Mitől lesz valaki ateista?
Azt addig vágom, hogy valaki szerint nem szükséges Isteni beavatkozás az élet működéséhez. De mi alapján tagadom valami olyasmi létét amiről nincs semmiféle tapasztalatom, sem pedig bizonyítékom arra, hogy nem létezik. Tudom, most jön a spagetti szörny, hogy nem tagadhatom a létezését, mert nem tudom cáfolni és láss csodát: nem is tagadom. Egyszerűen nem érdekel ha az ateisták a spagetti szörnyben hisznek és nem is próbálom meg bebizonyítani ennek ellenkezőjét. Legfőképp nem alapítok egy csoportot aminek neve ennek a lénynek a nem elismerését hangoztatja, mert egyszerűen
1, nem érdekel, hogy van e
2, nem is tudom cáfolni
Szerintem ésszerűbb lenne egyszerűen nem foglakozni vele, mintsem tagadni a létét. Tagadni csak tényekkel a kezemben tudok, az nem elég, hogy szerintetek valami nem ésszerű. Tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mikor nem foglalkozunk valamivel, de hogy jutunk el oda, hogy tagadjuk is annak létezését? Mi az a valami ami miatt a semleges nemtörődömség ellenséges tagadásba csap át?
" Aki egy kicsit is racionálisan próbál gondolkodni az előbb-utóbb rájön, hogy a világ történéseit nem egy szakállas férfi irányítja, aki a felhőkön ül és félmeztelen, szárnyas gyerekek veszik körül."
Nem tévesztendő össze az Istenhit azzal, hogy azt néhány festő megpróbálta jelképesen ábrázolni.
3-nak:
"Na ezèrt bizonyìtjuk valami lètèt, ès amìg ez nincs, automatikusan nem lètezik."
- Érdekes, tehát szerinted ami nincs bizonyítva az nem is létezik. Véleményem szerint ez nem igaz, hisz sem a sötét anyag sem pedig a sötét energia nincs bizonyítva mégis számba veszik a tudósok és nem igazán cáfolja senki. De vegyünk egy egy másik példát: mielőtt az elektromosságot feltalálták azelőtt szerinted nem létezett? Szerinted maga a szerkezet hozza létre a hozzá tartozó működtető elemet? Ezesetben mondjuk az izzó az elekromos áramot? Ugyan. Bocs de telóról körülményes írni, később folytatom...
#19:
"Ha a világegyetemet egy ősrobbanás hozta volna létre, amit semmilyen külső erő nem befolyásolt, akkor a szétszóródó anyagrészecskéknek teljesen egyenletesen kellene eloszlaniuk a térben. "
Már miért is kéne "teljesen" egyenletesen eloszlaniuk a térben? A részecskék a valóságban nem apró golyók, még ha 80 évvel ezelőtt így is gondolták, vagy az általános iskolában még így modellezik, szemléltetik őket a könnyebb érthetőség kedvéért (már középiskolában sem használatos ez a modelltípus). Ráadásul ezek minden pillanatban milliószámra kommunikálnak egymással, lökdösik egymást, többféle kölcsönhatásfélén keresztül is befolyásolják egymás pozícióját, helyzetét, sebességét, mozgásuk irányát. Pont az lenne a furcsa, ha teljesen egyenletesen oszlanának el a térben, épp hogy akkor lehetne valami egyéb, eddig még fel nem tárt hatásra gyanakodni.
Pont az ilyen félremagyarázott dolgok azok, amiket "érvként" használ a hívők egy része a Nagy Bumm elmélete ellen, miközben bele sem gondolnak, hogy mekkora értelmetlenség is valójában, amit szajkóznak. Persze hogy nem, mert semmiféle ismeretük sincs a tudományról, ami meg van, az nem halad sokkal túl az általános iskolában olvasottakon, ennélfogva túlhaladott, pontatlan, hiányos, vagy egyszerűen csak butaság. Esetleg ezek tetszőleges arányú keveréke. De azért persze "cáfolgatnak" szorgalmasan a nem létező tudásukkal... (Tisztelet a kivételeknek, akik nem akarják mindenáron beleütni az orrukat a tudományba, hanem elismerik, hogy nem értik azt vagy nem érdekli őket a téma.)
Az ősrobbanással nincs gond?
1 Távolságok problémája:
A relativitás elmélet azt mondja, hogy a fénysebesség az abszolút határ.
