"Az ateizmus vallás" - Milyen alapon állítják ezt, illetve tagadják?
Bizonyára hallottatok már erről az állításról. Vannak, akik az ateizmust vallásnak tekintik, míg vannak akik nem. Akik azt mondják hogy vallás, milyen alapon mondják azt, és akik azt mondják hogy nem vallás, milyen alapon tagadják?
Ateista és vallásos emberek válaszait egyaránt várom, természetesen kultúrált keretek között.
az elég érdekes hogy a nem hívő emberek sem rosszabbak a hívőknél. Valószínű hogy a felszínes ateizmus, és a felszínes vallásosság közt nincs lényeges különbség.
Ugyanakkor az ateizmus jeles képviselőibe szinte túltengett a szeretet, és az egész világot megakarták változtatni hogy jobb legyen az embereknek. Ilyen humanista ateisták voltak pl. Lenin, Sztálin, Hitler, Mao ce Tung és az az elitt réteg amelyel önfeláldozó módon harcoltak egy általuk elképzelt jobb világért.
Hitler vallásos volt ha jól tudom katolikus neveltetést kapok. Nem mintha számítana,hogy kik melyik zsarnok mibe hitt vagy nem hitt.
Ez egyébként sem érv ez csak szimpla témaváltás.
22:02 (Pietrosol)
"Ugye nem ezeket szántad érveknek,mer ennyi erőből a különféle intézményes vallások képviselői is mondhatnák azt,hogy bizonyítson konstruktív,perdöntő módon az,aki kételkedik!Tehát 100%-os bizonyosságok,nem "szerencsés véletlen",meg "majd előkerülnek"!Ha ezt megteszed porig rombold a képzelt ellenfeled fellegvárait!"
Ugye nem ezekkel akarsz érvelni? Nagy hülyeséget írtál.
Nem, a vallások képviselői egyáltalán nem mondhatják azt! Előbb ők találták ki a meséjüket, ezért nekik kell előbb bizonyítani! Ja, hogy az nem megy, és fáj nektek az igazság! Hát ez van. Majd ha bebizonyítod, hogy a nem létező istened teremtett mindent, akkor porig alázhatod a tudományt (Persze előbb a nem létező istened létezését kéne bebizonyítanod, ami szintén lehetetlen.).
"Lehet,hogy egyes Muscari vagy Erinaceus fajok is megteszik ezt,de egyenlőre erről nincs tudomásunk!"
Ez bizonyítja a beteg gondolkodásodat. Bár ez sem meglepő egy vallásostól. Főleg amikor szorul a hurok és nem tudnak értelmesen reagálni...
"Nincs lélek,mégis van egy egészséges jelzőrendszered,amelynek köszönhetően nem léped át a földön fekvő idegen öreg nénit,pedig ha nem teszed meg,nem származik belőle evolúciós hátrányod,csak sz@r érzésed!Gyanús!"
Ez nem lélek! Ez az agyműködés, öntudat, ilyen a személyiség. De sok olyan ember is van, aki még bele is rúg a földön fekvő emberbe.
"Hogy a halál után mi van,van-e valami?Erre sem lehet 100%-os bizonyossággal válaszolni!"
Dehogynem lehet! Ha gondolkodnál, akkor tudnád, hogy a halál után nincs semmi.
15:15
"Miért kellene a két hitet megkülönböztetni ebből a szempontból?"
Mert a kettőnek baromira nincs semmi köze egymáshoz.
A vallásosok azok, akik gondolkodás nélkül vakon elhiszik a mesét. Az ateisták gondolkodnak, és az eszüket használják.
A hívők azért mondják az ateistára, hogy vallásos, mert a hívők agyát rendesen átmosták. A hívők nem tudnak vallás nélkül létezni/élni, így a hívők azt hiszik, hogy mindenkinek van vallása.
19:27 (izidorkata)
Ha tanultál volna történelmet, akkor tudnád, hogy a gyűlölködések és a háborúk 80%-a a vallások és a hittérítések miatt voltak.
Most mit sikerült eddig megvitatni?
Hogyan lehetne összegezni az eddigi véleményeket?
Én is átgondoltam az ateizmusról meg a vallásról alkotott véleményeket. És a kérdésre így válaszolnák:
-A vallások alapvető sajátossága hogy hisznek a mindennap tapasztalható anyagi valóságon kívül egy olyan valóságba, amely nem olyan kézzelfogahtó mint az anyagi valóság.
