Ha a szentháromság érthetetlen, akkor miért kéne elfogadnom?

Olvasd el:

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

„Mi, keresztények, azt is tudjuk, hogy Isten mivoltához az is hozzátartozik, hogy három személyből áll, azaz Szentháromság. Ennek tárgyalása tulajdonképpen nem tartoznék ide, mert csak a kinyilatkoztatásból tudjuk, mi pedig itt tisztán az emberi ész alapján tárgyaljuk Isten létét és tulajdonságait. Mivel azonban ez a kérdés itt mindenkinek eszébe jut, olyan bőven pedig később sem szándékozunk vele foglalkozni, hogy külön fejezetként legyen érdemes előhozni, legalkalmasabb lesz itt szólni róla néhány szót.

Természetes hogy azt, hogy Isten három személyből áll, nem a józan észből tudjuk, hanem csak onnan, hogy Isten ezt így adta tudtunkra. A Szentháromság annyira nem következik a józan eszünkből, hogy az eszünk még csak fel se tudja fogni. Emiatt általában ellenszenves is az embernek a Szentháromság titka. Pedig, ha gondolkodnának, éppen az ellenkező következtetésre kellene jutniuk.

Nem természetes-e, ha mi a végtelent, tehát az Istent nem tudjuk teljesen felfogni? Ha Istennel kapcsolatban olyasmikre is bukkanunk, amelyek a mi véges eszünket felülmúlják?

Hogy Isten olyan, hogy mivolta a véges emberi észt felülmúlja, az épp oly természetes, minthogy a földkerekséget nem lehet egy kalapba beletenni. Ha egy vallás az Istenről az igazat mondja, akkor előre bizonyosak lehetünk benne, hogy olyanokat is fog mondani róla, melyek a mi eszünk terjedelmét meghaladják.

Az olyan istenfogalom, amelyben mindent teljesen meg lehet érteni, nagyon gyanús. Az ilyen vallást illetően joggal gyanakodhatunk arra, hogy emberi találmány, hiszen teljesen az ember eszének kaptafájára van szabva.

Amit ember talál ki, világos, hogy úgy találja ki, hogy az ember meg is érti. Ellenben, hogy a kereszténység az Isten fogalmával kapcsolatban olyan dolgokat is tartalmaz, melyeket hinnünk kell, mert igazak, de majd csak az örökkévalóságban értjük meg, vagy teljesen akkor se, okos ember számára annak a bizonyítéka, hogy a kereszténység nem emberi elme szüleménye, hanem valóban maga az Isten kinyilatkoztatásának eredménye.

Ami pedig magát a kérdés lényegét illeti, rá kell mutatnunk, hogy a Szentháromság nem ellenkezik az emberi ésszel, mint zavaros logikátlansággal, az említett szovjet író, Gurjev is állítja. Ha a Szentháromság titka az eszünkkel ellenkeznék, nem lehetne igaz. A Szentháromság titka csak felülmúlja az emberi észt, de nem ellenkezik vele. Kétségtelen azonban, hogy az, ami az emberi észt felülmúlja, még lehet igaz. Hiszen mindennapi dolog az is, hogy amit az egyik ember esze felér, az a másikét már meghaladja. Vajon ezen a címen joga van-e a buta embernek azt állítani, hogy az, amit ő nem ért, nem is igaz, hogy ezt mások se értik, s csak nagyzolásból, s hogy őt félrevezessék, állítják az ellenkezőjét?

De kétségtelen, hogy van sok olyan igazság is, amit emberi elme egyáltalán nem tud felfogni. Például hogy milyen lehet a világ vége (ahol Háry János a lábát „lelógatná”), azt se tudjuk felfogni, pedig hát kétségtelenül van vége, mert a teremtett világ nem végtelen. Az egzakt természettudomány még nem találta meg a világ végét, mert minél távolabb látunk el a világűrben, annál távolabbi csillagokat fedezünk fel a mindig tökéletesebbé váló távcsöveinkkel.

