Miért “normális” nem szeretni a gyerekeket?

Pedig van ilyen előző, ha háromnál több gyereked van, megkapod napi szinten, hogy cigányok vagytok-e, minek ennyi gyerek, nem tudsz velük minőségi időt eltölteni, mekkora egy szülőgép vagy, csak erre vagy jó, szánalmas, hogy valaki erre pazarolja az életét stbstb.

Sajnos nő nőnek a farkasa, legundorítóbban nők tudnak egymásról nyilatkozni, gyakorlatilag nincs olyan téma, amiben ne bírálnák egymást. Ha szülsz akkor csak maximum kettőt, mert különben szülőgép vagy, ha nem, akkor önző vagy, ha háztartásbeli vagy akkor egy elnyomott pára vagy, ha karrierista, akkor meg szívtelen rideg nőszemély. Ha beadod bölcsibe, nem neveled a gyereked, ha otthon maradsz iskolás koráig, akkor menekülsz a munka elől. Ha szoptatsz ősanya vagy, ha nem, akkor leszarod a gyereked.

Szóval tök mindegy, mit csinálsz, a nők rühellik egymást, féltlékenyek egymásra, mindig versenyeznek, szóval jót nem tudsz csinálni. :D

#101 Én nem a 3-nal több gyerekre gondoltam, hanem alapból magára arra a tényre, hogy szülsz-e egyáltalán vagy sem. Ezerszer inkább azt szólják meg, aki soha nem akar szülni, azzal szemben, mint aki szült már legalább egy gyereket. Hány olyan kérdés van itt is, ahol arról panaszkodnak a kérdezők, hogy anyám/anyósom/rokonok/barátnőm folyamat a gyerek témával piszkálnak meg a szülők nyavalyognak az unoka miatt. Elszomorító.

De nem mondom, nyilván aki szült is megkaphatja hogy miért szült ennyit, miért nem szül még egyet, borzasztó.

Várom hogy végre elfogadják, hogy az ember úgy éli az életét, ahogy neki jó.

- nem olvastam kommenteket -

Én alapvetően nem kedvelem a gyerekeket. Vannak gyerekek akiket aranyosnak gondolok, de ennyi. Kívülről valóban úgy tűnhet, hogy én utálom őket, mert soha nem veszek a kezembe kisbabát, nem gügyögök nekik, nem játszok velük, de nem utálom őket, csak egész egyszerűen nem érdekel másnak a gyereke. :D Tudom azt, hogy a sajátomat mindennél jobban szeretni fogom, de most a bunkó szomszédnak a gyerekét nem fogom pesztrálni.

A fóbia, az fóbia. Mert van olyan, akinek fóbiája van, és ez is egy létező fóbia.

És pont.

Kérdező, úgy látom te nem akkor akkor voltál 12-17 éves, mikor a rokonságba valakinek volt egy kb ovis korú gyereke, és azt a gyereket nem is passzolták fel hozzád minden látogatás alkalmával. Nem voltál még olyan helyzetbe, hogy csinálnád szépen az eltervezett dolgod, de kellet vigyázz (vagyis inkább játsz, mert "Mindkettő gyerek") egy olyan kisgyerekre, akinek a mozgásigénye több, mint neked valaha volt. Nem voltál olyan helyzetbe, hogy futkosás közben a kisgyerek csak úgy elesett, és úgy elkezdett sírni, hogy azt se tudtad mit csinálj vele. Meg nem voltál olyan helyzetben, hogy egy kisgyerek tönkretette a munkád.

13 évesen csináltam egy ilyen DIY gyöngyös-szinespaíros térelválasztót a szobámba az ajtókhoz (átjáró szoba). Mint szokásos volt, a 3-4 éves kisgyeret felhozták hozzám, és míg én elmentem, hogy keressek valami játékot neki a másik szobában, a gyöngyfűzérek felét letépte. S még csak nem is szépen, hogy tudjam valahogy visszaragasztani, hanem még össze is bogozta őket. (Cérnára voltak fűzve, nagy kihagyásokkal, szóval újat kellet csináljak.)

Meg kb 15 évesen volt olyan, hogy a nagyobb nekiment a kistesónak, a kisebb meg nekiment fejjel az ágynak. Azt se tudtam eldönteni, hogy most azért sír, mert a kisgyerekek kb mindenért sírnak, vagy azért, mert tényleg nagyon megütötte magát. (Persze senki se akar szólni ilyen esen esetben a felnőtteknek, ha tényleg nem muszály, mert mégis hogy mond el, mi történt...)

Meg kb szintén 15 évesen, volt hogy egy (már elég nagy) babát akezembe adtak, hogy fogjam meg egy kicsit, míg a szülei csináltak valamitaz én szüleimmel. Alig bírtam ki, mire visszaértek. Már azon gondolkodtam, hogy lehet jobban járok, ha leteszem a sáros földre, minthogy leejtsem...

Szóval ne lepődj meg azon, hogy más gyerekét nem szeretem. 😘

Amúgy bírom, amikor valaki nem tudja túltenni magát egy kérdésen, ezért ír ki róla egy új kérdést...

Jó sok problémád lehet, ha ilyeneken van időd felhúzni magad.

Az emberek ragaszkodnak véleményekhez, társadalmi normákhoz, hogy tartozhassanak valahová. Ez is egy indok lehet.

Gyerekutálat lehet egy trauma is, amire már nem emlékszik az ember.

Van, akinek érzékeny az idegrendszere és ez miatt nem szimpatizál a gyerekekkel.

Vagy szimplán nem szereti, ilyen a természete, stb.

Szerintem ők normálisak, mert legalább felvállalják a "gyerekutálatukat". Bár ez nem utálat! Csak nem szeretik! Ennyi.

Az a probléma, hogy ha valakinek nincs gyereke, akkor a társadalom megbélyegzi. Utálat, homokos, lezbi, gyerekutáló, éretlen, stb.

Elsőnek megkéne nézni, hogy a nagy gyerekimádók közül, hánynál működik rendesen a családi modell. Nagyon keveseknél. Az emberek nagyrésze ösztönlény. Nem azért vállal gyereket, mert megérett rá, hanem mert kifut az időből, az ösztönök, a társadalmi elvárások, haverok, barátok véleménye, stb.

Ha én megérek egy gyerekre, akkor utánanézek, felkészülök a gyerek eljövetelére, ahogy csak tudok. Felkészülök anyagilag is, mert tudom, hogy egy életért fogok felelni és ennek az életnek, szükségletei vannak és lesznek. Na ilyen emberrel még nem találkoztam, pedig van pár gyerek a családomban is!

Csak sokan, dúrr bele, lesz, ami lesz. Majd menet közben megoldódik valahogy. Aztán streszelnek, a gyereken vezetik le a mindennapi dolgaikat.

Szerintem ez a nagyobb probléma, nem a gyerekutálat. Mert ahogy írtam, legalább ők felvállalják. Nem kamu szülök, ösztönlények.

Tisztelet a kivételnek!

Mielőtt megbélyegeznének, imádom a gyerekeket. Ők is engem. Jó dolog a család, értelmet ad az ember életének.

Annyi, hogy én eléggé tudatos vagyok. Az ember, azért nem állat, mert tudatára ébredt. Már, aki.