A JT. Prédikátorainak ki van adva, hogy a gyakori kérdések valláskritika és vallás oldalain is terjeszteni kell a "jó hírt"?

Ez a tény felvet egy kérdést: kihez beszél itt Isten? A korábban felsorolt igékből és

főként az Ézs 44:24-ből azt láthatjuk, hogy Isten egymaga alkotott meg mindent. Beszélhet itt

Isten az angyalokhoz? Nem, hiszen az angyalok nem teremtettek semmit, itt pedig Isten a

teremtésre irányuló felszólítást tesz. Hogyan tudjuk az egymással ellenkezőnek tűnő verseket

összhangba hozni? Isten egymaga teremtett mindent, mégis többes számot használ itt, jelezve,

hogy valaki(k) még részt vett(ek) a teremtés folyamatában. Ezt csak akkor fogadhatjuk el, ha

az(ok) a valaki(k), akikhez Isten itt szól, nem teremtmények, hiszen Isten alkotott mindent,

egyedül. Tehát Isten önmagához szól: ez vagy skizofrénia, vagy egyértelmű utalás arra, hogy

többességet feltételezhetünk az Istenségen belül. (Itt biztosan sokaknak eszébe jut, hogy a

János evangéliumának bevezető szavai szerint minden Jézus által lett. Ennek a versnek a

jelentőségét a későbbiekben még szemügyre vesszük majd, most azonban koncentráljunk arra,

hogyan nyilatkozik Istenről az Ószövetség.)

Az idézet második részében azt látjuk, hogy Isten (egyes számban) képmására teremtette

meg az embert. Ez azt a feltételezést engedi meg számunkra, hogy Isten olyasvalakihez

beszélt, aki természeténél fogva azonos vele, így lehet összhangban a többes szám

(személyiség) és az egyes szám (természet).

2. A bűnbeeséskor. A bűnbeesés után Isten ezt mondja: „Azután ezt mondta az ÚRisten:

Íme az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz” (1Móz 3:22).

Ki az a mi? Isten soha nem használt többes szám első személyt, amikor Önmagáról és a

teremtményeiről beszélt, ezért kizárhatjuk, azt az állítást, hogy itt az angyalokat kellene

beleértenünk a többes számba. Maga a történet mondja el, kire utal a „mi”. Sátán, kígyó

képében arra biztatta Évát, hogy egyen a tiltott fa gyümölcséből, és azzal érvelt, hogy: „jól

tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten:

tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz” (1Móz 3:5). Ha az ember eszik, olyan lesz, mint Isten,

tudni fogja, mi a jó, és mi a rossz. Miután evett, JHVH mondta: olyan lett az ember, mint

miközülünk egy. Vegyük észre a logikai összefüggést a két vers között: ha eszik, olyan lesz,

mint Isten (egyes számban). Miután evett, olyan lett, mint Isten (többes számban). A

szövegkörnyezet nem teszi lehetővé, hogy a „mi”-be az angyalokat, vagy bármely egyéb

teremtményt értsük bele. Csak akkor értelmezzük helyesen a szöveget, ha elfogadjuk: Isten

többes számot alkalmaz, pedig Önmagáról beszél.

3. Sodoma és Gomora pusztulásakor. Sodoma és Gomora pusztulása előtt olvashatjuk,

hogyan hajtotta végre az Úr az ítéletet a két bűnös város fölött: „Az ÚR pedig kénköves tüzes

esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az ÚRtól, az égből” (1Móz 19:24). Mit mond ez a vers?

JHVH kénköves tüzes esőt bocsátott a két városra JHVH-tól. Ki? JHVH. Honnan? JHVH-tól.

Ennek a versnek az egyetlen lehetséges értelmezése az, hogy többességet feltételezünk az

Istenségben.

4. A kivonulás után. Isten megígérte Izraelnek, hogy vele lesz, és bevezeti őket arra a

földre, amit választott nekik. Ígérete így hangzott: „Íme, én angyalt küldök előtted, hogy

megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Vigyázz magadra előtte, és

hallgass a szavára! Ne szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket, hiszen az én

nevem van jelen benne. De ha engedelmesen hallgatsz a szavára, és teljesíted mindazt, amit

parancsolok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója szorongatóidnak. Mert az

én angyalom előtted megy, és bevisz az emóriak, hettiták, perizziek, kánaániak, hivviek és

jebúsziak közé, és kiirtom őket” (2Móz 23:20-23).

Az „angyal” kifejezés jelentése: hírvivő. Nem hordozza magában azt, hogy teremtett lénynek

kell lennie, pusztán arra utal, hogy egy adott helyzetben valakinek a hírvivőjeként

tevékenykedik. A szövegből több dolog is kiderül: (1) Isten neve van jelen abban az

angyalban (hírnökben), akit Isten küld a népe előtt. Hogyan lehet benne JHVH neve

valakiben, aki maga nem JHVH? Hogyan lehetne bennem a Kovács család neve, ha én

magam nem tartoznék abba a családba? (2) Izraelnek engedelmeskednie kell az angyalnak

(hírnöknek), aki előtte megy, különben nem bocsátja meg a hitszegést. Hogyan van joga egy

teremtménynek, hogy bűnöket megbocsásson, vagy ne bocsásson meg, mikor a bűnök

megbocsátása vagy megtartása Isten hatalmába tartozik? (ld. Mt 2:5-10; Lk 5:21; Ef 4:32).

