Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az ateisták honnan veszik,...

Az ateisták honnan veszik, hogy az evolúció bizonyíték Isten nem létezésére?

Figyelt kérdés

Az evolúció csak azt bizonyítja, hogy a zsidó Tóra hazudott, vagy legalábbis nem pont úgy történt ahogyan le lettek írva benne a dolgok.

Az evolúció, mint tudományos tény (ezt hadd ne kérdőjelezze meg már senki) csak azt bizonyítja, hogy az Ószövetség istene nem létezik.


Szerintem meg az, hogy az ószövetség istene nem létezik még egyáltalán nem zárja, ki Isten létezését.

Szerintem Isten létezik, noha az egyáltalán nem olyan mint amilyen kép él az emberek többségének a fejében róla.



2018. jan. 15. 18:52
 121/166 anonim ***** válasza:
0%

Ez bizony hamisítás a javából.

Itt nem egyik van és másik, hanem három külön dolog.

Evolúció! Kész. Isten. Kész. Biblia. Kész


Mért is hamisítás? Nem, itt egyik van vagy másik. Össze egyezthető az, hogy Isten teremtette a világot és az embert már készre alkotta felnőtt férfiként a föld porából és életet lehelt az orrába, azzal, hogy baktériumból lett a hal, majd az emberré vált? Tehát, ez összeegyezthető. :)


1. Evolúció! 2. Isten - minden további nélkül létezhet. Mi is evolúcióval teremtettünk maguktól kialakuló robotokat, és ha ezt mi meg tudtuk tenni kicsiben, akkor ez egy Istennek sem lehet akadály.


Akkor mért írja azt a Biblia, hogy azok akik, a fának és a kőnek hogy ők az őseik akkor az hátat fordítanak Istennek? Szerintem, egyáltalán nem összeegyezthető, de ha mind ez igaz, akkor mért is zárod ki, hogy Isten hat nap alatt teremtette a földet és mindezt készre teremtette? Tehát, ha Isten mindenható akkor Istennek lehetetlen lenne ezeket megtenni, ha képességében áll? Mért írja akkor így a Biblia mért hazudik? :)


Az evolúció elve kizárólag a Biblia szöveget cáfolhatja, semmi mást.


Erről írtam már. :)


Plusz, nincs olyan írva a Bibliába írva, hogy 24 órás lenne egy teremtési nap. Ez is hamisítás.


Hát igaz, azt se írja, hogy Jézus nem dinoszaurusz volt, de attól még tudjuk, hogy ha Jézusról beszélünk akkor emberről beszélünk. :) Azt írja, hogy Lett este és lett reggel, 1. nap, szerintem ez elég nyílván való. :)


"Semmi köze a mennyországhoz meg a pokolhoz az evolúciónak. Nem alakulhatott ki a tacskó a farkasból, ha van mennyország és pokol???"


Félre beszélsz, iszol rendesen? :D


"Mi ez az eszementség, már bocsika???"


Mi ez a bocsika, már eszemetség??? :)


Folytassuk? :)

2018. jan. 18. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/166 Pombe ***** válasza:
95%

Balinhun: "Akkor mért írja azt a Biblia, hogy azok akik, a fának és a kőnek hogy ők az őseik akkor az hátat fordítanak Istennek?"


Más könyvek, legendák másféle Istenről, istenekről beszélnek, mint a Biblia. Akkor összeegyeztethető a valósággal a Biblia szövege az általad elképzelt Istennel, ha bebizonyítod, hogy a másféle szent könyvek által ábrázolt Istenek nem léteznek, hanem csak a Bibliában ábrázolt Isten.


Ez ugyanúgy nem fog menni, mint ahogy az se, hogy Isten létezését tényekkel igazolni fogod. Sőt! Még ráutaló ilyen tény sem létezik. Egyszerűen te úgy döntöttél minden létező alap nélkül, hogy a Biblia és Isten között egyenlőség jel van.


Mivel ennek jogosságát nem tudod bizonyítani, én teljesen jogosan arra fogok hivatkozni, hogy a biblikus isten helyett másféle Istenben hiszek, tehát számomra nem releváns, hogy mit ír a Biblia Isten nevében, mert én más szent könyvek által ábrázolt Istenben hiszek, vagy egyszerűen csak a magam által elképzelt Istenben, és arra gondolok, hogy aki nem az én Istenemben hisz, az elkárhozik.


Balinhun: "akkor mért is zárod ki, hogy Isten hat nap alatt teremtette a földet és mindezt készre teremtette?"


