A fogyatékos sógornőm megütötte a kislányomat, a férjem nem segít. Elváljak?
A férjem testvére 42 éves, értelmi fogyatékos és mozgásban is korlátozott. Nyilván amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam a testvéréről és úgy voltam vele, hogy ő is ember, az állapotáról nem tehet, így kell elfogadni. A sógornőmet az anyósom és az apósom ápolják, értelmileg kb. egy négyéves gyerek szintjén van, ki tud menni wc-re, de hosszabb távon nem tud egyedül közlekedni, kerekesszékeznie kell. Kb. úgy kezelik, mint egy kisbabát, úgy is hívják, körbeugrálják és mindent megengednek neki.
A sógornőm az utóbbi 1-1,5 évben házsártos, követelőző és goromba lett, kétszer megütötte a most hároméves kislányunkat. Mindkét alkalommal ott voltunk többen is, mindenki látta, hogy a lányom semmi rosszat nem tett (egyszer egy kis labdát nyújtott neki, egyszer egy szelet almát), a férjem családja mégis a sógornőm pártjára állt. Először az anyósom próbált tagadni (elesett magáról, csak játszottak), de amikor jeleztem, hogy mindannyian a saját szemünkkel láttuk mi történt, végül annyit tudott mondani, hogy Zsuzsuka nem tehet róla.
A férjem két tűz között érzi magát, én nem érzem biztonságban a kislányomat és nagyon aggaszt, hogy ha van egy ilyen komoly probléma, nem a megoldásra törekednek, hanem az elsikálásra. Minden hétvégén, ünnepen, szabadnapon ott vagyunk az anyóséknál (az utóbbi 3 hétben nem), természetesen segítünk a kertben, sőt, anyailag is, ugyanis Zsuzsuka meglehetősen sokba kerül (erről talán majd egy másik kérdésben írok). A férjemmel abban maradtunk, hogy Zsuzsu és a lányunk nem maradhatnak kettesben, de ez nem jött be, ugyanis előbbit abszolút nem érdekli, hogy mások látják-e, hogy mit csinál. A fizikai bántalmazást így meg tudom akadályozni, de az utóbbi kb. fél évben mindenféle rigmusokkal kínozza a lányomat, azt ismételgeti neki, hogy buta és csúnya. Előfordult, hogy lányom ezt elismételte: buta vagyok, csúnya vagyok.
A férjem imádja a lányunkat és jó férj, de a szülei állandó bűntudatot keltenek benne, mintha nem is a testvére, hanem a szülője lenne Zsuzsunak. Próbáltam rá célozni, hogy van saját gyereke, felesége, elsősorban értünk felelős, de mindig jön a sablonszöveg, hogy szegény Zsuzsunak elég nagy baj az állapota, nem tehet róla, nem szabad ennyire felvenni a dolgokat, milyen ember az, akinek nem a segítség az első gondolata? Az volt az első gondolatom, eddig Zsuzsura százezrek mentek el, de a lányomat nem engedem!
Sajnos folyamatosan falakba ütközöm és felmerült, hogy véget kell vetnem a házasságunknak. Az egy dolog, hogy a férjem mellettem nem áll ki, de a lánya mellett sem, aki ennél többet érdemel! Hiába kérlelem, hogy üljön le beszélni a szüleivel vagy vonjunk be valami szakembert, nem hajlandó konfrontálódni, én pedig már beleőrülök az idegességbe. Mit tegyek?
válasza:Végigolvastam minden hozzászólást. Értelmes nőnek tűnsz, viszont empátia az nincs benned.
Azt értem, hogy neked mindene d a lányod. Nem gondolod, hogy akkor a férjed szülei is vannak Zsuzsukával? Honnan tudod, mit élhettek át az elmúlt 42 év alatt? Mennyit hibáztathatták magukat, hogy Zsuzsuka ilyen lett? És ők talán ezt próbálják kompenzálni valahogy azzal, hogy megadnak neki mindent?
Az én apám 3 éves koromban lebénult deréktól lefelé. És gyerekként elég hamar be lettem vonva a gondozásába. Mert muszáj volt. Iskolás koromban sem mehettem játszani a barátnőmmel, hanem sietni kellett haza, mert anyám délutánra járt dolgozni, és amikor nem volt otthon, akkor én vittem be egy pohár vizet, én készítettem el vagy csak odaadtam a vacsoráját, sőt, az is előfordult, hogy nekem kellett kiöntenem a kacsacsáját, mert megtelt. (Amíg iskolás nem lettem, a nagynéném segített, ő is ott volt délutánonként.) Mindenesetre nagyon sokat tanultam tőle, mert ő szerencsére szellemileg ép volt. Szóval, annak az időszaknak, amíg élt apám, az lett az eredménye, hogy mindig is utáltam, ha valaki egy beteg embert nem lát el normálisan, vagy nem kezel a helyén. A sors iróniája, hogy nekem most szklerózisom van.