Ámde másrészt az is lehetetlen, hogy a csillagvilágnak sehol se legyen vége. De ki tudja elképzelni a végét, tehát azt, ahol már semmi sincs, és általában, hogy mi az a semmi, s hogy meddig terjed ez a semmi?

De még közelebb fekvő dolgokat (olyanokat, amelyek nem kapcsolódnak a végtelenbe) se tudunk megérteni. Hogy lehet például, hogy noha egyes családokban csak hat fiú van s lány egy se, másokban viszont csak öt lány van s fiú egy se, ennek ellenére összlétszámban mégis mindig annyi fiú születik, mint lány, sőt mindig valamivel több fiú (száz lányra száznégy fiú) s ez az arány mindig változatlan?

A Szentháromság nem mond ellene az eszünknek, mert az Egyház nem azt tanítja, hogy három Isten van s mégis csak egy Isten van, vagyis, hogy ebben az esetben a három egy. Ez valóban ellenkeznék az emberi ésszel, tehát nem is lehetne igaz. Az Egyház csak azt tanítja, hogy az Istenben három személy van s az Isten mégis csak egy, de nem azt, hogy a három személy egy személy. A három személy három, csak az Isten egy.

A Szentháromság nemcsak nem ellenkezik az eszünkkel, hanem némileg még meg is tudjuk magyarázni. Például a háromszög oldala külön-külön három, mint háromszög azonban egy. A víz is más, a hó is más és a jég is más, mégis mind a három egy, víz.

Istennek (mint nekünk magunknak is, hiszen az ő hasonlatosságára teremtettünk) két működési módja van: az értelem és a szabad akarat. Mivel azonban Isten változhatatlan, az ő értelme nemcsak időnként működik, mint a miénk, hanem állandóan, mindig egyformán. Mivel Isten végtelenül tökéletes lény, azért az ő értelmi működése, gondolkodása is végtelenül tökéletes. Ezért az ő gondolata nem esetlegesség, nem járulék, nem akcidencia, mint a mi gondolkodásunk, hanem ez is szubsztancia, azaz lényeg. Benne az értelmi képesség nem is csak lehetőség, potencia, amely csak időnként megy át a valóságba s válik aktussá, hanem állandó valóság, állandó aktus.

Ezért az Isten értelmi működése is külön személy, a második isteni személy, a fiú, akiknek bizonyára ezért adja a Szentírás (Szent János evangéliuma) az Ige nevet.

Ha azonban így áll a dolog, akkor világos, hogy az Ige az Isten értelmi működése is Isten, épp olyan Isten mint az Atya, mert hiszen szubsztancia, nem pedig akcidencia, aktus, nem potencia, és végtelen is, mert Istennek minden tulajdonsága immanens [benne rejlő, természetéből következő] és végtelenül tökéletes.

Az Isten épp úgy végtelen és tökéletes, mint maga az Atya, mert hiszen Istennek minden tulajdonsága tökéletes. Épp úgy öröktől fogva való is, mint maga az Atya, mert hiszen nem később kezdett el gondolkodni (önmagát megismerni), hanem létével egyidejűleg, mert mióta Isten van, gondolkodik is. Itt tehát az Atya nem volt előbb, mint a Fiú, mert Istenben a változás lehetetlen lévén, ha most Atya, akkor mindig is az volt. De ha Isten mindig Atya volt, akkor a Fiú is megvolt már kezdettől fogva.

Az emberatyák előbb vannak ugyan, mint a fiúk, ámde (egyetlen, egyszülött fiúról lévén szó), ők is csak mint emberek léteztek előbb, mint fiúk lett. Tehát mint atya, az emberatya is teljesen egyidős a fiával. A különbség csak az, hogy az emberatya nem kezdettől fogva atya, míg az Istenatya kezdettől fogva az.

