Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is illetlenség?...

Szerintetek is illetlenség? Ma nagyon kiakadtam!

Figyelt kérdés

a héten anyósomék kitalálták (ö és férjem húga), hogy eljönnek látogatni. 3 hetes a kislányom és eléggé hogyismondjam "rá vannak akaszkodva". Nos igen, kitalálták, hogy ezen a hétvégén látogatják, de én üzentem a férjemmel, hogy nem alkalmas, mindenki pihenne (anyuval élünk együtt), majd keresünk olyan idöpontot ami mindenkinek megfelel. Erre a húga rávágta, hogy akkor is látni akarja, és majd hívja. Azt hittük eljutott az agyáig az info, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a vendégeskedést (én amùgyis utálom). Ma meg csörög a telefon hogy itt vannak. A pofám leszakad! Szerintem oltári nagy illetlenség olyan helyre menni, ahol nem várnak, ráadásul meg is mondják, hogy nem jó. Persze nem engedtük be öket, hogy tanulják meg, hogy nem állíthatnak csak úgy be mintha hazamennének. Meg se kérdezték csak eldöntötték, hogy márpedig ök jönnek! Aztán még ök voltak megsértve, hogy nem igaz, hogy 1-2 órát nem bírtam volna ki. Hát erre már nem mondtam semmit inkább....

Ugye szerintetek is bunkóság?


2010. szept. 26. 22:05
 51/107 anonim ***** válasza:
73%
23:12 - Anyukám volt, köszöni szépen, engem másfél hónaposan (karácsony másnapján) kereszteltek, és a nagyik, keresztszülők már születésem után nem sokkal láttak.
2010. szept. 26. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/107 Plaga ***** válasza:
59%
23:07: Téged is felpontoztalak, mert normálisnak találtam a kommentedet, legközelebb inkább kivárom a végét...
2010. szept. 26. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/107 anonim ***** válasza:
42%
Irta hogy mondták,nekem van ilyen rokonom a nem szó hiányzik a fejéből,csak azért is tukmálja magát volt h inkább kocsiba vágtam magam és autokáztam h neklljen eviselnem a fejét ,mert már ha tekefonál vakarózom allergiás reakiot vált a erőszakossága.Elég évente egyszer elviselnem három napig köszi több nem kell belő energia vámpír három nap alatt egy évi energiámat veszi el...Vannak ilyen emberek ha tehetem a lehető legkevesebbet találkozom vele,mert szinte fáj...
2010. szept. 26. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/107 anonim ***** válasza:
39%
Szerintem ez intelligencia kérdése. Tapintatlanok voltak és bunkók, hogy egy újszülötthöz így akartak beállítani. Ha ezt normális dolognak tartják, akkor kb. az ő szintjükön reagált a kérdező azzal, hogy nem engedte be őket. Ahogy írta is, a szép szó nem használt, ha ez kellett nekik...
2010. szept. 26. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/107 anonim ***** válasza:
54%

Emberek olvassatok:)

1.Mondták,hogy ne jöjjenek,nem alkalmas. ->Nagy ívben lesza*ták.

2.Szerintem meglehet érteni,hogy az anyuka ki van akadva,egy gyerek elég fárasztó.

3.Egy ilyen kisgyereket hogy lehet befolyásolni ezzel a nagyi ellen?:)Max annyit tanul,hogy ne legyen papucs és ha valamit mond és leszarják,álljon ki magáért.

2010. szept. 26. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/107 anonim ***** válasza:
99%
Az lenne a vicces, ha anyósék olvasnák ezt a kérdést.
2010. szept. 26. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/107 Plaga ***** válasza:
43%
olvassák, ők pontoznak le :D
2010. szept. 26. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/107 anonim ***** válasza:
31%
Manapság nincs egyforma joga "A" Nagyiknak "Az" Unokájukhoz, hanem: Amelyikből nagyobb hasznot lehet húzni, vagyis kedvesebb "A" Gyerekkel, de ez másodlagos azmellett, hogy "A" Menyét vagy Vejét mennyire szereti, mert a Saját Gyermekét nem kérdés. Vagyis 1. szimpátia: Az Anyós és Házastárs közti viszony, persze a Fia is benne van a pakliban, de az érthető ragaszkodást feltételez. 2.: Ahogyan a gyermekhez viszonyul kedves haszonjailag. Mert manapság számít az is, hogy hogy adunk valamit. (Nem árt jó Színésznek lenni. :D)
2010. szept. 26. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/107 anonim ***** válasza:
83%
De felkaptátok ezt a témát istenem. Továbbra is az a helyes válasz, hogy mindkettő illetlenség volt, de én soha nem lennék képes nem beengedni a családomat. Azért jönnek, mert szeretnek és kíváncsiak az új kis jövevényre, hogy a p*csába ne lennének kíváncsiak az unokára. Ezen nem megsértődnék csak mosolyognék egyet magamba, hogy na, csak nem bírták ki :) Olyan agresszívak itt egyesek, nem csodálom, hogy ennyi válás és problémás családi élet van.
2010. szept. 26. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/107 anonim ***** válasza:
91%

Ez egy burkolt tőrdöfés volt, neked. Soha jobb pillanatban...

Megbeszélés nélkül, ami mindkét félnek jó, nagy tahóság.

2010. szept. 26. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!