Jogosan akadtak ki rám a párom szülei?
Hétvégén elhívtuk vendégségbe a szüleimet és a párom szüleit. Én főztem. Anyósom túlsúlyos, cukorbeteg és rossz az emésztése is. Ők leginkább az egészségtelen magyaros ízvilágot kedvelik, míg a szüleim és a párommal mi is, igyekszünk egészségesen étkezni. Csináltam tyúkhúslevest sok-sok zöldséggel, de tészta nélkül. A második Sütőben sült csirkemell volt bevagdosva, a kis zsebekbe pesto, paradicsom és az egész husira light sajt került, a köret pedig lilahagymás-kukoricás bulgur volt. Desszertnek egy mindenmentes tortát sütöttem, főleg anyósom miatt, édesítőszerrel készült, laktózmentesen (miattam is), de egy nagyon finom Sacher torta készült így. Leültünk enni, ahogy haladt az ebéd, egyre inkább vágta anyósom és apósom a fejeket, pedig még a párom szerint is isteni volt a kaja, úgy, hogy ő anyósom főztjén nőtt fel. A desszertnél lett aztán konkrétan horkantás, mikor elmondtam hogy nyugodtan egyenek a sütiből, mert semmi olyan nincs benne, amiből nagy baj lehet. Erre anyósom kirúgta maga alól a széket, és rámkiabált, hogy szégyeljem magam, amiért egy normális vendégségbe illő pörkölt-nokedlit se tudok megcsinálni, sőt még mérgezném is őt édesítőszerekkel. Próbáltam megvédeni magam, hogy az egészségesebb menü részben miatta is készült, hiszen cukros. Erre azt mondta, hogy a pörköltben és a nokedliben sincs cukor, a levestésztában meg megint nincs, igazán főzhettem volna ki azt is.
Röhej. Szerintem legalábbis. Nagyon rosszul esett ez az egész, és nem tudom, hogy ez most tényleg ekkora taplóság volt-e részemről, vagy sem?
"Szerintem nem kellett volna kihangsúlyozni, hogy "egyenek nyugodtan, ebben semmi ooyan nincs, ami árthat," mert számomra ennek olyan olvasata van, hogy direkt ki akartad hangsúlyozni, hogy ez nem OLYAN, mint amiket ő szokott főzni, s ez egy kicsit sértő."
Hát én megcsókolnám azt a vendéglátót, aki úgy főz, hogy ne kelljen utána három napig görcsölve fetrengenem.
megkérték anyósomékat, hogy ezt a stílust legközelebb felejtsék otthon, vagy ha nem megy, akkor magukat felejtsék otthon
Volt kitől tanulnod.
En mindig egyeztetek a vendegekkel mit szeretnek, hogy ne keruljunk kellemetlen helyzetbe, hogy a vendeg ehen marad.
Kavefozot is vettem, pedig egyikunk sem kavezik, de a vendegek nem mindig szeretik az instant kavet
75-ös válaszoló vagyok (legalábbis most éppen 75-ös, amúgy tegnap 13:50-es).
Közben olvastam, hogy egyébként anyósod eszik ilyeneket, meg az említett sütiből is evett már korábban, és akkor jó volt.
De anyósod szerint normális VENDÉGSÉGBE pörkölt-nokedli VALÓ :D. Ezt neked nem tudom, honnan kellett volna kiszopni, vagy hogy ő miért gondolja ezt, vagy milyen titkos szabályzatban olvasta, mert ez a kitétel csak az ő fejében létezik. De ez sem új, hogy vannak, akiknek képzelt szabályai vannak az egyes események menüjét illetően. Látod, itt a válaszolók közt is vannak, akik szerint vendég elé csak a létező leghagyományosabb kajákat lehet rakni.
Továbbá anyósodnak tökéletesen megfelelt a süti, amíg meg nem tudta, miből van (illetve miből nincs), és a "mentes" szótól rövidzárlatot kapott. Hát ilyennel is elég gyakran lehet találkozni. (Szerintem mindenkinek van olyan ismerőse, aki eleve elhatárolódik bármilyen mentes sütitől, mert az "nem rendes", "fűrészporból van", meg "szar", aztán egyszercsak jól bezabált valahol egy mentes sütiből, mert nem tudta, hogy az az, és észre sem vette.)
Ha eddig is sejtetted, hogy anyósodnak sajátos agymenései vannak arról, hogy dolgokat hogyan "illik", meg mi a "rendes", az csak még eggyel több ok, hogy előre egyeztesd vele a menüt. Vagy hogy ne hívd meg.
Közben olvastam, hogy egyébként anyósod eszik ilyeneket
A kérdésében még nem, nyugi.
"Nálatok nincs benne krumpli?"
Ugyan nem tőlem kérdezted, de a húsleves legyen húsleves , krumpli nélkül, a krumplileves meg legyen krumplileves!
“ Zöldség természetesen kell bele”
Felőlem aztán mindenki úgy csinálja a húslevest, ahogy akarja, de itt jelezném, hogy a krumpli is zöldség és a húsleves nem lesz krumplileves attól, mert van benne krumpli. Mint ahogy nem is lesz répa, zeller meg karalábe leves, csak mert van benne répa, zeller meg karalábé..🤷🏻♀️
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!