A harmadik isteni személy, a Szentlélek viszont Isten második működésének, az akaratának a következménye. Az akarat Istenben azonos a szeretettel, tehát a harmadik isteni személy Isten immanens, végtelen szeretetének terméke, illetve jele. Isten végtelen értelmével látta, megismerte az ő végtelen tökéletességét és ez a megismerés olyan tökéletes, hogy állag, alany, szubsztancia s ezért második isteni személy. A kettő együtt végtelen tökéletességükből következően végtelenül szerette egymást. Világos, hogy akaratuk ezen megnyilvánulása, a szeretet is oly tökéletes bennük, hogy ez is szubsztancia, állag, személy. Ez a Szentlélek. A Szentháromság tehát nemcsak nem ellenkezik az eszünkkel, hanem bizonyos tekintetben egyenesen belőle következik.”

Bár mindaz, amit az emberi értelem Istenről megsejthet, rejtelmes és titokzatos, Krisztus tanítása ezenfölül még a legmélyebb és legrejtettebb titkot, a Szentháromság titkát is fölfödi előtte. Krisztus Istent Atyjának nevezi. Sohasem mondja tanítványairól és sajátmagáról együttesen ,,mi Atyánk'', hanem mindig ,,az én Atyám'' és ,,a ti Atyátok''. Krisztus tehát különös értelemben Isten Fia. Csak Ő mondhatja el mennyei Atyjáról: ,,Én és az Atya egy vagyunk''. Gyakran beszél az Üdvözítő a Szentlélekről is, aki az Atyától származik, akit Ő vagy az Atya az Ő nevében küldeni akar, mégpedig mint megszentelőt, mint helyette adott gyámolítót, mint a teljes isteni igazság tanítóját. Különös világossággal fejezik ki a Szentháromság titkát azok a szavak, melyeket az Üdvözítő röviddel mennybemenetele előtt tanítványaihoz intézett: ,,Minden hatalom nekem adatott mennyben és földön. Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében'' (Mt 28,18-19). Az Atya és Fiú és Szentlélek egy nevében vagy egy nevére kell a hívőnek a bűntől való megtisztulás és a megigazulás keresztségét fölvennie. Az apostolok leveleiben gyakran található a Szentháromság hitének megvallása. Szent Pál pl. a korintusiakhoz írt második levelét ezekkel a szavakkal fejezi be: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, és Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!'' (2Kor 13,13)

Az Egyházban ősidőktől fogva elevenen élt és él a Szentháromságban való hit. Ez a hit nyilatkozik meg egyebek között a keresztelésnek ősidőktől fogva szokásos formájában: ,,az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében''; az apostoli hitvallásban; az úgynevezett doxologiákban, vagyis a háromszemélyű egy Istennek dicséreteiben, leginkább az ősrégi ,,Dicsőség az Atyának...'' dicsőítésben; végül az imádságok befejezéseiben, amelyek ősrégtől fogva ,,trinitariusok'', azaz a Szentháromság hitét kifejezők: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki veled (vagyis az Atya-Istennel) él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben, Isten mindörökön örökké. Amen''.