Egyáltalán nem zártam ki. Azt zártam ki, hogy ott 24 órás napokról lenne szó. A héber "yom" szó szerepel mindenhol a teremtési leiratokban, amely héber szó kizárólag a nap NEM AZ ESTI, hanem a nappali részét tekinti egy napnak. Ez a tény. Magyarán a héberben a nappal szó és a nap szó tök ugyanazt jelenti. Az este szót teljesen külön kezeli a nap szótól, és a Biblia máshol is kiemeli, hogy az két külön időtartam, pl. amikor írja a vízözönnél, hogy 40 nap és 40 éjszaka...stb.


Értsd már meg, hogy nem ismered a Bibliát, csak valamit bemagyaráztál magadnak abból egy általánosan elterjedt tévhitre alapozva. Minden akkori nép, a nap szóval nem a 24 órás időtartamot jelezte, hanem csak a napkeltétől napnyugtáig terjedő időszakot. A jelenlegi zsidó napi időszámítás is más, mint a mi 24 órás időszemléletünk ennek tükrében.


A Bibliában kizárólag a negyedik teremtési napon jelenik meg a Nap nevű csillag, és Nap nevű csillag nélkül nem mérhető 24 óra se, tehát a Biblia világosan értésünkre adja, hogy a teremtési napok hossza órában mérve gyakorlatilag meghatározhatatlan. Mivel a héber nap szó csak a napkeltétől napnyugtáig időt tekinti egy napnak, és tudjuk, hogy pl. most is az Északi sarkon egy nappali időszak fél év, és az esti is annyi, így akár lehetne azt is mondani, hogy egy teremtési nap hossza tehát egy év. De még ez sem igaz, mert a sarkoktól lefelé haladva fokozatosan csökken a nappal hossza egy bizonyos körig, ráadásul évszaktól függően is más és más a nappal hossza.


Máté pedig a Bibliában világosan leszögezi, hogy Isten napjai nem mérhetőek emberi órákkal, hanem ezer években akár. A Biblia azt is írja, hogy majd eljön az az idő, amikor csak fény lesz a Földön, vagyis ennek a napnak a hossza végtelen hosszú lesz (Jelenések könyve)..stbstb.


Fogd már fel, hogy a 6*24 órás teremtés csak a ti fantáziátokban létezik, de nem a Bibliában.


Balinhun: "Mért írja akkor így a Biblia mért hazudik? :)"


Mert nem hazudik, csak nektek fogalmatok sincs róla, hogy mi áll abban, és kényszeres átfordítjátok magatoknak a régi szavak értelmét a mai modern felfogásra, és abból valami olyan elképesztően zagyva kulimász keletkezik, amit ti kreacionizmusnak hívtok.


Balinhun: "Azt írja, hogy Lett este és lett reggel, 1. nap, szerintem ez elég nyílván való. :)"


Igen? Nyilvánvaló? Külön ír az estéről és a nappalról. Mikor beszélünk így mi egy napról? Estével kezdődik a napunk és nappallal záródik? Nem! A Biblia azt írja itt, hogy a fényt elkülönítette Isten a sötétségtől. A sötétség az este, ami kezdetben volt, majd megjelent a fénnyel együtt az első nappal, vagyis a biblikus értelmű első nap, és a fény leáldozásával a nap zárul is, nem pedig az éjfél a záróaktus, amikor ugye megint este van, mégsem ezt írja a Biblia.


Nem tűnt fel még neked, hogy amikor kezd lenyugodni a Nap, akkor mi is szoktuk azt mondani, hogy a nap végére elfáradtunk, vagy a nap végére érünk haza? Mondjuk azt is, hogy na ennek vagy annak leáldozott a napja. Ezek mind abból a korból ránk maradt szófordulatok, amikor még a kultúrák a nap végét a Nap csillag lenyugvásával tették egyenlővé. Azok a naptárak, amik kezdték 24 órában mérni az egy nap hosszát, azok sokkal de sokkal később terjedtek el széles körben a Biblia megszületése után.


Balinhun: ""Semmi köze a mennyországhoz meg a pokolhoz az evolúciónak. Nem alakulhatott ki a tacskó a farkasból, ha van mennyország és pokol???"

Félre beszélsz, iszol rendesen? :D "


Azt állította valaki (nem te, te nagyon hülye és nem is neked válaszoltam ez ügyben, mivel ilyen megjegyzésed nem volt), hogy az evolúció létezése cáfolja a mennyország és a pokol létezését is.


