A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?
Ildiko, a gond ott van, hogyha nektek van igazatok, akkor a bunosoknek "game over", semmi tobb.
(Es, tovabbra is tartom, hogy ez nem nagy kunszt. Megsemmisulni semmivel sem tobb, mint meghallni - ez a ateistaknal megvan.)
Viszont, ha nem nektek van igazatok, akkor miattatok emberek kerulnek az orok gyotrelem helyere!
Komolyan, fel meritek vallalni ezt a kockazatot, feleloseget? Honnan fakad ez a bizonyossag, milyen bizonyitekaitok vannak, amik sziklaszilardan hasznalhatok barkinek, barkivel szemben?
Mi a bizonyítékunk? - A Biblia, A szent szellem, A teremtés, Jehova (rajtunk,mint szervezeten ) beteljesedett próféciái!
Igen, arról hogy kinek mi lesz a "jutalma" nyilván igazad van, mert szubjektívan ítéled meg.
Az igazság nem relatív, hanem ABSZOLUT és FIX.
EGYETLEN IGAZSÁG LEHET. Az igazság nem változik, nekünk a feladatunk megtalálni a tűt egy szénakazalban. A sok hazugság között az egyetlen igazságot !
Sátán jól tudta, hogy SOK vallást kell létrehoznia, és lehetőleg olyan vallásokat, melyet kedveznek az emberek tökéletlen, bünre hajlamos lényüknek. Ez be is jött neki, hisz az "egész lakott földet félrevezeti "- ezt olvassuk a Bibliában.
Tömegek fognak sajnos elpusztulni, hiszen nem véletlenül hasonlította Jézus armageddont Noé napjaihoz. "Ettek, ittak, házasodtak ... mindaddig míg Noé be nem ment a bárkába ".
Hogy kinn maradunk-e vagy bemegyünk a szellemi bárkába, az saját döntésünk.
Örök gyötrelem? - Pokol? egy hely, ami a démoni elme szüleménye? Egy olyan hely létrehozásával vádolja ez a tanítás a teremtő Istent, amilyen helyet még egy pszihopata sorozatgyilkos is képtelen volna létesíteni.
Jehova Isten 4 fő tulajdonsága:
1./ SZERETET 2./ HATALOM 3./ IGAZSÁGOSSÁG 4./ BÖLCSESSÉG.
Ezek Jehova fő tulajdonságai! Melyikhez illik a pokol megalkotásának ötlete?
Az Én Atyám- Ábrahám , Izsák és Jákob Istene... JEHOVA Isten nem hozott létre örök-kín-szigetet.
Fel merem vállalni ezt a tanítást, hiszen ez az Igazság.
Az én szerető Atyám: Jehova azt mondta az első emberpárnak: "bizony mondom meghalsz, visszatérsz a porba, ahonnan vétettél ". Tehát olyan állapotba kerülsz, mint mielőtt megteremtettelek volna. Hol voltál, míg nem voltál?? Sehol. A halál az élet ellentéte ( ellensége )
Prédikátor könyve 9: 5-7
A Biblia szerint ez a halottak állapota.
Sátán alaptanítása az édentől kezdve ez: " bizony mondom nem haltok meg.. "
Az egyházakat igen könnyen be lehet azonosítani már erről az alaptanításról is, hogy ki a szellemi atyjuk.
Amennyiben az ördög propagandáját támogatják, azt tanítják: "nem haltok meg " - mentek a menybe, a pokolba, esetleg pocakos buddha szerinti másik testbe, de a vége az: nem haltok meg !
Jehova pedig ezt mondta : MEGHALTOK !
Tehát nincs örök kín, Adonaielohim és a másik válaszoló !
Ez sem más, mint a démoni félelemkeltés egy eszköze.
Adonaielohim válasza:
Mint írtam befejeztem, végszónak ennyit: A Jehova Tanúi színművész társulat nem lehet kizárólagos birtokosa csakis a saját hazugságainak...
Az a helyzet, hogy ha tévelyegsz fentebb pökhendi kijelentésedben, és Isten másként látja ezt, akkor vedd figyelembe:
„Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!” (Ézsaiás 5:20)
Ez esetben az én meggyőződésem az, hogy a jót gonosznak mondod, a világosságot sötétséggé teszed és az édest keserűvé! Az írásaid ezt bizonyítják!
Ezek után írod:
„Kit követ a JT? JEHOVAHADOVÁT vagy JÉZUST? „
Jeleztem már, hogy aki gúnyolja Isten nevét, az a legocsmányabb bűnök egyikét követi el, és aki erre vetemedik, az Isten szellemét nem birtokolhatja, hanem csakis sátán szellemét. Hogy Isten tudja, milyen szellem van benned, ahhoz nem szükséges, hogy te magad is felismerjed, hogy milyen szellem van benned. Elég ha Isten tudja és megítél érte. De azért akikben Isten igaz szelleme van, azok is érzékelik, hogy Istent gyalázó hadovázó kijelentéseid milyen lelkületről tanúskodnak és hová sorolnak!
Adonaielohim válasza:
Na végre egy értelmes igékkel alátámasztott igazi összeszedett és normális Igei alapú válasz! Nagyon köszönöm!!!
Valóban elgondolkodtató, utánanéztem az igéknek és tényleg ütős. Azt mondom, hogy most el fogok gondolkodni mert ez az összes hozzászólás közül az egyetlen ami közel áll ahhoz, hogy elbizonytalanítson. Nagyon meg kell vizsgálnom ezeket. Jó pár igének utánanéztem amiket írtál és valóban úgy áll az én Károlimban is. A Jehova név ettől függetlenül nekem mesterséges lesz, számomra az a név amit a zsidók nem ejthettek ki Jahve marad és a Jt társulat hamis próféciái sem fognak ez miatt semmissé lenni. Meg fogom vizsgálni az Unitárius egyház tanításait is. Őszintén mondom én hajlandó vagyok bárki előtt bocsánatot kérni ha bebizonyosodik az, hogy tévedtem. Nem a magam igazát akarom bizonyítani hanem keresem az igazságot. Amit jelenleg birtokolok, azt gondolom annak. Ez a hozzászólás nagyon erős mert Isten igéjét tartalmazza, nem az átírt JT ÚVF verziója hanem az én Károlimnak is a megfelelője. Isten igéje ellen én nem fogok lázadni ha a megvizsgálás után meggyőződöm arról, mi az igazság. Azt én elfogadom és az Úr félelme és szeretete visszatart attól, hogy lázadni merjek ellene én mint egy semmi féreg és porszem.
