Mennyire életszerű egy olyan szituáció, hogy a nő családot szeretne, minden vágya hogy gyerekei legyenek a férfival (férj) akit szeret, de a férfi nem akar gyerekeket egyáltalán, ezért otthagyja egy másik férfiért akit nem szeret annyira?

A nőnél valószínű ketyeg veszettül a biológiai óra, de ha ilyen miatt akarja elcseszni a hátralévő életét és csak egy akkor vonzó pasival felcsináltatni magát gyerekért, akkor egészségére.

Mindkettőt hagyni kell a francba és olyat keresni, akit szeret ÉS családot is akar. De ha ennyire rá van pörögve a gyerek-témára, hajrá. Később meg sírhat a szája. NEm tudom sajnálni.

Ezt én sem értem. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet annyira egy gyerekre vágyni, hogy tök mindegy, hogy kitől, csak legyen.

Mindig úgy éreztem, hogy a férjem az, akivel közös az életünk. Akivel egy szinten vagyunk, úgy értve, hogy együtt építjük az életünket, és ha szülők leszünk, együtt leszünk azok. És mikor a gyerekünk kirepül, akkor együtt indítjuk útnak, és miután már éli a saját életét, mi még mindig ott vagyunk egymásnak. A gyerek egy "mellékvágány", ami vagy kell nekünk, vagy nem, és közösen kell döntenünk. De ha nem akarna gyereket, nem tudnám elhagyni, hisz vele akarok megöregedni. Őt ismerem, és szeretem, és nem akarnám egy ismeretlen gyerekért eldobni.

Szóval szerintem az az érzelmileg érett dolog, amikor egy kapcsolatban vágynak a felek a babára. Amikor egy nő - vagy férfi - mindenáron gyereket akar, de nem szerelemből, nem egy kapcsolat megkoronázása végett, akkor szerintem valami más érzelmi szükségletet akar a gyerekkel pótolni.

25/L

Mirevaló egy olyan házasság, ahol nincsen gyerek. A nő, ha nem lép abba fog belerokkanni. Mármint ha ő gyereket akar.

A férj, aki nem akar, az egy önző, ágyhogy ilyentől sokat nem várhatsz.

Férfiként maximálisan egyetértek a #3 (02:28) válaszadóval, nekem soha nem kellene olyan nő, akinek elsősorban tenyészkannak kellek, nem élete párjának, aki a tőlem származHATó gyerekre van rákattanva és nem rám.

A sztoriban pedig ha valaki önző, az a nő, aki a saját vágyait fölé készül rendelni a meglévő házasságának.

Persze azért a sztorit árnyalhatja, hogy nyilván a párkapcsolatuk elején szóba került ez a gyerek-téma, és akkor ki nem mondott igazat kinek, vagy mi változott meg azóta.

Szerintem meg létezik, hogy az anyai ösztön erősebb a szerelemnél, pont azért, mert ösztön. Ha 42 évesen lennék ilyen helyzetben, akkor én is lépnék, a biolódiai óra baromi gyorsan tud ketyegni, sőt, van, aki mâr jóval korábban is terméketlenné válik - genetikailag ilyen adottságokkal rendelkezik.

Hozzáteszem, hogy nem szabadna eddig eljtutni egy kapcsolatba: tehát úgy két év után, pláne, ha már együtt is élnek, meg kéne beszélni a két félnek, hogy mi a kérdés a gyerek témával. És akkor tisztán lehet látni és mindenkinek lesz még ideje új utakat keresni, ha esetleg arra kerül sor.

Én egyszer beszéltem egy nővel a vonaton, akinél hasonló a sztori csak árnyalatiban más.

Ő megtalálta a nagy Ő-t. Szerelmes volt ízig vérig. Nagyon jól megvoltak, boldogok voltak. Egyszer aztán majden úgy adódott, hogy terhes lett a nő, és akkor látta a szerelmén, hogy ő nagyon ellene van.

Akkor eljött az ujragondolások ideje. Maradjon élete szerelmével, de kapcsolatuk soha nem teljesedhet ki egy gyermek által? Vagy lépjen tovább és talán talál egy olyan férfit, akivel tovább léphetnek?

Végül elhagyta a szerelmét. Sajnos sokaknak nem jön össze az, hogy azzal teljesedik be egy kapcsolat akiért oda meg vissza vagyunk.

A nő rá két évvel talált (vagy inkább találtak rá?) egy pasi, aki kitartóan udvarolt neki. És végül most vele él, gyerekekkel, bár olyan szenvedéllyel szereti a férjét, mint élete szerelmét, de nem bánta meg döntését.

Én nem ítélkezem a felek felett, de elgondolkodtatott.

Szerintem ez a gyerek téma olyan lehet, mint a lánykérés vagy az összeköltözés. Egy-egy lépcsőfok a párkapcsolatban. És ha kimarad, akkor ott valami zavar van a felek között.