A fogyatékos sógornőm megütötte a kislányomat, a férjem nem segít. Elváljak?
A férjem testvére 42 éves, értelmi fogyatékos és mozgásban is korlátozott. Nyilván amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam a testvéréről és úgy voltam vele, hogy ő is ember, az állapotáról nem tehet, így kell elfogadni. A sógornőmet az anyósom és az apósom ápolják, értelmileg kb. egy négyéves gyerek szintjén van, ki tud menni wc-re, de hosszabb távon nem tud egyedül közlekedni, kerekesszékeznie kell. Kb. úgy kezelik, mint egy kisbabát, úgy is hívják, körbeugrálják és mindent megengednek neki.
A sógornőm az utóbbi 1-1,5 évben házsártos, követelőző és goromba lett, kétszer megütötte a most hároméves kislányunkat. Mindkét alkalommal ott voltunk többen is, mindenki látta, hogy a lányom semmi rosszat nem tett (egyszer egy kis labdát nyújtott neki, egyszer egy szelet almát), a férjem családja mégis a sógornőm pártjára állt. Először az anyósom próbált tagadni (elesett magáról, csak játszottak), de amikor jeleztem, hogy mindannyian a saját szemünkkel láttuk mi történt, végül annyit tudott mondani, hogy Zsuzsuka nem tehet róla.
A férjem két tűz között érzi magát, én nem érzem biztonságban a kislányomat és nagyon aggaszt, hogy ha van egy ilyen komoly probléma, nem a megoldásra törekednek, hanem az elsikálásra. Minden hétvégén, ünnepen, szabadnapon ott vagyunk az anyóséknál (az utóbbi 3 hétben nem), természetesen segítünk a kertben, sőt, anyailag is, ugyanis Zsuzsuka meglehetősen sokba kerül (erről talán majd egy másik kérdésben írok). A férjemmel abban maradtunk, hogy Zsuzsu és a lányunk nem maradhatnak kettesben, de ez nem jött be, ugyanis előbbit abszolút nem érdekli, hogy mások látják-e, hogy mit csinál. A fizikai bántalmazást így meg tudom akadályozni, de az utóbbi kb. fél évben mindenféle rigmusokkal kínozza a lányomat, azt ismételgeti neki, hogy buta és csúnya. Előfordult, hogy lányom ezt elismételte: buta vagyok, csúnya vagyok.
A férjem imádja a lányunkat és jó férj, de a szülei állandó bűntudatot keltenek benne, mintha nem is a testvére, hanem a szülője lenne Zsuzsunak. Próbáltam rá célozni, hogy van saját gyereke, felesége, elsősorban értünk felelős, de mindig jön a sablonszöveg, hogy szegény Zsuzsunak elég nagy baj az állapota, nem tehet róla, nem szabad ennyire felvenni a dolgokat, milyen ember az, akinek nem a segítség az első gondolata? Az volt az első gondolatom, eddig Zsuzsura százezrek mentek el, de a lányomat nem engedem!
Sajnos folyamatosan falakba ütközöm és felmerült, hogy véget kell vetnem a házasságunknak. Az egy dolog, hogy a férjem mellettem nem áll ki, de a lánya mellett sem, aki ennél többet érdemel! Hiába kérlelem, hogy üljön le beszélni a szüleivel vagy vonjunk be valami szakembert, nem hajlandó konfrontálódni, én pedig már beleőrülök az idegességbe. Mit tegyek?
A férjed bűntudatát egyértelműen az anyósodék táplálják. Érzelmileg zsarolják.
Ezt kell megértetned a férjeddel. Adj neki határozottan ultimátumot, hogy vagy elmegy pszichológushoz, és rendbe teszi magában a dolgokat, vagy lehet hétvégi apuka, mert az anyósodék érzelmi zsarolása, az hogy nem képes leválni a szüleiről, nem csak a házasságotokat, de a gyerek lelkivilágát is tönkre teszi egy életre.
Mivel a férjed nagyon jól tud manipulálni a hallgatással, a durcázással a következőt tenném.