Ezt szeretem, az igei alapokat. A hozzászólásodat és az igéket köszönöm. Alaposan megvizsgálom. Áldjon az Úr! „
Az ember azt gondolta volna, Isten szavának ereje tud hatni rád, de ez csak a látszat volt, hiszen tovább folytattad lelki kitárulkozásaidat. Először így:
Adonaielohim válasza: „Én inkább a Szentírással foglalkozom mélyebben. „
Adonaielohim válasza:
„Ez hosszú lesz! Összevetem a beszúrt igéket a fenti állításokkal! Mindenképpen megvizsgálom.”
Megvizsgáltad, és ez jött ki:
Adonaielohim válasza:
"soha nem ölt testet (vö. Ján 1:14);" --->HAZUGSÁG
Na már most vitatkoznék ezzel összevetettem ugyanis az igéket íme:
János 1:14. És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
Miért hazugság?: János 1:1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és ISTEN VALA AZ ÍGE. „
- Kiderült, hogy a te állításod volt a hazugság, mert kaptál rá igei választ, és azt kikerülted. Az álláspontod ez:
Vagyis Isten testet öltött... Azon is gondolkodtam például, hogy Jézus egyszerre a jó pásztor és Ő maga a bárány is. Ugyanígy lehet egyszerre maga Isten és az Ő Fia is. Egy Istent imádok én is, de elhiszem és megértem azt, hogy Isten mindenható és képes testet is ölteni ha akar, vagy tud lélek és testet öltött ige is lenni, mint ahogyan az is kissé logikátlan, hogy lehet Jézus jó pásztor és bárány is egyben. …”
A megértési képességeddel alapvetően baj van (nem véletlenül írtam, hogy nincs benned Isten szelleme, mert aki gúnyolja Isten nevét, annak Isten nem ad szent szellemet!)
Amit mondasz a Szentírás kinyilatkoztatásától fényévekre van: „ Jézus egyszerre a jó pásztor és Ő maga a bárány is. Ugyanígy lehet egyszerre maga Isten és az Ő Fia is”.
Ha ez utóbbi igaz volna, nem létezne Istennek az Ő szeretetén alapuló megváltása (vö. János 3:16), hogy a Fiát áldozta értünk. Továbbá, ha nem érted, hogyan lehet pásztor és bárány Jézus, akkor ott tartasz, hogy Jézus saját magát pásztoroló bárány volt. A megértésed egyenlő a nullával!
Ezek után elkezdesz vagdalkozni, és összevissza bemásolgatsz mindenhonnan kiragadott szövegeket a tetszésed és a pillanatnyi szellemi állapotod szerint. Nyilván ha valaki egyszerű és alapvető bibliai tanításokat nem képes megérteni, akkor nyúkál mások szövegeihez, hogy azok beszéljenek helyette. Ezt a módszert alkalmazod, mivelhogy magából a Szentírásból érvelni nem tudsz. Nem tudsz megfelelni ennek a mértéknek:
„Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” (2Timótheus 2:15)
Hasogatod hát mindazt a vádat, amit összehordtak azok, akik alapvető dolgokban hasonlóan tévelyegnek, mint te, vagyis hogy meg tudják ítélni, kicsoda a Biblia Legfelségesebb, mindenható Istene, a mi Istenünk. Amire azt írtad, hogy: „Na végre egy értelmes igékkel alátámasztott igazi összeszedett és normális Igei alapú válasz!”
De neked az Igei alapú válasz nem jelentett semmit, mert félrelökted, és folytattad a mások tollaival való ékeskedést, mert magad nem tudtál viszont válaszolni, de az Igei alapú válasz előtt meghajolni sem akartál.
Adonaielohim válasza:
„A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan"). Elsősorban ...” (Ezt innen másoltad be: [link]
Adonaielohim válasza:
„Találtam még jó pár dolgot a JTről. Amit ide bemásolok ez csak egy része. Nem támadásként csak tényként közlöm mi az amikért még nem tudnék bízni egy ilyen "társulatban":
A Vezető Testület a tagok életének minden területét ellenőrzi, de soha senki semmiért sem vállalt személyesen felelősséget...” (Ezt innen másoltad ki: [link] -4. negatívumok)
Eleve hazugság amit írsz, mert ez az ellenőrzés nem a Vezető Testület munkája, hanem Isten ellenőriz mindenkit!
Azt írod, nem támadásként másolod be, nem is fogtam fel annak, hanem a saját szellemed zavarodottságának bizonyítékaként, és a krisztusi lelkület híjánvalóságának eredményeként.
Adonaielohim válasza:
Russell-nek sok szoros szabdkőműves kapcsolata és támogatója volt, ennek utána lehet járni.
Te ennek nem jártál utána, csupán utánavágtál egy marék sarat, amit gyűlöletedben felmarkoltál a sátán pocsolyáiból, és ezt a mi arcunkba is próbáltad vágni. De ha kiderül a végén, hogy hamis a vádad (a Krisztus ítélőszéke előtt kiderül), akkor netán Krisztus arcába is vágtad ezt a sarat, ha Russel olyan munkát indított el, amelynek eredménye Jehova Isten tiszta imádata, ami ma folyik világméretekben. És hogy ez mennyire igaz, megítélni nem tudod, amikor Isten nevével hadovázol, ezért az Ószövetség idején megköveztek volna barátom azon nyomban, most meg visszaélsz a kegyelmi időszakkal!
„És káromlá az izráelbeli asszony fia az Isten nevét és átkozódék; elvivék azért azt Mózeshez. Az ő anyjának neve pedig Selomith vala, Dibrinek leánya, Dán nemzetségéből.
És őrizet alá veték azt, míg kijelentést nyernének az Úr akarata felől.