(3) Azáltal, hogy Izrael hallgat az angyal (hírnök) szavára, azt teljesíti, amit Isten parancsol.

Ez összekapcsolja az angyal (hírnök) szavát Isten parancsával, mintegy egyenlővé téve a

kettőt. Hogyan lehetséges ez, ha csak nem maga Isten volt az, aki abban a hírnökben

parancsolt? Az Újszövetség egyértelművé teszi, hogy az, aki Izrael előtt ment, Jézus Krisztus

volt (1Kor 10:4).

5. A prófétáknál. „És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán;

dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet” (Zak 3:2; Károli). Mindkét helyen,

ahol Károli az „Úr” szót használja, a héberben a JHVH név áll. A vers tehát ezt mondja:

JHVH ezt mondja: nem én dorgállak meg téged, Sátán, hanem dorgáljon meg téged JHVH.

Ez szintén csak akkor értelmezhető, ha többességet feltételezünk az Istenségben. Hasonló

igéket találunk még a Zak 2:7-12 (2:8-11; Károli), valamint az Ézs 48:12, 16; 63:7-14-ben.

Érdemes még megemlíteni a Zak 12:10-et is („rámtekintenek, akit átszegeztek”; héber és

Károli), de erről a későbbiekben még lesz szó.

Összességében megnézve ezeket a verseket, láthatjuk, hogy az Ószövetség néhány

ponton jelzi, hogy többesség van az Istenségben. Ha értelmezni próbáljuk a fenti verseket,

csak akkor érthetjük meg a helyes értelmüket, ha elfogadjuk ezt a tényt, máskülönben olyan

következtetéseket fogunk belemagyarázni a szövegbe, amit az valójában nem tartalmaz.

Az Ószövetségben találhatunk számos kijelentést, amely JHVH-ra vonatkozik. Ezek a

szakaszok bepillantást engednek nekünk Isten lényébe. Azonban az Újszövetség további

tartalommal tölti meg ezeket a verseket. Nézzük meg közülük a legjelentősebbeket.

Veesétek össze YHWH verseit elejétől Jézus verseivel az elejétől!!! Azonnal meglátjátok, hogy YHWH=JÉZUS.

JHWH

Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok

meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Ekkor

kifizették a béremet: harminc ezüstöt. Az ÚR pedig ezt

mondta nekem: Dobd oda a kincsek közé ezt a becses

értéket, amire engem becsültek! Fogtam tehát a

harminc ezüstöt, és odadobtam az ÚR házának a

kincsei közé. (Zak 11:12-13)

Így szól az Úr…: A Dávid házára és Jeruzsálem

lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és

könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit

átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen

fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az

elsőszülött után. (Zak 12:1, 10; Károli)

De az ÚR harcba száll majd azokkal a népekkel,

ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd

lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely

Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig

középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy igen

nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele északra, a

másik fele délre mozdul el. Akkor meneküljetek a

hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék

Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda

királyának az idejében futottatok a földrengés elől!

Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel együtt.

(Zak 14:3-5)

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak!

Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!

(Ézs 40:3)

De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR

nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a

menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek

meg, akiket elhív az ÚR. (Jóel 3:5)

Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a

Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam

kívül nincs isten. (Ézs 44:6; lásd még: 43:10-13; 48:12)

Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam

megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám

esküszik minden nyelv. (Ézs 45:23)

JÉZUS

Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak

hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: „Mit adnátok

nekem, ha kezetekbe adnám őt?” Azok harminc ezüstöt

állapítottak meg neki. (Mt 26:14-15)

Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok

is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden

nemzetsége. Úgy van. Ámen. (Jel 1:7)

Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és

vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

(Mt 25:31)

Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé,

íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt

mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé

nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe,

úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”

Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről,

amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi

járóföldre. (Csel 1:10-11)

…a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével

együtt. (1Thessz 3:13)

Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó

hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr [Jézus]

útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mt 3:3)

Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel

hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor

üdvözülsz… Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja

az Úr [Jézus] nevét, üdvözül.” (Róm 10:9, 13)

Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te

kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te

megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és

összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a

ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és

esztendeid nem fogynak el. (Zsid 1:10-12)

…hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon,

mennyeieké, földieké és földalattiaké. (Fil 2:10)

A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja

az első és az utolsó [Jézus], aki halott volt, és életre

kelt. (Jel 2:8; lásd még: 1:8; 22:13)

Ebből az összehasonlításból láthatjuk, hogy azokat a jellemzőket, amelyeket az Ószövetség

JHVH-ról állít, az Újszövetség egyértelműen Jézusra alkalmazza. Hogyan értékelhették

JHVH-t harminc ezüstre, mikor Jézust árulta el Júdás ennyi pénzért? Hogyan mondhatja

magáról JHVH egyes szám első személyben, hogy „rám tekintenek, akit átszegeztek”, mikor

Jézus volt az, akit keresztre feszítettek? Hogyan állíthatja az Ószövetség JHVH-ról azt, hogy

egy napon megveti majd a lábát az Olajfák hegyén, mikor az Újszövetség azt mondja, hogy

Jézus lesz az, aki második eljövetelekor megveti majd lábát ott? Hogyan lehetséges, hogy az

Ószövetség szerint JHVH, az Újszövetség szerint pedig Jézus jön el szentjeivel együtt?

