Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
 71/107 anonim ***** válasza:
89%

Egyik dolog sem volt túl illedelmes.

Viszont érdekes kapcsolatban lehettek, mert elvárnám vagy (nem is jó szó) szerintem alap kellene, hogy legyen egy szülőnél, hogy ott segít a gyerekein, ahol tud, tehát nem meghívatja magát vendégségbe, hanem azt mondja, "Pihenjetek, ne foglalkozz a főzéssel, szombaton én főzök"


Lehet, hogy ez kihasználásnak tűnik, de milyen szülő/ rokon az olyan, aki csak úgy kíváncsi a saját gyerekére/menyére/unokájára, hogy bemutatják az ablakon egy héten egyszer. (Sok ilyen szülő van!)


Az lenne a normális, ha segítenétek nektek. Mivel még 3 hetes a baba, így még jobban elkél a segítség, hiszen még fáradékony vagy, ráadásul ahogy kivettem az írásból, nincs több gyermek.


Viszont ti is lehettetek volna konkrétabbak. Ha nem akarjátok,hogy akkor jöjjenek, akkor miért nem adtatok nekik egy másik időpontot, s ha már oda mentek, miért nem engedtétek be? Nem jó haragban lenni senkivel, főleg nem az anyóssal. MÉg ha nem is örültetek nekik, tényleg kibírtatok volna 1 órát, s akkor nyomatékosan meg lehetett volna mondani, hogy mi lenne, ha máskor szólnának hamarabb. Kevésbé lett volna illetlen, mint így.


Ha egymás alá tesztek, sosem lesz a kapcsolatotok fegyverszünet. (nem jó kapcsolat, az már szerintem sosem lesz, de azért nem árt, ha nem puskaporos a levegő minden egyes alkalommal.)



Kitartást és ezt a férjeddel megbeszélve, meg kell oldanotok, mert égető probléma. S próbáld meg higgadtan kezelni az ügyet, mert ha a düh beszél belőled, az sosem jó ómen.

2010. szept. 26. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/107 anonim ***** válasza:
79%

Kivanom, h te is igy jarj a gyerekeddel. A leendo parja ne engedjen be, amikor nagyon szeretned mar latni a nemreg megszulett unokadat! Ne haragudj, de ez a fejedet is jellemzi.

Es igen, nekem is van egy ket eves kisfiam, mielott barki mondana, h ne szoljon akinek nincs gyereke. Az anyosom sokat volt nalunk a kezdetektol, nagy segitseg volt!!!

Volt idom kicsit szusszanni. Kepzeljetek, semmi betegseget nem szedett ossze a kicsi masfel eves koraig!

2010. szept. 26. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/107 anonim ***** válasza:
66%
Mi voltunk már úgy, hogy tényleg felfordulás volt lakásfelújítás miatt napokig, hetekig, és volt, hogy akkor akart rokon jönni (pl. anyu húga, aki amúgy Svédországban dolgozik, és pont akkorra kapott kedvezményes repülőjegyet), de megmondtuk, hogy most ez van, eddig meg eddig, utána jöjjenek, így megértették, igazából csak ennyiből állna, hogy megmondod, mikor lesz jó, de ne tiltsd el a gyerektől, csak azért, mert ti nem vagytok jóban. Ha x alkalmas időpontot se fogadnak el, akkor már oké, hogy bunkók, de ti se nagyon adtatok nekik alternatívát.
2010. szept. 26. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/107 anonim ***** válasza:
32%
"nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel".. - az anyuka megüzente hogy lesz időpont ami alkalmas.. akkor mért szidjátok hogy csak lerázta? Ha azt mondj nejöjjenek oké.. de azt mondta pihennének, de lesz más alkalom keresünk az más nem?
2010. szept. 26. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/107 anonim ***** válasza:
79%
Az a gond, hogy ilyenkor konkretizálni kéne, mert a nagyi alig várja, hogy lássa azt az újdonsült unokát, mint egy gyerek, aki ki akarja lesni a Mikulást.
2010. szept. 26. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/107 anonim ***** válasza:
35%
"rá vannak akaszkodva" A picire. nyilván nem először látják. Tudtak volna várni igy már. Jól tette, hogy kizárta.
2010. szept. 26. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/107 anonim ***** válasza:
29%
Persze, gondolom nem három hetesen látja először az unokát... Biztosan látja minden héten csak neki és a lányának nagyon fontos dolog lehetett még az nap látni amikor nem alkalmas. Valamiért csak hagyta a fia is őket kitenni! Nyilván nem egy segítőkész angyali nagymamáról van szó, inkább egy vérmes öregasszonyról és egy hülye sógornőről akik csak azért is akkor akarják látni a gyereket amikor ők akarják lesz*rva más mit gondol ( anyuka apuka másik nagymama).. Vajon a sógornő tolerálná ha így berontanának hozzá a 3 hetes kisbabájához? És tényleg.. Egy ilyen látogatás nem két perc... Ahhoz fel kell takarítani, ebédet főzni, mindenkinek talpon lenni. nem csak arról van szó hogy nem alkalmas nekik 1-2 órára hanem az előkészületek stb..
2010. szept. 26. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/107 anonim ***** válasza:
41%

Előre szólok, hogy nincs gyerekem, úgyhogy javítsatok ki, ha tévedek, de azt írja, 3 hetes a baba. 3 hetesen nem hiszem, hogy leült volna velük a kicsi kártyázni. Annyi idősen szinte nem csak alvással telik egy baba napja? Tehát vagy kussban nézik a babát 2 órán át, ahogy alszik, vagy piszkálják a babát 2 órán át, és nem hagyják aludni, vagy benéznek a kiságyba, nyugtázzák, hogy alszik, és leülnek trécselni és kávézni. Esetleg félóránként benéznek rá, és meggyőződnek róla, hogy ugyanolyan cuki, mint eddig.

Én se engedtem volna be őket. Tüzet néha tűzzel kell oltani.

2010. szept. 26. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/107 anonim ***** válasza:
80%
Nekem is most született unokaöcsém, 2 hetes nagyon szeretném már látni, de megértem hogy nem mehetek, várok arra hogy hívjanak, hisz mindig hívnak :) Nem állítok ki kérdezés nélkül egyéb dolguk is van mint rám főzögetni stb. Ők is az egyik nagyival élnek a másik is látja sokszor, de nem hinném hogy csak úgy beállítana mivel tekintettel kell lenni arra hogy a másik nagymama házában élnek, és hogy még pici a gyermek.. Szerintem nagy felháborodás lenne ha egyszer csak jönne a csöngő hogy ottvan,közbe meg szalad a ház, a másik nagyi pihenne, a másik gyermek tanulna..
2010. szept. 27. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/107 anonim ***** válasza:
73%
Én 9 hetesen láttam először az unokathugom. És nem haltam bele. Messze is lakunk, (120km-re) az én gyerekimnek iskola is volt, mikor született, melleselg tudom milyen dolog friss anyukának lenni. Bár én simán szültem, mig a hugom császárral, ami szerintem rosszabb. Mégis, az első perctől kezdve tudom, mi volt a picivel, egy csomó videó, és fénykép került róla hozzánk a neten keresztül, csak épp a kezemben nem foghattam.Mikor a hugom is úgy érezte, hogy elbirja a látogatást, és nekünk is megfelt, akkor mentünk. De mint montam, addig is minden nap láttam, hallottam, és tudtam róla mindent. Hja, kérem, ez a XXI.század.
2010. szept. 27. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!