Szóla azért az Úr Mózesnek, mondván:
Vidd ki az átkozódót a táboron kivül, és mindazok, a kik hallották, tegyék kezeiket annak fejére és kövezze agyon azt az egész gyülekezet.” (3Mózes 24:11-14)
Még egy világi uralkodó is halálra méltónak ítélte azokat, akik gúny űztek Istennel:
„Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, a mely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, a ki így megszabadíthasson.” (Dániel 3:29)
Akiben Isten szelleme van az legfeljebb csöndben marad, ha nem ért valamit, és fennhéjázón nem tülköli a maga ostoba és gonosz kijelentéseit!
„Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.” (Jób 39:37)
Nem így te:
„Isten nem hagyja el az övéit, és aki őszintén keresi Őt annak bölcsességet és igazságot ad és az ő útait megigazítja. …”
Neked az Isten talán bölcsességet adott?
Sokkal inkább történt meg ez:
„Ezek közül való Hümenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják az Istent.” (1Timótheus 1:20, Ökumenikus ford.)
Ezek után a benned lévő szellemmel okoskodol:
„Továbbá az Illuminátusok vagyis a sátán célja az:
ÚJ VILÁGREND.
JT bibliafordítás: ÚJ VILÁG fordítás... Hmmmm.... „
Az új eget és új földet, ami az ÚJ VILÁG alapja, azonosítod sátán céljaival:
„De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.” (2Péter 3:13)
Ha nem tudod megkülönböztetni Isten célját és az ördög célját, akkor minek ártod bele magadat olyasmibe, amihez nem értesz?!
Ezután jön egy másik értelmetlenséged:
„Ha a Isten lelke a Szentlélek nem személy, nos akkor az Apcsel 5:3,4-ben hogyan hazudhatott Anániás egy tevékeny erőnek ami nem "ő" vagyis személy hanem "az" vagyis személytelen. A következő igében pedig a Szentlélek mint Isten van azonosítva ('Nem embernek hazudtál, hanem Istennek' Apcs 5:4)...”
Na és hogyan lett Isten a szent szellemből? A Csel 5:3-4-ből következtették ki. Anániás megcsalta a szent szellemet, ezáltal Istent csalta meg, tehát a szent szellem nem más, mint Isten.
Ezen analógia szerint ha valaki megcsalja a római császár adószedőjét, akkor nyilván a császárt csalja meg, mert hogy az adószedő a római császár! Vagy mégsem? Hiszen ahogy nem az adószedő a császár, úgy nem a szent szellem az Isten, hanem csak annak képviselője. Lásd:
„Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Luk 10:16)
Vagyis Jézus nem volt azonos a küldővel, mintha őbenne egyszerre vetették volna el az emberit is és az istenit is. [vö. „Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket.” (1Thes 4:8)]
Itt az isteni parancsolat megvetése jelenti az Istent magát, de a kettő mégsem azonos. Ugyanígy nem azonos a szent szellem Istennel (akit Anániás megvetett a szent szellem megvetése által), hanem Őt képviseli.
A Biblia tanításának a félremagyarázásával állunk tehát szemben, amely azt tanítja, hogy „Szellem az Isten” (Ján 4:24, Csia ford.), - de azt nem tanítja, hogy 'a szellem Isten'. Ilyen sehol nincs a szentírásban!
Ismét jössz a lelkületed filozófiájával:
A helyzet az kedves Tanúk, hogy ti egy földi szervezetben és annak a tanításaiban bíztok nem pedig Isten tanításaiban. Az Ige az igazság és az élet, a bölcsesség kútforrása, út az Atyához nem pedig egy földi szervezet. A földi szervezetetek lelepleződött számtalanszor, történelmi tények igazolják hamisságát, hamis tanait de ti továbbra is megbíztok ebben a szervezetben Isten helyett. ..”
Arról nem beszélsz, hogy amikből te ide bemásolod a rágalmaidat, azokban bízol te. Mert hogy a rágalmaidat nem a Szentírásból másolod be (onnét nem tudod, mert nincs rá alapod, csak bepróbálkozol, időnként), hanem a Szalai-féle apologiából, meg a hasonszőrű tévelygők írásaiból, akik képtelenek megkülönböztetni Isten Fiát magától az Istentől, a próféták Istenét:
„az Úr, a próféták lelkének Istene „ (Jel 22:6) Jézus Krisztustól, a prófétától: (vö. Lukács 7:16; 24:19 János 6:14; 7:40, Csel 3:22; 7:37)
Íme, megint egy forrás, amiből meríted a bizalmadat:
Adonaielohim válasza:
Azokra mit válaszoltok amiket az utolsó 3 kommentemben leírtam? Mi a válaszotok az illuminátus rendhez tartozó dinasztiákkal pl a Russel dinasztiához mit szóltok?:
Russel dinasztia
A Russel család aktívan részt vett a 18. század kezdetétől az ópiumkereskedelemben. Ugyancsak fontos szerepük volt a mormon egyház létrehozásában, valamint az igen nagy befolyású “Skull and Bones” nevű titkos rend megalapításában, és a Jehova tanúi néven ismert vallási mozgalom beindításában, és folyamatos támogatásában. ...Amikor a pénzoligarchia illuminátus hálózatának vezetői tudomást szereztek arról, hogy Charles Taze Russel a legelőkelőbb tizenhárom vérségi vonalhoz tartozik, 1881-ben – a Rothschildok pénzügyi támogatásával – létrehozták számára a New York-i Őrtorony Biblia és Biblia Magyarázati Társaságot....”
(Ezt innen másoltad be: [link] )
Ezt a szöveget az a dr. Brátán János írta, aki blogjában ezt ís írta: "Szerezzünk érvényt az állam fegyveres monopóliumának, 2011.április 4. Drábik János – közíró, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője -
( [link] )
Vajon milyen isteni szellemmel rendelkezhet az, aki az állam fegyveres monopóliuma melett száll síkra? Vajon Jézus Krisztus mikor szállt síkra a római birodalom fegyveres monopóliuma mellett?
Ha meg ennek az embernek a Krisztus-követéshez nem sok köze van, hiszen az egész fellépésében távol áll Krisztustól, az ő tanításaitól és az ő országának eljövetelétől, mivelhogy egyáltalán nem azt hirdeti, -, nos akkor ez az ember hogyan írhatna Isten szent szelleme által inspirált gondolatokat az Őrtorony-Társaságról, Russelről, stb. Amit írt, az teljes lejáratási kampány célzatú. De hogy a Biblia fényében mondana bármit is, arra nem képes, mert abból nincs kiiskolázva. Mint ahogy te sem!