Hogyan magyarázzuk azt, hogy Ézsaiás szerint a kiáltó szó JHVH előtt készíti az utat, Máté

viszont, a prófétát idézve azt állítja, hogy Jézus előtt? Ha csak az menekül meg, aki segítségül

hívja JHVH nevét, akkor hogyan lehetséges, hogy az Újszövetség nem erre biztat minket,

hanem arra, hogy hívjuk segítségül Jézus nevét? Miért van az, hogy az Ószövetség költőien

szép leírása JHVH teremtői munkájáról megjelenik szó szerint az Újszövetségben is, de ott

nem JHVH az alany, hanem Jézus? Ha minden térd JHVH előtt hajol meg, hogyan lehetséges,

hogy Pál apostol azt írja, hogy Jézus az, aki előtt minden térdnek meg kell hajolnia? Ha

JHVH az első és az utolsó, akkor miért beszél úgy magáról Jézus több helyen is, mint aki az

első és az utolsó, a kezdet és a vég, az alfa és az omega?

Csak abban az esetben érthetjük meg ezeket a verseket, ha feltételezzük, hogy az ószövetségi

JHVH azonos az újszövetségi Jézussal. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor félreértjük a Szentírás

kijelentéseit. Mert mikor szegezték meg JHVH-t, ha nem Jézus keresztrefeszítésekor? Mikor

értékelték JHVH-t harminc ezüstre, ha nem Jézus elárulásakor? Mikor veti majd meg lábát

JHVH szentjeivel együtt az Olajfák hegyén, ha nem Jézus visszajövetelekor, ami ugyanolyan

lesz, mint a mennybemenetele volt? Vajon mikor biztatott a kiáltó hang, hogy utat készítsenek

JHVH-nak, ha nem akkor, mikor Jézus előtt járt? Hogyan érthetnénk meg, hogy az

üdvösségünkhöz segítségül kell hívnunk Jézus nevét, ha nem fogadjuk el, hogy segítségül

hívni JHVH-t és Jézust egy és ugyanaz? Ugyanígy nincs különbség aközött, hogy minden térd

meghajol JHVH előtt, és Jézus előtt, mert ugyanarról a személyről van szó. Ő az első és az

utolsó, vagyis az egyetlen.

Talán furcsán hangzanak ezek a következtetések és kérdések. Idegen lehet a háromságtant

tagadó fülek számára. De segíthet, ha nem állunk meg ezen a ponton, és nem próbáljuk

meg ezeket a részinformációkat értelmezni, hanem igyekszünk meglátni a teljes képet.

Összességében szemlélve a Bibliát, vizsgáljuk meg, mit tudhatunk meg az egyetlen Istenről,

és nézzük meg ezzel párhuzamosan, hogy milyen információkat közöl az Ige a Atyáról, a

Fiúról és a Szentlélekről.

Először is meg kell említeni azokat a verseket, amelyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek

együttesen van megemlítve.

Jézus megkeresztelkedésekor megnyilvánult mindhárom személy: Jézus

megkeresztelkedett, az Atya hangja szólt a mennyből, a Szentlélek pedig galamb képében

leszállt Krisztusra (Mt 3:16-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22).

Ugyanezt látjuk, amikor Jézus a feltámadása után kiküldi a tanítványait az evangéliummal: a

frissen megtérteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kellett megkeresztelni (Mt 28:18-

20). Jézus születése előtt Gábriel üzenetében felfedezhetjük ezt a hármas megnyilvánulást:

„A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is

Szentnek nevezik majd, Isten Fiának” (Lk 1:35). Anélkül, hogy végignéznénk az összes ilyen

esetet, csak felsorolásképpen néhány: Jn 3:34-35; 14:26; 16:13-15; Csel 2:32-33, 38-39; Róm

15:16, 30; 1Kor 12:4-6; 2Kor 3:4-6; 13:13; Gal 4:4-6; Ef 4:4-6; Zsid 10:12, 15; 1Pt 1:2.

Ezekben a versekben együttesen láthatjuk megjelenni az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.

Ez az együttes megjelenés önmagában még nem sokat jelent. Azon mégis érdemes

elgondolkodni, hogy miért nem említi a Biblia ennyire gyakran Istennek az angyalokkal

együtt történő megnyilvánulását? Vajon mire enged következtetni, hogy az Atya, Jézus

Krisztus és a Szentlélek között ilyen szoros kapcsolat és állandó együttműködés van? Ezt az

együttműködést elismerik olyanok is, akik magát a háromság-tant tagadják. Érvelésük szerint

Jézus nem Isten, csak egy teremtmény, a Szentlélek pedig nem egy különálló személy, csak

egy erő, Isten megnyilvánulása. Érdemes figyelmet szentelni ezekre az érvekre.

