A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?
Mint írtam befejeztem, végszónak ennyit: A Jehova Tanúi színművész társulat nem lehet kizárólagos birtokosa csakis a saját hazugságainak. Annak lehet. Krisztus tudta, hogy sokfajta felekezet lesz majd akik az Ő (Jézus) nevében fognak munkálkodni és azt mondta ne tiltsátok el mert aki nincs ellenünk velünk van. Íme az ige:
"Lukács 9:49.
Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk.
50. És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van."
Vagyis az igazság birtokosai többen is lehetnek de csak akik Jézus nevében teszik és nem Jehova mesterséges nevében. Van sok fajta keresztyén felekezet, és mind Jézus nevében munkálkodnak egymást elfogadva ha néhány dologban egyet nem is értenek de a test és a cél közös és ez biblikus. De olyan nincs a szentírásban, hogy kizárólag csakis egyfajta "társulat" birtokolja a színtiszta és kizárólagos jogosságot Isten országára. Országot írtam az én bibliámban 158 igehely ezt támasztja alá. Mindenki mást ti zártok ki Isten helyett.
Kit követ a JT? JEHOVAHADOVÁT vagy JÉZUST?
Mt 16,24
Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. /////JÉZUST/////
Mk 8,34
A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. /////JÉZUST/////
Lk 9,23
Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. ////JÉZUST////
Jn 3:14.
És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.
15. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen. ////JÉZUSBAN////
Jn 14:10
Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. //// Hogyan lehetséges az, hogy Jézusban az Atya benne lakott és közben a világot is irányította???////:-D
Róma 10:9.
Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
11. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. ////JÉZUSBAN////
1Jn 5,13
Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében. ////EZ A NÉV JÉZUS NEM JEHOVAHADOVA////
Jn 3,36
A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. ////ÁMEN////
János I- 2:22. Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.
23. Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
Mindenki aki JÉZUS NEVÉBEN cselekszik és JÉZUS NEVÉBEN hisz annak VAN ÖRÖK ÉLETe. Teljesen mindegy milyen jehovahadova van a ti elmétekben és szívetekben az nem marad más mint HADOVA. De mivel ezt nem bánjátok, kívánok sok boldog esztendőt az Őrtorony Társulat porondján, sok hamis világvége jóslatot gyakori kiigazításokkal és boldog örömtelien megélt perceket kiválasztottságotok egyedüli birtokosának gondolva és érezve magatokat boldog tudatlanságban..-)
szegény adonaielohim.
Én már sajnálom,mert tisztára bekattant erre a hadjáratra ellenünk.
Teljesen el van vetemülve. és SEMMIT sem tehet Jehova és a népe ellen.
Ilyen ádázul már hogy lehet gyűlölni az igazságot?
"pusztulás bizonysága " sokaknak.
Sajnálom. :(
Jó is lenne,ha elég lenne Jézus nevében hinni ! :) Ilyen könnyen adnák az örök életet. Ez egy alapvető dolog.
Milyen keresztet vagy kínoszlopot veszel te fel mindennap és követed? Jársz naponta prédikálni? megtagadva önmagad kényelmét??
Vagy milyen "keresztről" beszélsz?
:) Jól van, szerintem pihenj, mert minden eszed el fog menni gyűlöletedben, és HIÁBA . Jehova ellen kidőlsz, add fel !
Hát igen jó sok bibliai érvel támasztottad alá a mondanivalódat kedves Ildikó! Te nem velem vitatkozol hanem Isten igéjével. De legalább rosszindulatú tehetetlenségedben jól leszavazgattál mert hát ugye itt ezen a helyen mással úgy sem árthatsz....:-)))
Áldjon az Úr!
Kicsoda a zsidók és a keresztények Istene, a mi Istenünk?