-A vallások töbsége hisz Istenben egy teremtő, és a világot irányító személyben, de van olyan vallás amely inkább különböző transzendens energiák, tudatálapot elérésére helyezi a hangsúlyt egy magasabb enndű szellemi valóság elérésre.
-A vallások része a különbözőszokás, rítus, hiedelem világ. Ezekben a valós transzendes világ élményei tapasztalatai keverednek a vélt, kitalált, mesét öltött, vagy mitoszoká vált elemekkel.
-Az a hiedelemvilág amely az egész transzendens valóságot csak aképzeletvilágába sorolja az az ateizmus.
-Az ateizmus tehát nem vallás, hanem egyfajta hiedelem.
21:24
Egyáltalán nem. Mivel a vallásosok nem bizonyítottak semmit, ezért csak mese amit kitaláltak.
Az ateisták logikusan gondolkodva rájönnek a dolgokra.
22:01 és 22:02
Látom a hiedelem szót is kevered. A hiedelem az ugyanúgy kitalált mese, mint a vallás.
Az ateizmusnak semmi köze a hiedelemhez.
# 23/28!
"Ugye nem ezekkel akarsz érvelni? Nagy hülyeséget írtál.
Nem, a vallások képviselői egyáltalán nem mondhatják azt! Előbb ők találták ki a meséjüket, ezért nekik kell előbb bizonyítani! Ja, hogy az nem megy, és fáj nektek az igazság! Hát ez van. Majd ha bebizonyítod, hogy a nem létező istened teremtett mindent, akkor porig alázhatod a tudományt (Persze előbb a nem létező istened létezését kéne bebizonyítanod, ami szintén lehetetlen.)."
Egy szóval sem állítottam,hogy Isten teremtette a világot!Fekete-fehér a gondolkodásmódod!Azt gondolod,ha nem fogadom el az egyik bizonytalant,akkor a másik bizonytalanban pörgök?
"Ez bizonyítja a beteg gondolkodásodat. Bár ez sem meglepő egy vallásostól. Főleg amikor szorul a hurok és nem tudnak értelmesen reagálni..."
Ezt akkor jelenthetnéd ki teljes joggal,ha a saját reakciód túlmutatna az érvek nélküli személyeskedésen,ami ebben a beszélgetésben kevés!A kétkedésen,tagadáson és a fent említett személyeskedésen kívül,még nem írtál semmi érdemit!Egyébként a Muscari egy növénynemzetség(az egyik kedvencem),pedig állatokról volt szó!Nem figyelsz,csak csapkodsz!
"Ez nem lélek! Ez az agyműködés, öntudat, ilyen a személyiség. De sok olyan ember is van, aki még bele is rúg a földön fekvő emberbe."
Senki nem állította,hogy a jelzőrendszered jelzéseit nem tudod nem figyelembe venni,ha ezt mindenki figyelné és ráeszmélne,hogy nem ellene,hanem érte van,nem lenne kizsákmányolás,rablógyilkosság,stb...!
Egyébként az agyműködésnek nem velejárója az öntudat és a személyiség!Az oroszlánnak is van agya,mégis megöli a más hím kölykét nevelő nőstény kicsinyét,hogy a saját génjeit tovább vigye!Ez az embernél is megvan,úgy hívják,hogy tiszta egós,önző működés,és az ember mégis több,mint a saját,ösztönök szintjén működő egója!
"Dehogynem lehet! Ha gondolkodnál, akkor tudnád, hogy a halál után nincs semmi."
Itt is hiányzik a konstruktivitás!Úgy tűnik nálad a gondolkodás egyenértékű a kérdések,kényelmes lezárásával,ahelyett,hogy nyitva hagynád!
Légy szíves próbálj meg valamit írni,azon kívül,hogy "Hülyeségeket írok",mert egyébként ennek kommunikációnak semmi értelme!
"Ez az embernél is megvan,úgy hívják,hogy tiszta egós,önző működés,és az ember mégis több,mint a saját,ösztönök szintjén működő egója!"
Mert az ember hordalénnyé evolválódott. Ha megnézed mindig csak csoporton belül működik a szolidaritás, a szembenálló csoportra ez nem terjed ki. Ennek ékes bizonyítéka a háború. Háború esetén az ellenséget megölni, vagy netán civilek halálával járó bombázást végezni teljesen más erkölcsi megítélés alá esik, mint a sajátokét bántani. A csoportba való tartozás igénye meg aztán gyakorlatilag mindenhol fellelhető az életben: focicsapatok mentén, művészeti szubkultúra mentén, szakmák mentén, nemzetiségek mentén, politikai hovatartozás mentén, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!