Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/107 anonim ***** válasza:
67%
zsák a foltját...
2010. szept. 26. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/107 anonim ***** válasza:
44%

szerintem meg ti voltatok az oltari nagy bunkok meg parasztok

most elvagy szallva mert gyereket szultel?? mas is szult...

2010. szept. 26. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/107 Plaga ***** válasza:
40%
Megint kezd átmenni gyerekessé a téma, mert egyes emberek nem gondolkodnak nagyban. Egy kisgyerekkel ilyenkor inkább csak az anyjának (és a legszűkebb családi körnek) szabad foglalkoznia, többiek addig hagyják őket békében. Meg mint mondtam olyan kórokozókat tudnak bevinni idegenek a gyerekhez, hogy csak na.
2010. szept. 26. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/107 anonim ***** válasza:
65%
A megoldás kissé radikális, de ha ez működött csak, akkor sajnos ez van. Nem kell egyből parasztot kiáltani..és igen, egy kismamának, akinek még 3 óránként kell szoptatni a gyermeket, még 1-2 óra pihenés is nagyon sokat számít! Testvérem anno két héttel a szülés után még el is ájult, annyira ki volt fáradva...!
2010. szept. 26. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/107 anonim ***** válasza:
80%

Igaz, illetlenség volt tőlük, hogy annak ellenére mentek, hogy mondtátok , nem alkalmas.

DE a saját unokáját csak megnézheti már a nagyija.

Egyetértek az egyik előttem szólóval, anyudnak is szoktad mondani hogy most nem alkalmas a mai napon megnézni az unokáját, és nem engeded be a szobába?

Ugyanolyan nagyszülő mint a Te édesanyád.

Ezen gondolkodj el, bár úgyis találsz valami kisfogást a nagyi ellen.

Én örülök ha jönnek anyósomék látogatni a kicsit, mikor hazajöttünk már azon a hétvégén itt voltak a nagyszülők.

Volt mikor a hátam közepére kívántam a rokonokat, és szokásuk aznap szólni hogy jönnek, de sosem lett volna képem nem beengedni őket.

2010. szept. 26. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/107 anonim ***** válasza:
66%
??? Azért a nagymamát nem nevezném mindenféle rokonnak... aki így gondolkodik, azt csak sajnálni tudom. De akkor később se engedd be őket, mikor már nem lesz újdonság a baba és pihennél kicsit. Akkor jó lesz a nagyi gondolom. (ennyi erővel a saját anyukádat is eltilthatnád tőle)
2010. szept. 26. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/107 anonim ***** válasza:
71%
Egy csomó mártir jár ide. Ez már nevetséges. Igen, kibirt volna pár órát, de a saját otthonában had pihenjen már akkor, mikor ő szeretne. Ha nem tudnátok, egy 3 hetes gyermek akkor is fárasztó, ha amúgy egy angyal. Még nem tud végigaludni egy éjjelt sem, pedig az anyukának akkor is el kell látni a családját, ha a szüleinél lakik. És csak akkor tud pihenni, amikor a picur is alszik. És azt a pár percet is jól be kell osztania.Itt nem arról van szó, hogy melyik nagyszülőnek van több joga látni a gyermeket. Hanem alapvető udvariasságról, amivel a gyermekünknek is tartozunk.
2010. szept. 26. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/107 anonim ***** válasza:
72%

1. Ha nem alkalmas, találjatok valami magyarázható okot is, hogy biztos ne menjenek oda (pl. mondjátok azt, hogy vírusos betegek vagytok, vagy hogy mentek valahova, pl. védőnőhöz, és nem lesztek otthon).

2. Ha már ott vannak, nem illik nem beengedni őket, még akkor se, ha odatolakodnak. Anyós is nagymamája a picinek, nem csak az anyukád, talán pont a pici hozna békülést...


Miért utáljátok egymást? Az én családomban is sokan utálják egymást, tudod, milyen rossz így felnőni, hogy csak azt látom, hogy mennyire utálkoznak egymásra, amikor meg összegyűlik a nagy család, mindenki "jaj de szeretik egymást", pedig csak esküvőkön meg temetéseken találkoznak legtöbben, máskor meg egymás felé se bagóznak valami értelmetlen marhaság miatt, amire már egyikük se emlékszik, mi is volt.

2010. szept. 26. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/107 anonim ***** válasza:
42%

szerintem ilyenkor úgy illik menni, ha hívod a látogatót.

addig meg mindenki foglalkozzon szépen a saját életével.

az normális, ha az anyai nagymama ottvan, a többieknek kívül tágasabb.

én spec. így fogok cselekedni, ha eljön az idő...


persze, meg lehet érteni őket is, biztos örülnek a csöppségnek, de paréjság csak úgy odaállítani.

a helyedben beengedtem volna őket, és úgy viselkedtem volna, hogy érezzék, hogy nekik itt most nincs helyük...

tudod, mint az okos lány? vitte is, meg nem is :D

2010. szept. 26. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/107 anonim ***** válasza:
61%
Szerintem mindkettő illetlenség volt, de az előbbi súlyosabb. Eleve ilyenkor nem szokás még látogatni...plusz ti közöltétek, hogy nem alkalmas, de ennek ellenére beállítottak. Ez eléggé pofátlan dolog. A ti reakciótok sem volt baráti, de tényleg vannak olyanok, akik csak így értik meg...a helyedben én is így tettem volna...néha nem muszáj betartani az illemet...pl. ebben az esetben :)
2010. szept. 26. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!