Többen is írták, hogy nem kell addig odamenned sem neked, sem a lányodnak, amíg nem lesz olyan értelmi szinten, hogy meg lehessen magyarázni neki, hogy a nagynénje-igen, Zsuzsuka a nagynénje-, beteg, és sajnos ilyen is marad.
Ne haragudj, de azt nem tudtam kivenni, hogy a férjed a bátyja vagy az öccse a testvérének. Azt is írtad, hogy a férjed érzékeny. Felteszem gyerekként is ilyen lehetett. Most akkor képzeld el, hogy egy érzékeny gyereknek így kellett felnőnie, hogy ő háttérbe szorult minden szinten a testvérével szemben. Gondolom, elmagyarázták neki, hogy Zsuzsuka beteg, és ezért őrá jobban kell vigyázni, neki lehet ezt-meg azt csinálni, amit a férjednek nem, Zsuzsukának meg lehet kapni azt, amit a férjednek nem, stb, stb, mert Zsuzsuka beteg. Hol látott volna férfimintát a férjed, ha -amint azt szintén írod-, apósod "beledilizett" Zsuzsukába? És egészen biztosan lelkiismeret furdalása is van, hogy a testvére beteg, ő meg egészséges.
Tudod mit? Még a külön kasszát is megértem. De azt nem, hogy miért kellene elválnotok, ha szereted a férjed, és most, hogy nem kell mennetek minden hétvégén, jobban megvagytok. (Igaz írod, hogy a beszélgetés óta rosszkedvű)
Miért nem adsz annyi időt a dolognak, amíg a lányod nagyobb nem lesz, és addig ti ketten nem mentek segíteni, csak a férjed? Többször is írtad, hogy nem sok ilyen magyar család van, mint ti. Akkor nem érné meg várni pár évet?
Egy fogyatékos emberrel nagyon nehéz. Szerencsére én is csak látásból ismerem ezt a helyzetet, de ők be vannak zárva a saját világukba. Azt írod, hogy kiabál, ha nem kaphat valamiből többet. Hiszen talán az étel az egyetlen, ami örömöt okoz neki. Valaki jól írta itt, hogy valószínűleg féltékeny. Csomó mindent tudnék még írni, de már így is hosszú.
Próbáld meg egyenként beleképzelni magad a történet szereplőinek a helyzetébe, és talán rájössz, hogy sokkal becsülendőbb leszel, ha kitartasz.
Akik pedig "lenyomizták" meg "ledebilezték” azt a szerencsétlen beteg nőt, igazán szégyellhetik magukat
válasza:javítok: "akkor a férjed szülei is vannak Zsuzsukával?" akkor férjed szülei is így vannak Zsuzsukával?
És ha már nyitottam egy posztot, akkor szeretném megköszönni azoknak, akik lehúzták a válaszom, mert legalább tudom, hogy hellyel-közel jó választ írtam. Tényleg tiszta óvoda...
Vakvarnyúcska, ha elolvastad az összes válaszomat, rájöhettél, mennyi segítséget adtam. Időben, energiában, pénzben. Ha ez sem elég a minimális tisztelethez, akkor majd ennyi sem lesz, mert én ennyit tudok biztosítani. Az elkövetkező hetekben, amikor nem jön ettől az ördögi nőtől a segítség, majd elválik, hogyan állnak meg a lábukon.
Milliószor elképzeltem a helyzetüket, ha nem akartam volna, akkor sem lett volna más választásom, hiszen 1,5 éve mást sem hallok a férjemtől, mint hogy képzeljem magam a helyükbe. Ők vajon beleképzelték magukat a férjem helyébe, amikor csicskának használták, amikor lelkileg megnyomorították? Nekik van más nézőpontjuk, mint Zsuzsu?
Hidd el, szerintem rengeteg beteg embert ápoló család összetenné a kezét azért a segítségért, amit ők még így is megkaptak.
Épp az a bajom, hogy mást sem teszek, mint felmentem őket, együttérzek, hallgatok, finanszírozok, de amikor lenne egy megoldandó probléma, a földbe vagyok döngölve, mint egy gonosztevő.
Jó, tegyünk fel szétmegyünk a férjemmel, ő hazaköltözik a családjához (majd biztosan alszik a nappaliban, Zsuzsut a szobájából ki nem teszik egy dolgozó ember kedvéért sem). Fizeti a gyerektartást, hogy fog ő onnan talpra állni? Én nem csak egy házasságot kockáztatok hanem azt, hogy a férjem, a gyerekem apja padlóra kerül, talán örökre. A drága szülők fejében ilyen földhözragadt dolgok nem merülnek fel?