Tehát egy Isten van három személyben s a személyek neve Atya, Fiú és Szentlélek. Ezek a nevek származási viszonyt fejeznek ki. Istenben, mint a teológusok mondják, vannak ,,eredések'', s az ezeken az ,,eredések''-en alapuló kölcsönös ,,vonatkozások'' által különbözik egymástól a három személy. Minden másban teljesen egyformák, egy lényegük van, a három személy csak egy Isten, egymást teljesen áthatják. Ezt a tant a firenzei zsinat (1438-1445) a következő módon fejti ki (vö. az ún. Szent Atanáz-féle hitvallást is): ,,A római Anyaszentegyház... hisz... egy igaz, mindenható, változhatatlan és örök Istent, az Atyát és Fiút és a Szentlelket, aki egy a lényegben, hármas a személyben: a születetlen Atyát, az Atyától szült Fiút, az Atyától és Fiútól származó Szentlelket. Az Atya nem a Fiú, sem a Szentlélek; a Fiú nem az Atya, sem a Szentlélek; a Szentlélek nem az Atya, sem a Fiú: hanem az Atya csak Atya, a Fiú csak Fiú, a Szentlélek csak Szentlélek. Csak az Atya nemzé a Fiút saját állagából (szubsztanciájából), csak a Fiú született csak az Atyától, csak a Szentlélek származott egyszersmind az Atyától és Fiútól. Ez a három személy egy Isten, nem pedig három Isten; minthogy a háromnak egy az állaga (a szubsztanciája), egy a lényege, egy a természete, egy az istensége, egy a mérhetetlensége, egy az örökkévalósága. Istenben minden egy, ahol vonatkozási ellentét nem forog fönn. Emiatt az egység miatt az Atya egészen benne van a Fiúban és egészen a Szentlélekben; a Fiú egészen az Atyában és a Szentlélekben; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban. Egyik sem előzi meg a másikat az örökkévalóságban, nem múlja fölül nagyságban, nem szárnyalja túl hatalomban. Örökké és kezdet nélkül van a Fiú az Atyától; és örökké s kezdet nélkül származik a Szentlélek az Atyától és Fiútól. Az Atya mindazt, ami és amivel bír, nem mástól kapja, hanem sajátmagából bírja: eredet származás nélkül. A Fiú mindazt, ami és amivel bír, az Atyától kapja: eredet az eredettől. A Szentlélek mindazt, ami és amivel bír, egyszersmind az Atyától és Fiútól kapja. De az Atya és a Fiú nem két eredeztetője a Szentléleknek, hanem csak egy: miként az Atya és Fiú és Szentlélek nem három létesítő elve a teremtésnek, hanem csak egy,''. Ez kikutathatatlan hittitok. Még a legélesebb elméjű teremtmény sem jutott volna sohasem az egy Isten háromszemélyűségének nyomára. Sok népnél és nagy gondolkodónál (Plato!) megtalálhatók a Szentháromság titkának az őskinyilatkoztatásból megmaradt emlékei. Jóllehet az Ószövetség ezt a titkot homályosan jelzi, mégsem ,,nyilatkoztatja ki''.

Bár tehát a Szentháromság titka minden emberi értelmet fölülmúl, mégsem észellenes. Nem azt mondjuk ugyanis: három egyenlő eggyel, három lényeg egy lényeg, három személy egy személy, hanem három személy egy lényeg. Sőt, ha ezt a titkot teljes szeretettel átfogni igyekszünk, mély bölcsességet sejthetünk benne. E titok lelki áthatásának (megértésének) vágya arra indította az egyházatyákat, hogy képekkel és hasonlatokkal tegyék hozzáférhetőbbé. Megjegyezzük, hogy a teológiának általában egyik főfeladata ,,analógiák'' (hasonlóságok) találása, hogy emberi értelmünk képzeteihez és fogalmaihoz való kapcsolása által a hittitkokat eszünkkel minél jobban megközelíthessük. Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek viszonyát a napnak, sugarának és fényének, vagy pedig a kútfőnek, forrásnak és folyónak kölcsönös viszonyával hasonlították össze.

Lassankint azonban eljutottak oda, hogy az ember szellemi életében a Szentháromság képmását lássák. Ebben a tekintetben termékenyítőleg hatott a Szentírás első könyvének az a helye, amely szerint Isten saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert (Ter 1,26 sk.). Továbbá Szent János evangéliumának bevezetése, amely a második személyt, Isten Fiát, ,,Igé''-nek nevezi. Természetesen csak lelki szót (igét) lehet rajta érteni. Mi emberek ugyanis, mielőtt egy szót szánkkal kimondanánk, előbb értelmünkkel világos fogalmat kell alkotnunk. Amivel nem vagyok tisztában, arról nem is tudok beszélni. Mielőtt kimondom: ,,ember'', kell hogy megértettem, ,,fölfogtam'' légyen, mit jelent e szó ,,ember'', azaz fogalmat alkossak magamnak az emberről. Ezt a fogalmat lelki szónak nevezhetem s ez megelőzi a kimondott szót. Ilyképpen érti meg Isten is mintegy önmagát; ismeri meg önmagát, az örökkévalóságtól fogva tökéletes fogalmat alkot sajátmagáról, saját lényét fejezi ki egy szellemi ,,Igé''-ben, ,,amely kezdetben volt, és Istennél volt és maga Isten volt'' (Jn 1,1). A mi fogalmaink szegények, tökéletlenek, élettelenek, még legmagasabbrendű szellemi ,,alkotásaink'' is. Isten Igéje összfoglalata saját legtökéletesebb lényének, maga is Isten, Isten Fia; élő, mint maga az Atya-Isten; a személyes isteni Bölcsesség.

