Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Vallás + Tudomány = Isten?

Vallás + Tudomány = Isten?

Figyelt kérdés

Szerintem hülyeség azon vitázni hogy a tudomány igaz e vagy az Isten hit. Miért nem próbáljuk össze illeszteni a kettőt? Lehet kiegészítik egymást, nem pedig különválnak. Elmondom mire gondoltam: Vallásos szemszögből kezdem hisz én is hívő vagyok. Ha elfogadjuk, hogy Isten teremtette a világot és azt a világ bonyolultságával magyarázzuk(ami véletlenül nem jöhetett létre) akkor nem értem miért nem fér össze a tudomány és a vallás. A világ mivel elég bonyolult számtalan törvényt és szabályt foglal magában ami működő képessé teszi a világot(lásd: bolygók mozgása, halmazállapotok vátozása hőmérséklettől függően, stb). Ezeket a szabályokat kutatja a tudomány és jegyzi fel.Pl ha a vizet melegítjük és eléri a forráspontot, gőzzé válik, fagyáspontkor pedig megfagy. Ez egy kikerülhetetlen törvény ami soha nem is változott és nem is fog. Ezt le is jegyezték az emberek és tudományosan bizonyított tény. De! Ezt a dolgot is Isten hozta létre ezzel is megakadályozva a káoszt ami ugye rendetlenséget jelent(a nevében is benne van rend nélküliség!).Tehát az, hogy a tudósok felismernek egyre több szabályoságot és törvényt az életben nem zárhatja ki Isten létét, hisz ezeket a szabályokat valaki megalkotta. Kérek mindenkit próbáljon objektívan állni a dologhoz és ha ésszerű akkor sem kell elfogadni de élből elutasítani sem ha nem értesz vele egyet!


Csak vallásosaknak: Mi értelme a folyamatos civódásnak? Ha ti azt valljátok, mindent Isten teremtett akkor bizony el kell fogadni a tényt, hogy az ő világának a szabályait és törvényeit összefoglaló szakág neve: Tudomány. Nem hadakozni kell ellene, hanem beépíteni a tudatba mert ez is a mindenség része. Szabályok nélkül itt káosz lenne éppen ezek miatt jöttek létre. Ezek a dolgok állandóak és hibátlanul működnek évmilliók óta. Ha elfogadjátok a tudomány állításait a természet törvényeiről, ha nem, ezek a törvények akkor is léteznek és létezni fognak, a ti hiteteken kívül is. Hogy kérhetnénk az ateitstákat, hogy higyjék el amit mondunk, ha még mi sem hiszünk abban amit Isten teremtett számunkra? Igaz, nem érthetünk meg mi sem mindent, mert felvetődik a kérdés: Akkor az evolúció hogy fér a képbe? Nem tudom, de nem is ez volt az alap kérdés. A kérdés az, szerintetek lehetséges e elfogadni ezt az elméletet és nem egyhelyben toporogni az miatt mert nem tudunk megegyezni melyik dolog igaz a tudomány vagy a hit, hanem karöltve indulhatnánk előre és örülhetnénk annak, hogy a tudomány is segítségünkre van abban, hogy még jobban megismerhessük azt amit a Teremtő Atyánk adott nekünk?


Köszönöm, hogy végig olvastad. Várom a kommenteket.