Hanem jössz megint egy külső forrásból származó váddal:
Adonaielohim válasza:
"Profitáló próféciák
Rutherford (1869-1942) szintén Armageddon fenyegetését használta Jehova Tanúi megfélemlítésére. Kiadta A beteljesült titok című könyvet, melyben"
- Ezt innen másoltad be:
"További információ
Apológia Kutatóközpont H-1576 Budapest, Pf 22, www.apologia.hu -
Majd erre a kijelentésre vetemedsz:
"...Otrombaság összehoznotok magatokat Krisztussal"
Bezzeg, te, aki hadovázol, te összehozod magadat Krisztussal. Mert magadat méltónak ítéled rá:
Jössz ezzel a félremagyarázással:
"Az egyik legjobb példa erre a János 1:1, amely világosan kijelenti Jézus Isten voltát: "az Ige Isten volt". A Társulat tagadja Jézus Isten voltát, ezért az ÚVF így fordítja ezt a verset: "a Szó isten volt" (kis "i"-vel, megkülönböztetve Jehovától, aki az Isten). "
Megkaptad rá a kielégítő választ a Szentírásból!!!
Újra nekilendülsz:
"Tökéletesen elegendő minden amit leírtam, találtam, kikutakodtam. Innentől kezdve számomra Jehovahadova az hadova marad továbbra is. Egy sátáni illuminátusrend szolgái, rabszolgái és bábjai vagytok az Új világotokkal együtt. Nem foglalkozom tovább a témával mert már semmi értelme, mindent tudok erről ami elegendő ahhoz, hogy ne érdekeljen tovább. Maradok Isten gyermeke szabadságban és szeretetben és igazságban, és Rajta kívül nem érdekel más. Az életemet békességben akarom élni Istennel és nem békétlenségben, háborúskodásban más hamis vallások képviselőivel. Véglegesen végeztem. Áldjon az Úr mindenkit, adjon világosságot az elmékbe és szeretetet (az Ő szeretetét) a szívekbe! Dicsőség Istennek! "
Az a helyzet, hogy te nem a Bibliát kikutakodtad, hanem a szellemi szemétben turkáltál, és onnét másoltad be a vádjaidat. A Bibliából semmiféle témát nem bontottál ki, nem vezettél le, és nem vitted végig a bizonyítást semmiben. Nem bizonyítottad be, hogy Isten az saját magának a Fia, saját magának az Atyja, egy és ugyanaz. Megelégedtél ennyivel: "Ugyanígy lehet egyszerre maga Isten és az Ő Fia is."
Ellenben sokkal inkább az van, hogy a Bibliából egy kukkot sem értettél meg, hanem össze-vissza beszélsz, és amit könnyen megérthető, azt is kiforgatod, nem hogy a nehezen érthetőket! (vö. 2Péter 3:16)
Hogy maradsz Isten gyermeke szabadságban? Ahhoz előbb ki kellene kerülnöd az ördög megkötözöttségéből, hogy ne rágalomhadjáratból és vádolásból álljon a szellemiséged lényege. De nem tudod abbahagyni, hanem újra elkezded:
Adonaielohim válasza:
Kedves 22:19 es!
A kutakodásom közben ráakadtam egy 30 éve kiszállt jehova tanú levelére amiben az van benne ő mit tett jehova tanújaként amikor a gyermeke élete veszélyben volt és azokban az időben 2 választása volt: Vagy biztos halál, vagy vértranzfúziós műtét és élet. A hölgy történetének utolsó része értelmet nyer annak tudatában, hogy az illuminátusok vagyis a sátán áll(nak) a JT hátterében.
Íme a levele bemásolom:
(De miért nem vezeted le a vérkérdést a teljes Bibliából, Mózes 1. könyvétől a Jelenések végéig? Ahhoz gyenge vagy, de ahhoz, hogy bemásolj valamit másoktól, ahhoz erős!)
"Most már három évtized telt el azóta, hogy szakítottam Jehova Tanúival, de csak pár éve vagyok képes róla nyugodtan beszélni. 1939-ben születtem egy tradicionálisan zsidó családban, mely a keresztény hitre tért át ... Voltak kérdések amivel nem értettem egyet (pl.: 1914, 1975 - akkor még volt! -, Isten neve, stb.), ám a gyerekkoromból ismert probléma miatt azokról nem beszéltem. Nem is nagyon éreztem, hogy azokat lenne kivel megbeszélni, mert az odajárók többsége sem volt meggyőződve ezekről a kérdésekről. A felvigyázónkkal sem lehetett beszélgetni, mert hirtelen természetű, uralkodó szellemiségű volt, aki nem szerette a kérdéseket, csak a szép kerek válaszokat. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a szeretet miatt, a közösség miatt és a segítség miatt ezeket a kérdéseket eltemetem magamban, mivel amúgy sem kerülhetnek elő soha. ...
(Itt a probléma, mert hogy lehet valaki Jehova Tanúja, ha alapvető dolgokkal nincs tisztában? Inkább másra keni a vétket, hogy nem tudta megbeszélni a kérdéseket, de ez teljesen szubjektív és a dolog elkendőzése! Aki nincs tisztában azzal, hogy egy vonat hová megy, miért ül fel rá? Az csak arra jó, hogy idővel leugorjon róla, és utólag másokra kenje a tájékoztatás hiányát.)
Így ment ez egészen 1973-ig, amikor a lányom 8 évesen kórházba került. Nagyon nem számítottam rá, de eszembe sem jutott, hogy életem egyik fordulópontjához érkeztem. Az orvos közölte, hogy nagy műtétre kell készülnöm. Akkoriban már volt a vérátömlesztési tilalom Jehova Tanúinak. Az orvos tudta, hogy én is az vagyok, ezért megkérdezte mi legyen. Ő és a kollégái ezt a műtétet csak vértranszfúzióval tudják elvégezni és ha késlekedünk akkor a lányom meghal. Közben már két vén is odaérkezett engem vigasztalni. Az egyikük Erika fia volt. Hiába magyaráztam nekik, hogy meghalhat a lányom, meg hogy nem is hiszek a vérről szóló tanításban, ők csak fenyegetőztek, majd magamra hagytak. A legteljesebb nyugalommal mondtam igent lányom műtétére és a vértranszfúzióra. A műtét rendben lezajlott, kislányom hamar meggyógyult.
