Miért utálok ennyire szülőnek, (apának) lenni és miért nem bírom elviselni a gyerekeket?

Én tényleg szeretnék segíteni.. Az én gyerekem is 10 éves és neki sincs apja, egyáltalán nem is ismeri, de ő szereti/szeretett a nála kisebbekkel játszani. Néha a falra mászom tőle, de nem létezik, hogy a tiéd kicsit se legyen jófej, hisz még az enyém is az. Vannak vicces megmozdulásai, beszólásai, amik megnevetettnek, érdekes, néha már bölcs megfigyelései, amikkel egyet tudok érteni, elámulok rajta(hogy észrevette), vagy úgy magában is.. Vannak jófej "játékai", bosszantóan cuki játékai, szeretem, ahogy másokkal bánik sokszor(néha meg nem), tudunk együtt videójátékozni, szereti azokat a könyveket, amiket én is szerettem/szeretek, erről is tudunk beszélni és a filmek terén is hasonló az ízlésünk. Nem csak sulis anyagra tanítom, hanem a világra. Én szeretném kihozni, ami benne van, mert a kötelező méréseken még az enyémnél is több iqt mértek neki.. ezért annyira nem maximalizmus, de mindent beleadok, hogy képességeinek megfelelő lehetőségekhez jusson, így én is tanítom mindenre, amit tudok sulin belül és kívül és ahh, imádom, mikor egy pillanat alatt felfogja, vagy érdekes megfigyelése van.

Mivel a gyerekek emberek és mind más(én sem bírom mindet, csak a szimpiket, meg a sajátomat, de azért a nagyszemű kisgyerekszagú 2 évesek cukik tudnak lenni ránézésre is), ezért nem jó a káposztafőzelékes metafórád. Inkább úgy fogd fel, hogy a gyerekek főzelékek.. Tuti találsz olyat, amit értékelsz, és mivel a tiéd erősen hasonlít rád, általában az lesz a nyerő.. arról nem is beszélve, hogy az ízlésnél könnyebben és gyorsabban semmi sem változik:) Amint rájössz dolgokra, pláne magaddal kapcsolatban, hirtelen megszeretsz/megutálsz valamit. Persze, tudom.. te mindent is tudsz magaddal kapcsolatban, de.. azért nem árt, ha sokat beszélsz valakivel, aki csak rád figyel, kívülről mindig könnyebb megfigyeléseket tenni.

Káposztafőzelékből meg tök sok van, amit én szeretek, annak erős füstölthús íze szokott lenni például(sonka leve), de a gyerekem barátjának az anyja úgy készíti, hogy abban szinte fűszer sincs, liszt sincs nagyon és inkább kínai ételre hasonlít, pedig ugyanúgy kömény és majoranna van benne, csak egyszerűen nincs íze az övének, és nem is annyira piros, mint az, ami szerintem finom. Mások az arányok, teljesen más az íz és az övé egészségesebb. Én javaslom, hogy ne írd le ezt az ételt, az arányok tartására senki sem kényszerít és kevesebb köménnyel és liszttel, vagy nagyadag sonkalével felöntve lehet jobban ízlene és megszeretnéd.

Nem vehetsz minden gyereket egy kaptafára, az olyan, mintha minden felnőtt egyforma lenne, mikor nem is. Ha meg valamilyen tömeget kollektívan elítélsz, akkor tudod, hogy gondod van és már ott kellene ülnöd a dokinál, mert tuti, hogy valami összefüggés van benned ezzel kapcsolatban, amit még nem fedeztél fel.