2013. jan. 6. 04:30
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 31/84 anonim ***** válasza:
2013. jan. 7. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/84 anonim ***** válasza:
A tudomány elméleti részei, mint a Nagy bumm és hasonlók szintén átnyúlnak a vallás területére (csak itt elméletnek hívják), és sokan, amikor egy cikkben elhangzik, hogy "Brit tudósok felfedezték...", készpénznek veszik a cikket. A tudomány is egyfajta vallássá alakult. Mindkettő adatokat, információkat tartalmaz. A tudományban vannak módszerek a fizikai univerzum megismerésére (ezek kevésbé vita tárgyai), a vallásban arról vannak adatok, hogyan élj, hogyan ne add fel, Istenről stb. Az én megfigyelésem szerint, aki értelmesen, gondolkodva hisz Istenben, azon érezhető, egyfajta kitartás, életöröm stb., míg vannak, akik végigmennek a mozdulatokon, saját gondolat nélkül. A tudományban is megvan mindkét fajta hozzáállás. Szerintem a vallás az emberekkel, az emberi élettel és Istennel kapcsolatban tartalmaz igazságokat, a tudomány pedig a fizikai univerzummal kapcsolatban. Én nem csoportosítanám egyiket se úgy hogy tudomány vagy vallás, hanem egyszerűen információk. És én abban hiszek, hogy minden információ, gyakorlat csak annyira jó, amennyire hasznos. Amikor azt mondom, hogy hasznos, akkor arra is gondolok, hogy amikor valakinek Isten gondolata, az imádkozás megnyugvást hoz, akkor az teljes mértékben hasznos. Az aki hisz Istenben vagy valamilyen más vallásnak a híve, tapasztalatom szerint felelősségteljesebb (amennyiben persze őszinte). Az aki nem hisz semmiféle nagyobb erőben, vagy túlvilágban vagy következő életben, hajlamosabb a mában élni, önpusztítani magát és a környezetét ("hiszen csak egyszer élünk". Ez nyilván nem abszolút igazság, és tudom, hogy valószínűleg sokan nem értenek ezzel egyet, de ez az az én megfigyelésem. És szerintem helyesebb az, ha valaki felelősségteljes. Minden kifejlesztett, létező információ mögött van valamilyen szándék, és szerintem a vallás és a tudomány területén található minden adat pozitív, építő szándékkal jött eredetileg létre. Az, hogy utána az emberek elferdítik, teljesen e szándékkal ellentétben használják, nem az információ hibája. Az igazság önmagában még kevés. Az, hogy te utána mit kezdesz vele, az az igazi kérdés. A tudományt és a vallást is használták már gonosz és jó célokra is. Tehát a kulcs a példamutató alkalmazás, használat. Ne hagyjuk azokat, akik gonoszra használják bármelyiket is, hogy elbújjanak a terület mögé, és ezzel bemocskolják bármelyiket is.
2013. jan. 7. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/84 anonim ***** válasza:

Tudod 30-as. beíró-- hiába tetted be az írásaimat ha senki nem hajlandó gondolkodni.


az egyiknek jobban fekszik a mindenséget alkotó valamiféle személyes istenség-- anélkül, hogy feltenné magának azt a kérdést, hogy akkor az az úristen miképp és hogy keletkezett?


a tudománynak pedig szintén nehezére esik elgondolkodni azon, hogy talán van valami alapja az emberi megérzéseknek vagy egyes megtapasztalásoknak, ha már kitalálta ezeket a fogalmakat, mint Isten vagy lélek.


Pedig csak is együtt tudnák megválaszolni mit is jelent mind két fogalom és mi az, amiért fontos lehet ennek megválaszolása. Talán az emberi világunk megváltozna jó értelemben.


De a legfontosabb az lenne, hogy előre is gondolkodjunk a utódaink életbiztonsága miatt. Mert minden keletkezik, fejlődik majd elpusztul, holttá válik-- így a bolygónk is sajnos. Jó ha 20 ezer esztendeje maradt még itt az életnek, aztán földi pokollá változik fokozatosan a Föld!


Nekem aztán tök mindegy, mert én nem sokáig fogok itt téblábolni... de mint ahogy nekem is lesznek utódaim remélhetőleg még sokáig, így mindnyájatoknak lesznek leszármazottai.


s mivel én nem bízok az emberi becsületességben, ezért kezdtem írni a blogomat, hogy aki hiszi átadja majd az utódainak és azok is a saját utódaiknak....hogy ne lehessen a jövőben semmi sanda-bunda dolgot művelni a tömegemberek háta mögött!


Mert attól tartok, hogy elkövetkezik az-az idő, hogy a "felső kasztréteg" elhúz majd innen egy élhető bolygóra, és a tömegembereket pedig itt felejtik egy forrósodó platnin elpusztulni.