(Ha azt írja, hogy nem is hitt a vérről szóló tanításban, akkor miért lett Jehova tanúja? Senkit nem kényszerítenek arra, hogy Jehova Tanúja legyen! Száz másik helyre elmehet, ahol szabadon rendelkezhetnek a vérrel az egyházuk tanítása szerint, és akár falhatják is a véreshurkát.)
A bírói bizottságra nem mentem el, mert nem éreztem úgy, hogy bűnt követtem volna el a Biblia szerint. Minden pásztori segítségnyújtási-kísérlet nélkül azonnal kiközösítettek. ..
(Akinek igaza van valamiben, annak van lehetősége fellebbezni, és ha igazságtalanul közösítik ki, akkor azt Isten felül fogja bírálni. De ha valaki el sem megy a vének elé, akkor ezzel csak azt mutatja ki, hogy semmibe veszi az Isteni elrendezést!)
A munkatársaim és családtagjaim nagyon örültek a Tanúkkal való szakításomnak, az életem sem volt már olyan nehéz egyedül. Csak a lányomnak éltem és a munkámnak. az igazságérzetemet bántotta, hogy valahol valakik bűnösnek ítéltek meg, de nem tudom, hogy ha az ő egyetlen gyermekük élete forogna kockán akkor mit tettek volna. Akkoriban a vér elutasítása nem EGY kezelés elutasítását, hanem A kezelés elutasítását jelentette. NEM volt más! Vagy a biztos halál, vagy a vér. Az anyai ösztön és az emberi érzés túl erős volt ahhoz, hogy egy általam soha el nem fogadott vallási tanért feláldozzam a gyermekem. ..
(Akiket – érzésük szerint - soha el nem fogadott vallási tanok kötöznek gúzsba, azok miért nem maradnak meg a világban, ahol lehet szabadon csinálni bármit?!)
A boldogságnak a nyolcvanas években egy borzasztó tragédia vetett véget amibe újra beleszóltak Jehova Tanúi. Lányom már felnőtt volt, illetve akkor lett az. Leérettségizett és ápolónő lett. Egy hétvégén elment vidékre. Helyette a rendőrség jelentkezett pár óra múlva. Egy vidéki városban találták meg a lányom testét a vonatátjáróban. Az az eset ismert lett az egész országban, mert a televízióban sokat foglalkoztak vele. Soha nem tudtam meg, hogy ki, mikor és mit tett a lányommal, ahogyan a Rendőrség sem. Évek múlva is csak annyit mondtak, hogy a saját érdekemben ne járjak utána. A volt testvéreim megállítottak az utcán és a szemembe mondták: "-Annak idején azt hitted megmentetted a lányod életét és látod mi lett?"; de ennél sokkal rosszabbul hatott rám az amikor az egészet Isten büntetésének állították be. Nagyon felkavart az a gondolat, hogy az igazságos és szerető Isten egy ártatlan kislányon keresztül állna bosszút és egy gyilkost használjon fel erre. Egy gyilkos vajon ugyanúgy Jehova bírája, mint egy vén? Maga a gyilkosság és ez a hozzáállás annyira felkavart, hogy a temetés után összeomlottam és kórházi kezelés alá kerültem. Csak nagyon hosszú évek után jöttem rendbe lelkileg, de akkor a nálam jóval fiatalabb testvérem halt meg. ..
(Aki eljátszik a gondolattal, hogy Isten bosszút áll a gyermekén, az vajon mennyire ismerte meg az Istent? (vö. János 17:3) Ha valaki nem tud különbséget tenni aközött, amit némely tökéletlen emberek mondanak, és amit a tökéletes Isten mond a Bibliában, az nem magának köszönheti a zavarodottságát?!)
Sokat utazgattam, szereztem új barátokat és egy életre kitöröltem a Tanúkkal kapcsolatos rossz emlékeket. Fogadott lányom a kilencvenes évek elején azzal keresett meg, hogy a gyereke Jehova Tanúja akar lenni. Akkor mondtam el először valakinek, hogy én is az voltam, meg azt is, hogy mi történt a lányommal. Azt javasoltam neki, hogy engedje csak a gyerekét a Tanúk közé, van annyira értelmes, hogy majd magától kijöjjön, mert fel fogja ismerni milyenek is igazából. ..
(Tudni kell különbséget tenni aközött, hogy tökéletlen emberek vannak mindenhol, és aközött, hogy vannak a hol nem csak tökéletlen emberek vannak, hanem az üdvösségből kizáró tévelygések is, amiket igaz tanításoknak állítanak be. A tökéletlenség az a kissebbik probléma, és aki ezt nem tudja elviselni, az egy közösségben sem fog tudni kitartani sokáig, mert minden közösségben lehetnek egymástól eltérő természetű emberek, akikkel nehéz kijönni. A jóra formáló tanítás ellenére. De ez automatikusan nem fakad magából a közösségből, hanem az emberekből, akik a közösséget alkotják.)
A műtétbe való beleegyezést azóta sem bánom. Lehetséges, hogy ma már nem az lenne a kérdés, hogy vér vagy halál, de AKKOR az volt. Sok olyan dolog van az életemben amit a Tanúktól vettem fel és a mai napig megtartok (pl.: ünnepek, dohányzás, erkölcsösség, stb.). Tanúk utáni életemben felekezeten kívüli maradtam, mert nem akarom Istent újra egy felekezet szemüvegén keresztül szemlélni. Sem azzal nem kívánok találkozni, hogy a személyes életemben Isten helyét egy vallásos szervezet töltse ki. Abban hiszek, hogy minden ember akit félrevezettek és abból a félrevezetésből megtér, nagyon sok dologban tud segíteni azoknak, akik még mindig a félrevezetettek útján vannak...
(Na itt a legnagyobb probléma. Nem kívánja, hogy személyes életében Isten helyét egy vallásos szervezet töltse ki. Mert szerinte vagy ez, vagy az. Azonban a Biblia szerint
Istennek van egy népe most is, amelyet elutasít. Hiszen Istennek bizony van egy népe!