Jehova Tanúi, az unitáriusok, Isten Egyházának Gyülekezetei (Church of God) és a

krisztadelfiánusok tagadják, hogy a Szentlélek egy különálló személy lenne. Elképzelésük

szerint Isten erejére vagy megnyilvánulására utal a Biblia Szentlélekként. Jehova Tanúi,

tanításukat alátámasztandó, saját bibliafordítást is kiadtak, amelynek az első oldalán a Lélek

így jelenik meg: „A föld ekkor még kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mély vizek

színén. És Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett” (1Móz 1:2; ÚVF; kiemelés tőlem)*.

Meg kell tehát néznünk, hogy a Szentírásban hogyan nyilvánul meg a Szentlélek: mint egy

isteni erő, vagy mint egy személy.

Általában (néhány rendkívüli szélsőségtől eltekintve) mindenki elfogadja, hogy a Sátán

egy tudatos személy, nem csupán egy örök gonosz erő, ami hatással van az emberekre. Ezt

tényként elfogadják mind Jehova Tanúi, mind az unitáriusok, mind az Isten Egyháza.

Elfogadjuk, hogy Sátán egy öntudattal

rendelkező személy, mert beszél. De a Szentlélekről is azt olvassuk a Bibliában, hogy beszél,

sőt, tanít is (Lk 12:12; Jn 14:26; 16:13-15). Sátánról tudjuk, hogy az ítélet vár rá, és

elfogadjuk, hogy ez a személyiségének a bizonyítéka, hiszen csak élő személyeket lehet

megítélni. A Szentlélek azonban maga ítél: Jézus azt mondta, hogy elküldi a Lelket a világba,

és Ő majd leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, az igazság, és az ítélet (Jn 16:8). Nem

kétséges, hogy Sátán személy, mivel akarattal rendelkezik. Ugyanez elmondható a Lélekről

is: akarata szerint osztja a kegyelmi ajándékokat az egyházban (1Kor 12:11); akarata szerint

meghatározta, milyen feltételeknek kell eleget tenni a pogány keresztényeknek (Csel 15:28); a

Lélek akarata érvényesült, amint vezette Pált a missziója során (Csel 16:6-10), és akkor is,

amikor kivitte Jézust a pusztába, hogy ott az ördög megkísértse (Mt 4:1). Ahogyan Sátánnak

ellene lehet állni, ugyanúgy a Szentléleknek is: amikor nem fogadjuk el a Jézusról szóló

bizonyságtételét (Csel 7:51), vagy amikor visszautasítjuk az életünkben a munkáját (1Thessz

5:19).

Már az eddigiek alapján is azt látjuk, hogy amilyen személyre jellemző

tulajdonságokkal rendelkezik Sátán, ugyanolyan személyes tulajdonságokat fedezhetünk fel a

Lélek esetében is. Sokan mégis azt mondják, hogy ahogyan a Biblia időnként megszemélyesít

élettelen fogalmakat (pl. a bölcsességet), úgy személyesíti meg a valójában élettelen

Szentlelket is, ami Isten „tevékeny ereje” vagy „megnyilvánulása”.

A Szentírás teljességét tekintve azonban mégis azt látjuk, hogy a Lélekről többnyire úgy

beszél Isten Igéje, mint egy személyről. Jézus tanítása során úgy utalt rá, mint egy személyre,

személyes névmásokat alkalmazott Rá. A Jn 14-16 fejezetekben a görög szövegben olyan

névmásokat találunk a Lélekre vonatkozóan, mint: ő, őt, aki. Jézus vajon miért utalt így Rá,

ha valójában nem személyről van szó?

Ugyanezekben a fejezetekben Jézus azt ígéri, hogy „másik Pártfogót” küld a halála után

(Jn 14:16). Az itt használt görög kifejezés a paraklétosz, ami már eleve csak személyre

utalhat. A versben Jézus „másik” (allon) Segítőként utal Rá. A kifejezés szótári alakja az

allosz, aminek az alapjelentése: másik, más, de ugyanabból a fajtából. Jézus tehát egy olyan

Pártfogót ígért, aki ugyanolyan lesz majd, mint Ő. Ennek nem felel meg egy személytelen erő.

Jézust nem helyettesítheti egy erő, mert az nem lenne ugyanolyan, mint Ő. Egy személy (és

isteni személy, lásd később) szükséges ahhoz, hogy az itt megígért „másik Pártfogó” lehessen.