Én pl féltem az ügyintézéstől, mert az ügyintézők mindig szemetek voltak, számonkérőek és lekezelőek, pedig nem is tudtam róla, mihez milyen papír kell és mikor kell beadni, és az én dokim valahogy elérte, hogy ne tartsak tőle, mert csak tájékoztatás a feladatuk és jogom van tájékozatlannak lenni, nálam sokkal nehezebb esetek is mennek oda, és valahogy eltüntette azt a mumust az egészből, amitől féltem, hogy lekezelő/megrovó volt velük és engem védett:D Tudom, hogy ez ostobán hangzik, de fene se gondolta, hogy összejön, pedig nem is ezért mentem. Annyira nyilvánvaló volt, tudtam is, hogy nincs rendben, amiért lecsesznek, de valahogy rosszul éreztem magam tőle, ő meg elérte, hogy ne. Egyébként egy csomó ilyen felettem álló személy tekintélyét jól megszüntette a szememben, ennek gondolom köze volt ahhoz, hogy ő pszichiáter és pszichológus is volt, így felülről könnyebb volt:)

Mondjuk akkor még 23 éves voltam, most meg már 33.

Szóval én tényleg javaslom, hogy menj olyan dokihoz, akiben megbízol, mert nem utálhatsz kollektívan egy csoportot, vagy ha igen, tök buta vagy, hogy nem vagy kíváncsi a valódi okára. Ők is emberek, más-más személyiség mindegyik, pláne 10 évesen, és hozzájuk is lehet kötődni. A gyerekem egyik barátjának a személyisége sokkal szimpibb nekem, mint a gyerekemé például, de ettől még a gyerekem szeretem(és igyekszem formálni jó irányba), és hát ő is elég jófej. Ismered te a gyereked egyáltalán? Tudod, hogy milyen helyzetben mit szólna, hogyan reagálna? Mi tetszene neki igazán, vagy mit tart menőnek? Milyenek a barátai és mit szoktak játszani? Rosszul érzed magad, ha szégyent él át, mert mondjuk valamiért kicsúfolják? Együttérzel vele, ha megbántják? Nyilván hülyeségekért én sem tudok együttérezni a gyerekemmel, de mikor először ment új suliba, és senki sem jelentkezett, ki akar mellé ülni, majd választani kellett neki párt, és a gyerekek tiltakoztak és egymást ajánlgatták a tanárnak maguk helyett, akkor elsírtam magam. Az enyém meg erős volt és tartotta magát az osztályban, de mikor meglátta, hogy sírok, ő is sírt.

Azóta beilleszkedett és népszerű, sok barátja van, de az első napja eleje nem volt túl jó. Szóval na.. ismerd meg a gyereked, mint embert. Nem olyan ember, mint egy másik gyerek, hanem más.

Amúgy neked a gyerekség melyik részével van bajod? Hogy alacsonyak? Vagy pusztán az, hogy nem töltik be a 18-at? Vagy az zavar, hogy a te gyereked, és másokban meg az, hogy a tiéd is lehetne? Vagy esetleg csak a gyerekekről eszedbe jut a saját gyerekkorod..? Mert ezeknek van oka, amit nem tudsz, és simán rájön a doki, jön valami elemi felismerés és megváltozik az egész. Például rájössz, hogy az apakomplexus nem csak korban nyilvánul meg, ha olyat keresel, akinél biztonságot lelsz és vigyáz rád, mert hatalma/pénze/nagyobb tudása/irányítási hajlama van, az is az. És ha ezt felismered, már nem olyan vonzó hirtelen ez a sok dolog. Kicsit még mindig, de veszít a jelentőségéből.. Tényleg hasznos. Nem mindegyik random bölcsész, de keress te is olyat, aki pszichiáter is és nem hisz a gyógyszerekben(vagy nem csak abban). És javaslom, hogy férfi legyen:) Az a gyerek megérdemli, hogy megpróbáld.

Leírtad miért nem szereted a gyerekeket. Egy diplomás maximalista személyiségnek vallod magad, de annyira agyhalott vagy azért hogy gyereket csinálj, mikor tudod magadról hogy utálod a gyerekeket. Nagyon okos lehetsz, reméljük a fiad nem a te eszedet örökölte..

Én is utálom a gyerekeket, idegesítenek és pont ezért nem vállalom be. Nem bírnék egyet elviselni a házamban.

Menj pszichiáterhez, majd írnak fel valamit. Atarax, xanax, vagy valami nyugtató.