Ellenőrizzük le, mit mond az ÓSZ és USZ, kicsoda a mi Istenünk? (Magyar Biblia Tanács fordításában)
A teljes Szentírás (ÓSZ=héber és USZ=görög Iratok) kinyilatkoztatása/tanítása szerint égnek és földnek, minden igaz hívőnek (ősatyák, zsidók, prozeliták, az Ur Krisztus, apostolai és tanítványai/követői) JHVH (Jahve/Jehova) AZ ISTENE, és nem Jézus Krisztus, nem a szent szellem, hanem csak és kizárólag AZ ATYA egyedül!!! Lásd a következő igehelyeket:
Az ÓSZ-ben:
„Áldott az ÚR, Sémnek Istene!” (1Móz. 9:26)
„Istened leszek” (1Móz 17:7)
„Istenük leszek.” (1Móz. 17:8)
„hadd eskesselek meg az ÚRra, az ég és föld Istenére” (1Móz. 24:3)
„a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok,” (2Móz.3:13)
„Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene „ (2Móz. 3:15)
„én, az ÚR, a te Istened” (2Móz. 20:5)
„Az ÚR, a mi Istenünk, „(5Móz. 1:6)
„Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5Móz. 6:4)
„az ÚR, a te Istened, „ (5Móz. 6:15)
„Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten! „ (5Móz. 4:24)
„ a ti Istenetek, az ÚR az Isten” (Józs. 2:11)
„ Istened az én Istenem.” (Ruth 1:16)
„az ÚRtól, Izráel Istenétől,” (Ruth 2:12)
„az ÚR, a menny Istene” (Ezsdr. 1:2)
„Izráel Istenének, az ÚRnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben” (Ezsd. 1:3)
„ szent az ÚR, a mi Istenünk!” (Zsolt. 99:9)
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” (Zsolt. 22:2)
„örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem” (Ézsa. 61:10)
„URam, te vagy a mi atyánk,” (Ézsa. 63:16)
„te vagy, URam, a mi Istenünk!” (Jer. 3:21-25)
„ én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (Jer. 7:23)
„ Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek” (Ezék. 11:20)
„ én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR” (Ezék 14:11)
„Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. „ (Ezék. 37:27)
„a menny Istene „ (Dán. 2:44)
„ a ti Istenetek az istenek Istene” (Dán. 2:47)
„Dániel Istenét! Ő az élő Isten” (Dán. 6:27)
„A mi Urunk, Istenünk „ (Dán. 9:9)
„ Istenünknek, az Úrnak” (Dán. 9:10)
„n, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta.” (Hós. 13:4)
„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek,” (Jóel 2:27)
„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek” (Ámos 9:15)
„ Az URat, a menny Istenét félem,” (Jón. 1:9)
„Jónás imádkozott Istenéhez, az ÚRhoz a hal gyomrában.” (Jón. 2:2)
„mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké.” (Mik. 4:5)
„URam, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem! „ (Hab. 1:12)
„gondot visel róluk Istenük, az ÚR,” (Zofóniás 2:7)
„Istenük, az ÚR;” (Hagg. 1:12)
„az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek,” (Zak. 8:8)
„az ÚR, Izráel Istene „ (Mal. 2:16)
Az USZ-ben:
„Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” ( Máté 4:7)
„Az Urat, a te Istenedet imádd, „ (Máté 4:10)
„Szeresd az Urat, a te Istenedet” (Máté 22:37)
„ az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, „ (Márk 12:29)
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Márk 15:34)
„és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt,” (Luk. 1:47)
„Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Ján. 20:17)
„ akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel. 2:39)
„ úgy szolgálok atyáim Istenének,” (Csel. 24:14)
„ hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által „ (Róma 1:8)
„ békesség Istentől, a mi Atyánktól” (1Kor. 1:3)
„az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Kor. 6:11)
„nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, „ (1Kor. 8:6)
„Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6:16)
„a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja” (Eféz. 1:17)
„a mi Istenünktől bátorságot kaptunk „ (1Thes. 2:2)
„megörvendeztettek minket a mi Istenünk előtt,”(1Thes. 3:9)
„a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, „ (1Thes. 3:13)
„a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, „(2Thes. 1:11)
„a mi megtartó Istenünknek, és Krisztus Jézusnak, „ (1Tim. 1:1)
„Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt,” (1Tim. 2:3)
„a mi üdvözítő Istenünk” (Tit. 1:3)
„Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől” (Tit. 1:4)
„ a mi üdvözítő Istenünk” (Tit. 2:10)
„megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete,” (Tit. 3:4)
„békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (Filemon 1:2)
„Hálát adok az én Istenemnek, „ (Fil. 1:3)
„Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek.” (Zsid. 8:10)
„ nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, „ (Zsid. 11:16)
„Mert a mi Istenünk emésztő tűz.”( Zsid. 12:29)
„ Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus „ (2Pét. 1:1)
„az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak „ (2Pét. 1:2)
„ akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Judás 1:4)
„ az Isten, az ő Atyja előtt: „ (Jel. 1:6)
„felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Jel. 3:12)
„papokká tetted őket a mi Istenünknek, „ (Jel. 5:10)
„meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”(Jel. 7:3)
„Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” (Jel. 7:10)
„a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.”” (Jel. 7:12)
„Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé„ (Jel. 12:10)
„Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké,” (Jel. 19:1)
„ „Dícsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, „ (Jel. 19:5)
„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! „ (Jel. 19:6)
„Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel. 21:7)
Vajon ezek az idézetek azt mutatják, hogy Jézus Krisztus lenne a mi Istenünk? Nem inkább az egyértelmű, hogy nem Jézus Krisztus a mi Istenünk! Olyannyira egyértelmű. Hogy ehhez kétség sem férhet!