Ezen túlmenően a Szentlélek olyan dolgokat tesz, amik megtételére egy erő nem képes. Noha

a Bibliában gyakori az élettelen dolgok megszemélyesítése, ezek a megszemélyesítések

mégsem kísérik végig az adott élettelen dolgot az egész Bibliában. Bár a Példabeszédek

könyvében az író megszemélyesíti a bölcsességet, és úgy beszél róla, mint ’aki’ „az utcán

kiált, a tereken hallatja szavát” (1:20), mégis, ez egyedi eset. Nem találkozunk a bölcsesség

minden egyes előfordulásánál ezzel a megszemélyesítéssel, a Példabeszédekben csak egyszeri

esetről van szó (lásd pl. Jak 1:5). Isten Igéjére nem jellemző, hogy egy megszemélyesítést

következetesen végigvezet a teljes Íráson, és az adott személytelen fogalmat minden egyes

előfordulási helyén személyes tulajdonságokkal ruház fel.

Ha megnézzük a Szentlelket, mégis azt látjuk, hogy bár be lehet vele töltekezni (Csel

2:4) és meg lehet vele kereszteltetni (Csel 1:5), mégis felfedezhetjük a személyiségének

bizonyítékait. A Szentlélek ugyanis beszél (Mt 10:20; Csel 1:16; 10:19-20; 20:23; Zsid 3:7;

10:15; Jel 22:17), tanít (Lk 12:12; Jn 14:26; 16:13-15), tanúságot tesz Jézusról (Jn 15:26) és

arról, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8:16), hazudhatunk neki (Csel 5:3), próbára

tehetjük (Csel 5:9), káromolhatjuk, és ez egyenlő az istenkáromlással (Mt 12:31-37), akarattal

és belátással rendelkezik (1Kor 12:11; Csel 15:28; 20:22), meg lehet szomorítani (Ef 4:30), Ő

örökké velünk marad, sőt, bennünk lakik (Jn 14:16-17; 1Kor 6:19; 2Tim 1:14), általa élünk

(Róm 8:9), mi pedig közösségben lehetünk vele (1Kor 13:13), esedezik értünk (Róma 8:26),

sőt, szeret minket (Róm 15:30).

Amikor egy személytelen fogalmat megszemélyesítünk, tisztában vagyunk vele, hogy

megszemélyesítésről van szó. Amikor azonban a Szentlélekről azt olvassuk, hogy beszél,

akkor a hangját valósággal hallják emberek (Csel 10:19-23), és engedelmeskednek neki (Csel

16:6-10). Hogyan lehetséges, hogy egy személytelen erő megtanítson bármire is? Hogyan

szólhatok általa? Hogyan tehet tanúságot? És hogyan lehet egy erőnek ereje? Hogyan

rendelkezhet egy erő akarattal? Hogyan szomoríthatom meg, és okozhatok egy erőnek bánatot

(pl. a gravitációnak)? Egy erő hogyan képes értünk esedezni? Hogyan szerethet bennünket

egy erő, hogyan lehetnek érzelmei? Hogyan lehetek közösségben egy erővel? Közösségben

lehetünk az Atyával és Jézussal (1Jn 1:3), és elfogadjuk, hogy ez egy szoros, megismerésen

alapuló bensőséges kapcsolatra utal (Jn 17:3). Miért ne fogadnánk el ugyanezt a Szentlélek

esetében is, mikor maga a Biblia buzdít minket a vele való közösségre (1Kor 13:13)?

Elfogadjuk, hogy bennünk lakik az Atya (2Jn 9), és bennünk lakik a Fiú is (2Kor 13:5; Ef

3:17; 1Jn 5:12), és nem gondoljuk azt, hogy amiért lakozást vehet bennünk, betölthet minket,

bennünk lakhat, ezért nem személy egyikük sem. Miért nem tekintjük érvényesnek ezt a

logikát a Szentlélekkel kapcsolatban is?

Amikor megkeresztelkedünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, akkor elfogadjuk,

hogy az Atya és a Fiú személyek, miért épp a Lélekkel teszünk különbséget? Miért kell a

hívőket egy személytelen erő nevében is megkeresztelni? És egyáltalán, hogyan lehet neve

egy erőnek? (Mt 28:29-20)

Ha ezek alapján mégis kétségbe vonjuk, hogy a Lélek egy személy lenne, nem csak

Isten látható, érezhető megnyilvánulása, személytelen, tevékeny ereje, akkor azt is kétségbe

kell vonnunk, hogy a Sátán személy. Valóban, sokszor esik szó úgy a Szentlélekről, mint

erőről, és a Vele való betöltekezésről úgy, mint „mennyei erővel” történő felruházásról (Lk

24:49), mégis, a teljes képet szemlélve szilárdabban alátámasztott tény a Bibliában, hogy a

Lélek személy, mint az, hogy egy személytelen erő lenne.

Ha elfogadjuk azt, hogy a Szentlélek az Atyával és Jézus Krisztussal együtt öntudattal,

érzelmekkel, akarattal rendelkező személy, még mindig nyitva van a kérdés, hogy milyen

kapcsolat van közöttük, és miért mutat a Szentírás olyan szoros és állandó együttműködést e

három személy között. A válaszhoz meg kell vizsgálni, hogy mit tanít az Ige Isten

természetéről, és ezek a jellemzők hogyan nyilvánulnak meg az Atyában, a Fiúban és a

Szentlélekben.

