Miért utálok ennyire szülőnek, (apának) lenni és miért nem bírom elviselni a gyerekeket?

Tutira nem érzi a gyereked, ne aggódj, ezt csak mondják, de nem így van. Az sem, hogy idegesebb lesz, ha te is:D Egyáltalán nem:)

Ettől függetlenül ki kell kezelni, mert egy egészséges gyerekkel két felnőttnek qrvakönnyű. Mi az, hogy nem volt segítségetek? Ketten voltatok egy könnyű gyerekkel. Aki ezt soknak érzi, annak belül van baja és segíteni fog kikezelni a doki. (én 10 éve vagyok egyedül egy olyan gyerekkel, akit eltanácsoltak bölcsiből, oviból és két iskolából, egy évet tanult itthon elsőben, mindenhova csak délig járt, mire helyrejött és problémamentes 3. éve viselkedésre).. Egy darab tipikus gyereknél ha ezt érzed, neked van bajod. Ismerd meg. Amúgy a húszas éveim nekem is hiányoztak/nak, de én fizettem bébiszittert randizni és igyekeztem minél többször jól kinézni, illetve voltak barátaim(akik lassan lecserélődtek anyukákra)

Dehogynem érzi, csak most még nem érti. Én is olyan gyerek vagyok, akit utáltak otthon, minden tevékenységben ott volt, hogy csak egy megtűrt személy vagyok, aki húzzon a szobájába, és lehetőleg levegőt se vegyen hangosan, és persze, csak akkor voltam jó, ha mindenből példásan teljesítettem. Nem direktbe bántottak, anyámnak elég volt a tekintete, amitől féltem, mint a tűztől. Pont mint a gyereked, ha idegennek le kell írni: ügyes, okos, nincs vele probléma.

Valójában meg rettegtem anyámtól, igyekeztem meghúzni magamat otthon.Mert csak teher és nyűg voltam neki, amit később értettem meg: nem akart gyereket, csak kész tények elé lett állítva, mert mire diagnosztizálták a terhességét (végigmenstruálta, szóval klasszikus tünetek nem voltak) már réges régen túl volt azon a ponton, amikor még megszakíthatta volna.

"fantasztikus" volt így a csendes terrorban felnőni, tele is vagyok mindenféle frusztrációval,de egy biztos:nekem ugyan nem lesz gyerekem, én nem teszek tönkre senkit. Mert sajnos ugyanolyan típus vagyok, mint anyám, nem bírom a kölköket, nem való nekem, én se akarok itthon kerülgetni egyet sem, saját magammal szeretek foglalkozni, meg a nyugalmamat mindennél többre tartom. Szerencsére a férjem is.

Én írtam a kiégést. És nem, ezt nem lehet kikezelni. Úgy látszik, senki nem érti meg, hogy a kérdező csak EGYEDÜL szeretne lenni! Ezen semmiféle terápia nem segít, nem lehet egy ember alaptermészetét megváltoztatni. Nem segítene az sem, ha időnként valakire rábízhatnák a gyereket. Itt arról van szó, hogy a kérdező csendet szeretne, mikor hazamegy. Azzal, hogy gyereke lett, egy olyan életformát erőltetett magára, ami ellentétes a természetével, és ebbe teljesen belefáradt.

#62 voltam

#69 A kérdező esetében ez a néhány órás úgynevezett feltöltődés semmin nem változtatna. Kicsit durva hasonlat, de ez olyasmi, mint amikor utáljuk a munkahelyünket. Hiába van a hétvége, hiába megyünk szabadságra, utazunk el. Azon a napon, amikor bemegyünk dolgozni, az egész mintha nem is lett volna. Sőt, már előző nap is rohadtul érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy megint kezdődik elölről az egész. Ez csak azoknak segít, akiknek magával a helyzettel nincs bajuk, csak elfáradtak. Ez nem az az eset.

#68 voltam

Nem értem ezt a sok embert akik itt simogatják a kérdező lelkét.

Egy felnőtt ember volt amikor gyereket vállalt, annak tudatában hogy ő utálja a gyerekeket. Mégis megcsinalta azt a kis életet amit most tönkretesz. Már hogy ne érezné az a szerencsétlen hogy mi játszódik le a kérdezőben. Szépítheti itt hogy így dicséri, úgy dicséri, de ha valakinek a létezését is utálod azt nem tudod 100 százalékig titkolni.

Nincs azzal baj ha valaki nem szereti a gyerekeket. De akkor ne vállaljon. Már nem azt a kort éljük amikor szégyen az ilyesmi. Miért kell folytatni a diszfunkcionalis családok sorát és megnyomorítani még egy embert?