(vö. Dániel 12/1; vö. Róma 9/25; Csel 15/14; 2Kor 6/16; Tit 2/14; Zsid 4/9; 8/10; 1Pét 2/9
-10; Jel 18/4) És nyilván minden üdvözülni vágyónak Isten népéhez kell tartoznia, különben nem írná a Biblia, hogy Isten előhív egy népet magának. (vö. Ézsaiás 55/5)
Erre jössz megint: "remélem segítettem" – Na és miben? Kinek?
Esetleg abban tudtál volna segítséget nyújtani, ha ezt az anyagot közzéteszed, amelyben arról van szó, hogy milyen veszélyekkel jár egy esetleges vérátömlesztés A MI IDŐNKBEN, és nem 20 évvel ezelőtt!
TRANSZFÚZIÓ
„Legalább 56 thalassaemiás gyermek vált HIV pozitívvá, vagy hepatitis B, illetve hepatitis C fertőzötté az indiai állami kórházban végzett vérátömlesztések kapcsán a kedvelt turistaközpontban, Jodhpurban.” (Szerző: Utazáselőtt.hu; 2010-08-18)
„A hepatitis C azonban sokkal alattomosabb és veszélyesebb vírus. Akár tizenöt, húsz évig is lappanghat a szervezetben anélkül, hogy különösebb tüneteket produkálna. Ez is az egyik oka annak, hogy többen, akik még 1992 előtt, vérátömlesztés következtében fertőződtek, máig nem kerültek orvoshoz, s nem kezdték el gyógyítani őket. A kezeletlen kór súlyos betegségekhez, májzsugorodáshoz, májrákhoz vezethet – mondta el a Népszabadságnak dr. Nemesánszky Elemér, a Szent János Kórház professzora. „ (Rejtőzködő májbetegek, Forrás: Népszabadság 2006-10-14)
„A véradók szűrésének hiányosságai következtében az ukrán betegek a vérátömlesztés során nem ritkán májgyulladással, herpesszel és HIV-vírussal fertőződnek.” (Nem biztonságos a vérátömlesztés Ukrajnában; 2008. május 11., vasárnap, 14:15; Szerző: MTI)
„Vérátömlesztéssel kapták meg a halálos kórt. Peruban többen HIV-vírussal fertőződtek meg állami kórházakban. Az összes vérbankot bezáratta a perui kormány, mert az elmúlt időben több ember HIV-vírussal fertőződött meg állami kórházakban.
Az AIDS kórokozóját vérátömlesztéssel kapták a betegek. A fertőzött vér annak ellenére került be a vérbankba, hogy a vérnek a nemzetközi előírások szerint kilenc féle szűrésen kell átesnie.
A szakminiszter szerint a fertőzött véradó valószínűleg nem tudott róla, hogy hordozza a vírust, és másokat is megfertőzhet. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet szerint aggasztó, ami a perui vérbankokban zajlik.” (Híradó)
„MILYEN SZÖVŐDMÉNYEI LEHETNEK A VÉRÁTÖMLESZTÉSNEK?
A beavatkozás az előnyök mellett hátrányokkal is járhat az egészségi állapotra vonatkozóan. A bevitt idegen sejtek sohasem azonosak teljes mértékben a sajáttal, ezért azokat a szervezet elsősorban láz, veseműködési zavarok, allergiás bőrjelenségek és más szövődmények kíséretében kivetheti magából, annak ellenére is, hogy erre a vérátömlesztés előtti, szabályszerűen elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye nem utalt. E szövődmények valószínűsége jelenlegi ismereteink szerint 1% alatt van. Vérátömlesztéssel az előírt szűrővizsgálatok negatív eredménye ellenére is bizonyos fertőzések (elsősorban májgyulladás, esetleg AIDS) kórokozóját lehet átvinni. Nem megfelelően kiválasztott (0AB, Rh) vér beadása halálos szövődményekkel is járhat, ilyen esetben a vért bekötő orvos büntetőjogilag felelősségre vonható... Kijelentem, hogy megértettem a részletes tájékoztatást az alkalmazni kívánt transzfúzió (vérátömlesztés) céljáról és esetleges veszélyeiről. … Azt is megértettem, hogy – az orvosok által elvégzett minden kötelező, előzetes vizsgálat ellenére – a transzfúzió veszélyeket is rejthet magában. Felvilágosítottak arról is, hogy a vérátömlesztéssel az előírt vizsgálatok negatív eredménye ellenére is fertőzés, elsősorban fertőzőző májgyulladás kórokozóját lehet átvinni. ” (Országos Gerincgyógyászati Központ: A vérátömlesztés [transzfúzió] tájékoztatója)
„- Sem a műtét idején, sem ma, egy vértranszfúzió okozta hepatitis vagy AIDS fertőzés veszélye abszolút biztonsággal nem garantálható. Amíg egy ilyen fertőzés kockázata nem zárható ki, a betegnek műtét előtt minden estben szükséges az idegen vértranszfúzió okozta hepatitis vagy AIDS fertőzés kockázatáról való felvilágosítása, - éspedig megfelelő időben a műtét előtt - ha az orvos számára felmerül, hogy a betegnél a műtét alatt vagy után vértranszfúzió válhat szükségessé.
- A betegnek fel kell hívni a figyelmét a saját vér adásának alternatívájára, amennyiben számára fennáll ez a lehetőség, mivel a tudomány ezt tartja a vérátömlesztés legbiztosabb és legkevesebb kockázattal járó formájának.„ (A kórházi betegek kötelező felvilágosítása a tervezett orvosi beavatkozásokról - Német Kórháztársaság brossúrája)
„Ellenjavallat. A vírusátvitel megelôzését a legeredményesebben biztosítja a vér-, vérkészítmények terápiás felhasználásának mellôzése. Ebbe a kategóriába tartozik, amikor a Jehova Tanúi a vérátömlesztést elutasítják, vagy a beteg az AIDS-betegség, hepatitis stb. veszélye miatt írásban tiltakozik a vér-, vérkészítmények alkalmazása ellen. Körülhatárolt szakmai ellenjavallatok még: trombózis, embólia, jobbszívfél-elégtelenség, bizonyos immunállapotok stb. Ismeretes az a szofisztikai jelmondat: „a legjobb transzfúzió a be nem adott transzfúzió". Világszerte észlelhetô a tendencia a vér-, vérkészítmények alkalmazásának visszaszorítására.” (Prof. Gál György [Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központ]: A „poszt-transzfúziós" hepatitis)
„TRANSZFÚZIÓ
A beteg vagy sérült személy érrendszerébe történő vér, vagy vérkészítmény bevitele. A vérátömlesztés tulajdonképp egy szövetátültetés. Kivitelénél a sterilitás a pirogén mentesség és immunológiai kompatibilitás feltételeire kell figyelemmel lenni. Hazánkban a transzfúzió céljára használt vérkészítményeket az országos haematológiai és vértranszfúziós intézet állítja elő. …
Transzfúzió veszélyei:
lázas reakció, enyhe borzongástól a hidegrázásig terjedhet.
