Vajon miért van jó ideje felfüggesztve az ingyenenergiáról szóló K-fórum?
Erről van szó:
Legutóbb a gyakorlatban is működő mágnesmotorokról volt szó. Lehet hogy valakiknek ez nem tetszett hogy ilyen információk terjedjenek?
Az út,vagy vélt igazság kereséshez:
" Egy mesternek volt egyszer egy olyan tanítványa, aki sohasem látott még tehenet, és tejet sem ivott életében. A tejről csak annyit tudott, hogy tápláló ital. Keresni akart egy tehenet, meg akarta fejni, és tejet szeretett volna inni. Odament mesteréhez és megkérdezte tőle:
– Tudsz valamit a tehenekről?
– Természetesen – válaszolta.
– Akkor írd le nekem, hogy néz ki egy tehén – kérte a tanítvány. Így aztán a mester leírta a tehenet:
– A tehén négylábú állat. Szelíd, engedelmes fajta, nem az erdőben, hanem a falvakban találhatod meg. Teje fehér színű és nagyon egészséges.
Leírta, hogy néz ki a farka, a füle, szóval mindent elmondott róla.
A tanítvány miután már mindent megtudott a tehénről, elindult tehenet keresni. Jártában-keltében egy tehénszobor került az útjába. Ránézett és azt gondolta: ‚Bizonyára erről beszélt a mester.’ Úgy esett, hogy azon a napon néhány ember éppen a házát meszelte a közelben, és egy vödör mész állt a szobor mellett. Amikor a tanítvány megpillantotta a vödröt, arra a következtetésre jutott, hogy ‚Nyilván ez a tej, amiről azt mondják, hogy olyan egészséges.’ Ivott hát a mészből, majd nagyon rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.
Miután felépült, visszament mesteréhez és dühösen vádolta:
– Te nem is vagy tanító!
– Mi a gond? – kérdezte a mester.
– Egyáltalán nem pontosan írtad le a tehenet – válaszolt a tanítvány.
– De hát mi történt?
A tanítvány elmesélte a történteket, mire a mester megkérdezte:
– Magad fejted meg a tehenet?
– Nem.
– Akkor hát ezért szenvedtél.” "
"Valódi,kézzelfogható erő nem keletkezik önmagából,ezért semmi erőt kell befektetni a leküzdésére.... Mit könnyebb bizonyítani,a létét vagy azt hogy nincs?..... Az emberek többsége tapasztalatlan,tudatlan....Ezért van csak ködösítés és mellébeszélés..... Egy kis kitérő a szabad energia pályáról"
És ami hozzá kapcsolódik,mert minden mindennel összefügg:
Tovább borzolhatják a kedélyeket az USA űridőjárást érintő lépései, ami ténylegesen azt jelenti, hogy az eddig adiabatikusan komprimált lézertorpedókkal végrehajtott nap elleni támadások meg fognak szaporodni a nagy napkitörések létrehozása érdekében.... Ez hasonló a "légkör felmelegedési" csaláshoz, amikor a világ nagy részét átállították fosszilis energiahordozók felhasználására CO2-kvótát kivetve, miközben 2013. elején terrorcselekménnyé minősítették az környezetet nem szennyező szabad-energia termelő berendezések, tervezését, gyártását, és a tervek továbbadását is....
Satöbbi,satöbbi
A szabadenergia hasonlít a történelemhez.
Például a piramisokat egy olyan civilizáció építhette, aki nagyon jól ismerte és alkalmazta a természet törvényeit. A köveit önthették. Egy olyan civilizáció lehetett aki még nem alkalmazott politikát, vallást és egyéb, másokat átverő hazugságokat. Az elnyomó, tehát primitívebb fáraók civilizációi csak elfoglalhatták az ilyen építményeket ahogy ma is teszik a hippik. Arról a fejlett civilizációról semmi információ nem maradt fenn. Senkit nem érdekelt hogy leírja, mert korrekt lehetett. Ami van azt a mai kor embere találta ki a mai agya szerint, például hogy a nagy köveket rabszolgák vonszolták a helyükre, mivel ma is így teszik csak más néven.
Viszont amikor az emberiség történelmében megjelentek a hazudozások, a politika, elnyomás, vallás, ezotéria, stb., arról a korról, vagyis az utóbbi 2000 évről részletes történelem maradt fenn. Mert az ilyen hazudozós és bűnnel fertőzött kor sok embert érdekelt hogy leírja. Ami már nem a természet lehetőségeit és törvényeit használja ki hanem embertársait.
"...2013. elején terrorcselekménnyé minősítették az környezetet nem szennyező szabad-energia termelő berendezések, tervezését, gyártását, és a tervek továbbadását is."
Erről nem is tudtam. Akkor az emberek ezért lehetnek ennyire visszafogottak a szabadenergiával kapcsolatban.
Megfizetett kételkedőkről:
Kizártnak tartok bármilyen megfizetett kételkedőt egy olyan ügyben ami még elméletileg sem lehetséges.
Vak vezet világtalant?Ez valami vicc? https://www.youtube.com/watch?v=FIbGJZMq7Wk
Én végigjártam a fanatikus szabadenergia hívők útját.