Megértem a sarkos véleményedet, mert te érintett vagy. Nem fogok senkitől bocsánatot kérni azért, mert bár Zsuzsuka szellemi fogyatékos, én szeretném normális körülmények között nevelni a gyerekemet. Egyébként már leírtam miért nem bízok abban, hogy a férjem majd nem viszi el a hátam mögött a gyereket a szüleihez. Ha lenne olyan megoldás, hogy én és a gyerek BIZTOSAN nem látjuk Zsuzsu színét sem, nem is lenne probléma. Borzasztóan fáradt vagyok, mert azért a cirkusz mellett ugye valakinek pénzt is kellett keresnie. Jó nagy majom voltam, na.
válasza:A kérdező pénzt, időt és energiát áldozott a kedves anyósáékért és a fogyatékos gyermekükért .
Szerintem ez elég nagyvonalú volt tőle, nem hogy empatikus, ne szórakozzunk már.
Aki itt teszi a szentet, megnézném hasonló helyzetben hogyan segítené a férje családját egy hasonló helyzetben, mind anyagilag és energiát nem sajnálva. Nem mondom hogy nincs ilyen, de igenis ezért egy kis kölcsönös tisztelet alap lenne, sőt ha nem segítene semmit is alapvetően a tisztelet kijár mindenkinek.
A pénze persze jöhet, az jó... Ha nem támogatná őket a kérdező hogyan boldogulnának?!
válasza:Azért arról tudsz ugye, hogy ha elváltok a láthatás alatt ugyanúgy odaviheti, sőt ha ott fog lakni 2 hetente 2 napot fixen ott fog tölteni a lányod nélküled anyósodéknál, mindaddig míg nem tudod bíróság előtt bizonyítani, hogy közveszélyes a nő, és nem kapsz végzést, hogy nem viheti oda a férjed a gyereket.
Erre van valami terved?
Addig tudod csak megvédeni a lányodat míg együtt vagytok a férjeddel. A láthatást nem akadályozhatod, a láthatás alatt pedig oda viszi a gyereket ahova akarja.
válasza:Kérdező!
Amint írtam, értelmes nőnek tűnsz. Ha ismernél, akkor tudnád, hogy ez tőlem nagy szó. Nem sok embernek mondok ilyet a való életben. Írni meg szerintem senkinek nem szoktam ilyesmit.
Igen, olvastam, hogy mennyi mindent áldoztál erre a családra. Azt is sejtem,milyen érzések lehetnek benned. Pont az érintettségem okán tudom. Ezek a dolgok mindenképpen tiszteletre méltóak. És pontosan ezért mertem azt írni, hogy még egy kis haladékot adj, hátha javulnak a dolgok. Ha fontos a lányod, akkor az nem fontos, hogy az édesapja jelen legyen az életében?
Látom, közben jött itt még hozzászólás, és igaza van, aki írta, hogyha elválsz, a láthatáskor biztosan ott lesz a kislányod, és nem tudsz rá vigyázni.
Nagyon nehéz helyzetben vagy, mert azért úgy tűnik nekem, hogy szereted és sajnálod is a férjed. Semmiképpen nem lehet könnyű meghozni akár ilyen, akár olyan döntést. Nem irigyellek.
Meg az igazat megvallva, a sok "válj el" meg "hülye vagy,ha maradsz", "nem férfi" "nyomi" "debil" jellegű hozzászólások húztak fel. És még az is lehet, hogy tudat alatt valahogy nekik akartam ezzel kicsit visszavágni.:)Meg talán én is ingerültebb vagyok, és máskor csak elmentem volna szó nélkül a történeted mellett, mint hogy itt már sokszor.
Semmi esetre nem az volt a célom, hogy megbántsalak, tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű most neked döntést hozni. De ha csak egy kis esélyt is látsz, ne hagyd, hogy szétessen a családod.
Rossz így kommunikálni, nem tudom pontosan éreztetni veled, hogy mit is szerettem volna mondani. Anyámtól csak azt hallottam, hogy mindig meg kell tenni mindent, a végsőkig. Ő is bevághatta volna apám egy otthonba,(ahogy a sok „jóakaró” mondta neki) de nem tette, 8 évig ápoltuk otthon, és mikor meghalt én voltam vele otthon. 11 éves voltam akkor. Talán ezért is a "sarkos" válaszom, amivel-ismét leírom-, nem állt szándékomban megbántani
Leírtam korábban, hogy ha válunk, szinte (nyilván, teljesen nem lehet) biztos vagyok bennem, hogy a férjem nem kockáztatna azzal, hogy Zsuzsuhoz engedi a lányunkat. Ha megteszi vagy csak felveti, nyilván tovább megyek. Azt hiszem sem a védőnő, sem a helyi gyámügyi hivatal nem örülne neki, ha kiderülne, mit tett Zsuzsu és a férjem továbbra is fenn akarja tartani a veszélyeztető helyzetet. Nézegettem törvényeket, de csak az ünnep után tudok ezügyben jogász ismerőssel beszélni. Ismerve őket, egy jogi procedúrába nem mennének bele, főleg ha a kis királynőjük viselkedéséről lenne szó elfogulatlan grénum előtt.
