Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Ki mit gondol, hogy az USÁ-ban...

Ki mit gondol, hogy az USÁ-ban megszüntették az alkotmányos abortuszhoz való jogot? Én támogatom.

Figyelt kérdés

Lefordítva: nem számít alkotmányellenesnek az abortusz betiltása. 13 republikánus állam kapásból be is tiltotta.


Szerintem helyes. A magzat a fogantatás pillanattól fogva egy külön élet, nem az anya teste, csupán abban fejlődik. Nagy félreértés belemenni a vitába, hogy a fejlődés melyik szakaszától számít valami életnek, mert senki nem tudja bebizonyítani, hogy az úgynevezett lélek vagy öntudat mikor jleenik meg a testben - ezért azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy ez a fogantatáskor megjelenik.

Értem, hogy a woke és feminizmus szerint az az "anya teste" meg "önrendelkezés", sőt ami ijesztő, hogy a jobboldali barátaim túlnyomó része is inkább abortuszpárti, de én nagyon örülök ennek a győzelemnek a józan ész oltárán. Persze nincs kétségem, hogy szavazás hova fog kifutni. Számomra vicces, hogy egyesek azt mondják, "vissza a középkorba" konkrétan arra, hogy valakik az életet védik... Másfelől a legnagyobb baromság ez a kijelentés, hiszen a középkorban többnyire mindig is volt abortusz :)).

Teszem hozzá, három esetben támogatnám az abortuszt: ha annyira fogyatékos a gyerek, hogy nem képes az önellátásra avagy "hasznot" termelni a társadalomnak, akkor, ha nemi erőszakból fogant, vagy ha veszélyezteti az anya életét a szülés. De semmiképp sem akkor, amikor a 22 éves kiscsaj még inkább "élni" akar meg pasizni.



2022. jún. 25. 18:19
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯
 131/213 anonim ***** válasza:
83%
Oh igen kényszerítsük szülésre a megerőszakolt nőket igen ezaz oh~
2022. jún. 27. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 132/213 kürasszír ***** válasza:
42%

# 132


Az abortuszokból mennyi is a megerőszakolt nő terhessége?


Segítek, kb. 1 %.


Magyarországon a terhességmegszakítások 3 %-a az egészségügyi indokkal, vagy nemi erőszak miatt végzett abortusz.


A magyarországi abortuszok 97 %-a pedig sima nem kívánt terhesség.

2022. jún. 27. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 133/213 anonim ***** válasza:
100%
#133 szóval az 1% ha utolsó trimeszteres abortuszról van szó, akkor rengeteg, ha erőszakról, akkor elhanyagolható?
2022. jún. 27. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 134/213 kürasszír ***** válasza:
46%

# 134


Magyarországon még nemi erőszak esetén sem lehet egy terhességet megszakítani a harmadik trimeszterben.


Ahogy Európa országaiban sem lehetséges az abortusz a harmadik trimeszterben nemi erőszak miatt.


Majd mindegyik európai államban csak a terhesség első 12-18 hetében lehetséges az abortusz nemi erőszak miatt.

2022. jún. 27. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 135/213 anonim ***** válasza:
100%
#135 en a korábbi vitarészre utaltam vissza, ami az USA adataival szemben sérelmeztél. Azóta megváltozott az álláspontod az 1% fontosságával kapcsolatban?
2022. jún. 27. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 136/213 kürasszír ***** válasza:
44%

# 136


Talán van különbség a között, hogy egy nő megszakíttat egy bizonyítottan nemi erőszakból származó terhességet az első 12 hétben, és a között, hogy szabadon abortálhat a harmadik trimeszterben, akár a 40. héten is egy egészséges, nem nemi erőszakból származó terhességet.

2022. jún. 27. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 137/213 anonim ***** válasza:
100%
Itt most az arányokról van szó. Akkor sok az 1%, vagy nem?
2022. jún. 27. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 138/213 anonim ***** válasza:
0%

Támogatom kedves Kérdezõ!


Régóta az eszbe volt ,hogy a nõk milyen kegyetlenek a meg nem született gyerekeikkel.


Nem kell a rizsa itt a nõi jogokról.

A gyermeknek akkor hol a joga?


Az anyák ölik a gyerekeiket lelkifurdalás nélkül.

Aki meg elõadja magát, hogy mennyire pro choice az akkor tudja, hogy Magyarországon minden 3. Terhességnek abortusz a vége...

Amerikában minden 5-nek. A UK-ben 3 percenként megtörténik egy abortusz.

A gyermek az anyaméhben némán Sikít a fájdalomtól.( Nem hiszed nézz utánna)


Na be lehet fogni akis szátokat....

A szexelni tudsz 16 évesen, jelzem senkit nem érdekel az anyagi, szociális háttered...akkor szülni meg gyereket nevelni is tudsz. Akinek nem inge ne vegye magára.


