Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Bibliában a fiú, Atya, Isten...

Bibliában a fiú, Atya, Isten fia, kifejezéseket szó szerint kell érteni vagy szimbolikusak?

Figyelt kérdés

Bibliában többször is szerepel a fiú, Isten fia kifejezés néha Jézusa esetében és más emberek, próféták esetében is. Legtöbb keresztény irányzat ez alapján Istennek gondolja Jézust, pedig nincsen egyetlenegy vers sem az egész Bibliában, amelyben Jézus azt mondaná: Én Isten vagyok, imádjatok engem. A többi esetben mikor nem Jézusról van szó szimbolikusnak veszik ugyanezeket.



Erre a versre például azt mondják bizonyítja Jézus Istenégét, tehát hogy Jézus fiú Isten és biológiai értelemben Isten fia:


Zsidók 1:5 Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: "Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!" majd: "Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz."



Ebben a versben Dávidról van szó és nagyon hasonlít az előzőhöz de a legtöbb keresztény szerint itt csak szimbolikusan értendő a fiú:


Zsoltárok 2:7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.



További hasonló versek amiket csak szimbolikusan értelmeznek:


Kivonulás 4:22 Ez az amit az Úr mond: Izrael az én legidősebb fiam.


Róma 8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.



Ugyanez az helyzet az Atya szónál is, mikor Istenre utalnak. Jézus Atyának szólítja Istent, ezt úgy értelmezik hogy Isten Jézus tényleges apja, más esetben pedig szimbolikus, de Jézus azt mondja Isten mindenkinek Atyja:


Efézus 4:6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja,


János 20:17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.



Ha ezeket figyelembe vesszük miért nem Isten Dávid? Vagy miért nem Isten minden izraeli? Mert Jézus istenségét vallók logikája alapján ez következik. Vagy miért nem szimbolikus minden esetben? Tehát Jézus sem Isten? Más vallásúak is válaszolhatnak, nem csak keresztények, és az ateistákat is meghallgatjuk.



2017. jan. 5. 21:32
❮❮ ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 ... ❯❯
 171/309 anonim ***** válasza:

Az nem válasz, csak mellébeszélés.

Ha Allah tudja garantálni az utolsó próféta szava sérthetetlenségét, akkor tudja garantálni a legelsőét is. Akkor miért nem tette meg?


Nos, itt bukik meg a vallásod, hogy egy ilyen kérdésre sem tudsz felelni? :)

2017. febr. 5. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 172/309 A kérdező kommentje:

"Ha Allah tudja garantálni az utolsó próféta szava sérthetetlenségét, akkor tudja garantálni a legelsőét is. Akkor miért nem tette meg?"


Szerintem el sem olvasod a válaszomat. Na ez is bizonyítja hogy mennyire fanatikus vagy. Ki mondta hogy nem tudta garantálni? Elmondtam már hogy Istennek egy vallása van. Ez volt Ádám vallása, Mózesé, Jézusé és Mohamed prófétáé és mindenkié aki követte őket és eljutott napjainkig. Akkor szerinted Isten garantálta vagy sem?

2017. febr. 5. 23:24
 173/309 anonim ***** válasza:

Te állítottad, hogy az emberek meghamisították, ezért kellett mindig egy újabb próféta. Tehát mégsem garantálta a prófétái szavának sérthetetlenségét, holott Mohamednél ezt megteszi, tehát képesnek kellett volna lennie rá...


Válaszolni is fogsz a kérdésre, vagy csak magyarázkodsz?

2017. febr. 5. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 174/309 A kérdező kommentje:

Nézd, látom rajtad hogy van benned nem kevés düh mert nem vagy képes válaszolni a kérdéseimre, és valahogy vissza akarsz ütni, legalább is én ezt érzem, de azt javaslom vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg mert ezzel csak magadnak teszel rosszat.


Amúgy válaszoltam a kérdésedre. Igen a Bibliát meghamisították, ez tény csak te nem akarod elfogadni. Tudsz mutatni Jézus idejéből egy Bibliát? Ugye hogy nem. És Tórát Mózes idejéből? Azt sem. Korán viszont megmaradt. Az első próféta és az utolsó próféta által továbbított alap üzenete ugyanaz volt, ami mindig is megmaradt sértetlenül és eljutott a mai napig és meg is marad a végítélet napjáig. Voltak emberek akik ezt megváltoztatták, de ez nem azt jelenti hogy Isten nem képes megvédeni a vallását és ez elveszett volna. Az embereknek szabad akaratuk van. Egyesek úgy döntöttek hogy nem hallgatnak Istenre, te is szabad akaratodból döntöttél így.

2017. febr. 5. 23:55
 175/309 anonim ***** válasza:

Nem vagyok dühös, csupán kíváncsi vagyok, ha a te "érvelési" módszered fordítják ellened, leesik-e hogy mekkora marhaság, amit művelsz.

Mellesleg az alap kérdésre azóta sincs válaszod... :)


Mellesleg a Korán a legfiatalabb, nem csoda hogy abból maradt meg.