Jézus kit jelölt meg az ő, a követői és a zsidók Istenének?
„meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, „ (Mt 4,10)
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”(Mt 27,46)
„ az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, „ (Márk 12:29)
„ Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Jn. 20:17)
„Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. „ (Jel. 3:12)
Mit mondott Jánosról az angyal Zakariásnak?
„Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz (JHVH-hoz), az ő Istenükhöz„ (Luk. 1:16).
Mózes szerint ki volt Ábrahám, Izsák, Jákob Istene - ahogy azt Jézus idézte?
„az Urat (JHVH-t) Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta.”(Luk. 20:37)
Péter kit jelölt meg a zsidók és a keresztények Istenének?
„ akiket csak elhív magának az Úr, (JHVH) a mi Istenünk.” (Csel. 2:39) vö.: Jóel 2:32 (Protf. 3:5)
„Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, „ (Csel. 3:13)
„Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr (JHVH), a ti Istenetek,” (Csel. 3:22)
„A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, „ (Csel. 5:30).
Pál szerint kicsoda a mi és az ő Istene?
„hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által „ (Róma 1:8).
„Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor. 3:23)
„nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus” (1Kor. 8:6).
„az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Kor. 6:11)
„Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké,” (2Kor. 11:31)
„a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja „ (Eféz. 1:17)
„ a mi Istenünk és Atyánk színe előtt” (1Thes 3,13)
„a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.” (2Thes 1:12)
„a mi megtartó Istenünknek, és Krisztus Jézusnak, „ (1Tim. 1:1)
„ezért kent fel téged az Isten, a te Istened „ (Zsid. 1:9).
János kit nevezett meg Krisztus és a mi Istenünknek?
„ az Isten, az ő Atyja előtt:” (Jel. 1:6)
„királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek”(Jel. 5:10).
„Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé„ (Jel. 12:10)
„ „Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké” (Jel. 19:1)
„az Isten és a Bárány trónusából ered.” (Jel. 22:1)
A nagy sokaság a mi Istenünk alatt kit értett?
„Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” (Jel. 7:10)
Isten maga kit azonosít Istenként?
„ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. „ (2Kor. 6:16)
„Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. „ (Jel. 21:7)
„ Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.” (Lukács 6:35)
Nem Jézus Krisztus a Magasságos (hüpszisztosz) Isten, és nem is követi az a Jézus Krisztust, aki a mi Istenünket, a (hüpszisztosz) - legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos Istent „JEHOVAHADOVÁ”-nak nevezi!
„Emlékezzél meg erről: Az ellenség szidalmazta az Urat, és az esztelen nép ingerlette a te nevedet.” (Zsoltárok 73:18, Káldi)
Pl. Máté 4:7; 4:10-ben idézi Isten Jehovah nevét:
Majd elválik, hogy akik gúnyolják Isten nevét, milyen tetszésre találnak Istennél az ítéletkor?
„Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.” (Máté 12:37)
Na végre egy értelmes igékkel alátámasztott igazi összeszedett és normális Igei alapú válasz! Nagyon köszönöm!!!
Valóban elgondolkodtató, utánanéztem az igéknek és tényleg ütős. Azt mondom, hogy most el fogok gondolkodni mert ez az összes hozzászólás közül az egyetlen ami közel áll ahhoz, hogy elbizonytalanítson. Nagyon meg kell vizsgálnom ezeket. Jó pár igének utánanéztem amiket írtál és valóban úgy áll az én Károlimban is. A Jehova név ettől függetlenül nekem mesterséges lesz, számomra az a név amit a zsidók nem ejthettek ki Jahve marad és a Jt társulat hamis próféciái sem fognak ez miatt semmissé lenni. Meg fogom vizsgálni az Unitárius egyház tanításait is. Őszintén mondom én hajlandó vagyok bárki előtt bocsánatot kérni ha bebizonyosodik az, hogy tévedtem. Nem a magam igazát akarom bizonyítani hanem keresem az igazságot. Amit jelenleg birtokolok, azt gondolom annak. Ez a hozzászólás nagyon erős mert Isten igéjét tartalmazza, nem az átírt JT ÚVF verziója hanem az én Károlimnak is a megfelelője. Isten igéje ellen én nem fogok lázadni ha a megvizsgálás után meggyőződöm arról, mi az igazság. Azt én elfogadom és az Úr félelme és szeretete visszatart attól, hogy lázadni merjek ellene én mint egy semmi féreg és porszem.
Ezt szeretem, az igei alapokat. A hozzászólásodat és az igéket köszönöm. Alaposan megvizsgálom. Áldjon az Úr!
Kedves Adonaielohim !
Csak hogy tudd SOHA SENKIT nem szavaztam sem le sem fel..
nem is figyeltem ezidáig,hogy létezik ilyen "bemutatós" jel, de nem is érdekel, mert nagyon primitív. ha azt gondolod én szavaztalak le, tévedsz.