Nehezebb volt hasonló analógiát találni a harmadik isteni személy, a Szentlélek származására vonatkozólag. De egészen következetes eljárás volt, hogy e végből másik szellemi tevékenységünkhöz, az akaráshoz vagy szeretéshez fordultak. Az Atya és Fiú kölcsönösen szeretik egymást, s ez a szeretet oly tökéletes módon nyilvánul meg, hogy maga ez a megnyilvánulás is szintén isteni személy. E szerint a Szentlélek, mint a mise hitvallása (Credo-ja) mondja, egyszersmind az Atyától és Fiútól származik. Mintegy a szeretet összekötő kapcsa Ő, tehát az Atya és Fiú, mint egymástól különböző személyek egységéé is. Ezért Isten szeretetének és -- mivel a szeretet minden jó érzületnek alakító ereje és összefoglalása -- egyben szentségének kifejezése is: Szent Lélek, a szentség Lelke. Különösen Szent Ágoston vette alapul az ember szellemi életét a Szentháromságról szóló munkájában e titok magyarázására. S ez nyilván több, mint pusztán kép. Hiszen mi emberek arra vagyunk hivatva, hogy szellemi képességeinkkel egykor a háromszemélyű egy Isten életében résztvegyünk. Ennélfogva bizonyos rokonsági vonatkozásnak kell lennie a mi szellemi tehetségeink és a Szentháromság életfolyamata között.

Ez a gondolat a Szentháromság hittételének életértékeit tárja föl nekünk. A Szentháromság a mi célunk; Isten háromszemélyű életében való részesülés az a cél, amelyre az isteni kegyelem segítségével törekszünk. Semmiképp sem foghatnók föl tehát kegyelmi életünk értelmét, ha a Szentháromságról semmit sem tudnánk. A Szentháromság forrása és célja a mi kegyelmi életünknek. A Szentháromság egyszersmind mintaképe a mi közösségi életünknek is. Benne találjuk meg a személyiség megtartása és a közösségnek való önátadása között a teljes kiegyenlítődést. Mert -- mint föntebb mondottuk -- csak az ellentétes vonatkozások folytán lesznek az isteni személyek egymástól különböző személyekké, tehát egymásravonatkozásuk, -- hogy úgy mondjuk -- közösségi életük folytán. Maga a lét: hármas lét. Három egy-ben, ez minden létnek eredeti képe. A legtökéletesebb létezés: egymáshoz és egymásbanlétezés. Az isteni személy, minden személyes létnek ősi eszményképe, másik személyhez való vonatkozásában valósul meg. Bennünk ez a két törekvés (a személyiség önmegtartása és a közösségnek való önátadása) nagyon gyakran súlyos ellentétbe visz. Istenben minden ellentét kiegyenlítődik. Ezért mi is minden ilyen ellentét legyőzésére csak az Istenben való részesülés, a háromszemélyű egy Istenbe való beleágyazódás által jutunk el. Ez kegyelmi életünk minél nagyobb kifejtése révén történik. A Szentháromság dogmája ezért az élő Isten dogmája. Isten életnyilvánulása tehát a birtoklás, a kölcsönös odaadás, a tökéletes kicserélődés. Isten az élet, amelynek csak árnyékszerű hasonmása minden más élet.

Ha Isten végtelen, akkor, és csak ebben az esetben beszélhetünk Istenről, akkor szükségszerűen van Háromság. Miért? Mert Isten szükségképpen tud önmagáról, ez pedig az esetében konzekvenciákat von maga után:

A Fiú nemződés útján születik az Atyától, de a nemzést nem a hétköznapi értelemben kell érteni. „A Fiút az Atya tisztán szellemi nemzéssel, lényegének korlátlan közlése révén származtatja” (DS 526). A Fiú születése tehát Isten értelmi tevékenysége.