De az hogy nincs korábbi Biblia, az nem bizonyíték arra hogy anno mást tartalmazott a Biblia, vagyis a mai hamisítás. Ha ezt bizonyítani akarnád, az úgy működik hogy épp neked, a vádlónak kéne egy olyan korai Bibliát mutatni, ami más szöveget tartalmaz. Máshogy nem fogod tudni soha bizonyítani hogy a mai Biblia csak hamisított.

2017. febr. 6. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 176/309 A kérdező kommentje:

Gabriel


"Nem vagyok dühös, csupán kíváncsi vagyok, ha a te "érvelési" módszered fordítják ellened, leesik-e hogy mekkora marhaság, amit művelsz."


Nem marhaság. Szerintem indokolt hogy megkérdezzem, mi lesz a Jézus előtt élet emberekkel és hogy Jézus miért nem az emberiség kezdetekor jött. Ezekre részedről nem volt válasz csak annyi hogy Isten döntése. A te kérdésed is indokolt amire válaszoltam. Egyébként meg azt mondtad rád nem hatnak az észérvek, így mindenre rá fogod vágni hogy ez nem bizonyíték, nem válasz stb :) tehát nem sok értelmét látom.


"Mellesleg a Korán a legfiatalabb, nem csoda hogy abból maradt meg."


Annyira azért nem fiatal, mert 1400 éves.



"De az hogy nincs korábbi Biblia, az nem bizonyíték arra hogy anno mást tartalmazott a Biblia, vagyis a mai hamisítás. Ha ezt bizonyítani akarnád, az úgy működik hogy épp neked, a vádlónak kéne egy olyan korai Bibliát mutatni, ami más szöveget tartalmaz. Máshogy nem fogod tudni soha bizonyítani hogy a mai Biblia csak hamisított."


Ha mutatnék neked egy Bibliát ami más szöveget tartalmaz te akkor sem hinnéd el. Ha Jézus maga mondaná neked hogy nem Isten te akkor sem hinnéd el, sőt szerintem még leállnál bizonygatni hogy márpedig az :)



Tekintsünk most el attól hogy nincs Biblia Jézus korából, csak 400 évvel későbbi, attól is hogy nincs egységes Biblia mert irányzatonként eltérő számú könyvet tartalmaz, attól is hogy nem Jézus anyanyelvén íródott, meg attól is hogy milyen körülmények között állították össze a mai formájában és tele van ellentmondással. Ez mind bizonyítja a hamisítást, de nézzük most csak azt hogy Jézus szerepel a Bibliában és a Koránban is. Hogy döntöd el melyik az igaz? Én úgy, hogy összehasonlítom és annak hiszek amelyik logikusabb.

2017. febr. 6. 08:53
 177/309 anonim ***** válasza:

"Nem marhaság. Szerintem indokolt hogy megkérdezzem, mi lesz a Jézus előtt élet emberekkel és hogy Jézus miért nem az emberiség kezdetekor jött. Ezekre részedről nem volt válasz csak annyi hogy Isten döntése. A te kérdésed is indokolt amire válaszoltam. Egyébként meg azt mondtad rád nem hatnak az észérvek, így mindenre rá fogod vágni hogy ez nem bizonyíték, nem válasz stb :) tehát nem sok értelmét látom."

Pedig az, hogy Jézus miért nem a kezdetekkor jött, pontosan ugyanolyan kérdés, mint amit én tettem fel. és ha szerinted az válasz, amit te írtál, akkor ugyanez válasz a te kérdésedre is.

Hogy nem hatnak rám az észérvek, azt meg pont azért mondtam, amiért rád sem hatott se észérv, se logika, hiába magyaráztam miért nincs értelme egy-egy kérdésednek. És lám csak, mikor felvettem a te stílusodat, te se tudtál mit kezdeni velem, állandóan csak tereltél és mellébeszéltél, és azóta sincs válasz rá, hogy miért nem összvissz egyetlen prófétát küldött Allah, akinek azóta is garantálja a szava sérthetetlenségét.


"Annyira azért nem fiatal, mert 1400 éves."

A legfiatalabbat írtam...


"Ha mutatnék neked egy Bibliát ami más szöveget tartalmaz te akkor sem hinnéd el. Ha Jézus maga mondaná neked hogy nem Isten te akkor sem hinnéd el, sőt szerintem még leállnál bizonygatni hogy márpedig az :)"

Dehogynem, mert ez bizonyíték lenne. Csak ugye ilyet nem tudsz mutatni, ez a probléma.


"Tekintsünk most el attól hogy nincs Biblia Jézus korából, csak 400 évvel későbbi, attól is hogy nincs egységes Biblia mert irányzatonként eltérő számú könyvet tartalmaz, attól is hogy nem Jézus anyanyelvén íródott, meg attól is hogy milyen körülmények között állították össze a mai formájában és tele van ellentmondással. Ez mind bizonyítja a hamisítást, de nézzük most csak azt hogy Jézus szerepel a Bibliában és a Koránban is. Hogy döntöd el melyik az igaz? Én úgy, hogy összehasonlítom és annak hiszek amelyik logikusabb"

Nem, látom még mindig nem érted. A hamisítást az bizonyítja, ha van valami, amihez képest hamisítva lett.