A TELJES Bibliát bemásolhattam volna neked, de nem látom értelmét, hisz reménytelen esetnek tartalak. Ez nem azt jelenti, hogy az is vagy, csak én nem fektetek beléd energiát, mert úgy írsz Jehova Istenről, hogy méltatlan szóba állnom is veled.
Az új hepped pedig ez a hadova-dolog, ami szintén az elmeállapotodról ad jelentést.
Tehát ha szidod az Én Istenem, a Mindenható Jehova Istent, nem tartalak érdemesre arra, hogy "érveljek" neked.
Az a tanács egyébként, hogy az ilyen fanatikus ellenségeskedőkkel sosem kell a tanúknak vitázni.
Ez egy vitafórum, azért is engedtem meg magamnak radikálisabb hangnemet, azonban rájöttem ez nem helyes,hisz a magad fajták nem gondolkoznak el rajta úgysem, Jehovára pedig nem szeretnék szégyent hozni.
Van sok személy, aki még "éhezi és szomjazza az IGAZSÁGOT", inkább azokat kell keresni, és aki már teljesen el van szellemileg süllyedve, ill. csak ócsároja Jehovát és földi szervezetét arra nem kell időt áldozni.
Nem a JT az egyetlen szervezete Istennek a földön, ezt írod.
Jehovának mindig is csak EGYETLEN földi szervezete létezett. az ókorban Izrael, Krisztus után az I.sz. keresztények , majd napjainkban Jehova Tanúi nemzetközi szervezete.
Isteni irányításunknak számtalan látható jele van:
- viseljük a Tulajdonnevét
- Megőrizzük feddhetetlenségünket erkölcsileg és szellemileg.
- Tiszteljük az Életet és a Vért
- Szentnek tartjuk a házasság intézményét
- Makulátlan tiszta életmódot képviselünk
- nem folyunk pogány szokásokba ( ünnepek )
- nem teljesítünk katonai szolgálatot és nem támogatjuk azt.
- semlegesek vagyunk politikailag
- és ami a legfontosabb: TERJESSZÜK ÉS PRÉDIKÁLJUK ISTEN KIRÁLYSÁGÁNAK JÓ HÍRÉT, világszerte .
ádáz üldözőink mindig is voltak és lesznek, de megsemmisültek előbb-utóbb.
szóval tényleg nincs értelme, hogy egymást szavakkal bántsuk, hiszen ez nem méltó Ahhoz, akit képviselek.
Kedves Ildikó!
Dühöngj csak és vagdalkozz. Én inkább a Szentírással foglalkozom mélyebben. Te képtelen voltál és képtelen vagy normális kommentelésre. Amúgy meg most hazudtál mert már ezen a fórumon kb a 2.vgay 3. oldalon már észrevetted, hogy van %-os értékelés a válaszokra... Ha megnyugtat nyugodtan engedd ki a gőzt engem nem érdekel.
Isten áldjon.
A KRISZTUSHOZ VALÓ IMÁDSÁG BIBLIAI MEGALAPOZATLANSÁGA
Amikor Krisztus imádkozni tanított, ezt mondta: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk” (Máté 6:9) Itt a görög proszeukhomai (imádkozik) szót használja az Újszövetség, amely kifejezés soha nincs kapcsolatba hozva Jézussal! Már ez intő jel kellett volna hogy legyen a Jézushoz való imádságot szorgalmazók számára, ne tanítsanak igeileg megalapozatlan dolgokat, mert az ilyesmi (az Istennek járó imádat részekénti ima másnak adása) kizárja a tanítványok sorából az elkövetőket! (János 8:31; 2Ján 9.) A felsorolt görög szavak visszaellenőrizhetők Balázs Károlynak a Nestle-Aland-féle komputer konkordanciával összevetett, sorszámozott, teljes (minden görög szót minden helyen bemutató) Újszövetségi Szómutató Szótárával.
A proszeukhé (imádság-4235) mindig Isten felé, nem Jézus felé szól! Kapcsolódási helyei: A tanítványoké (Máté 21:22); Jézusé (Lukács 6:12; 22:45); az apostoloké (Cselekedetek 1:14; 6:4); a hívőké (Cselekedetek 2:42); Kornéliusé (Cselekedetek 10:4,31); a gyülekezeté (Cselekedetek 12:5); Pálé (Róma 1:10; Efézus 1:16); a keresztényeké (Filippi 4:6; Kolossé 4:2); az özvegyé (1Timótheus 5:5); Illyésé (Jakab 5:17); az elhívott szenteké (Jelenések 5:8;8:3-4).