Csak gondoljatok bele 7 milliárd az emberiség lélekszáma 30-40 év és 8 milliárd majd 10 milliárd is lehet és igy tovább-- ki, és hogyan szállítana el ennyi embert, mennyi űrhajóra lenne szükség? vagy mikor kellene már elkezdeni az áttelepítést?-- legföljebb a rabszolgának, szolgának valókat vinnék magukkal.


Az hogy Isten megsegíti az emberiséget? ez csak duma a köbön!


De hát mindenki maga tudja mit kajál meg és kitől-- én elmeséltem amit tudtam- többé nincs mit mondanom....utálom az álszenteket még jobban az ostobákat és mind kettőnél jobban azokat, akik okosak de szemellenzős gondolkodásúak ráadásul befolyásolhatók, megvásárolhatók! Mert ők árthatnak a legtöbbet az emberiségnek!

üdv. Viktória

2013. jan. 7. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/84 anonim ***** válasza:

"a tudománynak pedig szintén nehezére esik elgondolkodni azon, hogy talán van valami alapja az emberi megérzéseknek vagy egyes megtapasztalásoknak, ha már kitalálta ezeket a fogalmakat, mint Isten vagy lélek. "


Azért mert létezik az a szó hogy "Isten" attól még nem feltétlenül létezik a szó által jelölt fogalom.Ilyen alapon létezik a csillagszemű juhász is mert van ilyen szavunk.A vallások az ember első próbálkozásai voltak a világ működésének megértésére.És mint a legtöbb első hipotézis ők is tévedtek.

2013. jan. 8. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/84 anonim ***** válasza:

Szerintem Isten kérdése jelen pillanatban tudományosan nem bizonyítható. Ez nem jelenti azt, hogy nem létezik.

A saját megértésem alapján valószínűtlen, hogy egy egész univerzum csakúgy ok nélkül a semmiből létrejöjjön, csakúgy ahogy az élet is. Annak az esélye, hogy vegyi anyagok épp úgy kedveredjenek, hogy létrejöjjön az élet, meg annyi, mintha egy olajfúrótorony rádőlne egy fémkupacra, és abból létrejönne egy autó. Mi a fenéért akarna létrejönni élet egyáltalán? Miért kellene létrejönnie? Emögött én csakis szándékot tudok látni. Az hogy ennek a szándéknak, tervnek mi a természete és végső igazsága, az más tészta. De emiatt nem értek egyet a mindenféle Isteni erőt tagadó elméletekkel. Mi a fenéért akarna az élet szelektálódni és magasabbrendű életformákat létrehozni? Már a kérdést se tudom máshogy megfogalmazni, mint "akarna" és "magasabb rendű". Valakinek tudnia kellett, hogy mi az, hogy magasabb rendű, mielőtt afelé kezdett volna fejlődni az élet. Van valamilyen célja. Az anyagnak milyen célja van? Beszélgetet mostanság bárki egy kővel? Az élet egyszerűen csak más, mint az anyag. Irányítja az anyagot, használja, alakítja, akár a testről van szó, akár a testen keresztül az élettelen anyagról.


A végső igazságra nem hiszem, hogy itt rá fogunk jönni, de szerintem rossz célpont is. Azért folytatódnak ezek a viták a végtelenségig, mert nincs semmi, amire rá lehetne nézni, és világosan eldönteni, hogy ez vagy az.

Én inkább annak vagyok a híve, hogy megnézzük, mennyire hasznos az, ha valaki hisz Istenben, illetve ha nem.


Jelen pillanatban azon az állásponton vagyok, hogy hasznos tud lenni, mert erkölcsösebb, hosszabb távban gondolkodó és segítőkészebb embereket tud létrehozni.