Allergiás reakció: viszketés, csalánkiütés, múló szemhéjödéma.
Transzfúziós szövődmények: súlyos, életveszélyes állapotok:
HAEMOLITIKUS szövődmény: a bejuttatott vörösvértestek szétesésével jár. Ennek oka szerológiai incompatibilitás. /vérösszeférhetetlenség/. Az állapot súlyossága a beadott vér mennyiségével arányos. Gyorsan sokkos állapothoz vezet. Emellett veseelégtelenség alakul ki. A tünetek már a biológiai próba során mutatkoznak. Derékfájás, mellkasi fájdalom, kipirulás, hidegrázás, tachycardia, nehézlégzés.
A transzfúziót azonnal meg kell szakítani, és a sokktalanítást meg kell kezdeni. Az idejében észlelt és szakszerűen kezelt vércsoport tévesztéses szövődmény minden esetben tökéletesen gyógyul.
Helytelen légtelenítésből adódó légembólia,
Gyors bevitelű transzfúzió túlterheli a keringést,
Bizonyos fertőző betegségek is átvihetők.
(Sebészet)
„Kevéssé közismert azonban, hogy a transzfúzió, bár általában életet ment, önmaga is számos, akár halálos szövődmény forrása lehet.
A nem kívánt transzfúziós reakciókat a kiváltó okok és időbeli lefolyásuk alapján csoportosíthatjuk. Etiológia alapján immun- és nem immuneredetű, időbeli lefolyás alapján korai és késői szövődményeket különböztethetünk meg. A korai reakciók 24, gyakran 1-2 órán belül vagy akár azonnal jelentkezhetnek, míg a későiek napok, hetek vagy csak sok évvel a transzfúziót követően észlelhetők. A vérátömlesztés alatti vagy közvetlenül azt követő mellékhatások gyakorisága 1-3 százalék. A késő szövődmények megítélése igen nehéz, hozzávetőlegesen a transzfúziók mintegy 20 százalékában van valamilyen mellékhatás, ezek körülbelül 0,5 százaléka súlyos. Szomorú, de a halálos akut komplikációk közül mind a mai napig az AB0-tévesztés okozta akut hemolitikus reakció a leggyakoribb. Bár szerte a világon a transzfúziós tevékenységet igen szigorú szabályok szerint végzik, a legfejlettebb országokban sem sikerült az emberi hibából, tévedésből (pl. beteg- vagy vérkészítménycsere) származó szövődmények számát nullára csökkenteni. … A transzfúziós szövődmények másik nagy csoportját a vérkészítményekkel való fertőzésátvitel jelenti. A transzfúzióval közvetített fertőzések típusa és gyakorisága az ország földrajzi, klimatikus és epidemiológiai adottságaitól függ. A vérbiztonság mindig is a vérellátás központi kérdése volt, és folyamatos a próbálkozás a transzfúzióval átvitt fertőzések csökkentése érdekében. Ezért mindenhol, ahol fejlett a vérellátás, így hazánkban is, kötelezően szűrik a donorokat legalább HIV, B és C hepatitis, illetve szifilisz tekintetében. Sajnos a szűrővizsgálatok sem képesek a fertőzésátvitelt 100 százalékban kivédeni. A fertőzést követően létezik egy hosszabb-rövidebb időszak, amelynek során a donor már fertőz, de ezt a vizsgálatokkal még nem tudjuk kimutatni. A transzfúzió biztonságának további javítása érdekében számos kórokozó-mentesítési eljárást alkalmaznak a fejlett országokban, itthon még egyik sem került bevezetésre. Természetesen teljes biztonságot ezek a módszerek sem nyújtanak, költségesek, és nem teljesen mellékhatásmentesek. „ („Mielőtt transzfundálnak, gondolják végig, hogy maguknak, illetve gyermeküknek bekötnék-e, és sose felejtsék el, hogy a beteg számára a legbiztonságosabb vér az, amelyet soha nem kap meg.” (Az a biztos vér, amit soha nem kapnak meg - A szerző a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház hematológiai és őssejt-transzplantációs osztály részlegvezető főorvosa; Szerző: Dr. Réti Marienn/ Világgazdaság online; 2008. 12. 17)
"A vér egy hihetetlenül összetett és biológiailag aktív anyag. A vérátömlesztés életet mentő jelentősége ugyan vitathatatlan, következményeinek teljes megértése egyelőre azonban még gyermekcipőben jár."- írja a The Lancet kommentárjában Dr. Garth Utter, a davis-i Kaliforniai Egyetem munkatársa. (DrInfo, EGÉSZSÉG ÉS ÉLETMÓDMAGAZIN, 2007.okt.1.)
„Ehhez járul még a vérátömlesztéssel és a vérkészítmények alkalmazásával járó kockázat. Ezek közé sorolhatók az allergiás reakciók, vagy a vese károsodásával járó reakciók, ha nem csoportazonos vért használnak, vagy csoportazonos vér esetén a vért nem választják, továbbá a lázat és sárgaságot okozó késleltetett transzfúziós reakciók, fertőző betegségek átvitele, a vérkeringés túlterhelése és anyagcserezavar. Gyakran fordul elő a beadás helyén vénás gyulladás.” (Doppingszerek)
Hadovázó ember!
Amit csinálsz, az hasonló ahhoz, talicskával összejárod a falut, és ami szemetet talász, idehordod a kertem alá, és bedobálod a kapun keresztül. Ez egy hasonlat, de kb. ugyanezt csinálod. Hordod a szellemi szemetet, amit mások csináltak. Kellene már valami saját levezetést csinálnod a Szentírásból, méghozzá a saját felkészültséged alapján.
