Miért utálok ennyire szülőnek, (apának) lenni és miért nem bírom elviselni a gyerekeket?

Mondjuk nekem eszem ágában nem volt gyereket vállalni, mikor tudom, hogy nem szeretem őket.

Elvagyok velük, de hosszú távon 3-4 óránál tovább már idegesít, zavar a zizegése, a beszéde, hogy tolja magát az emberre...

Viszont én beláttam, hogy ez van, és nem, nem szülök. Semmi pénzért, mert nem akarom tönkreverni egy gyerek életét az miatt, hogy vszeg szaranya leszek. Nem törődő, inkább olyan, akinek nyűg a gyereke.

Na ezért nem szeretem azt, mikor valaki megkérdezi, hogy miért nincs gyerekem és én elmondom, hogy azért, mert nem akarunk gyereket a párommal, aztán jön a duma, hogy a gyerek mindent megváltoztat, meglátod majd mennyire fogod szeretni ... stb. NEM! Ez nem biztosíték semmire! Tele vannak a gyermekotthonok és a szülőkkel felnőtt gyerekek jó része is sérült, mert alkalmatlan dilettánsok orrba-szájba gyereket vállalnak társadalmi nyomásra. Sokan még maguknak sem merik bevallani, hogy megbánták a gyermekvállalást, inkább leírják név nélkül privát csoportokba, de az ismeretségi körükben verik a mellüket, hogy az én drága szerelmem nélkül értelmetlen lenne az életem. És te is vállalj gyereket, mert anélkül nincs értelme az életednek!

Kérdező! Szerintem valahol ott kellene a megoldást keresni, hogy apa nélkül nőttél fel. Nem vagyok szakember, de valószínűleg azért nem tudsz kötődni a fiadhoz, mert a te apád sem kötődött hozzád. Én egyszer jártam kineziológusnál (nekem bántalmazó apám volt, aki tönkretette a családot) és ő remekül levezette, hogy ez miként hatott az én döntéseimre és az életemre, azóta egészen másként látom a dolgokat.

De mi a gyásznak csináltál akkor gyereket? Én is így vagyok vele mint te és hamarabb rágnám le a lábam, minthogy gyereket szüljek.

Most már így jártál, bírd ki amíg felnő és elköltözik.

Utolsó, szeritem a kérdező nem arra vár tippeket, hogy mit tegyen a gyerekért, hanem fordítva: saját magát miként tudná újra megtalálni, mert a gyerek kvázi elvette az életét.

Programok, szabadidős tevékenység. Sok pasi csinálja: a kölyök az anya nyűgje, ők meg mennek világba, ahova jólesik.

#2

ha nem akarsz segitseget, akkor miert irsz ide ki kerdest?

Egy pszichológushoz talan tud neked segiteni, a gyakori valaszoloi biztosan nem. keress szakembert, minnel elobb!

#26 Azért azt szerintem mindenki látja, tapasztalja az ismeretségi körében vagy akár a családjában, hogy általában a nő az, aki jobban akarja a gyereket. Nekem pl. egyetlen férfi ismerősöm van, aki azt mondta, hogy mindig is akart gyereket, a többi szimplán úgy volt vele, hogy ha jön, akkor jöjjön. A nők nagy része viszont ezt tartja élete értelmének, az egyetlen járható útnak, amin járhat egy nő, hogy szül. Ebből adódóan a házasságok nagy részében szerintem inkább a nőn múlik, hogy lesz-e gyerek vagy sem. Persze senkinek nem tartanak fegyvert a fejéhez, hogy márpedig gyereket kell vállalnod velem, tehát a férfi részéről is ugyanolyan tudatos döntésnek kéne lennie, de szerintem az esetek többségében nem az.

Én azt látom, hogy a nők nagy része görcsösen rá van állva az esküvő és a gyerek témára, sokszor aztán még ők maguk is bevallják, hogy nem teljesen önszántukból, hanem mert mindenki ezzel csesztette már őket és úgy érezték, hogy ha mindenki más szül, férjhez megy, akkor neki is hoznia kell a normát, mert ha nem, akkor majd mit gondolnak mások!?

Nem, nem vagy rossz ember, hogy nem szereted a gyerekeket, sokan vannak így.

Te attól vagy az, hogy ennek ellenére csináltál egyet.

A gyereked szerinted nem érzi már kicsi kora óta, hogy az apjának csak nyűg? Dehogynem. Nem csak a saját életedet tetted ezzel tönkre, hanem a kisfiadét is. Hát gratulálok...