Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Ki mit gondol, hogy az USÁ-ban...

Ki mit gondol, hogy az USÁ-ban megszüntették az alkotmányos abortuszhoz való jogot? Én támogatom.

Figyelt kérdés

Lefordítva: nem számít alkotmányellenesnek az abortusz betiltása. 13 republikánus állam kapásból be is tiltotta.


Szerintem helyes. A magzat a fogantatás pillanattól fogva egy külön élet, nem az anya teste, csupán abban fejlődik. Nagy félreértés belemenni a vitába, hogy a fejlődés melyik szakaszától számít valami életnek, mert senki nem tudja bebizonyítani, hogy az úgynevezett lélek vagy öntudat mikor jleenik meg a testben - ezért azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy ez a fogantatáskor megjelenik.

Értem, hogy a woke és feminizmus szerint az az "anya teste" meg "önrendelkezés", sőt ami ijesztő, hogy a jobboldali barátaim túlnyomó része is inkább abortuszpárti, de én nagyon örülök ennek a győzelemnek a józan ész oltárán. Persze nincs kétségem, hogy szavazás hova fog kifutni. Számomra vicces, hogy egyesek azt mondják, "vissza a középkorba" konkrétan arra, hogy valakik az életet védik... Másfelől a legnagyobb baromság ez a kijelentés, hiszen a középkorban többnyire mindig is volt abortusz :)).

Teszem hozzá, három esetben támogatnám az abortuszt: ha annyira fogyatékos a gyerek, hogy nem képes az önellátásra avagy "hasznot" termelni a társadalomnak, akkor, ha nemi erőszakból fogant, vagy ha veszélyezteti az anya életét a szülés. De semmiképp sem akkor, amikor a 22 éves kiscsaj még inkább "élni" akar meg pasizni.



2022. jún. 25. 18:19
 181/213 anonim ***** válasza:
72%

Itt a 175/175-os.


A kedves kérdező kérdéséből amúgy már messziről bűzlik két nagyon gusztustalan dolog:

Az egyik a nőgyűlölet, nyilván fiatal férfi, aki a fiatal kortársaira irigykedve tekint, mert azok ebben a korban jobban válogathatnak, és ezért irigységből a legszebb éveiket is elvenné tőlük, ha vele nem akar mindenki k-ni.

A másik az az a freudi elszólós alapfelállás a kérdésében, hogy a gyerek csak a nő problémája, pedig bizony normális helyeken a fiatal férfi élete is keresztbe törhet egy ilyen miatt, aki lehet, hogy még szintén élni szeretne.


Nekem is alig volt fiatal barátnőm, fiatal férfiként, és azt is látom, igen, hogy sok nőt elkap a hiúság fiatalon, meg a válogatósdi, de ha ez fordítva van, akkor a férfi is lehet hiú és válogatós, ha épp a férfi néz ki nagyon jól.


Az irigykedős méreg mégsem önt el annyira, hogy legyilkosozzak másokat, meg cinikus kérdésekkel éljem ki a dühömet, hogy nem engem akar mindenki…


Talán jobb lenne lehiggadni, kiverni, aztán inni egy felest.


Na, meg jelentkezni az alapba, hozzájárulni a költségekhez, amire eddig egyik kutya sem jelentkezett, csak addig csaholt, amíg ki nem nyílott a kapu…

2022. jún. 28. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 182/213 anonim ***** válasza:
42%

179-es!


Téged is vár a tilalom miatt rossz anyagi körülményekbe születő gyermekek támogatását célzó alap!


Még nem láttam a jelentkezésedet.


Írj priviben, adom a linket!

2022. jún. 28. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 183/213 anonim ***** válasza:
45%
És ha a nyugdíjemelést támogatom, akkor személyesen az én számlámról legyen levonva. Ha a halálbüntetést, akkor meg személyesen én végezzem ki az elítélteket. Kicsit gyerekcipőben jár a gondolkodásod a kormányzás működéséről, de prolihergelésnek jó. :)
2022. jún. 28. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 184/213 anonim ***** válasza:
42%

183.

Jó arra, hogy látsszon az álszentség.