Ez nem abszolútum. Vannak nem vallásos emberek, akik ilyenek, és vannak olyan vallásosak, akik csak formailag vallásosak, de nem érzik a lényeget, és csak a rituálékat követik. De a szándékot mögötte mindenképpen elismerem, és

2013. jan. 8. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/84 anonim ***** válasza:
Hát te is toppon lehetsz a témában utolsó."Miért akart volna ez az anyag élő lenni?"Miért ?Szerinted az ionizált nátrium is akaratból alkot nátrium kloridot a klórral?Nincs itt semmiféle akarat vagy előre való elgondolás.Ez egy természetii törvények által végbement folyamat mely teljesen természetes és felügyeletet nem kívánó.Egy elektron is magától törekszik minél alsóbb elektronpályákra.Nem mondja neki senki se,és ő maga se gondolkodik rajta.Az élet is ilyen.Bizonyos anyagok bizonyos körülmények közt képesek az általunk életnek nevezett folyamatok produkálására.Nincs itt semmi Isten,lélek,szellem,vagy élet szellem.Ez kémia,fizika,és biológia.
2013. jan. 8. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/84 anonim ***** válasza:
Akkor máshogy fogalmazom meg neked a kérdést: mi határozza meg a természeti törvényeket?
2013. jan. 8. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/84 anonim ***** válasza:

36/ 37/ nektek,- felétek nem tudom megállni, hogy ne írjak


azt írtad 36/-"Nincs itt semmi Isten,lélek,szellem,vagy élet szellem.Ez kémia,fizika,és biológia."


Először is igazad van, elektro-fizika és elektro-kémiai reakcióknak köszönhetően lett az élet a Földön.


Intelligens tervező? Csak úgy semmi által magától keletkezett? Vagy Energiák teremtő aktusa?


Az isten elnevezés?- csak "valamit" elneveztek, amit talán, egyesek megtapasztaltak, valamit, ami a holt anyagból esetleg, biológiai anyagot hozott létre, remélték, majd hittek benne.—


Vagy érzékelték az életen a feszültséget, - hisz valami által élő az élő? ---amit aztán léleknek-életenergiának, élet-erőnek nevezték el.


Tehát egy olyan ERŐNEK kellett lennie, ami fizikailag és logikailag elfogadható, amely képes volt a holt anyagot felbontani és fokozatosan mindig tökéletesíteni az egysejtűből többsejtűt tömöríteni és élővé, elmozdulni képessé alakítani, -- majd még tovább manipulálni" amiből aztán lett az a sok élő faj a Földön.


Ugyan akkor, az univerzumi törvényeket is tartalmazza, vagy is az atomi részecskék törvényeitől kezdve, a biológiai sejtre és testre vonatkozó törvényeket is.


Hisz a Föld végső soron univerzumi termék” és mi alkotta régen az egész Földet?—elemi atomok alkotta anyag.


Mi alkotja az életet és az egész földi természetet?—atomok.


S miből áll az atom?—egy parányi porszemből-neutron és két különböző energia részecskéből-proton és elektron.


Mi szabadul fel a Napból?—energia részecskék


Mi keletkezett a Földünkben az elemek felforrósodása és belső forgás miatt—energia részecskék.- Az energia részecskék mágneses fehér energiát alkottak, a fekete protoni részecskék, pedig földben keringő fekete-testes energiát, ami biztosítja a tökéletes gravitációs erőt, amely kisugárzik az űrbe is, mint hullámerő. (máskülönben csak gyenge sztatikus vonzása lenne a bolygónknak, mint a Holdnak vagy Marsnak.


Miért képzeltek istenséget? --- mert megtapasztalhattak ezt-azt, ami az embertől erősebb, hatalmasabb, és csodaszerű-- az most lényegtelen, hogy kiszínezték fantáziával, vagy épp félreértették annak a valaminek a megjelenését. Hisz kevés volt hozzá még a tudás.


Vegyük pl. az amerikai indiánokat-- ma is, magasra helyezik a halottaikat, mert abban hisznek, amit egy nagyon régen élt sámán tapasztalt meg. Olyan képességei voltak, hogy láthatta a földünk HIRVIVŐ lovát-- amely mindig megjelenik ha veszély fenyegeti az életet-- aszteroida,meteorok, vagy a fekete lovak- földrengést jeleznek előre.


S valószínűleg ugyan abban az időben meghalt valaki a törzsből, amikor a Hírvivő fehér ló megjelent-- mire gondolhatott? --- hogy a holtak szelleméért jön az a hatalmas ló. -- tehát attól kezdve, ácsolják azokat a cölöpöket, hogy könnyebben felülhessen a holt szelleme, a szellem-ló hátára.