A Biblia egyértelműen tanítja, hogy egyetlen Isten van, és azok az istenek, amelyeket emberi

kéz alkotott, valójában nem istenek (Ézs 44:15; Csel 19:26; 1Kor 8:5). Az egyetlen Isten saját

maga jelenti ki, hogy rajta kívül nincs más: „Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a

Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten” (Ézs 44:6). Vagy

ahogyan korábban kijelentette: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket

kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én

vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz” (Ézs 43:10). Isten állítása világos, és

egyértelmű: Ő az első és Ő az utolsó, vagyis az egyetlen Isten. Előtte nem volt isten, és utána

sem lesz, Ő az egyetlen.

Mégis, azt láttuk, hogy az Ószövetség valamiféle többességet jelez az Istenségben. Azt

is mondtuk, hogy az isteni kinyilatkoztatás folyamatos, és a Szentírás fokozatosan jelenti ki az

egyre teljesebb igazságot Istenről és a tervéről. Mégsem mondhatjuk azt, hogy teljesen

megérthetnénk Istent és a kinyilatkoztatását, mert még töredékes az ismeretünk (1Kor 13:9).

Amit tehetünk, hogy összeszedjük azokat az információkat, melyek segítenek jobban

megismerni Istent.

1. Egyetlen Isten van. A zsidó monoteizmus egyértelműen látható a Szentírásban: az

írók egyetlen Isten létezését fogadták el, aki folyamatosan kijelentette magát a történelem

folyamán (5Móz 4:39; Zsolt 86:10; Ézs 43:10; 44:6; 48:12; 1Kor 8:4; 1Tim 2:5; Jak 2:19). A

monoteizmus kiegészül további információkkal Istenről.

Az 5Móz 6:4 azt írja: „Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” Az itt

található kifejezés, amit „egyedül”-nek fordítanak, valamiféle összetett egységet fejez ki. Ez a

kifejezés szerepel az 1Móz 2:21-ben is, ahol Isten kivesz egyet Ádám bordái közül, és az

1Móz 2:24-ben, ahol pedig Ádám és Éva együtt lesznek egy testté.

2. Az egyetlen Isten három személyben egy Isten. Az Ószövetségben láttunk olyan

verseket, mint az 1Móz 1:26; 3:22, stb., ami mutatta, hogy noha egyetlen Isten létezik, Ő

időnként több személyként nyilvánul meg (alkossunk, menjünk le, stb.). A következő versek

segíteni szeretnének meglátni azt, hogy a Bibliában az Atya, Jézus Krisztus, a Fiú, valamint a

Szentlélek olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amivel egyedül Isten rendelkezhet, és olyan

dolgokat tesz, amit senki más nem tehet, csak az egyetlen Isten. Eközben nem szabad

elfelejteni, hogy egyetlen Isten van, azonban az más kérdés, hogy hány személyben létezik

(vagyis milyen összefüggés van Isten természete és a három személy személyisége között).

Noha egyetlen Isten van, a Szentírásban mégis úgy találkozunk az Atyával, a Fiúval és a

Lélekkel, mint Istennel:

ATYA: „Meg van írva a prófétáknál: És

mindnyájan Istentől tanítottak

lesznek. Aki az Atyától hallott és

tanult, az mind énhozzám jön.” (Jn

6:45; Róm 1:7; 1Kor 8:6; Ef 4:6)

FIÚ: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige

Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Istent soha senki sem látta: az

egyszülött Isten, aki az Atya

kebelén van, az jelentette ki őt.” (Jn

1:1, 18; 20:28; Fil 2:6; Kol 2:9; Tit

2:13; Ézs 9:5)

Szentlélek: Péter azonban így szólt: ’Anániás,

miért szállta meg a Sátán a szívedet,

hogy hazudj a Szentléleknek, és

félretegyél magadnak a föld árából?

Ha megmaradt volna, nem neked

maradt volna-e meg, és miután

eladtad, nem te rendelkeztél-e az

árával? Mi indította szívedet ilyen

cselekedetre? Nem embereknek

hazudtál, hanem az Istennek.’”

(Csel 5:3-4; 16: 6-10)

Az egy Istenségen

belül van három személy, akit Istennek lehet nevezni? Segít a kérdést megválaszolni, ha

megnézzük, milyen tulajdonságokkal és jogokkal rendelkezik az egy igaz Isten, és ezeket

hogyan alkalmazza az Írás mindhárom személyre.

Isten legelső tevékenysége, amivel a Bibliában találkozunk a teremtés. Isten egymaga

alkotott meg mindent, senki nem volt eközben segítőtársa: „Ezt mondja megváltód, az ÚR, aki

az anyaméhben formált: Én, az ÚR, alkottam mindent, egyedül feszítettem ki az eget, magam

tettem szilárddá a földet” (Ézs 44:24; 1Móz 1:1; Zsolt 102:26).

ATYA: Nincs ige, ami egyértelműen az

Atyát nevezi a Teremtőnek, de lásd:

Ef 3:14-15.