El is képzeltem, milyen vicces lenne egy megafonnal egy tilalompárti gyűlésen bedobni ezt az ötletet, hogy itt lehet aláírni…

Szépen, csendben elvonulnának a tábláikkal.


Az én gyermekcipős gondolkodásom rántja le a leplet az ő gyermekcipős cinizmusukról…

2022. jún. 28. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 185/213 anonim ***** válasza:
91%
Mondok jobbat: Csináld személyesen te az abortuszt! Bár ahogy elnézem a sejtcsomós/parazitás kommenteket, a magadfajta még élvezné is.
2022. jún. 28. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 186/213 anonim ***** válasza:
55%

Ja, igen. A nyugdíjemelést is támogatom.


Jó volna egy olyan világban élni, ahol nem csak a felső tízezer békés nyugdíjas évei biztosítottak, meg nem rabszolgatartásra használja a tőke a gyermekvállalást.

Meg amikor az orbán röghöz köti a csokosokat… pfuii!!!

2022. jún. 28. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 187/213 anonim ***** válasza:
56%

185, ha te mások magánéletébe akarsz beleszólni, akkor vállald érte a felelősséget személyesen is, igen!


Ügyes vagy!!!

2022. jún. 28. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 188/213 anonim ***** válasza:
93%
Bár választ elsunnyogtad, csak kibújt a kis liberális istenkomplexus a zsákból. Igenis legyen beleszólása a rendszernek az emberek döntéseibe! Nem akarok egy olyan világban élni, amiben mindenki azt csinál, amit akar. Kell rend, kellenek szabályok. A terhesség kezdetétől kezdve a nő nem csak saját magáért felel. Ha erre azt mondod, hogy de akkor az apát is terhelnie kéne a felelősségnek, abban egyetértek, viszont a gyermeket általában a nő hordja ki. Bár a liberálisok e tekintetben is hadilábon állnak a biológiával.
2022. jún. 28. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 189/213 kürasszír ***** válasza:
32%

# 170


EZT ÍROD: „Mert nekem felesleges most millió és egy példát bemutatnom arra, hogy az állatok hogy éreznek, hogy mennyire tudatosak, meg mennyire tisztába vannak a tetteikkel, stb, AMÍG TE NEM.”


KOMPLETT MARHASÁGOT ÍRSZ.


NÉZZÜK MIÉRT!


Az öntudat kialakulásának és létrejöttének olyan alapfeltételei vannak, amelyeknek az emberen kívül más élőlény nem felel meg a Földön.


Ezek:

1.) Felegyenesedés, amely a mellső végtagok szabaddá válásával és a szembe fordítható hüvelykujjal lehetővé tette az egyre bonyolultabb eszközhasználatot, majd eszközkészítést. Egyetlen állat sem képes komoly eszközök megtervezésére és elkészítésére, a legintelligensebb állatok is csak a természetben fellelhető kövek, botok használatára képesek, de bonyolult, előre tervezést igénylő eszközök előállítására nem.


2.) Enkefalizáció (agyasodás), az emberhez hasonló, bonyolult aggyal egyetlen állat sem rendelkezik. Egyetlen állat sem rendelkezik olyan agyi képességekkel, hogy például megértse, majd alkalmazni tudja a másodfokú egyenlet megoldóképletét.


3.) Nyelv: az öntudat kialakulásához szükséges, hogy az egyes egyedek rendkívül bonyolult, egymás közt a valóság minden eleméről történő információcserét lehetővé tevő kommunikációs csatornával rendelkezzenek. Ilyen csatornával, a beszélt nyelvvel csak az ember rendelkezik. Az előbbi példánál maradva a legintelligensebb állatok egyedei sem képesek egymás között lekommunikálni a másodfokú egyenlet megoldóképletét és annak alkalmazását.


4.) Az ember tudatában van annak, hogy volt múlt, van jelen és lesz jövő. A legintelligensebb állatoknak legfeljebb a saját egyedi múltjukról lehetnek emlékeik, de arra már képtelenek, hogy általánosságban, elvonatkoztatva legyen múlttudatuk. Az állatoknak jövőtudata sincs.