Mondjuk vezesd le Istennek és a Fiának azonosságát (?), vagy vezesd le a vérkérdést. De sehonan semmit nem másoljál be (amiket mások állítottak össze!), hanem magad lapozd a Bibliát, magad szedd össze az érveket, magad állítsd össze. Ahogy a felszólítás is mondja:
"Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét." (2Tim 2:15)
És a saját magad által készített tanulmány fényében mutasd meg, hogy aki tévelyeg, az hol és miben tévelyeg.
Amíg meg csak kiragadsz a Bibliából, meg innen onnan szövegeket, rágalmakat, szidalmakat, és megspkékeled a saját dilettáns elképzeléseiddel, addig csak azt mutatod be, hogy tényleg milyen szánalmas vagy. Aki még ráadásul Isten nevét is vidáman gúnyolja.
"számomra Jehovahadova az hadova marad továbbra is."
Te tudod, barátom, hogy felemelt kézzel, vigyorogva mész a Krisztus ítélőszéke elé...
"De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot." (Jel 22:15)
Adonaielohim válasza: „Én inkább a Szentírással foglalkozom mélyebben. „
Nem vettem észre, hogy ezt tetted volna, hanem ebben is más az, amit mondasz, és más amit teszel! Megbízhatatlan, rágalmazó vagy, csiriz, amelyre ragadnak a rágalmak és szitkok, és azokat adod tovább, mert mindaz ami építő, mindaz ami nemesítő, annak tolmácsolására képtelen vagy.
Mindazonáltal sátán mindenféle hályogfüggönye mögül is előtör a fény, az igazság fénye, amelyet látnak és megbecsülnek azok, akiknek Isten neve szent, és az Isten ki nem érdemelt áldozata szent, és az ÚJ VILÁG ígérete is szent, akiket már alkotnak azok, akik a Jehova tanúi közésségéhez tartoznak és fognak tartozni még a jövőben.
A lejáratási kampányoknak egy és közös a célja, csakhogy mindenre van válasz a Bibliában, és akik azt kiforgatják, azok rendre és sorozatosan alulmaradnak, és akkor már nem marad más eszközük, mint az előregyártott szitkok szétfröcskölése.
De ez nem volt másként az I. században sem! (vö. Csel 28:22) Úgyhogy a bizonyítványát mindenki maga írja, akár szimpatizáns, akár gyűlölködő, a vetése szerint lesz az aratása. (vö. Gal 6:7)
Kedves kaunn !
Azt hiszem Jézushoz hasonló egyszerűséggel, szemléltetéssel foglaltad össze "hadoválós barátunk" kitartó munkájának lényegét.
A szent szellem mindig ad bölcsességet azoknak, akik ezt megérdemlik.
Amíg valaki szemetet hord, és szemétragasztóként jár-kel nem sok esélye van a felüdítő tisztaság megszerzésére.
Hitehagyott oldalakat másol be, de véletlenül sem találtam 7 millió szolgatársam élettörténetéből egyet sem nála. Vajon miért nem találja meg testvéreink élettörténetét, akik az üldöztetés ellenére hűségesek maradtak, akikről csodálatos módon gondoskodott Jehova, akik akiket halálra kínoztak a hozzáhasonlóak, csak mert ragaszkodtak a hitükhöz.
Ehelyett: Voltunk már szabadkőmüvesek, lassan a Moszad emberei is leszünk, mindennek bizonyítására szennylapok és humbuk-könyvek oldalait másolja be.
Meg ez a hadovázás. Siralmas. Olyan,mintha valaki tánclépésekkel menne a villamosszék felé, vagy ha egy szentjános bogár a 10.emelet tetején azt kiabálná : Én vagyok a legnagyobb !
De azért tényleg kedves gesztus,hogy mindig fényezi magát, ő micsoda bibliakutató munkát végez... látjuk: hotdog magazin.
Sosem felejti el megjegyezni, hogy Ő valójában Istenhívő, őszinte kereső, nyilván ez látszik az írásaiból. és sosem felejti el mocskolódó írásai végére odabiggyeszteni a : " békesség " elköszönést, csak hogy a látszat megmaradjon. (" Meszelt kősír" = kívül tisztának látszik, belül halál és rothadás )
Úgy akarja ő megismerni a Teremtőt, mint te a fukusimai erőmű jelenlegi összetételét.
Adott magának egy isteni nevet is, az is kiegyensúlyozott önértékelésre vall.
Üdv. Ildikó
Ildikó, értem én, de ez nem meggyőző. Lehet igazad, de az hogy „a bibliában benne van” nem nagyobb erejű, mint az, hogy „benne van a Henry Potter 5. kötetében.
(Nem azt mondom, hogy a két mű összehasonlítható, hanem azt, hogy teljesen laikus szempontból: könyv-könyv.)
Szeretném, ha elmagyaráznád, mitől biztosabb az, hogy Isten neve Jehova, és nem Allah, és hogy az újjáteremtett föld az, ami vár a „jókra” nem pedig a Valhalla.
Stabil, és használható érveket szeretnék arra, hogy a Tanúság _A vallás_, és nem Egy vallás.
Mindezt azért, mert mondjuk, én egy eredendően erőszakos és kéjvágyó ember vagyok, így nekem jobban tetszik a Valhalla, mint végső hely. Ebből eredendően, ha nektek van igazatok, a halálom után, csak „még jobban halott leszek” de amúgy semmi extra. De ha nem, akkor nekem jobb. Ez így mindenféleképpen „win-win” szituáció, és meg házról házra sem kell járnom.
Érted a dilemmámat? Amit szeretnék ha megérttetnéd velem, hogy a tanúság mitől igazabb, mint bármi, nem keresztényi alapú vallás.
(Mert ha keresztényi alapúakkal hasonlítjuk össze, máris vállalhatatlanul magas a kockázati tényezője ahhoz, hogy érdemben foglalkozzunk vele - happyness/megsemmisülés vs. Örök élet/örök szenvedés. Lehet, hogy csak tényleg fenyegetés, de eléggé magas kockázatú ahhoz, hogy negálja a másik oldalon elérhető maximális nyereséget, főleg, ha ezen az oldalon is eléggé komoly a nyereségi jutalom.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!