Ha a szentháromság érthetetlen, akkor miért kéne elfogadnom?

Az a baj, hogy logikai érvelés alapján a kereszténység már ott elbukott, hogy szeresd ellenségedet, áldd azt aki téged átkozz, az utolsókból lesznek az elsők és higgy abban, ami most hihetetlennek tűnik. Ha tehát hívő vagy, kedves kérdező,akkor logikai alapon neked nem a háromság kéne legyen a legnagyobb gondod. Ha meg nem vagy hívő, akkor miért pont ezen lovagolsz?

Én hívő vagyok, nekem semmi gondom a háromsággal. Igen, ez egy misztérium, azért kell hinni benne. Majd a logikádat az iskolában használd. (bár szerintem logikus, de úgy látszik, nem mindenkinek)

És Isten azt várja el, hogy a Fiúnak megadj minden tiszteletet, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon. Ha neked ez a rész még nem okoz problémát, akkor csak ne adj neki nevet és kész. Ha már ez is baj, nézd meg ki fordította a Bibliádat :-))

Az a baj hogy nem értesz semmit.

Az üdvösség feltétele a Jézus Krisztus ba vetett hit,és nem a háromságba.

Amúgy van kitartásod,remélem a hit dolgaiban is .

"Az a baj, hogy a kereszténység szerint, egy olyan dolog az üdvözlés feltétele, amit nem érthetsz meg!"

Kedves Kérdező! szerintem ez tévedés.

ez nem sakkparti, amit bizonyos lépésekkel meg lehet nyerni.

Itt a halál legyőzéséről van szó. A halálról, ami a bűn(beesés) és a továbbiakban is a bűnök miatt lett a teremtmény sajátja. Azért fogalmaz úgy a domatika: "halálos bűnök"- mert (lévén ilyenkor a vétkező (ego) mindig a földi életben akar halhatatlanná válni) - az örökkévalóság szempontjából: halálthozó.

Akkor hogy lehet legyőzni a halált? Mit üzen a Jóhír?

Az evangéliumok? Mit mond a mi Urunk, Jézus Krisztus?

Nem azt mondja, rágódjatok a dogmatika kérdésein (bár sokszor hasznos,de mégse azt mondja)

- azt mondja :Kövessetek engem!

"kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget." Tim6,11

ajánlom olvasásra:

Kempis Tamás: Krisztus követése (Imitatio Christi) c. művét.

[link]

[link]

[link]

János 10:30

Amikor Jézus ezt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk”, vajon arra gondolt, hogy egymással azonosak a háromság szerint? A háromság néhány szószólója ezt állítja. De a János 17:21, 22-ben Jézus így imádkozott a követőiért: „mindnyájan egyek legyenek”, majd hozzátette: „egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” Az „egyek” kifejezésére itt ugyanazt a görög szót (hen) használta mindegyik esetben. Jézus tanítványai nyilván nem részei a háromságnak. De úgy, mint Isten és Krisztus, ők is egyek az Atyával és a Fiúval a szándék tekintetében.

Az 1Korinthus 3:6, 8-ban Pál ezt mondja: „Én plántáltam, Apollós öntözött. . . A plántáló pedig és az öntöző egy.” Pál nem arra gondolt, hogy ő és Apollós ketten egyfajta misztikus egység lennének, inkább arra gondolt, hogy szándékban egyek. A Pál apostol által használt „egy” (hen) szó semlegesnemű, szó szerint „egy (dolog)”, ami az együttműködésben való egységüket jelzi. Jézus ugyanezt a szót használja a János 10:30-ban az Atyjával való kapcsolatának leírására. Ugyanezt a szót használta a János 17:21, 22-ben is. Így amikor az „egy” (hen) szót használta ezekben az esetekben, akkor szándékbeli és gondolatbeli egységről beszélt.

Vagyis maga Jézus tette egyértelművé, hogy mit ért az Atyjával való egységén! Ebbe őszintén nem lehet belemagyarázni, hogy "de érthette másként is", mert világossá tette, hogy miként érti.

Miért ad Jézus szájába mégis a háromságimádók tekintélyes része olyan gondolatokat, melyekkel Ő teljes ellentétben nyilatkozott??

János 10,30 - Jézus mondja: „Én és az Atya egy vagyunk.”

Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy” (görögül herí) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között: Az Atya és a Fiú „gondolatmenetben és szándékban” egyek. Az „egy” (hen) szó semlegesnemű… ami az együttműködésben való egységüket jelzi” („Háromság” 24. o.). Jézus és Jehova „egyek a szellemben… egyek a szándékban és célban, egyek a harmonikus cselekvésben”. Éppen ezért úgy egyek, „ahogyan Jézus később az Atyához imádkozott, hogy az egyház, az ő utódja eggyé legyen vele” (Rutherford: Isten hárfája, 93. o.). Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor… köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék … és így feleltek neki: ‘Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?” (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta. A semlegesnemű „hen” – a hímnemű ,hieisz”-sixA szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget. Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenek-ként” jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek” nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül ‘theosz’-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.

A Jn 10. fejezetében nem csak egyetértés-megvallás történik Jézusról (az ÚVF itteni szélhámos bibliahamisításai nem érdemelnek szót), hanem azt, hogy ő egylényegű az Atyával. De lássuk csak: Én és az Atya egy vagyunk: Jézus már többször beszélt a zsidóknak arról, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszi, mint az Atya (5,17.19-20) hogy egyedül ismeri az Atyát (3,31-32; 5,37) hogy éppúgy önmagától van élete, mint az Atyának (5,26) hogy minden teremtmény előtt ő van (8,58). Most azonban kimondja az isteni élet legmélyebb titkát, hogy bár az Atya és az emberi természetet fölvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten - a Szentlélekkel együtt - ugyanannak az egy isteni természetnek részesei. A zsidók meg is értik Jézus szavait, azért akarják megkövezni, hiszen csak az emberi külsőt látják.

Ezzel a kijelentéssel, hogy "én és az Atya egy vagyunk" Jézus lényegében azt fejezi ki, hogy a hatalmat az ő megtartásukra közösen bírja Atyjával; mert ők egy isteni valóságúak, s azért ugyanegy az akaratuk és cselekvésük is. Az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják. Szt. Ágoston hozzáfűzi: „Aki azt mondja, »egy«, megszabadít Áriusztól, aki azt mondja, »vagyunk«, megszabadít Szabelliusztól” (August. Trinit. I.4,4). Ez a vers tehát mind a 2 háromság tagadást elmetszi: azt is amelyik kisebbé teszi a Fiút, és azt is, amelyik személyileg egyenlővé teszi az Atyával.

Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez csak a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem? Vagyis nem csak a gondolkodásukban és az egyetértésükben egységesek. Ebben nincs nagy kunszt, minden magát kereszténynak tekintő egyén magát az Isten gondolkodásmódjához kívánja hangulni, és egyet kíván vele érteni mégse mondja, hogy "én és az Atya egy vagyunk", mivel ez nem csak szándékegységet jelöl. Ha csak azt jelentette volna, ugyan mért kívánták volna a zsidók megkövezni istenkáromlásért? Akkor annyit kellett volna mondaniuk, hogy jól teszed, mi is egy vagyunk vele.

Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy" (görögül herí) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között.

Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor... köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék ... és így feleltek neki: 'Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?" (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta.

A semlegesnemű „hen" - a hímnemű ,’heisz"-szel szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget.

Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenekként" jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek" nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül 'theosz'-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.

A háromság-tan helyes megértésének szempontjából fontos vers a Jn 10:30, ahol ez áll: “Én és az Atya egy vagyunk” (MBT). A vers egyrészt a hamis háromság-modellekkel szemben véd, másrészt azokkal szemben, akik tagadják Jézus Isten voltát.

Meg kell jegyezni, hogy a versben található egy szó a görög hen (ἕν), ami semleges nemű. Ha hímnemű lenne, akkor a vers a modalizmust támasztaná alá, mely szerint Jahve (az Istenség) egyetlen személy, akinek három megjelenési formája van. Olyan ez, mint egy ember különböző szerepei, annak függvényében, hogy éppen milyen interakcióban van benne (pl. apa, férj, munkavállaló stb.). Ha ugyanis hímnemű lenne az egy, akkor a személy egységére utalna, vagyis arra, hogy Jézus és az Atya valójában egy és ugyanaz a személy. Ez ellen természetesen a görög nyelvtanon kívül számos egyéb bibliai érv is szól (pl. Mt 3:16-17, 26:39 stb.).