Tudom milyen az,hinni becsapva önmagam.
Már majdnem jó...
Marhaság.
Reálisan látni megmérni,megérteni és elfogadni.
Ez a hosszú út.
Valamit nem értünk,de beszélgessünk róla!
„Azok” az emberek pont azért tesznek szándékosan közzé félrevezetéseket,mert vakon hisznek magukban vagy már tudják hogy ilyen nincs.
A fanatikus hívő képes becsapni önmagát és ezáltal másokat is.
Vissza kéne térni talán a fellegekből a”talajszintre”
Ha lenne szabadenergia,akkor annak reális ésszerű,és egyszerű magyarázata lenne.
Egy működési elv,egy effektus ami kísérletekkel és mérésekkel igazolható.
Ilyen még a mai napig nem született(és nem is fog kedves barátom).
Ellenben rengeteg zűrzavaros elmélet,video,és linkek születtek.LINKEK-érted ezt magyarul?Tudsz szelektálni?...vagy mindenevő egy fanatikus hívő?
„A szabadenergia hasonlít a történelemhez.”
IGEN!
A történelem az ősközösség megszűnése óta az emberek egymást átveréséről szól.
Rabszolgatartás,gyarmatok…az egyik a másikból akar (jól)élni.
Ez még ma is így működik az életünk minden területén.
Az „orvostudomány” egy mindenki által elismert tudomány,Ott is működik a hülyítés-a pénzért.Szaladj el a dokihoz ha fáj valamid…majd meggyógyít!
A szabadenergia csak egy vékony szelete ennek a sok hazugságnak amiben élünk.
A szabadenergia a „szabad”tudomány határterülete.Nem árt tisztában lenni vele,hogy a határterületeken általában nem a becsületes emberek nyerészkednek,üzletelnek,vagy csempészkednek.Zavarosban halászni bűnözők dolga.Hamis információt terjeszteni :szintén bűn.
Nem zárnak érte börtönbe,ezért veszélyes.
Erkölcsileg veszélyes: Mert a felnövekvő nemzedék félrevezetése az ő jövőjüket veszélyezteti.
itt befejeztem az ingyenmunkát,ha valaki fizet akkor majd írok.
Üdv mindenkinek!
Idegen, azért a hivatalosan közzétett tudományban is lehet kételkedni. Főleg azért, mert sorai ellentmondanak egymásnak. Például kijelenti a jól ismert energiatételt. Aztán többek között a Nobel-díjas Feynman azt is kijelenti egyik Mai fizika című könyvében, hogy ha két azonos amplitúdójú fény vagy más elektromágneses hullám találkozik, akkor az amlitudójuk kétszerese lesz, míg az energiájuk meg négyszerese. Vagyis pont azt említi amit Vajda János az Energiatétel sérülése hullámterekben című dolgozatában.
Ha szerinted nem lehetséges olyan készüléket építeni, amiből több energia jön ki, akkor Enzo mágnesmotorjairól mi a véleményed?
Elég megnézni a mágneses tér energiáját:
W = ½B²·V/µ
Vagyis ha egy halottnak hitt állandó mágnesnak van B mágneses indukciója, márpedig van neki, akkor energiája is van.
Szegény Enzo már elég régen elment...
Ideje lenne, kielemezni a motorjait!
Lehet, hogy nehéz lesz így utólag, de szerintem megérdemelné Ő is, meg érdekes is lenne, működött volna ez a két motor hosszabb ideig is?
Mindkét motorról azt mondta, hogy a fel, vagy lemágneseződés miatt álltak meg.
Egyébként, lehet, hogy az volt a gond, hogy Enzo komolyabb teljesítményű motort akart készíteni.
A mágnesekben tárult energia megújuló, de eléggé kicsi...
Egyébként, ha egy mágnessel felmágnesezünk egy acél pengét, akkor a mágnesünk ettől gyengébb lesz?
Vagy ezer acélt is mágnessé lehet tenni viszonylag hosszú időre?...
Amikor a spinek beállnak egy irányba, vonzzák a vasat. Amikor széthullanak, akkor meg nem. Mi ez, ha nem egy motor működési elve?
Azt mondják az okosok, hogy ugyanannyi energia kell egy mágnest a vastól elválasztani, mint amennyi mozgási energia keletkezik akkor amikor a mágnes közeledik a vashoz,de maradjunk az acélnál.
És mi van azzal az energiával, ami az acélban megmarad?
Valamelyikünk megállapította Enzo motorjáról, hogy a remanencia miatt működött. Enzo szerint amiatt állt is meg. Akkor van gond, ha a lemágnesezéshez annyi pontosan energia szükséges, mint amennyit addig a forgómozgás termelt!
Enzo motorja mindenképpen gyorsult. Ha később megállt, akkor is lennie kellett valamikor egy adott pillanatban maximális fordulatszámnak/maximális sebességnek.
Akkor kellett volna lemágnesezni a vasgolyókat, mert később már lassuni kezdett a felmágneseződés erősödése miatt!
Szerintem, de ki, mit gondol erről?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!