Meddig kéne hagynom, hogy a testvérem nálam lakjon a gyerekével? Úgy érzem, nem nagyon akaródzik nekik költözni?
Ősszel kiderült, hogy a párja csalja, nem 1, nem 2 nővel. Válaszút elé állította, hogy vagy megváltozik, vagy pakol a gyerekkel (akkor volt fél éves a baba). Az volt a válasz, hogy akkor lehet menni...
Nem tudott volna magának fizetni albérletet, ezért sos alapon beköltöztek hozzám október végén. Azzal, hogy legkésőbb januárig maradnak, addigra összeszed egy kis pénzt, segítenék otthonról is, és próbál legalább egy egyszobás lakást bérelni valamelyik külső kerületben. Én anyagilag jól állok, nem kértem semmilyen beleszállást a rezsibe, bevásárlásokba, rendelésekbe, úgy voltam vele, hogy legalább azzal a pénzzel is előrébb vannak.
Viszont úgy látom, hogy nem is akar elköltözni... Ha kérdezem, talált-e lakást, az a válasz, hogy nincsen sehol semmi (Budapesten???). Munkahely felől is érdeklődtem, mert arról is volt szó, hogy tavasztól bölcsibe adja a picit, és legalább 6 órában elmegy valahová, de azt sem nagyon keres. Otthon vannak egész nap, és kezd számomra ez kényelmetlen lenni. Megsajnáltam akkor, úgy voltam vele, hogy pár hetet kibírok, pedig szeretek egyedül élni, imádom a csendet magam körül egy fárasztó nap után.
Az apja meg olyanokat mond otthonról, hogy nekem úgyis több lakásom van, miért nem adok egyet oda nekik átmenetileg, nekem az semmibe sem kerülne. Mondjuk mert azok befektetési célból lettek vásárolva, és mind ki van adva?
A volt párja nem hajlandó segíteni havi 30.000 forintnál többel. Mondtam, hogy menjen ügyvédhez, intézzék el szabályosan a gyerektartást, de azt mondja, hogy akkor csak jobban berágna rá, és még ennyit sem fizetne neki.
Persze, hogy kiakadt! A reakcioja pedig csak arrol arulkodik, hogy este agaban sem volt munka utan nezni, koltozni meg plane! A gyerek ott van es ez ket ev mulva is igy lesz, tehat addig ott szeretne eloskodni rajtad?
Jol tetted, hogy beszeltel vele, csak nehogy feledesbe meruljon a tema!
Ui: ne foglalkozz a sok irigy emberrel, ez sajnos a magyar nep egyik fo ismerve. Senkinek semmi koze, hogy honnan van neked annyi lakasod. Nem te vagy a Maltai szeretetszolgalat!
Segiteni pedig segitettel. Ennel tobbet senki ne varjon. Aki pedig itt pattog, az nyugodtan ajanlja fel az egyik otthoni szobajat a tesodeknak. Gondolom akkor nem lenne ekkora a pofajuk.
Így van! A kérdező segített, még bőven többet is mint ami elvárható lett volna. De ez nyilván csak addig működik, amíg nem élnek vissza az ember jóindulatával.
A hugi meg tipikus az az ember aki a büdös életben nem fog elmenni dolgozni, vagy megoldani az életét.
túl jószívű voltál velük :D már az elején kellett volna írni valami "szerződést", hogy jan 31ig lehet ott ingyen utána vagy fizet vagy viszontlátásra.
Az ilyen pióca emberektől mindig is ódzkodtam, nem véletlenül.
Remélem visszamegy az apukához aztán tartsa el ő.
Akkor elmegy eladónak. Ez a lehetősége van most, ebből kell kihozni, amit tud. Így működik az élet.
Amúgy úgy mondja ezt hogy csak eladónak mehet el, mintha bezzeg Pesten nem bírt volna válogatni a menőbbnél menőbb pozíciók közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!