Jogosan akadtak ki rám a párom szülei?
Hétvégén elhívtuk vendégségbe a szüleimet és a párom szüleit. Én főztem. Anyósom túlsúlyos, cukorbeteg és rossz az emésztése is. Ők leginkább az egészségtelen magyaros ízvilágot kedvelik, míg a szüleim és a párommal mi is, igyekszünk egészségesen étkezni. Csináltam tyúkhúslevest sok-sok zöldséggel, de tészta nélkül. A második Sütőben sült csirkemell volt bevagdosva, a kis zsebekbe pesto, paradicsom és az egész husira light sajt került, a köret pedig lilahagymás-kukoricás bulgur volt. Desszertnek egy mindenmentes tortát sütöttem, főleg anyósom miatt, édesítőszerrel készült, laktózmentesen (miattam is), de egy nagyon finom Sacher torta készült így. Leültünk enni, ahogy haladt az ebéd, egyre inkább vágta anyósom és apósom a fejeket, pedig még a párom szerint is isteni volt a kaja, úgy, hogy ő anyósom főztjén nőtt fel. A desszertnél lett aztán konkrétan horkantás, mikor elmondtam hogy nyugodtan egyenek a sütiből, mert semmi olyan nincs benne, amiből nagy baj lehet. Erre anyósom kirúgta maga alól a széket, és rámkiabált, hogy szégyeljem magam, amiért egy normális vendégségbe illő pörkölt-nokedlit se tudok megcsinálni, sőt még mérgezném is őt édesítőszerekkel. Próbáltam megvédeni magam, hogy az egészségesebb menü részben miatta is készült, hiszen cukros. Erre azt mondta, hogy a pörköltben és a nokedliben sincs cukor, a levestésztában meg megint nincs, igazán főzhettem volna ki azt is.
Röhej. Szerintem legalábbis. Nagyon rosszul esett ez az egész, és nem tudom, hogy ez most tényleg ekkora taplóság volt-e részemről, vagy sem?
73# hogy mi?
Cukorbeteg és cukor mentes tortát sütött.. Az én olvasatomban igenis a kedvére járt, hogy figyelembe vette az érzékenységét.
Lehet ezen vitázni, de az igazat csak akkor tudnánk,ha ott lettünk
volna...Ki így látja, ki úgy.Mindenesetre nagyon pörög a téma.. :-)
Ma este séfek séfe, ha már a főzésről beszélünk... :-D
Igazad van 87-es.Az egy normális menü ami össze lett állítva csak kicsit lightosabb,könnyebb.Nem baj az
Én megenném bár én sem vagyok csirkemelles de ellehet nagyon finoman készíteni ha valaki ügyes és a kérdező biztos gyakorlott lehet a konyhában
Biztos finom volt az étel csak anyós hisztizett
Nem értem amúgy miért hisz előtte ott sírt a kórházban hogy visszább vesz
#91: Miért? Most komolyan kérdezem... 33 éve vezetek önálló konyhát, de 15 éve kettesben vagyunk a férjemmel és azóta úgy főzök, ahogyan nekünk kettőnknek jó. Ezért aztán lehet, hogy erősen 'elrugaszkodtam' a normáltól. De komolyan: pl. vasárnap húslevest főzök hússal, 4 szem krumplival, sok-sok zöldséggel, és bepácolom a csirkecombot, megfőzöm a bulgurt, pont úgy, ahopgyan a kérdező írta: lilahagymával és kukoricával. Vas. eszünk levest és semmi mást, a pácolt hús és a bulgur marad hétfőre. Nem a spórolás miatt, egyszerűen nem bírjuk mindkét fogást megenni... Ha a gyerekeink jönnek, akkor sokkal több félét főzök, mert minden gyerek mást szeret, de azt látom, hogy ők se esznek mindenből: vagy leves vagy egy fajta második. (mindannyian igyekszünk egészség tudatosan étkezni) Egy normál felnőttekből álló családban milyen egy átlagos vasárnapi menú? (úgy értem, az, amit végig is esztek, nem az, amit megfőzöl azért, hogy maradjon másnapra is...) Lusta se vagyok főzni, sőt szeretek, nem is kell filléreznem, egyszerűen csak nem akarok kidobni kaját és a gyerekekre se tukmálom: előre egyeztetjük, ki mit enne, mit akar elvinni-
sokat és sok félét főzök, ha nem csak ketten vagyunk, de csak olyat, amit örömmel megesznek ott vagy örömmel elviszik, akár úgy is, hogy 'de jó, szerda estig elég lesz!' Szóval most, 2021-ben mi az a normál vasárnapi ebéd, amit az átlagos, nem diétázó család végig eszik vas. délben?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!