A születést szűkebb értelemben kell venni. (Tágabb értelme ui., hogy ami nem volt, létrejön, a szűkebb azonban csak annyit tesz, hogy élő ered az élőtől, és e kettő azonos természetű.)

Önmegismerő tevékenységünk által megsejthetünk valamit a Fiú származásából. Amikor valamit megismerünk, kialakul róla egy képünk (ún. verbum mentale – belső ige). Az értelmi kép azonban sokban különbözik attól, aminek hasonmása. Minél tökéletesebb a megismerés, annál jobban kimeríti a tárgy megismerhetőségét. Ha pedig önmagunkat ismerjük meg, akkor egy belső képet alakítunk ki magunkról, mely nem azonos velünk. Az Atyában azonban olyan tökéletes értelmi tevékenység van, hogy a Fiú az Isten önmagáról alkotott lelki Képe (Verbum divinum – isteni Ige) azonos magával az Istennel. Az Atya értelmi tevékenysége akkora szellemi erejű megismerés, hogy nem pusztán egy képet hoz létre, hanem önmagának valódi képmását, ÉS MIVEL ISTEN VÉGTELEN, AZ ÖNMAGÁRÓL ALKOTOTT KÉPE IS VÉGTELEN, TEHÁT ISTEN, és ezért egy valódi Ige (Verbum - Szó) születik belőle. Az Atya tehát önmagát megértve, önmagát megfogalmazva szüli a Fiút, mintegy kimondja magát a Fiúban.

Tertuliánusz mondta a felfoghatatlan hittitkokról, hogy éppen az bizonyítja igazságukat, hogy nem lehet őket felfogni. Ha a papok találták volna ki a titkokat, viselkedésük érthetetlen volna. Jobban tették volna, ha ki sem találják őket. Minek nehezítették volna meg velük saját dolgukat a hit ébresztésében? Tömören így fogalmazott: „Hiszem, mert érthetetlen, biztos, mert lehetetlen – Credo, quia absurdum” (Tertul: De Carne Christi). A Szentírás szerint Isten belső életének végtelen titka megfoghatatlan a véges teremtmény számára: „Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!” (Róm 11,33).

Szt. Ágoston is tanúságot tesz: „Akárhányszor csak hozzá tudtam férkőzni, az Ó- és Újszövetség régebbi értelmezői közül, az Írás nyomán mind azt igyekeztek tanítani, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek elválaszthatatlan egységben ugyanannak az isteni lényegnek egységét mutatja, és ezért nem három Isten van, hanem egy Isten van” (August. Trin. I.4,7).

A trinitástan a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29). Különben nincs benne a Bibliában a "Jehova", a "teokratikus szervezet" kifejezés sem. 1Kor 14:33 nem Isten lényéről beszél, hanem a gyülekezeti rend szükségességéről (ti. ő a békesség Istene).

Ha a Háromság azért lenne "titok", mert zavaros lenne, akkor senki sem ragaszkodna hozzá. A tan azonban nem logikai önellentmondást tartalmaz, hanem a teremtett világ fogalmi és logikai rendszerén túlra mutat: a Teremtő Isten lényére. A tan csak akkor "zavaros", ha valaki azt hiszi, vagy azt tanítják neki, hogy itt olyasmiről van szó, aminek bele kell férnie az emberi logikába. Érdekes, hogy ugyanakkor az ilyen racionalista beállítottságúak is vallanak Istenről olyasmit, ami szétfeszíti a logikai és nyelvi képességeiket. Istent személynek vallják, pedig egyszerre a világon kívül álló valaki, és mégis benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ugyanígy bár személy, egyszerre sokmillió gyermekével beszélget. Isten valóban nem hasonló a mi kis emberi elképzeléseinkhez! (Csel 17:29)

„A Szentháromság tana nem egyéb, mint burkolt többisten-hit.”

