuval nehezebb volt.
A párom ott volt nálunk rá egy hónapra és este hármasban leültünk vele beszélni. Előtte mondtam a páromnak, hogy én nem fogom tudni elmondani, azért mert rettegek a választól és, mert biztos elsírnám magam...
Apum reakciója annyi volt, hogy azt mondta nekem, hogy egy hétig nem akar látni, semmiféle képen.
A beszélgetés után felmentem a szobámba, összepakoltam egy adag ruhát, a tankönyveimet (mert még suli volt). Felültünk a párommal a buszra, bementünk a városba, ott átszálltunk az övére és náluk voltam egy hétig.
Suliba nem mentem be (csak pénteken beszélni az osztályfőnökkel), mert egész nap csak feküdni tudtam és sírtam, nem ettem semmit nem tudtam semmit sem csinálni. Nagyon szarul voltam.
Pénteken bent a suliban a barátnőimnek elmondtam, hogy mi van, szóltam az osztályfőnökömnek is, hogy valószínűleg egy darabig még nem megyek.
Suli után apa várt ott. Beültünk a párommal kocsiba é megbeszéltünk mindent. Megkérdezte mit szeretnék, és közölte, hogy ő megpróbál segíteni abban amiben tud...
Decemberre várom a babát. :)
Nagyon nehéz még így is, hogy végül is a szüleim támogatnak, meg a párom is. De ha megszületik a kicsi, akkor még 3 évig maradok otthon, és utána elköltözünk Pestre a párommal, hogy tovább tudjak tanulni, és ő is valóra válthassa az álmait. De ennél nyomósabb indok, hogy már most látom, hogy mindenki rossz szemmel néz rám. Azt is hallottam az apámtól, ha megszületik az unokája, ő nem hajlandó rá vigyázni, nem fogja etetni, megmosdatni, nem fog pelenkát cserélni, mert ő NEM SZERETI azt a kölyköt.
17/L





Az utolsó vagyok:
A párodat nagyon sajnálom! Őszinte részvétem!
EL sem tudom hinni mi lenne velem, ha ő nem lenne! Nagyon sajnálom, hogy ennyi mindent át kell élned, és egyedül kell cipelned ennek a súlyát!
A picihez gratulálok!
Remélem a párod szülei is jól fogják fogadni a hírt!
Majd írd le, hogy fogadták a párod szülei! :)
Hányadik hétben vagy? Megvan már az első fotód a piciről? :)





Off!
13:26
Ne izgulj, aki azt mondja hogy nem szereti míg a pocakodban van az fogja a legjobban imádni!
Én 21 voltam mikor terhes lettem nevelőapám azt mondta a te bajod, ide nekem ne hozd ki, pénzt tőlem ne kérj semmire stb stb stb... (havi 400 at keres párom de Ő ezt nem tudta mert nem akartam sztárolni őt mert itthon mindenki 80 körül van és próbáltam a féltékenykedést meg a burzsujozást kikerülni)
2010 ben megszületett a fiam sajnos majdnem mind a ketten a műtőasztalon maradtunk :S Rá 2 napra mindenki bejött hozzám a kórházba csak ő nem! A fiamról 1000 képet készítettek mutogatták neki otthon aztán mondta anyumnak, hogy ha haza engedik ezt a lányt a kispö.csössel együtt hozzák ki hagy lássam! Imádja! Oda van érte! Nincs rá szó!
2010 augusztusban volt egy balesetünk németben, az apja fogta a gyereket mentek le a lépcsőn (indultunk haza Magyarországra) és párom megcsúszott! A fiam 3 lépcsőfokot fejelt le! Szétszakadt a szája eltört az orra hatalmas monoklijai lettek rögtön és még sorolhatnám ezer helyről vérzett úgy téptünk az autópályán hogy párom elől elugrott a rendőr!!!! (ez sokba került sajnos:S:S:S) Kórházba rögtön kötötték az infúziót egész délelőtt gyúrták szegény fiamat! (apukának laza agyrázkódása volt :S) Hívom anyum délután, nem veszi fel! Hívom nevelőapám felveszi elmondom neki hogy mi történt és összeroppant elkezdett sírni ahogy leraktuk a telefont nem tudott anyámnak egy épkézláb mondatot kinyögni!!!
Vett neki azon a hétvégén elektromos terepjárót :D Aksisat! Mert azt az 5 hónapos gyerek veszettül értékeli fájdalom díjnak! :D
Ne hidd el azt amit mondd! Egy csecsemőt nem lehet utálni! Erre rá fog jönni! Nem fogja tudni utálni ha mindennap látja majd a piciteket!















Az abortuszelleneseknek csak az számít, hogy élet legyen. Az élet MINŐSÉGE az tök mindegy.
Nem tudom, igaz-e a sztori, de önző dolog. Csak arra gondol, hogy neki lesz egy "kis rész a barátjából", de arra nem, hogy az a szerencsétlen gyerek apa nélkül fog felnőni.
És ha a lány bekattan, és pótlékot keres a gyerekben, akkor meg a gyerek fog összezavarodni, hogy úgy viselkedjen, ahogy elvárják tőle, meg egy halotthoz hasonlítgatják... nagyon bonyolult.
Nekem most márciusban halt meg egy barátnőm, és el akartam menni hospice alapítványhoz önkénteskedni, hogy fel tudjam dolgozni a halált, de kikötés, hogy nem szabad menni, ha egy éven belül elvesztettél valakit.
Nem szabad ekkora döntést meghozni ilyen érzelmi állapotban! Nem hiszem el, hogy a szüleid - bocsánat, de - ennyire buták, hogy ezt nem látják be.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!