A fogyatékos sógornőm megütötte a kislányomat, a férjem nem segít. Elváljak?
A férjem testvére 42 éves, értelmi fogyatékos és mozgásban is korlátozott. Nyilván amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam a testvéréről és úgy voltam vele, hogy ő is ember, az állapotáról nem tehet, így kell elfogadni. A sógornőmet az anyósom és az apósom ápolják, értelmileg kb. egy négyéves gyerek szintjén van, ki tud menni wc-re, de hosszabb távon nem tud egyedül közlekedni, kerekesszékeznie kell. Kb. úgy kezelik, mint egy kisbabát, úgy is hívják, körbeugrálják és mindent megengednek neki.
A sógornőm az utóbbi 1-1,5 évben házsártos, követelőző és goromba lett, kétszer megütötte a most hároméves kislányunkat. Mindkét alkalommal ott voltunk többen is, mindenki látta, hogy a lányom semmi rosszat nem tett (egyszer egy kis labdát nyújtott neki, egyszer egy szelet almát), a férjem családja mégis a sógornőm pártjára állt. Először az anyósom próbált tagadni (elesett magáról, csak játszottak), de amikor jeleztem, hogy mindannyian a saját szemünkkel láttuk mi történt, végül annyit tudott mondani, hogy Zsuzsuka nem tehet róla.
A férjem két tűz között érzi magát, én nem érzem biztonságban a kislányomat és nagyon aggaszt, hogy ha van egy ilyen komoly probléma, nem a megoldásra törekednek, hanem az elsikálásra. Minden hétvégén, ünnepen, szabadnapon ott vagyunk az anyóséknál (az utóbbi 3 hétben nem), természetesen segítünk a kertben, sőt, anyailag is, ugyanis Zsuzsuka meglehetősen sokba kerül (erről talán majd egy másik kérdésben írok). A férjemmel abban maradtunk, hogy Zsuzsu és a lányunk nem maradhatnak kettesben, de ez nem jött be, ugyanis előbbit abszolút nem érdekli, hogy mások látják-e, hogy mit csinál. A fizikai bántalmazást így meg tudom akadályozni, de az utóbbi kb. fél évben mindenféle rigmusokkal kínozza a lányomat, azt ismételgeti neki, hogy buta és csúnya. Előfordult, hogy lányom ezt elismételte: buta vagyok, csúnya vagyok.
A férjem imádja a lányunkat és jó férj, de a szülei állandó bűntudatot keltenek benne, mintha nem is a testvére, hanem a szülője lenne Zsuzsunak. Próbáltam rá célozni, hogy van saját gyereke, felesége, elsősorban értünk felelős, de mindig jön a sablonszöveg, hogy szegény Zsuzsunak elég nagy baj az állapota, nem tehet róla, nem szabad ennyire felvenni a dolgokat, milyen ember az, akinek nem a segítség az első gondolata? Az volt az első gondolatom, eddig Zsuzsura százezrek mentek el, de a lányomat nem engedem!
Sajnos folyamatosan falakba ütközöm és felmerült, hogy véget kell vetnem a házasságunknak. Az egy dolog, hogy a férjem mellettem nem áll ki, de a lánya mellett sem, aki ennél többet érdemel! Hiába kérlelem, hogy üljön le beszélni a szüleivel vagy vonjunk be valami szakembert, nem hajlandó konfrontálódni, én pedig már beleőrülök az idegességbe. Mit tegyek?
“Én egy fogyatékostól nem kértem volna ezért bocsánatot”
Mert? Egy fogyatékosnak nincsenek érzései? Egy fogyatékosnak lehet bármit mondani?
94
Nem olvasod hogy bánnak a fogyatékossal milyen szinten körbe van nyalva? Igenis az kellenne hogy valaki rendesen helyre tegye
Azért engedtem őket egy légtérbe, mert nekem Zsuzsuka úgy volt elővezetve, mint egy jámbor, csendes, beteg ember, akit amellett, hogy ki kell törölni a fenekét, nem sok vizet zavar. Szép lassan mutatta ki a foga fehérjét, ahogy egyre jobban megismert, egyre messzebbre ment. Ebben egyáltalán nem olyan mint egy gyerek, de amikor játékot kellett venni neki, akkor a játékboltban 3-4 évesnek valót kell keresni. A feladatmegoldása van ezen a szinten, egyébként érzelmileg, kíváncsiságban, kedvességben nem olyan mint egy kisgyerek. Semmi kedves nincs benne. SOHA egyetlen kedves megmozdulása nem volt, de nekem az is megfelelt, amikor közömbösen viselkedett.
Nem tudom nektek milyen előismereteitek vannak a szellemi fogyatékosokkal, nekem semmilyen nem volt. A társadalom teljesen mást sugall, mint amit én tapasztaltam. És van egy olyan tendencia, hogy az igazat ki sem lehet mondani, mert akkor te vagy a gonosz, így az nem is jut el azokhoz, akiknek tisztábban kellene látniuk. Velem sem ült le senki megbeszélni, hogy pontosan hogyan is működik ő, mire lehet számítani. Ahogyan az előzetesen megbeszélt havi 30 ezer forintos támogatás sem annyi már.
Nem kell lehordani a sárga földig, nyilván teszek komoly lépéseket, de azért közölni, hogy válok, nem ilyen egyszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!