Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Jogosan akadtak ki rám a...

Jogosan akadtak ki rám a párom szülei?

Figyelt kérdés

Hétvégén elhívtuk vendégségbe a szüleimet és a párom szüleit. Én főztem. Anyósom túlsúlyos, cukorbeteg és rossz az emésztése is. Ők leginkább az egészségtelen magyaros ízvilágot kedvelik, míg a szüleim és a párommal mi is, igyekszünk egészségesen étkezni. Csináltam tyúkhúslevest sok-sok zöldséggel, de tészta nélkül. A második Sütőben sült csirkemell volt bevagdosva, a kis zsebekbe pesto, paradicsom és az egész husira light sajt került, a köret pedig lilahagymás-kukoricás bulgur volt. Desszertnek egy mindenmentes tortát sütöttem, főleg anyósom miatt, édesítőszerrel készült, laktózmentesen (miattam is), de egy nagyon finom Sacher torta készült így. Leültünk enni, ahogy haladt az ebéd, egyre inkább vágta anyósom és apósom a fejeket, pedig még a párom szerint is isteni volt a kaja, úgy, hogy ő anyósom főztjén nőtt fel. A desszertnél lett aztán konkrétan horkantás, mikor elmondtam hogy nyugodtan egyenek a sütiből, mert semmi olyan nincs benne, amiből nagy baj lehet. Erre anyósom kirúgta maga alól a széket, és rámkiabált, hogy szégyeljem magam, amiért egy normális vendégségbe illő pörkölt-nokedlit se tudok megcsinálni, sőt még mérgezném is őt édesítőszerekkel. Próbáltam megvédeni magam, hogy az egészségesebb menü részben miatta is készült, hiszen cukros. Erre azt mondta, hogy a pörköltben és a nokedliben sincs cukor, a levestésztában meg megint nincs, igazán főzhettem volna ki azt is.

Röhej. Szerintem legalábbis. Nagyon rosszul esett ez az egész, és nem tudom, hogy ez most tényleg ekkora taplóság volt-e részemről, vagy sem?



2021. szept. 27. 10:42
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/132 A kérdező kommentje:
#17 Hogy miért kellett szóvá tenni? Azért mert előtte héten kórházba is került, emelni kellett a gyógyszer adagján, az orvosa beszélt velünk, mert mi vittük el, hogy oda kell figyelni, mert a rengeteg gyógyszer, amit már így is szed, nagyon megterheli a máját. Akkor ő is nagyon megijedt, mondta, hogy majd ezen meg azon így meg úgy változtat. Még recepteket is kerestünk együtt. A menü is ilyen megfontolásból készült, illetve amiatt is, mert 25 kg-ot fogytam az elmúlt egy évben, a párom is edzeni kezdett, eszembe se jutott rohanni bevásárolni fehér lisztet. Mikor anyósommal ültünk a kórházban, elsírta magát, hogy milyen sok a baja és hogy változtatni kell. Na eddig tartott az elhatározás.
2021. szept. 27. 11:32
 22/132 anonim ***** válasza:
67%

Mindkettőtöknek igaza van.


Mi is egészséges kajálásra törekszünk, de figyelembe veszem a vendégek ízlését is, pláne ha olyan közeliek, mint a szülők.


El nem tudom képzelni, hogy így kiakadjak, mint az anyósa, de azt srm értem, mi volt olyan nehéz abban, hogy egy kis lábasban külön főzz egy kis tésztát.


Ha tudod, hogy ők sz*rnak az egészségükre, akkor nem kell neked sem az orruk alá dörgölni, hogy disznók, mert úgyis csak a vita lesz belőle.

2021. szept. 27. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/132 anonim ***** válasza:
28%
Na kezdődik. Nem tetszenek a válaszok, akkor gyorsan költünk még egy kicsit a történethez.
2021. szept. 27. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/132 A kérdező kommentje:
#20 Kell néha külső vélemény is, mert mikor egy számodra teljesen abszurd világba csöppensz, egy idő után már nem is tudod eldönteni, hogy valami normális-e vagy sem. Emellett én vagyok az utolsó, aki valakit a túlsúlya miatt bánt, mert én is az vagyok. Keményen dolgozok azért, hogy le tudjak fogyni. Nyilván magamnak is kedvezek a menüvel, de ha még anyósomnak is jót teszek vele, sőt, a szüleimnek is, akkor ne én legyek már a rossz ember.
2021. szept. 27. 11:37
 25/132 A kérdező kommentje:
Oké, feladom. Én vagyok a tapló.
2021. szept. 27. 11:40
 26/132 anonim ***** válasza:
84%

Így nem viselkedem a menyemmel, meg a nászomék előtt, még ha

kutyaszart tesz az asztalra bundában akkor se.

Mama igazi gyökér, de csak hagy zabálja magát halálra,

hamarabb örököltök...

2021. szept. 27. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/132 anonim ***** válasza:
87%

Kerdezo! Nyugalom! Csinald ugy mint mi! Sose hivtok senkit es ha megis valamiert van olyan,hogy felmennek hozzatok akkor se ebedre/vacsorara! Megvan oldva.


Szivesen :D

2021. szept. 27. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/132 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem igazad van, kérdező, de sem az anyósodat nem fogod meggyőzni, sem az ittenieknek azt a részét, akik szerint Te voltál a bunkó:)
2021. szept. 27. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/132 anonim ***** válasza:
68%

Nézd kérdező. Ha vendéget hiv az ember, akkor a kedvére valót igyekszik főzni. Ha tudja, hogy vegán a vendége, akkor mondjuk nem tesz elé malac sültet, ha tudja, hogy glutén és laktóz érzékeny akkor sajtos tésztát. Ha anyósról tudom, hogy a magyaros ételéket szeeeeti, akkor nem pestot csirkemellet készítek neki bulgurral. Itt te hibáztál.

Anyós meg ott, hogy kikelt magából.

1:1

2021. szept. 27. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/132 anonim ***** válasza:
75%

Dehogy vagy az!


Nem tudhatod, hogy a válaszolók között hány olyan stílusú ember van, mint anyósod. :-)))


Én amúgy sosem voltam elhízva, és jóízűen enném meg nálad, amiket leírtál. De ha pörköltet nokedlivel csinál valaki, azt is. Felnőtt ember vagyok, nem finnyáskodok. Örülni akarok az evésnek, nem kifogást keresni benne. De még ha végképp nem ízlene, akkor se cirkuszolnék, mert abból indulnék ki, hogy a háziasszony sokat fáradozott ezért, és a munkáját tisztelem ennyire.

2021. szept. 27. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!