Megkérném, hogy költözzön el, de biztosítanám arról, hogy ez egyenlőre nem válás. Szépen gondolkozzon el magában, hogy mit szeretne, továbbra is adja a lovat a szülei érzelmi zsarolása alá, vagy elkezd férfiként, férjként és apaként viselkedni. Biztosítanám arról, hogy amíg nem válunk el támogatom őt anyagilag (hogy ez se legyen kifogás), fizetem a pszichológust, segítek neki az albérlet fizetésében, stb.
Viszont erre, mindössze 3 hónapot kap. Nyílván a teljes gyógyuláshoz nem elég 3 hónap azt tudnod kell, de ezalatt az idő alatt azért látni kell valami változást, hogy ő tényleg tesz azért, hogy egy család maradjatok. És azt is hozzá tenném, hogy ez volt az utolsó esély. Ha elkezd változni jó irányba, majd hirtelen minden megy a régi kerékvágásba, akkor azonnal válok.
Figyelj neked van jó melód, gyereked stb. Találhatsz egy problémamentes párt magadnak és lehet normális családja a gyerekednek.
Férjed sajnos 0.
Összeszedem, mire jutottam:
1. A közös kassza marad, nem átmeneti és kőkemény leszek. Az anyósomékhoz mostantól az én jövedelmemből egy fillér nem megy. A férjem úgy támogatja őket, ahogyan szeretné. Ez nem jelenti azt, hogy könnyítéseket kap itthon: rezsi fele, kocsi fele, a gyerekkel kapcsolatos kiadások fele az övé.
2. A lányom soha többé nem találkozik Zsuzsuval. Nálunk természetesen bármikor meglátogathatják a nagyszülei, akár hétköznapokon is. Nem állok a nagyszülő-unoka kapcsolat újába. Zsuzsu viszont nem jöhet.
3. Tegnap délután próbáltam felmérni a kislányomnál, hogy érzelmileg kötődik-e Zsuzsuhoz, törés lenne-e neki, ha többé nem látná. nem túlzok, ha azt mondom, hogy a lányomat ő minimálisan sem érdekli. Mivel nem vagyok mindentudó, beszélek a bölcsőde pszichológusával, hogy segítsen ebben. (A lányom egyenesen azt mondta, hogy fél tőle és csúnya. Bocsánat hogy ezt így leírom, nem akarom bántani a külseje miatt, a lányomat idéztem.)
3. Csütörtökön lesz telefonos konzultációm egy gyerekelhelyezésre szakosodott ügyvéddel. Mivel a gimnáziumban osztálytársam volt, szerintem a legnagyobb jóindulattal fog eljárni és nem fog köntörfalazni. Egyelőre nem kezdeményezem a válást, a lehető legrosszabb esetre szeretnék betonbiztos haditervet. Szeretném tudni, a gyerekelhelyezésnél jelent-e valami Zsuzsu agressziója, milyen papírok kellenek, milyen ügymenetre számíthatok.
4. A férjemnek fel kell kötnie a gatyáját, mert rengeteget kell tennie azért, hogy visszategyem a szívembe. Óriásit csalódtam benne, egyelőre csak a gyerekem apjának látom, nem férfinak. Míg ez így marad, van egy kis félszobánk, ő ott fog aludni, az ágyamat nem osztom meg vele.
5. Mindez átmeneti, kivéve a külön kasszát. Ha nem lépünk ELŐRE, ha a férjem nem tanul meg a sarkára állni és vállalni a véleményét, ha nem áll ki a saját családjáért, akkor válunk. És garantálom, hogy ha addig kemény voltam, utána kegyetlen leszek.
A férjem gyakorolhatja apai jogait, ez a lányunk alapvető érdeke is, de Zsuzsunak a jövőben nincs helye az életünkben. Az ugyanis a miénk, nem az övé.
A szokásos: sóhajzozás, hallgatás, hümmögés. "Ezt azért még gondoljuk át." "Ez nem ilyen egyszerű."
Mikor közöltem vele, hogy nem alkudozom, ha nem tetszik, el lehet menni, akkor annyit mondott, hogy "hát akkor legyen".
A kérdés az, hogy megint arra játszik-e, hogy majd úgy is meggondolom magam, meg hogy majd a hétköznapokban felpuhulnak a feltételeim. Nem nagyon voltak vitáink Zsuzsu előtt, de a korábbi Zsuzsu-vitáknak mindig az lett a végük, hogy nem változott semmi, elfelejtődtek vagy elhallgatódtak jobban mondva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!