Miért “normális” nem szeretni a gyerekeket?

"Én azért nem értem a gyerekeket utáló embereket, mert egyszer ők is voltak gyerekek, ha ugyanezt bánásmódot kapták volna ők is, akkor milyen felnőttekké váltak volna?"

Magamat is utáltam volna. És lehet, hogy volt, aki utált, nem nagyon érdekel, az ő dolga. Vagyis nem utáltam volna magam annyira, mert én gyerekként sem értettem, mit kell üvölteni, bőgni, földhöz csapni magát a kortársaimnak, a testvéremmel normális gyerekek voltunk.

22-es értelek, de attól még, hogy nektek más volt a habitusotok a tesóddal, miért gondolod, hogy azok a gyerekek, akik földhözvágják magukat, nem normálisak, és később felnőttként sem azok?

Egy gyereknek, minél kisebb, annál szűkebb a kommunikációs eszköztára, sokáig nem tudja magát máshogy kifejezni, csak ha sír. Később is, a fejlődésének része, hogy megtanulja a határait, ehhez meg az az eszköze, hogy földhöz veri magát.

Elhiszem, hogy ez idegesítő, de mást meg más idegesít, és ahogy mondtam, a gyerekek a társadalmi utánpótlás biztosítékai, bármennyire idegesítenek néhány embert, nem lehet őket hibáztatni azért, mert az életkoruknak megfelelően viselkednek.

Igazából a közömbösség szerintem tök normális. Egy akármilyen másik emberrel is lehetsz közömbös ha nem érdekel a létezése, nem számít hogy mennyi idős. Sokan a közömbösséget a gyerekeknél egyből az utálattal azonosítják, mert a társadalom azt várja el, hogy a gyereket szeretni kell mert gyerek és ha valaki nem érdeklődik irántuk, akkor az már egyből utálat. Nem így van. Szerintem senki sem szereti, ha olyan dolog iránt kell kényszerből érdeklődést mutatnia, ami nem izgatja. Ez lehet a főnököd hobbija, az anyád új kedvenc sorozata, a férjed új kutyája vagy a tesód új gyereke. Nem izgat, nem foglalkozol vele és kész.

Én l. úgy vagyok vele, mint a másik kérdésben az a válaszoló akinek "nem éri el az ingerküszöbét" egy gyerek. Egyszerűen nem érdekel, nem foglalkozom vele, mint ahogy egyéb engem nem érdeklő dolgokkal sem szoktam foglalkozni, akkor sem ha azok valamelyik rokonomé. Így ha a párom húga lebabázik, nagy valószínűséggel én sem fogok a gyerekkel foglalkozni, ha egy légtérben kell vele lennem, max ránézek majd és imádkozok hogy ne kezdjen el bömbölni vagy hisztizni. A saját kistesómmal is így lettem volna ha lenne de hál istennek nincs. Ez még nem utálat. Utálom a sírásukat meg ha random az arcomba bámulnak tömegközlekedésen de maga a gyerek mint lény, közömbös.

Ugyan azért amiért normális nem szeretni a nagyi macskáját/kutyáját vagy az öcsi tarantuláit akik számára a világ legcukibb lényei neked meg feláll a szőr a hátadon a látványuktól is.

Én pl fóbiásan rettegek/undorodom a gyerekektől (igen járok a problémával szakemberhez mielőtt ajánlanád), de amennyire tőlem telik igyekszem nem kimutatni feléjük, mert nem tehetnek róla és sajnos többnyire kedvelnek is engem, mert úgy nézek ki, mint egy mesehős (gyerekes arc nagy szemekkel, pink haj, nagyon alacsony termet és színes ruhák)

DE ugyan így elvárom a nyitottságot/alkalmazkodást a szüleiktől is, hogy ha lehet, ne tukmálják rám a kölkeiket, mert az senkinek sem lesz jó.

És értem én, hogy neked nem indok a sírás, de nekem az. Ezerszer inkább elviselem a részegen üvöltöző szomszédot, a közeli szórakozóhely zaját, a másik szomszéd hangos kefélését stb, mint egy visító, síró gyerekét. Ahogy a xaros pelenkát sincs kevem szagolni, utálom, ha hozzám érnek a koszos, nyálas kis kezükkel, idegesít a gügyögésük és a fejletlen beszéd készségük, zavar, hogy össze vissza rohangálnak, mindig le kell őket kötni, hogy mindent a szájukba vesznek, megrágnak, megnyalnak és még sorolhatnám. Tisztában vagyok vele, hogy az ő korukban ez a normális, de engem zavar, ezért igyekszem elkerülni őket.

És képzeld, csak azért mert az adott kölyök történetesen az unokatesóm/unokahúgom stb nem fogok kevésbé félni/undorodni tőle, ez nem így működik. A saját testvéreimet, sőt a velem egykorú gyerekeket sem tudtam elviselni anno gyerekként sem.

Én személy szerint azért nem szeretem a gyerekeket mert nem tudok mit kezdeni velük. Nem tudok velük hogy szótérteni.

A macskás példa meg szerintem jó, mert van aki oda megy hozzá egy macska és egyből belerúg hogy menjen innen.

De gondolom ha te elsőre megsimogatnád és huszadjára is visszajönne akkor azért idegesítene.

(Természetesen nem lehet egy embert és egy állatot összehasonlítani a példát értsétek meg)