A proszeukhomai (imádkozik-4236) szó kapcsolódási helyei: Jézus imádkozása (Máté 14:23; Lukács 6:12); a zsidó népé (Lukács 1:10); farizeusoké (Máté 6:5; Lukács 18:10); az apostoloké (Cselekedetek 1:24; vö. 15:8; 9:40); Saulé (Cselekedetek 9:11); Kornéliusé (Cselekedetek 10:30); a hívőké (Cselekedetek 12:12) a férfi és nő imája (1Korinthus 11:4-5); a nyelveken szólóé (1Korinthus l4:13); a keresztények egymásért való imája (Kolossé 1:3; 4:3; 1Thessalonika 5:25; 2Thessalonika 3:1; Zsidók 13:8); szenvedőé (Jakab 5:13); Illyésé (Jakab 5:17-18).
A (h)iketéria (sz.sz. [hogy] elérjen-mentést; azaz: menekülésért esedezés, -2428), Jézus fordul így Atyjához, ld. Zsidók 5:7-ben.
A proszküneó (imádni, hódolni-4252). Az imádat ebből a szóból van fordítva. Hogy Krisztus esetében melyik értelmezés helyes, magából a szóból nem dönthető el, mivel jelent Istennek kijáró imádatot (Máté 4:9-10; János 4:20-24; 1Korinthus 14:25; Jelenések 4:10; 5:14; 7:11; 11:1,16; 14:7; 15:4; 19:4,10; 22:8-9), és embereknek adható hódolatot is. (Jelenések 3:9; Máté 18:26) Ami eldönti a kérdést, az a proszkünétész (imádók-4253) szó, amely egyértelműen az Atyához kapcsolja az imádatot. (János 4:23) Krisztus imádására így nincs bibliai alap, ennélfogva az Atya imádata az egyedül igaz és elfogadható imádat a Krisztus által – nem pedig az Atya és a Fiú és a szent szellem hármasságának imádata. Krisztusnak csupán hódolat adható. (Máté 8:2; Lukács 24:52; János 9:38; Zsidók 1:6)
Az eukhariszteó (hálaadás-2168). Imádságban mindig Isten felé, és soha nem Jézus felé szól! Kapcsolódási helyei: Jézusé (Máté 15:36; 26:27; János 11:41); farizeusé (Lukács 18:11); Pálé (Cselekedetek 27:35; 28:15; Róma 1:8; 7:25; 1Korinthus 14:18; Efézus 1:16-17; Filippi l:3; Filemon 4); a keresztényé (Róma 14:6; 1Korinthus 14:17; Kolossé 1:12; 3:17); Páléké (2Thessalonika 1:3; 2:13); a véneké (Jelenések 11:17). (Hálát érezni vki iránt, köszönetet mondani). Pál és a gyülekezet köszönete Aquilának és Priscillának (Róma 16:4); A Lukács 17:15-18-ban a leprás arcra borult Jézus lábainál, hálát adott (köszönetet mondott), de a dicsőséget Istennek adta.
Az eukharisztia (hálaadás, ha Istennek szól, az imádat egyik formája-2169), nem Jézus felé irányul. Kapcsolódási helyek: A nyelveken szólóé (1Korinthus 14:16); a hívőké (2Korinthus 9:11-12; Filippi 4:6; Kolossé 4:2-3; 1Thessalonika 3:9; 1Timótheus 4:3-4); teremtményeké és angyaloké (Jelenések 4:9; 7:12). (Hálás érzület, ha embernek szól), Félix, júdeai tiszttartó felé. (Cselekedetek 24:3)
Az anthomologeomai (hálát ad-437); csak Istennek. (Lukács 2:38)
A kharisz (hála, melyet a kegyelem vált ki – 5385). Lehet ima része, de lehet csupán a hála érzése, - ima nélkül. Kapcsolódási helyek: hála érzés (Lukács 17:9); hála Istennek (Róma 6:17; 1Korinthus 10:30; 15:57; 2Korinthus 2:14; 8:16; 9:15); hála Istennek a Jézus Krisztus által (Róma 7:25); hálás (kharisz) szívvel énekelni Istennek (Kolossé 3:16); hála érzése Krisztus felé (1Timótheus 1:12); hála érzése Isten felé (2Timótheus 1:3).
Az ekhó (bírni, birtokolni valamit, van neki valamije, hálás vki iránt, a hála birtoklása, van hálája-2192). Nem imában való hálaadásról van szó. Kapcsolódási helyek: a szolga felé (Lukács 17:9); Pál hálája Krisztus felé (1Timótheus 1:12); Pál hálája Isten felé. (2Timótheus 1:3) Lásd. Varga Zsigmond J. Újszövetségi görög-magyar szótár, 402.old. Kiadó: Református Zsinatiroda Sajtóosztálya, Budapest., 1992.)
