Miért “normális” nem szeretni a gyerekeket?

Hát ha ezen kiakadsz kérdező,akkor rajtam mégjobban kifogsz: nekem vannak gyerekeim,és rajtuk kívül talán 1-2 volt akit kedveltem (idő közben ők is felnőttek) ,a többitől hideg futkos a hátamon .

És igen,teljesen normális nem szeretni a többségét,vagy akár az összeset . Mondjuk nekem a nevelésükkel van a bajom , nem tehetek róla,de ha egyszer elviselhetetlen egy ember nem tudom kedvelni. Bár már felnőttek az enyémek, de gyerekkorukban sem volt ez másképp .

Más dolog utálni,meg más dolog bántalmazni valakit. Az utóbbit sosem tenném és nem is tettem . Más csecsemőktől sem tudok elolvadni ,hiába találtam az enyémeket aranyosnak .De nem is értem ez miért ne lenne normális,idegen emberek idegen gyerekeivel miért kéne foglalkozni..

Ha a családban van,akkor sem kötelező gügyögni hozzá ,ott van az anyja ,neki kell szeretni .

Főleg az az oka ennek, hogy manapság a szülők nem igazán nevelik a gyerekeiket, követelőzőbbek, hisztisebbek lettek, ez pedig - főleg a fiatalabbakban - olyan érzést kelt, hogy minden gyerek alapjáraton ilyen. Ne boomerezzetek le kérlek! Néha én is vagyok "bébiszitter", és látom, hogy a rokon gyerekeknél mennyire a lovak közé engedték a gyeplőt. Egyáltalán nem utálom a gyerekeket, az unokatesóimmal (4-9 évesek) kifejezetten szeretek időt tölteni. Én egyébként szeretnék (szerettem volna) családot alapítani, csak örökletes betegségem van, és felelős emberként ezt nem adom tovább.

F

#29: szerintem azért fontos tisztázni a közömbösséget, mert sokan úgy gondolják, hogy csak a 2 véglet létezik: szeretem a gyerekeket és az utálom, megölném, kiirtanám, felrúgnám stb. Bárhol kiderül valakiről, hogy nem szereti a gyerekeket, pillanatokon belül lesz valaki aki már egyből azzal jön, hogy biztos meg is ütné/ölné stb. őket. Pedig igen széles spektrum húzódik a kettő között. És a legtöbb ember szerintem a nulla, azaz a teljesen közömbös körül mozog, még a szülők is mások gyerekeit tekintve.

Amúgy ezen az "eltolja" dolgon láttam többen fennakadtak. Mi van ha csak arrébb tereli, nem veszi fel vagy ilyesmi? Miért mindenkinek egyből az jut eszébe hogy ellöki, eltaszítja, bántja? Az meg hogy egy idő után nem tudja valaki úgy hallgatni a sztorikat a gyerek legújabb életfunkcióiról hogy ne ülne ki az arcára a kelletlenség, nem bűn. Én is forgatom a szemem akaratlanul is, amikor valaki harmincadszor is előhoz egy számomra tök érdektelen témát, mindegy hogy az egy autó vagy épp a gyerek napja az oviban. Az ilyesmit mindenki beszélje meg azzal, akit érdekel is, mindenki jobban jár.

A gyerek, mint társadalmi utánpótlás. Kicsit gáz így gondolni rájuk.

Engem nem érdekel, hogy valaki miért hangoskodik, ha engem zavar, akkor zavar. Az sem érdekel, ha építenek valamit a közelemben, attól még az ütvefúró zaja az őrületbe fog kergetni.

35-ös, ez csak egy oldal, természetesen önmagában egy gyerek nem azért születik, hogy társadalmi utánpótlás legyen, kérlek ne sarkítsd ki, mert annak egyenes következménye lesz, hogy politikai irányba terelődik a beszélgetés.

Azért hivatkoztam erre, mert sokan olyan hasonlatokkal álltak elő, ami meg szerintem gáz, és nem lehet párhuzamot vonni egy másik emberi lénnyel.

És igaz, a gyerekekben a legidegesítőbb dolog az ostoba anyjuk.

Az anyák többsége - és a kivétel anyukák a kedvenceim, mert nekik kéne csak gyereket vállalniuk - leszarja, hogy téged nem érdekel a gyereke.

Ülök a rendelőben, odajön a nyálas, ragacsos gyerek, ami nem zavarna, ha messze lenne tőlem, de anyuka mosolyogva nézi, ahogy a gyerek összetapiz egy idegen felnőttet, aki teljesen közömbös fejet vág, miközben a többi öregasszony is néz, hogy de édes Ödönke. Ha felnőtt jönne hozzám fogdosni, abba simán belerúgnék, de anyukának annyit sem mondhatok, hogy ezt nem szeretném, mert elkezd rikácsolni, hogy hogy nem lehet Ödönként szeretni, ő csak egy ártatlan gyerMek, szigorúan M-el.

Vagy a zsúfolt piacon a lábam közé nyúl valaki, megfordulok, hogy lerendezzem, de csak egy babakocsis gyerek nyúlkál, a nagymama (vagy idős anyuka) pedig rögtön megszólal, hogy "látod, Ödönke, már hozzá sem lehet érni az emberekhez". Nem! Ha látod, hogy a gyereked a lábam közé nyúlna, kapd el a kezét! TUDOM, hogy a gyerek nem felelős a tetteiért, TE vagy a felelős.

Ha nem lenne ennyi beképzelt, ostoba, magát mindenkinél okosabbnak hívő ellőgép, hanem ezek helyett igazi, okos, empatikus anyák vállalnának csak gyereket, senkinek nem lenne baja a gyerekekkel.

Nem értem miért kell ezt ennyire túlragozni. Hasonló helyzet van nálunk is, mint a kérdezőnél, az öcsém ki nem állhatja a kisgyerekeket. A mi kapcsolatunk nagyon jó, sűrűn találkozunk, féltem tőle, hogy mi lesz, ha megszületik a lányom. Szerencsére ugyanolyan sűrűn jár hozzánk, mint előtte, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy mi maximálisan megértjük őt, és soha nem próbáltuk a kezébe nyomogatni a gyereket, csak mert az unokahúga és szeretnie KELL. Ő azt mondta, hogy ahogy nő a kicsi, úgy lesz könnyebb neki is közelednie felé, és ez látszik is. Pedig még csak 3 éves lesz a lányunk. Nagyon bújós, barátkozós, imádja az embereket, még idegenek ölébe is bele akart mászni néha. Amikor öcsémre próbált "nyomulni" , ő is finoman eltolta és mondta, hogy ezt nem szeretné. Én meg szépen elmagyaráztam neki, hogy XY nem szereti, hogyha ölelgeted, vagy hogyha az ölébe mászol, vele légyszíves ne csinálj ilyeneket. És kész, ennyi. Ahogy nőtt a gyerek, egyre jobban megértette, és szerintem a világon semmi traumát nem okozott az, hogy hamarabb szembesült azzal, hogy vannak olyan emberek, akik nem szeretik, ha belemásznak a terükbe.

Tiszteletben kellene tartani, hogy nem minden ember egyforma, mindenki mástól mászik a falra. Van, aki a gyerekektől. Nem tudom ez miért olyan érthetetlen.