Hiszel abban, hogy a majmoktól származunk mi emberek?

#270

Egyrészt egyszerűen fogalmazva az ember is “csak betanított jeleket, hangokat” ismétel. Elvégre olyan nyelven fogsz beszélni amilyenre tanítanak s a szavaknak is olyan jelentést társítasz amilyet tanítanak. Ha valakit egész életében arra tanítanak ,hogy a sárga szín neve “kék” és az alma a “körte” akkor ő ha meglát egy sárga dolgot azt kéknek fogja hívni, ahogy egy almára is azt fogja mondani ,hogy körte mert őt erre tanították.

Másrészt gondolom itt arra gondolsz ,hogy csak ismételgeti mint egy papagáj de nincs tisztában a jelentésükkel. Pedig de, képesek rá de nyílván tanítani kell ahogy az embert is. Ahogy már írtam javaslom ismerd meg őket, tanulj róluk. Itt van mondjuk kezdetnek egy Wiki cikk pár híresebb “majomról”, vannak köztük páran akiket jelnyelvre tanítottak:

[link]

#270: "Ha évekig tanítanánk nyelvre egy csimpánzt, szerinted el tudná mesélni, hogy milyen napja volt?"

Igen! Mondtam azt is neked, hogy alapfokon képesek elsajátítani a jelnyelvet. Mutattam filmet neked, hogy a képernyőn szereplő jelekkel társalog az emberrel... persze nehézkesen, de azért...

Te vak vagy???

Ismered a Robin Williams nevű híres színészt? Koko, a gorilla nagyon összebarátkozott vele.

https://www.youtube.com/watch?v=I9I_QvEXDv0

Amikor Williams meghalt, és Kokonak megmondták, rettentően elszomorodott. Nagyon sokáig eltartott nála ez az állapot. Sírás jeleit mutogatta, a szomorúságét és a halálét.

Mi a tökért nem figyelsz oda soha ránk???

Ez bonobókról készült film (angol nyelvű, de van aláírás).

[link]

Ha végignézed, és még mindig vannak kétségeid arról, hogy ezek az állatok ne tudnák visszaadni az élményeiket, akkor...

De persze, hogy lesznek kétségeid. Mi mása lenne annak, aki kisebb csodát lát az egysejtű és a majomagy között, mint a majomagy és az emberi között.

#271: "Másrészt gondolom itt arra gondolsz ,hogy csak ismételgeti mint egy papagáj de nincs tisztában a jelentésükkel."

Nem is beszélve arról, hogy ott vannak a hihetetlenül értelmes egyes papagájok is, amik már tényleg értelmesen és emberszerűen képesek az elsajáított szavakat használni. Nem ismételgetnek, hanem kreatívan beszélnek az emberrel emberi módon, persze nagyon tőmondatokról van szó.

[link]

Az ilyen madarak visszaigazolhatóan tényleg teljesen hasonló módon tanulják az emberi nyelvet, pont ugyanúgy, mint az ember, csak persze a hatásfok sokkal alacsonyabb. Azután ott van a számolni tudás, akár az összeadást is megértik, és használják is, olyan hat számjegyig.

[link]

De itt van ez a szenzáció is. A madár elleste az emberi táncot, és tök magától új táncfigurákat talál ki, és ebben az esetben már nem egyszerűen ritmusra való mozgásról van szó, hanem szó szerint táncról, ahol a madár még új figurákat kitalálva is szórakoztatja magát:

[link]

Messze nem különleges ebben se az ember.

El kell keserítselek: a mentés az ösztönös náluk.

Volt már, hogy cápát "mentettek", az meg szerencsétlen, majdnem megfulladt emiatt, mert kiemelték a vízből.

Viszont tényleg okosak, érdeklődők, és mindegyiknek saját neve van.

#247: "Besz*rás mik vannak! Ezeket látva még elszomorítóbb, hogy lassan kipusztul minden miattunk."

Oh, az ilyen rácsodálkozást lenne jó látni a kreacionistáknál, gyíkember hívőknél, ill. a semleges átlagembernél is. Óriásit lehetne előre lépni bolygóvédelmi ügyben.

Kreacosok, gyíkember hitet terjesztők mindegyike pont azért tud nagyon eredményesen működni, mert gátlástalanul erősítik meg a plebszben az emberi felsőbbrendűségbe vetett megrendíthetetlen hitet.

A másik, amivel remekül át lehet verni a plebszet, hogy a rácsot rázó majom és ember között óriási a különbség, ugyanis a plebsz csak a jelenről vesz tudomást (pont úgy viselkedik, mint az általa lenézett állatok), és eszébe se jut, hogy a hajdani ősmajom és mai ember között ott van a mára mind kihalt átmeneti formák hosszú lánca.

Azt hallja mindenhonnan, hogy az ember a legcsodálatosabb, de az már nem jut eszébe, hogy ez a csodálatos ember a múltban maga körül szemrebbenés nélkül kiirtotta/kiszorította azokat a hozzá hasonló más fajokat, sőt, alfajokat is, amik az emberformájú versenytársai voltak, és ma sem áll le, mert most már a majomfőemlősöket pusztítja ki éppen.

És mindennek tetejében ennek a maga körül mindent kiirtó embernek van még pofája azon is csodálkozni, hogy vajon miért ő egyedül ennyire okos az egész világon?! :D - de az önimádata határtalan, így megelégedve kikiáltja magát Istenhez hasonlatosnak! :DDD

Az ilyen ember még arcátlanul azt is le meri írni másnak (akár itt a GYIK-on is rendszeresen), hogy hát aki azt hiszi, hogy a majomtól van, akkor az maga is majom. Magyarán simán bevallja, hogy utálja, lenézi a majmokat, semmibe veszi őket.