A deészisz (könyörgés-1162), csak Istenhez, Jézushoz sehol, hisz földi szolgálata alatt ő is Istenhez könyörög. Kapcsolódási helyek: Zakariásé (Lukács 1:13); Annáé (Lukács 2:37); János tanítványaié (Lukács 5:33); a hívőké (Cselekedetek 1:14; 2Korinthus 9:14; Efézus 6:18; Filippi 1:19; 4:6; 1Timótheus 2:1); Pálé (Róma 10:1; Filippi 1:4; 2Timótheus 1:3); az özvegyasszonyé (1Timótheus 5:5); Jézusé (Zsidók 5:7); az igaz hívőké (Jakab 5:16; 1Péter 3:12).
Az aiteó (kérés-154) nem jelent feltétlenül imában való kérést! Jézus mondja a János 14:14-ben: „Ha kértek engem (me) a nevemben, én azt megcselekszem.” Amikor Zebedeusék kérték Jézust, nem imádkoztak hozzá. (vö. Máté 20:20,22) A szamáriai asszony kérése sem ima lett volna. (János 4:10) Bárki kérheti Jézus segítségét anélkül, hogy azt imádkozás keretében tenné, ugyanakkor az Istenhez intézett ima is tartalmazhat kérést. (vö. erótaó)
Az aitéma (kérés-155). Isten felé hálaadással. (Filippi 4:6; 1János 5:15); a zsidóké Pilátustól. (Lukács 23:24)
Az erótaó (kérés, kérdezés -2065). Lehet imában vagy azon kívül. Jézustól kértek – ima nélkül (Máté 15:23; Márk 7:26; Lukács 4:38; 7:3; 11:37; János 4:31,40); Jézus kérése: (Lukács 5:3); Jézus imában való kérése az Atyától: (János 17:9,15,20); zsidók kérése Pilátustól (János 19:31); arimátiai Józsefé (János 19:38); a sántáé (Cselekedetek 3:3); a nem zsidóké (Cselekedetek 10:48); a hadbíráké (Cselekedetek 16:39); Pálé (Cselekedetek 23:18; Fillippi 4:3); a testvéré 1János 5:16b); Jánosé (2János.5).
A deomai (könyörgés, kérés-1189. Istennel kapcsolatban lehet az ima része, egyébként nem feltétlenül imáról van szó. Kapcsolódási helyek: Istentől (Máté 9:38; Lukács 10:2; 21:36; Cselekedetek 4:31; 8:22,24; 10:2; Róma 1:10; 1Thessalonika 3:10); Jézustól (egyik sem ima része: Lukács 5:12; 8:28,38; 9:38); Jézus könyörgése (Lukács 22:32); a tanítványoktól (Lukács 9:40); Fülöptől (Cselekedetek 8:34); az ezredestől (Cselekedetek 21:39); Agrippától (Cselekedetek 26:3); a korinthusiaktól (2Korinthus 5:20; 10:2); Páléktól (2Korinthus 8:4); a galataiaktól (Galata 4:12).
A parakaleó (kérés, szólítás, stb. – 3770). Istennel kapcsolatban lehet imának a része, egyébként nem tartozik az imához. Kapcsolódási helyek: Jézusé (Máté 26:53); Jézustól való kérés (Máté 8:5,31,34; Márk 1:40; 6:56); szolgák egymás közt (Máté 18:29); atya a fiát (Lukács 15:28); kérés Páltól (Cselekedetek 16:9; 21:12); Félixtől (Cselekedetek 24:4); Fesztusztól (Cselekedetek 25:2); Isten kérése (2Korinthus 5:20); Titusztól való kérés. (2Korinthus 8:6)
Az exomologeó (vallást tenni, dicsérni, azzal, hogy hitet tesz vki mellett-1843). Lehet ima, de nem feltétlenül az. Kapcsolódási helyek: bűnmegvallás, nem ima (Máté 3:6; Márk 1:5; Cselekedetek 19:18; Jakab 5:16); Isten megvallása, önmagában nem ima, bár lehet Isten felé intézett ima része (Róma 14:11); Krisztus megvallása, önmagában nem ima (vö. Cselekedetek 2:32; 17:3; Róma 10:9-10), bár lehet Isten felé intézett ima része. (Fillippi 2:11); Jézus dicsőíti az Atyát, hitet tesz mellette, lehet ima, vagy annak része. (Máté 11:25; Lukács 10:21; Róma 15:9; vö. Zsoltárok 18:50, Károli f.)