Képzelem, hogy mire juthatsz, amikor az orvosi jelentést böngészed az elmeállapotodról... :D - főleg, ha a másét hiszed a magadénak....:D

2018. jan. 18. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/166 anonim ***** válasza:
46%
az ateista szarik isten létezésére. ahogy a hívő is az ateistára.
2018. jan. 18. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/166 anonim ***** válasza:
89%

Részemről az a gond a Bibliával, hogy annyian próbálják a zsidó isten helyét bemagyarázni a világba, hogy az már zavaró. Mindig próbálják valami kis területre betuszkolni, nehogy szembesülni kelljen a ténnyel, hogy isten nem létezik, mert akkor az emberek személyiségében valami hatalmas űr keletkezik. Badarság. Egyszerűen a Biblia hazugság. Túl sok a miért kérdés vele kapcsolatban. Nem tud a Biblia mit kezdeni a csillagászati, fizikai, régészeti, stb. tudományos felfedezésekkel. Nyílván nem is tud, mert nem erre lett kitalálva, ráadásul olyan korban, ahol a tudomány gyerekcipőben járt.


Mellesleg érdemes azon is elgondolkodni, hogy az emberek nem-e azért vágynak egy fajta isten létezésére, aki gondoskodik róluk, mert a saját szüleikről nem tudtak leválni? Nem-e azért ragaszkodnak egy istenhez, mert érzelmileg képtelenek a magányt feldolgozni?

2018. jan. 20. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/166 anonim ***** válasza:
60%
eddig összeszámolva 3x tettem fel egy kérdést (privátban és itt összesítve), egyikőtök sem foglalkozott vele, nos akkor ilyenkor mivan? Tehát, nem nagyon erőltette meg magát a vitapartnerem, hogy meghallgassa a bizonyítást, akkor most komolyan inkább elhiszitek azt, aminek ellentetjét nem is olvastátok el? :D Ez nem kicsit előítéletes dolog? Már úgyértem, hogy az "érme" másik oldalára nem is vagytok kíváncsiak látszólag, mivel itt kétszer tettem fel mint kérdést. :)
2018. jan. 20. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/166 Darkmoon80 ***** válasza:
93%

Kedves Balinhu!


A kérdések feltétele privátban a te privát ügyed, itt csak a mindenki által látható válaszok/kérdések azok, amikre reakciót várhatsz. Részemről kissé érthetetlen a mások előtt fel nem vállalt privát levelezés, ami konkrétan a témához kapcsolódik!


Ha még azt is tudnád linkelni, beidézni, melyik kérdésedre vársz választ, nagy segítség lenne!

2018. jan. 20. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 127/166 Pombe ***** válasza:
95%

Balinhun: "eddig összeszámolva 3x tettem fel egy kérdést (privátban és itt összesítve), egyikőtök sem foglalkozott vele"


Ha bizonyítani akarod azt a valamit, miért kellene a mi engedélyünk? Ha rám hallgatsz, akkor azt csinálsz, amit akarsz...


A @126 teljes mértékben a szívemből beszélt. Elnézést, de privátban semmi olyasmivel nem foglalkozom, ami a témához kapcsolódik, ahogy annak értelmetlenségére a @126 is szépen rámutatott. Ha hosszú a bizonyításod, hát hosszú... Kibírja a GYK szerver, és akinek meg nem tetszik, majd átugorja.

2018. jan. 21. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 128/166 anonim ***** válasza:
60%
Pombe ott sem voltál hajlandó válaszolni. Akkor most hogy legyen miként legyen, és ezt mindazután tettem meg, miután itt már 2x feltettem ugyan azt a kérdést. :)
2018. jan. 21. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 129/166 anonim ***** válasza:
60%

"Kedves Balinhu!


A kérdések feltétele privátban a te privát ügyed, itt csak a mindenki által látható válaszok/kérdések azok, amikre reakciót várhatsz. Részemről kissé érthetetlen a mások előtt fel nem vállalt privát levelezés, ami konkrétan a témához kapcsolódik!


Ha még azt is tudnád linkelni, beidézni, melyik kérdésedre vársz választ, nagy segítség lenne!"



Mivel egyikre sem kaptam eddig választ, mindet felsorolhatnám, de egyenlőre legyen az egyik elég kell nektek is bizonyítani, nem csak nekem, tehát én sem láttam eddig bizonyítékot ti sem, eddig szerintem ez egál. Én felajánlottam 2x Pombe válaszolónak, hogy megteszem de nagyon hosszú lesz, emiatt gondoltam a Privátban történő bizonyíték hozásra. Nos, akkor hogy legyen?

2018. jan. 21. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 130/166 anonim ***** válasza:
76%
Ja és nincs nehéz nevem de eddig 2 embernek nem sikerült leírni. Ez 2x 3x elmegy de 20.-djára picit frusztráló. :D
2018. jan. 21. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!