Az Univerzum 13,7 milliárd éves. A tőlünk ismert legtávolabbi csillagászati objektum a 12,8 MRD fényévre lévő J1427+3312 nevű kvazár. Ezek szerint 0,9 MRD év alatt tett meg 6,4 MRD fényévnyi utat, hiszen annak a fénynek amit mi arról a kvazárról látunk, 12,8 MRD évvel ezelőtt kellett elindulnia onnan, ahol mi most látjuk.
2 Hőmérséklet problémája:
Egy anyag úgy tud lehűlni, hogy hőenergiát ad le más anyagnak vagy a környezetének. Ha nem tudja leadni a hőenergiáját, akkor nem hűllik le. A szigetelések pont azt a célt szolgálják, hogy egy adott dolog minél kevesebb hőt tudjon leadni.
Ha volt egy irtózatos erejű robbanás és a vele járó elképesztő forróság, akkor mitől hűlt le az univerzum? Minek adta le a hőenergiáját, ha rajta kívül nincs semmi más?
3 Kinetikus problémák:
Volt egy elképesztő erejű robbanás, ami egy igen erős dinamikus állapot. A robbanás következtében minden elképesztő sebességgel távolodik egymástól. Ugyanakkor a galaxisok és a naprendszerek létrejöttét egy statikus állapottal magyarázzák, ahol az űrben a gázok szép nyugodtan lebegtek.
További kérdések:
Mi robbant fel?
Miért robbant fel?
A semmi nem szokott felrobbanni. Ha a tudomány a fizikára épít magyarázza meg, hogy a semmi hogyan robbanhatott fel.
Ha valami robbant fel, akkor mi volt az és hogyan keletkezett?
Sok ellentmondás és probléma van a világegyetemet érintő tudásunkkal. Ellentmondások a tudományban.
Vagy én vagyok nagyon sötét?
Azt állítják pl, hogy a világegyetem egyre nagyobb ütemben (gyorsulva) tágul. Következtetnek erre pl. az előttem említett és hozzá hasonlóan nagy távolságban lévő kvazárok sebességéből. Holott ezeknek a kvazároknak a 13 mld évvel ezelőtti sebességét tudják mérni -a vörös eltolódásból következtetnek rá.
Tehát most ki értelmezi rosszul a dolgokat -én vagy a csillagászok, tudósok?
És mondjuk ha a tudomány beszél hülyeséget, akkor ebből az következik, hogy minden ateista vallásos lesz? Mert fordított érveléseket olvastam már itt. A Biblia tudománytalanságával indokolják egyesek, hogy isten nem létezik.
Én annak születtem, és ateista neveltetésben részesültem 19 éves koromig!
Később azonban olyan "környezeti hatások" értek, amelyeknek eredményeként elkezdtem feltételezni egy Gondviselő létét! Ma meg már betonbiztos vagyok létezésében.
A vallásokat azonban nem kedvelem!
Kedves előttem szóló hívők! Attól, hogy az Univerzum keletkezéséről szóló elméletek még nem kiforrottak, még nem lesz a Ti teremtéstörténetetek igaz.
A tudomány részéről nem lezárt az ügy, a kutatások még jelenleg is folynak.
Most mit vagytok úgy oda, a világ olyan, amilyen, vannak jelenségek, amiket látunk, tapasztalunk, mérünk és ezt próbáljuk modellezni, vagy magyarázni másképpen mondva.
Itt tartunk most, ahol vagyunk, színes TV, laptop, űrhajózás, stb...
Ez az ősrobbanásos dolog persze, hogy hiányos, szerintem soha nem is fogjuk tudni, mi és miért robbant, nem is mondana ilyen marhaságot senki, csak hát a jelek azt mutatják, hogy ez történt.
Komolyan is foglalkozhatsz ezzel a témával, mert amik itt elhangzottak, az rendkívül egyszerűen van elgondolva és megfogalmazva, de azért már régen nem itt tartunk, ez olyan középkori színvonal, vagy esetleg teljesen laikus elképzelés.
Beleáshatod magad, kezdetnek pár évig tanulgathatod az alapokat a főiskolán, vagy az egyetemen, aztán megismerheted a szakvéleményeket és aztán magad is kutathatsz, hátha jobb elmélettel rukkolsz elő, valószínű a Nobel díj, ha jobbat tudsz.
Sceptic feljebb jól leírta pont ezt a jelenséget, de úgy látszik nem fog elérni a tudatodig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!