A (h)omologeó (vallást tenni-3570), nem ima részeként. Kapcsolódási helyek: Jézus vallástétele embereknek (Máté 7:23); Jézus vallástétele az Atyának, lehet akár ima része is (Máté10:32b; Jel 3:5); emberek vallástétele Jézusról (Máté 10:32; Lukács 12:8; János 9:22; 12:42; Róma 10:9-10; 1János 2:23; 4:15); a bűn megvallása (1János 1:9, nem mondja, hogy imában és Krisztusnak, - Varga Zsigmond szerint: „Isten ítélőszéke előtt”- i.m 680. old.); Isten nevének megvallása, dicsérete. (Zsidók 13:15)
A (h)omologia (a hit megvallása, hitvallás-3571). Nem imáról van szó. Kapcsolódási helyek: Krisztus megvallása (2Korinthus 9:13; Zsidók 3:1; 4:14); a reménység megvallása (Zsidók 10:23); a hit megvallása. ( 1Timótheus 6:12)
Az epikaleó (segítségül hív, tanúnak hív, jogi nyelven fellebbez vkihez-1941). Isten nevének segítségül hívása leginkább imában történik (vö. 1Királyok 18:24,36-37), de előfordul Istenre való hivatkozás is – ima nélkül: „tanúm az Isten” (2Korinthus 1:23). Krisztus nevének segítségül hívása viszont nem hozzá intézett imát jelent, hanem reá való hivatkozást (vö. Cselekedetek 4:30; Zsidók 7:25), ill. közvetlen megszólítást. (vö. Máté 15:25; Márk 9:22,24)
Kapcsolódási helyek: Isten nevének segítségül hívása (Cselekedetek 2:21, vö. Jóel 2:32; Róma 10:12-14; 2Korinthus 1:23); Krisztus nevének segítségül hívása (1Korinthus 1:2; Cselekedetek 9:14,21; 22:16); István közvetlenül szólította meg a felemelt és megdicsőült Úr Jézust, amikor segítségül hívásával megvallotta őt (kinyilvánította a benne való hitét), mint aki képes őt (szellemét) elfogadni, van joga felette kedvező ítéletet hozni. (Cselekedetek 7:59) Ez után borult szólásra Isten elé, a Máté 5:44-ben olvasható tanítás szellemében: 'imádkozzatok üldözőitekért'.
A gyülekezet Istenhez intézett imájában Jézust vallotta meg, amikor reá hivatkozott, hogy Isten általa ad jeleket és gyógyítást. (Vö. Cselekedetek 4:30) Ilyenkor Jézus személyének elismerése valósul meg, annak elfogadása, hogy Jézus az Istentől küldött Messiás, akiben van az üdvösség, a benne való hit, megvallás és követés által.
A kifejezés előfordul még Pálnak a császárra való hivatkozásánál, akit segítségül hívott (magasabb törvényes fórum közbelépését kérte ügyében, ami mutatja, hogy adott esetben egy keresztény bírósághoz fordulhat jogai érvényesítéséért vagy védelemért - (de sohasem hittestvérei ellen 1Kor 6:6); vö. Cselekedetek 25:11-12,21; 26:32; 28:19.
A boétheó (esedezik, segítséget kér-997). Közvetlen megszólítás, nem ima. Kapcsolódási helyek: Jézushoz (Máté 19:25; Márk 9:22,24); Pálhoz (Cselekedetek 16:9); izraelitákhoz (Cselekedetek 21:28); a segítés ténye. (2Korinthus 6:2; Zsidók 2:18; Jelenések 12:16)
Az eulabeia (kegyesség,istenfélelem-2124). Krisztus-félelem, mint olyan – nem létezik! Az Isten félelem mögött mindig az Atya, Jehova félelme van. (Zsidók 5:7; 12:28)
Az eulabeomai (istenfélelmet érző-2125). Csak az Istent tisztelő Nóéval fordul elő. (Zsidók 11:7)
Az eulabész (kegyes, istenfélő-2126). Krisztusról nincs említés. Kapcsolódási helyek: (Lukács 2:25; Cselekedetek 2:5; 8:2; 22:12); Krisztust a kereszténység valóságos Istennek tartja, - ezzel ellentétben és ezt cáfolandó az istenfélő kifejezést az Újszövetség sehol nem hozza kapcsolatba Jézussal, holott, ha valóban Isten volna (olyan egyedülálló módon, mint az Atya, vö. 1Kor 8:6; Róma 11:36) , akkor ennek reá is vonatkoznia kellene, csakhogy nem vonatkozik sehol!