Mit gondoltok, miért menekülnek el időben az állatok földrengés, sunami vagy meteori-tok becsapódása előtt?-- mert az állatok valószínűleg meghallják, a nyerítését vagy látja is némelyik állatfaj.


Az ember már nem hallja és nem látja csak akkor, ha kilépni képes a testéből. Amit viszont korunkban, senkiről nem olvastam, nem halottam úgy, hogy igaz lett volna, hazugságokat annál inkább…épp így sok lehetett régen is, a csak mese…


Tegyük fel Jézus régen egy létező személy volt, higgyük el, hogy valóban gyógyító képessége volt és ráérzett dolgokra. Aztán azt írja a biblia, hogy éhezett kint a pusztában, majd szidalmazta a zsidók istenét, hogy miért nem segíti a népét...(a zsidóknál is ismert volt az esztelen éhezés gyakorlása, mint a hinduknál)


Mit mesél a biblia?, hogy valamiféle fehér angyali látomás jelent meg. —s ha így igaz, akkor az azt jelenti, hogy Jézus az esztelen koplalás miatt, már téveszmésként fel se fogta, mit élt át és mi jelent meg neki! —ezért ördögnek képzelte-, holott a leírás szerint arra figyelmeztette Őt, hogy táplálni kell a testet, mert különben az elme megbetegszik. A leírás többi része vagy Jézus téveszméje volt, vagy a papok írták hozzá.


A földi természet energiái valóban, ha ritkán is, de képesek megjeleníteni önmagukat, de soha nem képesek más minőségben, mint amik. A fehér-energia fehér energia rajzolatként, a fekete energia pedig fekete tömörülésként utánozza az emberi test formáját, vagy épp állatot utánoznak.


Egyébként a kínai regékben is van hasonló megtapasztalás, csak ott a fekete jelenést a halál szellemének vélték, aminek még szarva is volt, (valószínűleg az akkori harci-sisakot formázta magára.—Ez a fajta harci jelmez majd nem minden népnél jelen volt, - az ilyen megtapasztalásokból eredhet az ördög képzete az ember fantáziájában.

Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy korunkban, ha megjelenik, akkor férfikalapot formáz + a fej formájához…(én speciel amikor megláttam a korhű kalapformával… elmosolyogtam magam rajta!


De ami még különösebb, hogy valószínűleg minden nyelven ismeri ez a Fehér az isteni nevét!!

A Fekete talán megkönnyebbült, mert levettem róla az ördögjelzőt, Feketeségem—nek neveztem

2013. jan. 9. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/84 anonim ***** válasza:

Tehát mindennek az alapja hogy létezik az energia vagy elektromos energiáknak tulajdonságai.


Két fajta - energia létezik

1. természet teremtette energia.

2. az intelligens ember által előállított energia-


Mindkettőt két azonos részecskék v. töltések alkotják, csupán a feszültségük különböző, illetve önmagukban létezők vagy valaminek a részeként léteznek.


A természet teremtette energiák;


1. univerzumi eredetű

2. Bolygók, vagy csillagok által termelt energia részecskék, sugárzások.


3. Földünk által termelt energia.

Ez az energia felel meg a tudományok által megállapított Fehér energiának, amely a magnetoszférát alkotja és a bolygónk magjából áramlik ki.negatív töltésű


Valamint a Fekete energia, amely a bolygónk anyagában áramlik, és kisugárzása biztosítja a gravitációs erőt, illetve a bolygónk gravitációs hullámait.pozitív töltésű


Tulajdonképpen ez a két Energia felel meg, misztifikálás nélkül (!) a vallások által képzelt, isteni Teremtő energiáknak.


Isten Szellemének és a Halál - ERŐ szellemének megfelelő, két nagy energia rendszer, amelyeknek mozgása és sugárzása, egymást "lapozó,” így teremtve meg a Térben az Időt, mint Tér-feszültséget.


4 a primitív anyagot alkotó, atom részecskék elektromos töltése.


