Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/107 anonim ***** válasza:
54%
Szerintem az volt a nagyobb bunkóság, hogy nem engedtétek be. Ehhez már parasztnak kell lenni. Persze az sem illő, hogy kisgyerekes anyát akkor zaklassanak mikor nem alkalmas, de nem beengedni őket - ez mégiscsak visz mindent!
2010. szept. 26. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/107 anonim ***** válasza:
65%
Szerintem is mindkettő bunkóság volt. Nem azért, de az én anyukám is kibírt egy két órát, azért annyira nem fárasztotta le a dolog, pedig első baba voltam, ettől függetlenül ők is megérthették volna, de ez a nem beengedés főleg rokonokkal szemben iszonyú nagy bunkóság.
2010. szept. 26. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/107 anonim ***** válasza:
68%
Amilyen az agyjon Isten....De valószinű ti is egy boldog család lehetttek.Ha látni se kivánjátok a rokonaitokat,mert azok lettek esküvő után.El kell fogadni nem utálkozni,és nem beengedőset játszani.
2010. szept. 26. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/107 anonim ***** válasza:
53%
Nem baj ha valaki lepontozott. Le.....om!!
2010. szept. 26. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/107 anonim ***** válasza:
43%
22 22 ne mérgelődj én felpontoztalak,jó éjt.
2010. szept. 26. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/107 Plaga ***** válasza:
69%
Legközelebb az lesz, hogy írásos kérvénybe adja a kérdező: sajnálatos módon nem alkalmas. Ha én is mondom, hogy nem jó, akkor az úgy van, ne reménykedjen az emberszeretetemben. Mindenkinek megvan a saját magánélete. Valóban nem volt szép dolog be nem engedni őket, de ezt a lépést a szükség hozta. Figyeljetek: ha beengedte volna őket, lehet legközelebb meg se kérdezik, aztán már nyitják is az ajtót.
2010. szept. 26. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/107 anonim ***** válasza:
70%

Hát én sem engedtem volna be őket. Rokon ide vagy oda, nincs joga kéretlenül beállítani, főleg egy picinél nem!

1-2 órába nem halsz bele... Hát persze, és ha egyszer engeded ezt így, majd jönnek legközelebb is, és majd hívnak 5 perccel előtte, hogy figyelj itt vagyunk lassan nálatok.

2010. szept. 26. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/107 anonim ***** válasza:
65%

Sajnos egy csomó ilyen ismerősöm van, és csak így lehet velük megértetni, ahogyan Ti is csináltátok. Amikor hazajöttünk a babával, a fél rokonság látványosan megsértődött, hogy nem jöhettek (ráadásul műtét után voltam+nagyon sokat apu nélkül) nem hogy hozzánk, de be a kórházba sem.

Szerintem az bunkóság, hogy valaki bejelenti, hogy megy valakihez anélkül, hogy megkérdezni és elfogadná, hogy a másiknak mikor jó.

Ne foglalkozz velük, csak a babára és a kis családodra koncentrálj!

2010. szept. 26. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/107 Plaga ***** válasza:
59%
Amúgy is, a gyereket hagyják békén legalább 2-3 hónapos vagy fél éves koráig, mert ilyenkor bármilyen apró megfázás a rokonok részéről eléggé érzékenyen érintheti a picurt. Milyen önzőek tudnak lenni az emberek :(
2010. szept. 26. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/107 anonim ***** válasza:
76%

valóban nem illett volna menniük, ha nem vártátok őket sőt, meg is mondtátok nekik de az is igaz, hogy kibírhattál volna legalább 1 órát.

inkább örüljetek, hogy így odavannak a piciért.

2010. szept. 26. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!