Én a leggyengébb xanaxból 0.5 szemet szedtem napi 3x és sokkal jobban elviseltem a gyerekeket abban az időben (csokos prolik költöztek mellém)

Nem kellett volna, nem lett volna szabad így gyereket vállalni!

Te mint tudatos felnőtt “ember” meg tudod válogatni mi történjen, mi nem!

A gyerek tudatalattija érzi, hogy nem szereted, es magában keresi a hibát. Azt hogy szeret e valaki vagy nem, a szívünkben érezzük az igazat!

Borzasztó szeretetlenségben èlni.

Ha nem is történik abuzus, akkor is romboló a kapcsolat, mert nem tápláló!

Nincs benne fény, nincs benne “prana” lelki táplálék.

Amit írtok neki, az eső után köpönyeg. Mar megcsinálta, ott van. Hiába írjátok, hogy minek csinálta.

Kérdező!

Nem szereted a gyerekeket. Oké.

De a gyereked ember is. Az embereket se szereted? Ott van a feleséged, elvileg szereted.

A gyerekedben nem tudod meglátni a szeretni valót?

Ezt nem lehet elhinni.

A gyerekek és felnőttek nem különböznek annyira, mint ahogy előadod. Mindkettőnek vannak szerethető és kevésbé szerethető tulajdonságaik.

Miért vállaltál gyereket, ha tudtad, hogy nem neked való? Ha tudatosan vállaltad, akkor pedig miért nem kezdték doltozni azon, hogy esetleg kötődni tudj hozzá? Mert amit írsz, az nem azon múlik, hogy utálod-e a gyerekeket, én is utálom a legtöbbet, de a sajátjaimat szeretem, mert kötődöm hozzájuk és ez okozza azt, hogy nem csak kényezeresen ellátom őket. Én nálad valami minta hiányt, kötődési zavart feltételeznék, amit igen is tud pszichológus kezelni.

De ha szimplán csak az a kérdés hogy bírd ki a következő 8-9 évet, akkor az a válaszom, hogy úgy, ahogy az előző 10-et...

Egy biztos: ez a gyerek számára káros kapcsolat! Akkor is ha nem vered.

Ahol nincs őszinte szeretet, ott káros megmaradni, mert mint mondtam, nem táplálja a lelket.

Még egy munkahely, barátok mellett is érezni kell a szeretetet.

Nem, ez nem túlzás!

Ahol ez nincs meg, az lehúzó, lelkileg kimerítő toxikus környezet.

Elég egy szobában lenni azzal, aki titkon azt kívánja, bár ne léteznék és már károsodtam!

Akkor is, ha hozzám sem szól!

Azért nem tudod elviselni, mert nem való neked, nem akartad, csak valószínűleg magadra erőltetted a dolgot. Nem mindenki való szülőnek, nem mindenkinek olyan a személyisége, hogy be tudja tölteni ezt a szerepet. Orvosnak se mindenki alkalmas, csak azért mert okos, és attól nem fogja jobban bírni a vért és a testnedveket, mert valami pszichomókus megpróbálja rábeszélni, hogy hogy de igenis dolgozzon ezekben nap napután...

Neked viszont meg kell emberelned magadat, mert ha már megcsináltad, szabadulni nem tudsz tőle, és pont úgy fogod tudni elviselni, ahogy eddig.

Hát, visszacsinálni már nem lehet. 10 évet kibírtál mellette, asszem a legnehezebb időszakon már túl vagy (éjszakai kelés, kakis pelus, stb), innen már csak jobb lesz. Ha kamaszodni fog már a társaságodra se fog vágyni, csak akkor néz rád, ha pénz kell neki. Szóval fel a fejjel. Tudom, hogy vágysz a kis nyugis régi életedre, amikor nem pörgött a fejeden egy gyerek.

Van amúgy megfelelő idejű és minőségű énidőd, amikor nem zavar senki? Egy idősáv, amikor békén hagynak?

Elmebeteg vagy.

Amit erzel az nem normalis.