FIÚ: „Te vetettél, Uram [Jézus], alapot a

földnek kezdetben; és a te kezed

alkotása az ég.” (Zsid 1:2, 11; Jn

1:3; Kol 1:16)

LÉLEK: „Engem Isten Lelke alkotott, a

Mindenható lehelete éltet.” (Jób

33:4; 1Móz 1:2; Zsolt 104:30)

Bár Isten azt mondja, hogy mindent egyedül alkotott, és senki nem volt segítőtársa eközben, a

Biblia mégis beszél mindhárom személy aktív részvételéről a teremtésben. Isten Lelke a

teremtés aktív részese, jelen van az éppen formálódó világban (1Móz 1:2). A Jn 1:3 pedig azt

mondja Jézusról: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” Itt láthatjuk a

Fiú szerepét a teremtésben: semmi nincs, ami ne általa jött volna létre. Ez kizárja azt, hogy

Jézus egy teremtmény lenne. Ugyanis ha valóban teremtmény, akkor saját magát kellett

megteremtenie, mert semmi nem létezik, ami ne általa jött volna létre. Ezeket az újszövetségi

verseket figyelembe véve már jobban megérthetjük, mire utalt Isten, amikor azt mondta:

„teremtsünk embert” (1Móz 1:26), szándékosan többes számot alkalmazva.

Egyedül Isten tulajdonsága az örökkévalóság. A 2Móz 3:14-ben mint VAGYOK szólal

meg Isten, de Ő nem egyszerűen az, aki VAN, hanem aki VOLT és LESZ is. A JHVH nevet épp

ezért a Hertz fordítás „Örökkévalónak” fordítja. Ez összhangban van azzal, amit a Szentírás

közöl Isten örökkévaló voltáról: „Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és

segítségül hívta ott az ÚRnak, az örökkévaló Istennek a nevét” (1Móz 21:33; 5Móz 33:27;

Zsolt 29:10; 135:13; Ézs 40:28; Jer 10:10; Róm 1:23; 16:16; 1Tim 1:17; 6:16). Az örökkévaló

lét egyedül Isten tulajdonsága. Ő az, akinek nem volt kezdete, és vége sem lesz soha. Neki

élete van önmagában (Jn 5:26). Nem teremtetett, hanem mindig is létezett, Ő az idő fölött áll.

Minden egyéb élőt Ő teremtett, ezért nem lehet rájuk vonatkoztatni az örökkévaló jelzőt. Csak

olyan személyt nevezhetünk örökkévalónak, akinek sosem volt kezdete, vagyis mindig is

létezett, és sosem lesz vége, vagyis mindig is létezni fog, mert élete van önmagában, nem

függ mástól a léte. Kikről tudja az Írás elmondani, hogy örökkévaló?

ATYA: „Mert ahogyan az Atyának van

önmagában élete, úgy a Fiúnak is

megadta, hogy élete legyen önmag

ában.” (Jn 5:26)

FIÚ: „Mert egy gyermek születik nekünk,

fiú adatik nekünk. Az uralom az ő

vállán lesz, és így fogják nevezni:

Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,

Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

” (Ézs 9:5; Mik 5:2 (Károli);

Kol 1:17; Zsid 7:3; 13:8; Jn 8:58)

LÉLEK: „Akkor a Krisztus vére, aki

örökkévaló Lélek által önmagát

áldozta fel ártatlanul az Istennek,

mennyivel inkább megtisztítja

lelkiismeretünket a holt

cselekedetektől, hogy szolgáljunk

az élő Istennek.” (Zsid 9:14)

Az örökkévaló címet a Biblia soha nem tulajdonítja ok nélkül senkinek és semminek, ami/aki

valójában nem örökkévaló. A Zsid 9:15 szerint „örökkévaló örökséget” nyerhetnek el a

választottak, és ez valóban örökkévaló, mivel már a világ alapítása előtt elkészítette azt Isten,

és kiválasztott bennünket (Ef 1:4). Ugyanígy valóban örökkévaló az Atya, és élete van

önmagában. De örökkévaló a Fiú is, mivel „származása öröktől fogva van” (Mik 5:2; Károli);

minden teremtmény előtt is létezett (Kol 1:17), sőt, mielőtt Ábrahám lett volna, Ő VAN. A

Szentlelket pedig egyértelműen „örökkévaló Léleknek” nevezi a Biblia.

Az első századok óta a keresztény egyház túlnyomó többsége elfogadta és hitének alapjává

tette a háromság-tant. Olyan méretekben már nem tagadja senki, mint akkoriban történt. De

napjainkban is vannak olyan közösségek, akik kritikával illetik. Ennek alapja esetenként a

háromság-tan megismerésének hiánya, a tan bibliai alapjának nem ismerése, máskor a

racionalizmus, amely megpróbálja az Isten képet beleszorítani a véges emberi elmébe. Jehova Tanúi

nem értik a Szentháromság lényegét, és elméletükben összemossák azt olyan eretnek

elméletekkel, amelyeket az egyház évszázadokkal ezelőtt elutasított. Elvárható lenne, hogy Jehova Tanúi először is értsék meg, amit kritizálnak: vizsgálják

meg pontosan, hogy mit tanít a háromság-tan, és ne keverjék össze azt egy teljesen más,

eretnek tanítással. Sajnos úgy tűnik, hogy soha nem vették a fáradságot, hogy utánajárjanak

ennek, és a háromság-tannal kapcsolatos érvrendszerük tévedéseken alapul. Valójában nem is

tudják, hogy mi ellen tiltakoznak (Júd 10). Ezáltal pedig nem teljesítik azt az elvárást, amit ők

maguk támasztanak másokkal szemben:

„Meghívunk mindenkit, aki nyitott, hogy szenteljen figyelmet ennek a témakörnek [ti. a teremtés

kontra evolúció vitának]. A Belief in God and Intellectual Honesty című könyv megjegyzi, hogy az

’intellektuálisan becsületes’ személyre az a jellemző, hogy ’amit igaznak hisz, azt kész tüzetesen megvizsgálni’, ’az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékoknak pedig kész kellő figyelmet szentelni.’”

Az elvárásnak nem tettek eleget, és ennek eredményeként tagadnak olyasvalamit, amit nem is

ismernek, és harcolnak egy olyan tanítás ellen, amit nem értenek. A harcban pedig olyan

tisztességtelen eszközöket is bevetnek, mint a bibliahamisítás! Illusztrációul álljon itt néhány

idézet Jehova Tanúi saját fordításából, amelyben elferdítik Isten igéjét, hogy az összhangban

legyen saját teológiájukkal. Összehasonlításul az idézetek mellett szerepel ugyanaz a vers az

új fordítás alapján.

ÚVF:

A föld ekkor még kietlen és puszta volt, és sötétség

volt a mély vizek színén. És Isten tevékeny ereje

lebegett a vizek felett. (1Móz 1:2)

MBT:

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött

sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

ÚVF:

Mert általa teremtetett minden más az egekben és a

földön, a láthatók és a láthatatlanok, legyenek azok

trónok vagy felsőbbségek vagy kormányzatok vagy

hatalmak. Minden más őáltala és őérte teremtetett.

Ezenkívül ő minden más előtt van, és általa hozatott

létre minden más. (Kol 1:16-17)

MBT:

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön,

a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár

uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok:

minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt

mindennél, és minden őbenne áll fenn.

ÚVF:

Kezdetben volt a Szó és a Szó az Istennél volt és a Szó

isten volt… Istent egy ember sem látta soha; az

egyszülött isten, aki az Atya kebelénél van, z szolgált

felőle magyarázattal. (Jn 1:1, 18)

MBT:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten

volt az Ige… Istent soha senki sem látta: az egyszülött

Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

ÚVF:

Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott

földre, ezt mondja: „És hódoljon neki Isten minden

angyala.” (Zsid 1:6)

MBT:

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét

így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!”

ÚVF:

Aki noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az

elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel

egyenlő legyen. (Fil 2:6)

MBT:

Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette

zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel.

ITT a vége testvérek. Nem áll itt minden de kérésre A teljes anyagot át tudom küldeni bárkinek. Ha ezeket el sem olvassák, akkor nem akarják megismerni az igazságot és megvizsgálás nélkül lesz véleményük olyan dologról amit nem is ismernek, a fáradtságot sem veszik, hogy megismerjék. Mikor elkezdtem kommentezni halvány fogalmam sem volt Jehova Tanúiról de igyekeztem utánajárni sok mindennek és hát majdnem beetettek ez az igazság. Dícsérem az Urat és hálákat adok neki az Ő Igéjéért, hogy a szívembe véste őket és mindent megvizsgálok az iránta való szeretetből és félelemből. Erre buzdítok minden igaz Istenkereső embert. Mindent vizsgáljon meg alaposan ami jónak látszik megtartsa ami gonosznak attól őrizkedjen.

Thessalonika I. 5:21.

Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!

22.

Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!

Minden áldás...

Ennyi amit tudtok a háromságtanról: "háromazegybentusfürdő"

Szégyen és gyalázat, a saját oktalanságotok áldozatai vagytok. Nem Isten igazsága utáni vágy hanem a saját igazságotok utáni vágy hajt és ez az ami NEM motivál benneteket a valódi igazság megismerésére.

Kedves A válasz írója 41%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 23:20

Tekintve, hogy nagyon fáradt voltam, elvétettem, bocsánat. Nem kómát, hanem sokkos állapotot szerettem volna írni. De megint le tettszett ragadni egy szónál.

Én részletes konkrét példát írtam, hogy ilyen esetben mit tesz egy jt-ja!

Legkevésbé sem érdekel egy ilyen súlyos esetben James W. Linman professzor véleménye, az angol Anaesthesia című szaklap beszámolója, M. Keith Skyes tanulmányai, dr. Jeffrey K. Raines, a Massachusetts-i kórház orvosának kijelentése, Kentucky Orvostudományi Egyetem sebészeinek gyakorlata.

Konkrét élethelyzetre vártam konkrét élethelyzetet, ez nekem mellébeszélés. Ismétlem nem elítélni akarok senkit, úgy tesz mindenki, ahogy jónak látja.