Nem kértem azt az anyósoméktól, hogy tegyék intézetbe a lányukat. Ez az ő döntésük, nekem nincs közöm hozzá. Azzal tök jó lenne szembenézniük, hogy amikor Zsuzsu ápolása mellett döntöttek, a férjemre, (aki ugye szintén a gyerekük és ezt a legtöbb válaszoló is elfelejti), hatalmas terhet tettek. Már csak emiatt is megfontoltabbnak kellene lenni. Emberszámba venni a másik gyereküket is. A férjem a fiatalabb, őt már annak tudatában vállalták, hogy Zsuzsu súlyosan fogyatékos. Ez döntés volt, de a következményekkel most nem akarnak foglalkozni. Attól, hogy a férjem egészséges, neki is vannak - jobban mondva gyerekkorában lettek volna - MINIMÁLIS igényei. De ez nagyon messzire vezet, ebben ugyanazt a struccpolitikát követik, hogy Zsuzsu agressziójának ügyében.
Zsuzsunak egyébként - a férjem felvetésére! - néztünk alapítványi (nem állami) otthont, zöldövezetben, kétágyas szobákkal, gyönyörű környezetben, képzett segítőkkel, gyógytornásszal, gyógypedagógussal, tévével, gyönyörű berendezéssel. Bár az intézmény alapítványi, tehát nagy cégek adományaiból fedezik ezt a színvonalat, a bekerülés 3 millió forint lett volna. Ha úgy döntenek, ezt álltuk volna. Anyósom mondta azt, hogy ez a túl nagy nyugalom (Pest megyei településről van szó, hozzánk és hozzájuk is viszonylag közel 20-30 perc kocsival), nem lenne jó, hiszen ha nincs inger, Zsuzsuka nem tud fejlődni. Nyilván nem erről van szó, de megértem, én is anya vagyok, nem akarta idegen helyen tudni.
Borzasztóan türelmes voltam, éppen ez vezetett el oda, hogy a lányomat bántalmazta a saját nagynénje, ebben bőven van felelősségem nekem is. Nem hiszem, hogy az én türelmemmel lenne a gond.
Bocsánat az össze-vissza fogalmazásért, éjszaka volt egy hosszú, borzalmas hangulatú beszélgetésem a férjemmel. Egyelőre marad a külön kassza és mindketten tájékozódunk a lehetőségeinkről az ünnep után. Jelzem, ha lesz változás, ha esetleg még olvasna itt valaki.
Köszönöm az értelmes meglátásokat!
válasza:"Azt hiszem sem a védőnő, sem a helyi gyámügyi hivatal nem örülne neki, ha kiderülne, mit tett Zsuzsu"
És van erről bármiféle képi, vagy hangi bizonyítékod?
Mert, ha nincs akkor a védőnő és a gyámügy se tud semmit tenni, azzal, hogy te azt mondod bántják őt ott. Ezért nőhet fel sok gyerek bántalmazó szülőkkel, mert a gyámügy nem állhat senki pártjára. Nekik itt kell lenniük és látniuk kell, hogy tényleg veszélyes a környezet rá. Ha pont akkor mennék ki, mikor Zsu normális, akkor az egész bukta.
Én nem ellened beszélek hidd el, csak ezt jobban át kell gondolnod, mert elképzelhető, hogy ha elváltok nem fogod tudni megvédeni a lányod.
Dolgozik gyámügyön rokonom, és sokszor hallom, hogy egyszerűen semmit nem tud tenni, pedig tudja, hogy az apuka veri a gyereket, de egyszerűen nem tudnak bizonyítékot szerezni rá, az pedig nem elég bizonyíték, hogy a gyámügyes úgy gondolja...
Mindenképpen konzultálj ügyvéddel, mielőtt elválsz, mert válás után, már nem sokat tudsz tenni
válasza: válasza:"Leírtam korábban, hogy ha válunk, szinte (nyilván, teljesen nem lehet) biztos vagyok bennem, hogy a férjem nem kockáztatna azzal, hogy Zsuzsuhoz engedi a lányunkat. "
Akkor most pontosan miért is engedi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!