Az eulogeó (áld, áldott-2127). Krisztus áldottsága nem bizonyíték a hozzá intézett ima jogosultságához. Kapcsolódási helyek: Istent (Lukács 1:64; 2:28; 24:53; Jakab 3:9); embereket (Lukács 1:28; 24:50; Zsidók 6:14; 7:1,6; Lukács 6:28; Róma 12:14; Cselekedetek 3:26; Efézus 1:3); Krisztust (Máté 21:9; 23:39; Lukács 13:35; János 12:13). Hálát ad Istennek. (Máté 14:19; 26:26; Márk 6:41) Áldás mondás/dícséret felajánlás (1Korinthus 4:12; 14:16; 1Péter 3:9); áldott királyság (Márk 11:10); kenyér és halak (Márk 8:7; Lukács 9:16); áldás pohara. (1Korinthus 10:16)
Az eulogétosz (áldott-2128), csak Istennel van kapcsolatba hozva. Kapcsolódási helyek: Márk 14:61; Lukács 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Korinthus 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. A kereszténység egyik nagy tévtana, hogy a Róma 9:5-öt Krisztusra alkalmazza, holott az összes többi idézet se vele kapcsolatos, akkor az miért szólna róla?
[Lásd még: a Róma 9:5 „mindeneknek felett (epi pantwn) örökké áldandó Isten”-ről beszél, az Efézus 4:6 pedig azt mondja: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette (epi pantwn) van.” Kettő mindenek felett lévő Isten pedig nem létezik, hanem csak egy, Akiről azt olvassuk Zsidók 6:13-ban: „Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.” Tehát egyetlen Isten van, Akinél nincsen nagyobb, ez pedig az Atya, Aki feje a Krisztusnak. (vö. 1Kor 11:3) Nem véletlenül mondta Krisztus, hogy az Atya nagyobb nála. (Vö. Ján 14:28; 10:29) És nem csak azért nagyobb, mert Krisztus éppen emberi formában volt, és azért mondta (ahogy a háromsághívők önkényesen kitalálják), hanem mert egyedül Ő önmagából való Lény, egyedül Neki van öröktől fogva való önélete (vö. Zsolt 90:2), Ő az egyetlen élő valóság, minden egyéb élet már csak fenntartott élet, Kívüle minden más élet már csak éltetett élet, a Fiúé is. (vö. Ján 5:26) Nem véletlenül fogalmaz Jézus a Máté 12:42 szerint úgy, hogy nagyobb van itt Salamonnál. Hiszen ennek csak akkor van értelme, ha nem Ő az Isten, mert értelmetlen dolog lenne azt bizonygatni, hogy az Isten nagyobb, mint az ember, amikor ez nyilvánvaló, kézenfekvő, magától értetődő (evidens). Hanem akkor van értelme, ha Krisztusnak nagyobb bölcsesség, dicsőség, hatalom és rang adatott Istentől, mint Salamonnak.]
Az eulogia (áldás-2129). Krisztus áldása nem bizonyítja, hogy őhozzá imádkozni kellene, hiszen emberek is részesülnek ugyanilyen áldásban. Kapcsolódási helyek: Krisztus evangéliuma áldása (Róma 15:29); áldás Krisztusnak, ami nem jelenti azt, hogy istenítették (Istennel, az Atyával azonosították) volna őt a mennyben, hiszen a földön is csupán prófétának tartották, aki cselekedetben és szóban hatalmas volt az Isten előtt (Jelenések 5:12;13; vö. Lukács 24:19); Istent áldani (Jakab 3:10; Jelenések 7:12); Isten áldása (Efézus 1:3; Zsidók 6:7; 1Péter 3:9); áldás pohara (1Korinthus 10:16); hála-áldozat/adomány-ajándék (2Korinthus 9:5); Ábrahám áldása. (Galata 3:14)
Az eukhé (kívánság, könyörgés, fogadalom, imádkozás-2171). Nincs kapcsolatba hozva Krisztussal. Előfordulási helyek: Hitből fakadó imádság Isten felé (Jakab 5:15); Pál kegyességi, fogadalmi felajánlása. (Cselekedetek 18:18; 21:23)
Az eukhomai (kívánság, könyörgés, imádkozás-2172). Jézussal nincs kapcsolatba hozva sehol. Kapcsolódási helyek: imádságban kérni Istentől (2Korinthus 13:7,9); kívánság Istentől (Cselekedetek 26:29); kívánság (Cselekedetek 27:29; Róma 9:3; 3János 2); imádkozni másokért. (Jakab 5:16; vö. 14-15)
A paraklészisz (vigasztalás, könyörgés, buzdítás, intés-3774). Előfordulási helyek: A „minden vigasztalás Istene” nem Krisztusra vonatkozik. (Róma 15:5; 2Korinthus 1:3-7); Isten és Krisztus vigasztalása (2Thessalonika 2:16); vigasztalás ( Lukács 2:25; 2Korinthus 7:4,7,13; Filemon 7; Zsidók 6:18); a szent szellem vigasztalása (Cselekedetek 9:31); az írások vigasztalása (Róma 15:4); intés (Cselekedetek 13:15; 15:31; 1Korinthus 14:3; 2Korinthus 8:17; Filippi 2:1; 1Thessalonika 2:3; Zsidók 12:5); buzdítás. (1Timótheus 4:13; Zsidók 13:22)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!