Ha az egész szöveg logikátlan és értelmetlen lenne, az akkor sem bizonyítaná hogy hamis, azért mert semmit nem tudsz felmutatni, amihez képest értelmezhető lenne a hamisítás.

Szóval ismétlem, ha tudsz mutatni bármilyen ősi kéziratot a Biblia valamely könyvéből, amely mást tartalmazott, mint ma (mondjuk egy olyan János evangéliuma, amiből hiányoznak azok az igék, amikben Jézust Istennek nevezik), ez lenne az egyetlen módja hogy bizonyítsd hogy a mai Biblia csak hamisítás eredménye.

2017. febr. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 178/309 A kérdező kommentje:

Gabriel


"Pedig az, hogy Jézus miért nem a kezdetekkor jött, pontosan ugyanolyan kérdés, mint amit én tettem fel. és ha szerinted az válasz, amit te írtál, akkor ugyanez válasz a te kérdésedre is."


Hogy lenne már ugyanaz. Te azt állítod Isten személyesen jött el az emberekhez az iszlám szerint viszont Isten prófétákat küldött. Ég és föld a különbség. A Koránban az szerepel hogy Isten minden néphez küldött prófétát, így ez mindenképpen igazságos, amig a keresztény nézet nagyon igazságtalan mert a Jézus előtt élt embereknek esélyük sem volt megismerni. Nem is tudtál válaszolni arra mi lesz ezekkel az emberekkel.



"És lám csak, mikor felvettem a te stílusodat, te se tudtál mit kezdeni velem, állandóan csak tereltél és mellébeszéltél, és azóta sincs válasz rá, hogy miért nem összvissz egyetlen prófétát küldött Allah, akinek azóta is garantálja a szava sérthetetlenségét."


Én pedig elmondtam hogy garantálta. Csak te nem olvasod el a válaszaimat vagy nem is érdekel csak rávágod hogy nem válaszoltam. Mivel az első próféta és az utolsó próféta üzenete is ugyanaz volt és ma is megvan ez az üzenet, Isten garantálta hogy eljusson és megmaradjon sértetlenül. Egy próféta akkor lett volna elegendő ha mindenki feltétel nélkül engedelmeskedjen Istennek, de akkor nem lenne szabad akaratunk. Ennyire egyszerű a válasz.


Te viszont maradsz annál hogy ez Isten döntése vagy válaszolsz is a kérdésre terelés helyett?



"A legfiatalabbat írtam..."


1400 éve sok idő, de mégis megőriztek a Koránt. Bibliát miért nem tudták?



"Dehogynem, mert ez bizonyíték lenne. Csak ugye ilyet nem tudsz mutatni, ez a probléma."


Mutattam, de mindenre rávágod hogy nem bizonyíték :)



"Nem, látom még mindig nem érted. A hamisítást az bizonyítja, ha van valami, amihez képest hamisítva lett."


Te nem érted. Hamisítás nem csak az ha valamit átírnak. Az is hamisítás ha hozzátesznek valamit, ami eredetileg nem része, és az is hamisítás ha kivesznek belőle valamit ami eredetileg benne volt.



"Ha az egész szöveg logikátlan és értelmetlen lenne, az akkor sem bizonyítaná hogy hamis, azért mert semmit nem tudsz felmutatni, amihez képest értelmezhető lenne a hamisítás."


Azt állítjátok a Biblia Isten szava. Isten szava lehet logikátlan és értelmetlen? Nem lehet. Ez emberi hamisítás eredménye. Továbbá ha a Biblia Isten szava, hogy lehet benne tévedés? Például az egyik evanangélium ír egy konkrét számot, egy másik evangélium pedig egy ettől eltérő számot ugyanerre vinatkozóan. Másik kérdésben több példát is hoztam mikor ugyanazt az eseményt másképp írják le az egyes evangéliumokban.


Mondtam hogy hasonlítsd össze az általad elképzelt Jézust a Koránban szereplő Jézussal. Persze erre sem reagáltál semmit.

2017. febr. 6. 13:03
 179/309 anonim ***** válasza:

"Én pedig elmondtam hogy garantálta."

Akkor saját magadat hazudtolod meg, hiszen te magad állítottad, hogy az emberek meghamisították. De Mohamed volt az utolsó, így az ő szava már garantált és sérthetetlen.

Szóval akkor a korábbi próféták szava miért volt az? Választ is írsz végre vagy csak magyarázkodsz továbbra is?


"Te nem érted. Hamisítás nem csak az ha valamit átírnak. Az is hamisítás ha hozzátesznek valamit, ami eredetileg nem része, és az is hamisítás ha kivesznek belőle valamit ami eredetileg benne volt. "

Ugyanaz a helyzet. Ha mutatsz eredetit, amiben más van, vagy több van, akkor lehet hamisításról beszélni. Addig csak minden alap nélküli vádaskodás, amit művelsz.

2017. febr. 6. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 180/309 anonim ***** válasza:
javítás: Szóval a korábbi próféták szava miért nem volt az?
2017. febr. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!