Én is fiatalon kezdtem el a nemi életet, volt nekem is aggodalmas percem, hogy vajon terhes vagyok e de soha egy percre sem volt az abortusz opció.

26 évesen döntöttem a család alapítás mellet. Az azt jelenti , hogy mivel én 16 évesen házasodtam...igen 16. Így 10 év alatt nem sikerült be mert védekeztem!

Szar családi háttérbõl( ezért a korai házasság).

Etnikum vagyok, Roma származású, fehér bõrü asszony. Csak azért mondom, mert az elõítélet nagy úr.


28L

2022. jún. 27. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 139/213 anonim ***** válasza:
100%

#139 a nők szégyene vagy. Ha valakinek, a nőknek össze kéne tartaniuk, nem beletaposni egymást ilyen élethelyzetekbe. Kicsit nézz túl az előítéleteiden (védekezés ellenére is teherbe eshetnek nők, pl, betegség, más gyógyszer hatására gyengül a fogamzásgátló hatása, az eseményutáni bizonyos testsúly felett nem használ, a gumi kiszakad, vagy félrecsúszik, es nem veszik észre, vagy éppen erőszak áldozata a nő, vagy apuka a pozitív teszt után felszívódik, vagy éppen bántalmazó). A nő egészségügyi, vagy mentális állapota nem teszi biztonságossá a terhességet, a szülést, vagy a gyereknevelést (pl, depresszió). Nem mindenki akar 20 évesen egyedül egy másfélszobás panel albérletbe szülni, mert kiszakadt a gumi. Milyen élete lesz egy ilyen gyereknek? Milyen anya lesz az a nő, aki nem akarja a gyereket, csak ráerőltetik? Gondolod, hogy egészséges lesz majd az a gyerek lelkileg? Hány ilyen nőből lesz bántalmazó szülő? Szerinted egy ilyen életet érdemel bármilyen gyerek? Kegyetlenség, ha azt gondolod, hogy igen.

És amég nincsen megfelelő szexuális felvilágosítás az iskolákban (mert nincs!!), vagy a különböző fogamzásgátló eszközök könnyen elérhetővé tétele, és használatának pontos ismertetése (ezt pl az orvosok is gyakran elmulasztják a gyógyszer felírásakor), addig hogy lenne elvárás, hogy “tudják maguktól”. Elég a szexualitás rovatot megnézni, naponta érkezik több olyan kérdés, hogy “ezt vagy azt csináltuk, lehetek terhes?”. Az ilyen emberek szerinted felelősségteljesen gondját tudnák látni egy csecsemőnek?

És nem azt mondom, hogy az abortusz egy ünnepelni való találmány. Az lenne a legjobb, ha minél kevesebb lenne. De annak nem az a módja, hogy betiltják, hanem tesznek az abortusz oka ellen, a nem kívánt terhesség ellen. Tájékoztatókkal, és az eszközök biztosításával. Ha probléma van, a probléma okát kell megkeresni és megoldani. Nem pedig a tünetet kezelni, mert akkor vagy visszajön a tünet, vagy más problémát okoz (pl nem biztonságos abortuszok következtében a nők is meghalnak).

2022. jún. 27. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 140/213 anonim ***** válasza:
0%

Kedves 140


Köszi a véleményed rólam! Nagyon érdekelt...

Nehogy azt hidd, hogy én nem voltam, ilyen gondolkodású mint te...Megértõ vagy, Igazi kis cukibogár, empatikus...szép tulajdonságok tényleg.

DE!

Volt oktatás és van is a tinik között.

Sõt 4. Osztályban tanultuk az ember szaborodását.

Emlékszem 9. Osztályban vittek minket és szépen bemutattak egy abortuszt cenzúra nélkül.

Én akkor sírva fakadtam, pedig nem vagyok egy túlérzékeny.


Nem tudom, hogy van e gyereked, de mikor meghallod a szívét dobbanni, akkor kialakul benned egy új alap természet.

Többé nem leszel olyan megértö és elhiszed hogy ez a 7 hetes baba egy élet. Nem fogod azt mondani, hogy zigóta meg sejtcsomó, meg nem ember.

Na már most, ha ember akkor joga van élni a Te testedben mert a Te felelösséged.


Az erõszak undorító, ha beteg a gyerek szõrnyü, de nem indok az Abortuszra a gyolkosságra.

Elhiszem, hogy van olyan akinek annyira beteg a baba hogy élet képtelen de ez a törvény nem errõl szól.

Angolul olvassátok a hírt ne magyarul.


Szavazzatok le, jelentsétek az adminnak, de akkor tudjátok, Hogy a legtöbben az abortuszt birth control-ként használják, és ezért van a herce hurca.

2022. jún. 27. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!