Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
 101/107 anonim ***** válasza:
65%

"Idáig le se sz., most hogy megszületett a pici már mindennap itt lennének."


Érdekes,korábban azt írtad,hogy minden nap ott lógnak...

És talán ideig vártak,azért nem mentek az első 1 hétben,de most már épp ezért szeretnék látni az unokájukat...


Mindegy,úgyse fogod megérteni,bárki bármit ír neked.

Te már a kérdés kiírásakor eldöntötted a választ is:

Ezek bunkók,és hogy képzelik...stb

Ha valaki nem helyesel neked,akkor az már rossz...

2010. szept. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/107 anonim ***** válasza:
38%

Egyébként én is szeretek lezserül lógni otthon,mégis kibírtam,mikor MINDEN NAP 2-3 órát jöttek látogatni,és felvettem egy melegítőt...

És nem mártír vagyok.Egyszerűen csak normálisan gondolkodom...

Soha nem értettem,miért kell összeomlani egy szülés után,és hermetikusan elzárkózni a világtól??

És tudom miről beszélek,ugyanis van már egy gyerekem.

2010. szept. 28. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/107 anonim ***** válasza:
38%

És még egy kívánságot engedj meg kedves kérdező:

Remélem hasonló menyed lesz,aki legalább egy hónapig nem is engedi megnézi az unokádat...Remélem akkor majd eszedbe jut,hogy te hogy viselkedtél...

Minden jót!

2010. szept. 28. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/107 anonim ***** válasza:
37%

Kérdező, és mi lesz, ha a gyerkőc beteg lesz, neked és a férjednek dolgozni kell, és anyukád nem fog tudni valamiért segíteni, akkor se jön majd jól a másik nagymama? Vagy az már kellene?

Attól, hogy szültél (komplikációk nélkül), még nem dől össze a világ, ha komplikáció történt volna, talán megérteném.

Kérd meg segíteni, ha már úgyis látni akarja a babát, kérd meg, hogy vigyázzon rá, míg ti elmentek bevásárolni vagy rendezkedtek vagy főztök vagy bármi...

2010. szept. 28. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/107 anonim ***** válasza:
36%

1. A férjednek a te társadnak és segítődnek kellene lennie.

2. Ha már jöttek, akkor valóban kibírható lett volna az az idő, amit itt töltenek és személyesen megbeszélni a látogatások rendjét.

3. Nagyon rossz ötlet volt, hogy nem lettek beengedve!

2010. okt. 13. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/107 Plaga ***** válasza:
100%
Én amúgy a kérdezővel vagyok.... XDDDD úgyis régen veszekedtetek már itt :D
2011. febr. 27. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/107 anonim ***** válasza:
53%
Mindenki paraszt, és kész. Az egész világ bunkó, paraszt emberekből áll, miért lenne bárki is kivétel?
2011. febr. 27. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!