5.) Az ember az egyetlen élőlény, amely a fent írtak miatt tudatában van saját halandóságának, annak, hogy az élete véges és a halállal végződik. A legintelligensebb állatok csak a halálukat közvetlenül megelőzően, a szervezetük jelzései alapján vonulnak el meghalni, azonban életük során nem foglalkoztatja őket az elmúlás, mert nincs jövőtudatuk, csak a jelenben élnek.


A fent írtakra tekintettel nyilvánvaló, hogy az állatoknak nincs öntudatuk, ilyennel csak az ember rendelkezik.

2022. jún. 28. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 190/213 anonim ***** válasza:
70%

Én pedig azt mondom, hogy csak a fehér bőrű kék szemű embereknek van öntudata.


:-)


Tudod, a migránsoknak nincs, hajráfidesz…


(Vicc, hogy érzékeltessem, mennyire csökevényes a gondolkodásod, de ez a te döntésed.)


Te biztos meg tudod mondani, hogy az állatok mire gondolnak és mire nem, mert ide dobod azokat a definíciókat, amiket úgy írtak meg, hogy csak az emberre lehessen ráhúzni, hogy nekik nem olyan agyuk van, mint nekünk, stb…


Az öntudathoz semmi köze nincs annak, hogy meg tud-e valaki oldani egy másodfokú egyenletet.


Hogy meg tud-e tervezni egy szerszámot.


Hogy tisztában van-e a saját elmúlásával, arra a síró tehén esete tökéletes példa.


A nyelv se szükséges ahhoz, hogy öntudatod legyen.


Ezek, amiket itt írsz, az “állatvilágból bennünket kiemelő” dolgok, de a fajsovinizmustól most próbálj meg elszakadni, és egyszer, csak egyszer az életben egy másik állatfajra ne úgy tekinteni, hogy az lehetetlen, hogy annak volna öntudata.


Bár tudom, azt a bánásmódot, ahogy az emberiség bánik az állatokkal, könnyebb elfogadtatnunk magunkkal, ha kijelentjük magunknak, hogy ők úgyse fogják fel azt, hogy mit teszünk velük, de nekem erről


CSUPÁN AZ UGRIK BE, HOGY TE, AZ EGYHÁZI TANOKKAL EGYÜTT MENNYIRE STRUCCKÉNT KEZELED EZT A KÉRDÉST.


Az egyház azért mondja ezt neked, hogy azt érezd, hogy te szerintük milyen különleges vagy, miközben a hiúságodat használják arra, hogy elfedjék előled a tényt, hogy mennyire elnyom mindannyiunkat a rendszer, a rendszer, aminek az egyház a kiszolgálója.


Mint a hitleri propaganda, vagy épp az orbáni: különlegesek vagytok, jaj, de nagyon azok vagytok, gyertek katonának, hadd használjalak föl benneteket a céljaimra.


Ahogy az emberi fajt is felhasználja az elitje is a saját céljaira.


A többi állat öntudatát csak a hozzájuk való kapcsolódáskor tudod felfogni és megérteni, ahhoz nem kellenek szavak, eszközök, vagy másodfokú egyenletek.


Csak nyitottság, meg hogy átláss azon a blokkon, amit beléd nevelt ez a társadalom.


Mi az élet értelme?


42.


Ezt a két sort Neked szánta az író.


Addig mindig itt fogod kitombolni a frusztráltságodat a gyiken, személyeskedéssel, meg nagyképűsködéssel, meg lenézéssel, amíg meg nem érted a lényeget, hogy ez nem rólad szól, és nem is rólam.


Amit érezni kéne, azt nem lehet kiszámolni.


Az öntudatot hiába próbálod meg képletekkel leírni, meg kritériumokkal.


Azt max megérezheted.


Volt már, hogy jót beszélgettél más emberrel, amikor teljesen rá vagy hangolódva, szinte tudod a másik következő gondolatát.


Ilyen egy másik állattal is lehetséges, szavak nélkül.


De ha elzárkózol tőle, nem fog működni.


Ahonnan én nézem, az teljesen más, mint ahonnan te próbálod megérteni.


Nem megérteni kell. Nem definiálni kell.


Nem minden társadalomban van ráerőltetve ez a fajta gondolkodás az emberekre, van, ahol a Te soraidat olvasva fogják a fejüket, hogy mennyire el vagy tévedve.


Itt se vagy igazából.

2022. jún. 28. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!