Ilyenkor szoktam a képükbe vágni, hogy ők valóban nem majmok, hanem csak lelketlen majomgyilkosok. Ekkor persze beindul a hebegés, habogás, hogy hát ők nagyon szeretik azokat... Lókakecot! Tojik az egész kreacos, gyíkemberes banda az egész élővilágra. Tőlük aztán az egész élővilág kipusztulhatna, csak az ő isteni lényük megmaradjon, és a hitviláguk terjedjen. Semmi más nem lényeges.

Áh... erre is, mert érdekes.

#276: "Nem keserítesz el, ha ösztönös is, egy nagyon jó bizonyíték az empátia meglétére."

Hát nem. Ha ösztönös, akkor az nem empátia (egyetértve #275-el). Ha a delfin meglát egy számára "egészségtelennek" tűnő süllyedést produkáló élő testet, és ilyenkor nem tudatosultan elindul benne egy program, ami arra készteti, hogy a felszínre emelje azt a testet, akkor ott nyoma sincs empátiának. Ez "értékrendileg" semmiben sem különbözik a támadás / rombolás ösztönétől.

Az más kérdés, hogy az ilyen ösztönök viszont könnyedén megágyazhatnak az empátia kialakulásának, ha a vizsgált faj generációiban egyre inkább eluralkodik a tudatosodás. Pl. orkák esetében megfigyelhető olykor, hogy a part közelében fókákra vadászva, némelyik a vízbe került fókabébit visszadobja a kétségbeesetten bőgő anyjához. Mintha már jóllakott volna, és innentől kezdve megengedi magának a nagylelkűség luxusát. Ez eléggé döbbenetes viselkedés, és nehéz rá nem empatikus megnyilvánulásként tekinteni. Púpos bálnák nem egyszer az életük kockáztatásával védtek meg más fajok képviselőit az orkák támadásaitól, nem csak más bálnákat, hanem pl. naphalakat is. Az utóbbi esetben az empátia helyett lehetne éppen kitalálni valami más "értelmesebb" kiváltó okot (pl. valamiképpen a kis borjaik megvédése jut ilyenkor az eszükbe), de ki tudja...

Az ilyenek miatt fontos lenne tudni, hogy a delfinek rendszeresen követik-e el ezt a hibát (cápamentés felszínre emeléssel), vagy csak nagyon ritkán. A ritka esetén el lehet játszani azzal a gondolattal, hogy tényleg valódi empátiáról van szó, kb. olyasmiről, ahogy mi is félünk az oroszlántól, de a sebesültön megesik a szívünk, csak mondjuk azt hisszük, hogy az oroszlán pofája elé rakott halom illatos szénától majd jóllakik.

A delfinek rendszeresen akár halálosan akadnak fenn a halászok hálóin, amelyek tele vannak csábító halcsemegével, és ilyenkor sokszor megállapítják, hogy nem is okosak, mert már rég rá kellett volna jönniük a halászháló csapdajellegére. Ám akkor meg lehetne azt is állapítani, hogy az ember se értelmes, hiszen hiába tudja, hogy a Vezúv bármikor kitörhet, mégsem hajlandó a közeli Nápolyból elköltözni. Az aranyásó bármilyen veszélybe belemegy, hogy az aranyat.... stb.

Szóval rém nehéz legtöbbször megállapítani, hogy a vizsgált viselkedést az ösztön, gondolkodás, vagy az utóbbival kevert öntudat váltja-e ki, vagy mindezek sajátos egyvelege.

@honnantudhatnám

Ja... ezt lefelejtettem (hogy ne keseredj el...:)). Me'hogy van empátia az állatvilágban is bizonyíthatóan:

[link]

A legtöbb tesztről és eredményről én is tudtam itt, de ettől szó szerint kirázott a hideg... :) Ez már túlon-túl emberi (a kiragadott szöveg előzménye fontos):

Idézve: "...ám még olyan is történt, hogy a szőlőt kapó majom visszaadta a szőlőt, feltehetően azért, mert nem érezte igazságosnak, hogy míg a másik csak uborkát kap, ő sokkal finomabb falattal lett megjutalmazva"

#279

Ez jó cikk volt köszi! :)

Kíváncsi vagyok, hogy ha nem teszem oda a mosolygást jelentö jeleket, akkor kisebb jókedv/boldogság/elégedettség tölt-e el mikor elolvasod. Hiszen ezeka jelek is rögtön arra sarkallják az agyat, hogy ismeretlenül is elképzeljék a másikat mosolyogva, ill. hogy valahol valakinek jó kedve van, és itt be is kapcsolnak azok a tükörneuronok. Érdekes, hogy ehhez a reakcióhoz elég a legalapvetöbb vonalakat/alapformákat látni.

Esetleg tudsz olyanról, hogy állatoknál/föemlösöknél figyeltek-e meg elmerengést. Arra gondolok, amikor az ember egy jó vagy rossz hír, esetleg egy számára érdekes témán gondolkodva elszakad a külvilágtól, mondhatjuk megdöbbenésnek is, vagy amikor valami felfoghatatlannak mondott dologgal szembesül (mondjuk lottónyeremény, vagy valaki közeli hozzátartozó halálhíre, stb.)? A rácsodálkozás is érdekel. A korábban említett majmok vajon felfogják-e valamilyen szinten, hogy mi emberek más típusú lények vagyunk mint ök a sok idegennek tünö kütyünkkel, és hogy feladatokat adunk nekik, vagy csak annyi, hogy barátságosak vagyunk és kész?

Vajon hol, és mikor/melyik szinten alakult ki az absztrakt gondolkodás képessége, vagy az asszociáció, ami plnálunk sokat lendített a technikai fejlödésünkben?