Miért utálok ennyire szülőnek, (apának) lenni és miért nem bírom elviselni a gyerekeket?
Tudom, sokak szerint rossz ember, aki a gyerekeket nem szereti, de én kifejezetten utálom őket, nemhogy nem szeretem. Egyet se bántanék természetesen, van 1 fiam, ugyanakkor őt is alig bírom elviselni. Örülök ha nincs itthon, iskolában van és nem látom. Pedig nem rossz gyerek, nagyon jó, jeles tanuló, 10 éves. Sokat foglalkoztam vele, de ezt a maximalizmusom okozta, nem a szülői vágy. Kényszerből, hogy dicséretes legyen, mint én is, mivel én is a jó, jeles tanulók táborát képviseltem és diplomáztam is.
Alapvetően egy befeléfordulós,intovertált személyiség vagyok, aki nem vágyik társaságba, inkább szeret magában ellenni a csendben.
Párom pont ugyanez a zárkózott típus, mi tényleg egymásra találtunk, viszont ő jobban ragaszkodik a gyerekhez, de én nem. Én várom, hogy felnőjön, kirepüljön és utána élje az életét. Ha felém néz hát legyen, ha nem akkor nem fog érdekelni, nem hatódok meg rajta. Más gyerekeit se szeretem, nem bírom a ricsajozásukat, kiabálásukat és az idétlenkedéseiket. Tudom ám, voltam én is gyerek, de ez a része nem érdekel, mert egy részére már nem is emlékszem. Ez a sok betegség amiket hazahozott iskolából, óvodából és még mindig vannak, attól is a falra mászok. Hányás, hasmenés éjszakákon át és takarítani utána... Annyira utálom az egészet, hogy kimenekülnék a világból.
Mit csináljak, hogy 8-9 évig még felnőtt nem lesz, kibírjam? Van megoldás erre?
Igen, az, hogy pszichológushoz fordulsz. Eddig is sokat ártottál a gyerekednek ezzel a hozzáállással. Legalább a későbbiekben ne árts neki.
Lehet, hogy téged ugyanígy utáltak otthon (ha kimutatták, ha nem), és ezért vagy képtelen szeretni a saját gyerekedet. Mert akit szeret az ember, azt elviseli. Nekem is van kettő, és ha betegek voltak, a megfelelő óvintézkedést megtettem a fertőződés ellen, de sosem magamat sajnáltam, hogy esetleg elkapom tőlük vagy takarítanom kell utánuk, meg éjjel felkelni hozzájuk, hanem őket sajnáltam, hogy szegénykék hogy szenvednek.
De ha 10 éves, az nem kicsi... Először azt hittem egy gügyögő csecsemőről van szó...
De az ilyen 8-12 éves a legjobb korszakú gyerek, mert már kb megért mindent, ugyanakkor még elég cuki is...
Kizárt, hogy csak ricsajozna... Egy diplomás okos ember vagy...esetleg nem találsz abban fantáziát, hogy vele legyél úgy, hogy neszélgetsz vele, tanítod erre+arra? Mi a munkád, mi a hobbid, nem tudnál valami számodra érdekfeszítő dologba belevinni?
De ha ennyire nem bírod a gyerekeket, akkor miért lett mégis? Családi, társadalmi nyomás miatt? A feleséged erőltette, te meg belementél? Sajnos erre csak egy megoldás lenne, hogy elválsz, és többé felé sem nézel. De gondolom, ez nem opció, a leírásod alapján felelősségteljes és kötelességtudatos ember vagy. A pszichológus szerintem sem tudna ezen változtatni.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!