Mivel semleges nemű, ezért nem a személy egységét, hanem a természet, a jelleg egységét fejezi ki a szó. Vagyis Jézus ugyanannak az isteni természetnek a részese, mint az Atya. Ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a szó bibliai értelmében Jézus Isten (Fil 2:6). Ebből pedig világosan látható, hogy azok, akik Jézust teremtett lénynek tekintik (pl. Jehova Tanúi, krisztadelfiánusok), tévednek.

“Az ‘egy’ szó (hen) semleges nemű, és a lényegre utal, nem pedig a személyre. (…) Az Atya és a Fiú egyetlen isteni lényeget alkot, de az istenségen belül két külön személy marad” (J.C. Laney).

[link]

I and the Father are one, or one being, not one person, nor one by an union of affection only, but in nature, substance, power, and other perfections, as appears by the whole text: for Christ here tells them that none of his elect shall perish, because no one can snatch them out of his hands, no more than out of the hands of his Father: and then adds, that he and his Father are one, or have one equal power: and if their power, says St. Chrysostom, is the same, so is their substance. Christ adds, (ver. 38.) that the Father is in him, and he in the Father; which also shews an union of nature and substance, and not only of love and affection, especially when taken with other words of our Saviour Christ.

gyesek a Jn 10:30-at a főpapi imával párhuzamba állítva akarják gyengíteni.

Persze nem kell szektás módon rögtön máshová kapdosni. A Jn 10,30 környékén van elegendő támpont: a hallgatóság azonnal megértette, hogy Jézus nem puszta erkölcsi vagy akarati egységet állított közte és az Atya között, hanem többet: egységet az istenségben. Ezt mondták: "[...] te ember létedre Istenné teszed magadat." És az Úr nem kezdte magyarázgatni, hogy csak céljaik egybehangzásáról beszélt, hanem jellegzetes rabbis válaszában még meg is toldotta egy kihívással: "Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" - Vagyis az Írás tekintélyét fordította ellenük, befogta a szájukat, és helybenhagyta istenségének állítását.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24)."

Érdekes azt a jézus kijelentést, hogy "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48) senki es pórbálja úgy magyarázni, hogy a mennyei Atyánk csak annyiban tökéletes, amennyiben mi is azok lehetünk.

[link] - angol nyelvű elemzés a Jn 10:30-ról.

Tökéletesen jellemző rád ez a hazugságokkal és felsőbbrendűséggel telehintett "érvelésmenet". Ezért van nálatok annyi vakbuzgó hívő, akiket bármilyen földi, emberi célokra fel lehet használni.

A zsidók azon hamis vádjára, hogy Jézus "Istennel egyenlővé" tette magát, Jézus azzal felelt, hogy Ő csak azt teszi, amit az Atyja parancsolt neki. Vagyis még véletlenül sem erősítette a zsidók rágalmát, hanem ellenkezőleg: világossá tette, hogy nem igaz, amit mondanak. Logikusan nem így védekezett volna, ha gyilkos indulattal vádaskodó zsidók igazat mondtak volna!

Erre az érveléstípusra is tökéletesen illik a Biblia ezen verse:

"Jaj azoknak, akik rossznak mondják a jót, és jónak a rosszat, akik fölcserélik a sötétséget a világossággal, és a világosságot a sötétséggel, akik fölcserélik a keserűt az édessel, és az édest a keserűvel!"

De nem baj, mindenki megkapja a méltó jutalmát és büntetését.

"Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez csak a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem?"

Ez sem igaz! Pál is kimondja.

Példákat lehet találni a "hen" szó Jézus által is értett jelentésére. Ezt írtam le fent.

"Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót."

De az olyanok, akik igazságtalan és aljas szándékkal ki akarnak csinálni valakit, el akarnak ítélni egy ártatlan embert, azok mindenféle rágalomhoz folyamodnak! Jézus esetében különösen igaz ez, hiszen tökéletes emberként, bűnt nem találtak benne, hát gyártottak rágalmakat. Az emberiség vallásos és politikai hatalmi harcaiban is olyan gyakran alkalmazott módszer ez. Neked ez nem ismerős, kedves 48%-os? Pedig ismerősnek kellene, hogy legyen!!!