Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/107 anonim ***** válasza:
70%
Mindkettő "bunkóság" volt. Az is, hogy hívás nélkül mentek, de az is, hogy nem engedtétek be őket, ha már ott voltak.
2010. szept. 26. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/107 anonim ***** válasza:
76%

Igen,ilyen formában illetlenség.

Az én anyósom is ilyen volt,de én sem engedtem be,ebben férjem is támogatott,szörnyű volt ahogy nyomult és vezényelni akart.Ma már idetelefonál és ha nem jó elfogadja.Náha muszáj ilyen eszközökhöz folyamodni.

2010. szept. 26. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/107 anonim ***** válasza:
60%

Elég nagy illetlenség, de lehet, hogy ti nem voltatok egyértelműek amikor megmondtátok, hogy nem alkalmas.

ilyenkor az is elég, ha nem mondod határozottan csak bizonytalanul!

2010. szept. 26. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/107 anonim ***** válasza:
73%
szerintem bunkóság ha valaki így állít be valakihez,de az sem volt szép hogy nem engedtétek be őket :/
2010. szept. 26. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/107 anonim ***** válasza:
81%
A nemet szerintem meg lehet érteni akárhogy is mondja valaki.
2010. szept. 26. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/107 anonim ***** válasza:
82%
nem mindenki érti meg
2010. szept. 26. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/107 anonim ***** válasza:
71%
Nagyon utáltam amikor gyermekágyas voltam, és még nem telt le a hat hét ott toporogtk a látogatók körülöttem. Legszívesbben agyonütöttem volna mind. Egy háromhetes babás anyukának nyugalom kell és pihenés. Majd ha letelik a gyermekágy lehet menni látogatni. Nekem ez a véleményem.
2010. szept. 26. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/107 anonim ***** válasza:
71%
Higyjétek el van akivel csak igy lehet célt érni.Anyósom 100x eljátszotta ezt,hiába kértük,mondtuk.Nem érdekelte hogy akkor jöttünk haza a kórhátból a babával,az sem érdekelte ha a férjem éjszakás volt,ők jöttek,és csak ugy tudtam leszoktatni hogy nem engedtem be.
2010. szept. 26. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/107 anonim ***** válasza:
55%
Ti éppenolyan bunkók voltatok,mint ők. A férjed anyjának is joga van meglátogatni az unokáját. Anyukád láthatja mindennap.az nem baj? Pihenni pedig tudtok máskor is. Nem hiszem,hogy ne bírtatok volna ki néhány órát velük.
2010. szept. 26. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/107 anonim ***** válasza:
54%
Szerintem megérdemelték.
2010. szept. 26. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!