Szerintetek a keresztet fel lehetne venni az önkényuralmi jelképek közé?
Igen. Ugyanis azon a szervezetek jelképei, melyek valamikor a történelem folyamán önkényuralmat valósítottak meg és tömegek kiirtásával emberiség elleni bűnöket hajtottak végre önkényuralmi jelképnek számítanak. Tehát az egyházi jelképek többsége is logikusan ide kellene hogy tartozzon. A keresztény egyház a középkorban ugyanolyan önkényuralmat valósított meg, mint a náci németország vagy a kommunista szovjetúnió. Az egyházi dogmák ürügyén az inkvizíció alatt millószámra gyilkoltak meg ártatlan embereket, tehát ugyanolyan emberiség elleni bűnöket hajtottak végre, mint a többi diktatúra. Ezen az elven a keresztány egyház jelképe pont ugyanolyan önkényuralmi jelképnek kellene hogy számítson, mint a horogkereszt vagy a vöröscsillag, illetve mivel az iszlám állam is hasonló öldöklést vitt véghez, azokat a jelképeket is ide kell sorolni. Ez alól nem mentesíthet az a tény, hogy az már régen történt.
Természetesen az, hogy az önkényurali jelképek közül melyek tiltott önkényuralmi jelképek, már a törvény határozza meg, de itt most az értelmezésről van szó és ezen elvek mentén bizony a vallási jelképek is ide tartoznak.
Igen. A kereszténység a gyűlölet, a lelki terror, a bűntudatkeltés vallása. Erre rakódtak rá az egyház rémtettei is. Nem mentség az, hogy csak ürügyként használták a vallást, mert benne van a tanaiban az erőszak.
A felvilágosult világban semmi keresnivalója sincs a kereszténységbek.
Alex Fly:
Nem a 136-os vagyok, és nem is a tiltásban látom a megoldást, hanem a 100 százalékos szekularizációban.
Meg kell állítani a keresztények ámokfutását, különben mindenhol az lesz, ami Lengyelországban van: börtön a "blaszfémiáért", abortusz betiltása, nőgyűlölet, lmbt közösség vegzálása és üldözése,nők tenyészkancaként kezelése, kötelező hittan és a vallás általános ráerőltetése a társadalomra :@
Nem a kereszt használatának betiltásában látom a megoldást, de elképzelhető az is, hogy az egyetlen dolog amiből a keresztények értenének, az a teljes tiltás lenne.
Már odáig süllyedtek, hogy tömegesen kívánták egy algér bokszolónő halálát.
A vallási fundamentalizmus ellen muszáj lépni, különben megvalósul Gileád. A szolgálólány meséje c. sorozat jól bemutatja a kereszténység valódi természetét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!