5. a biológiai sejteknek energiája.


6. a biológia sejtkupacokat” vagy is testet átszövő, vezérlő és tudatot biztosító energia. Ez az energia tulajdonképpen az, amit a hit-ideológiája, léleknek nevezett el.


Tehát a csak primitív anyagnál az atomok alkotta vegyületek létezését, valami nagyobb energiáknak kellett felbontani és átrendezniük úgy, hogy abból biológiai anyag keletkezhessen.


Tulajdonképpen eletro-fizikai és elektro-kémiai változások történtek, csak épp magasabb feszültség okozta reakció sorozatokként, mint amekkorával az anyag rendelkezett.


Bár ha a mérgezéseket nézzük, az élet még így sérülékeny. Hisz a hemoglobin vas tartalma megköti hamarabb a CO, mint az oxigént akkor is, ha a levegőben több az oxigén.--- sajnos mostanában gyakori tragédia--


A vegyületeket az elektromos vonzerő tartja össze, akár azt a rengeteg sejtet amely felépíti a testünket.


Intelligens tervezés történt? Egy frászt—közönséges és véletlen okozat volt—aztán vált játékossá, tanulóvá és a mi időnkben a második aktus során, már tudatossá.


Miképp válhat tudatossá egy csak Energia? Ezt kérdezni, vagy nem érteni a mai korban, igazán megdöbbentő.


Hisz a részecskék feszültségének, felvevő, közvetítő tulajdonságának köszönhetjük, hogy tv nézünk, rádiót hallgatunk, hogy itt eszmecserét folytatunk—holott ez nem nevezhető kimondottan zárt energia láncolatnak.


Ha viszont egy energia láncot alkot „saját farkába harapva” az nem csak kisugároz, hanem visszatér önmagához gazdagodva feszültséggel arról amit érzékelt, begyűjtött majd megőrzi, mint információt s ha kell ismét kisugározza.


Egy valamire nem képes egyik se!! —Az előre tervezésre. Mindig csak abból tud tovább alkotni, amit érzékel, amit megérint a sugárzása!


Tehát az Intelligens tervezettség által lett az élet, ilyen formán nem igaz!


Az életben mind két Energia jelen van, és annak köszönheti, hogy él, gondolkodik, érzelmei vannak, élni akar. S ilyen értelemben bizony, mind kettőre hasonlít az élet.


Se nem jók, se nem rosszak, önzők, de jóindulatúak, szerények, még is hiú mind kettő, félelmetes az erejük és indulatuk, mint amilyen egy energia. Tulajdonképpen az élet Rájuk hasonlít mindenben!!


(nyílván ismerünk már energiát is; hő, vagy a mechanikai stb módon előállított)


Igaz fantasztikus és csodálatos Létezés, de nem misztikum csak Földünk fejlődése és alakulása teremtette ERŐK, ENERGIÁK!

2013. jan. 9. 03:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/84 anonim ***** válasza:

Hogy írtad Kérdező?


"

Vallás + Tudomány = Isten?

Szerintem hülyeség azon vitázni hogy a tudomány igaz e vagy az Isten hit. Miért nem próbáljuk össze illeszteni a kettőt? Lehet kiegészítik egymást, nem pedig különválnak. Elmondom mire gondoltam: Vallásos szemszögből kezdem hisz én is hívő vagyok. Ha elfogadjuk, hogy Isten teremtette a világot és azt a világ bonyolultságával magyarázzuk(ami véletlenül nem jöhetett létre) akkor nem értem miért nem fér össze a tudomány és a vallás."


De az univerzum keletkezését annak törvényeit az elemek vegyületek törvényszerűségeit pl mint írtad a víz tulajdonságait-- nem kell összemosni az életet Teremtő Energiákkal, mivel az a Földünk részei a Föld által keletkezett-- De a Föld, mint bolygó univerzumi produktum-- az pedig még mindig csak primitív törvény, csak atomi csak energetikai.


Bármi létezik a mindenségben-- keletkezik,-születik, fejlődik majd ismét porrá és belőle felszabadult energiává válik.--

2013. jan. 9. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!