Ezt a zsidó, unitárius, mohamedán részről állandóan ismételt állítást teljes tévedésnek kell minősítenünk. A többisten-hitet teljesen kizárja a kereszténységnek az az alaptana, hogy a háromság csak az isteni személyekre vonatkozik, nem az egy isteni lényegre; vagyis, hogy Isten csak egy van. A személyek többfélesége semmiképpen sem állítható ellentétbe a lényeg egységével, bárha való igaz, hogy a kinyilatkoztatás nélkül fogalmunk sem volna arról, hogy a „személyiség” és a „lényeg” nem mindig esik egybe. Abból, hogy nálunk embereknél a kettő összeesik, még nem következik, hogy a kettő fogalmilag is egyazon dolog.

„Mégis csak ellentmondás: Isten egy is, három is.”

Ellentmondás lenne, ha azt mondanánk: egy lényeg és mégis három lényeg; egy személy és mégis három személy. De: egy lényeg és három személy éppúgy nem ellentmondás, mint ahogy nem ellentmondás, ha azt mondom; három ember s egy család, vagy: száz katona s egy század. Nem a hármat azonosítjuk az eggyel, hanem a három isteni személyt az egy Istennel. Ebben fogalmi ellentmondást kimutatni nem lehet.

Az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek nem "az istenek számát" összegzi (1+1+1 = 3, ami triteizmus lenne), hanem három személy (aki nem különálló Istenek, hanem egy, közös természetük van) mivoltát mondja ki, végig szem előtt tartva, hogy "még sincs három isten, csak egy Isten van."

A három személy egy Isten, és nem három isten, mert a háromnak lényege, természete, istensége egy, és egy minden, hol ezt meg nem gátolja a viszony szembenállása.

Három Istenről senki sem beszél. Az, hogy a Bibliával egyetemben három különböző személyt nevezünk Istennek, az nem egyenlő azzal az állítással, hogy három Isten van. Mivel e személy nem három különböző Isten, hiszen az Istenségük, a lényegük egy, közös. A háromság csak az isteni személyekre vonatkozik, nem az egy isteni lényegre; vagyis, hogy Isten csak egy van. ami Istenben egyetlen, azt is­teni lényegnek vagy természetnek nevezzük, ami Istenben három, azt személynek vagy alanynak hívjuk. Isten tehát három személy egy lényegben, míg Jézus Krisztus egyetlen (isteni) személy két (isteni és emberi) természetben. A személyek többfélesége semmiképpen sem állítható ellentétbe a lényeg egységével, bárha való igaz, hogy a kinyilatkoztatás nélkül fogalmunk sem volna arról, hogy a "személyiség" és a "lényeg" nem mindig esik egybe. Abból, hogy nálunk embereknél a kettő összeesik, még nem következik, hogy a kettő fogalmilag is egyazon dolog. Ebben fogalmi ellentmondás csak akkor lenne, ha azt mondanók: egy lényeg és mégis három lényeg; egy személy és mégis három személy. De: egy lényeg és három személy éppúgy nem ellentmondás, mint ahogy nem ellentmondás, ha azt mondom; három ember s egy család, vagy: száz katona s egy század. Nem a hármat azonosítjuk az eggyel, hanem a három isteni személyt az egy Istennel. Ebben fogalmi ellentmondást kimutatni nem lehet.

Ezek itt mindannyian monoteista nézetek:

Trinitarizmus: 1db Isten 3 személyben:

Unitarizmus: 1db Isten 1 személyben

Tritheizmus: 3db Isten

Modalizmus: 1db Isten 1 személyben, és ez az egy személy egyszerre Atya-Fiú-Szentlélek

A háromságtan nem triteizmus, nem többistenhit, hanem egy Istent vall három személyben:

"A három személy egy Isten, és nem három isten, mert a háromnak lényege, természete, istensége egy, és egy minden, hol ezt meg nem gátolja a viszony szembenállása."

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

Persze a Társulat megtévesztő módon triteizmusként ("ő három isten") állítja be a szentháromságtant, amely pedig a Biblia alapján tagadja, hogy egynél több Isten létezne (Ézs 43:10b, 1Kor 8:3, Gal 4:8 stb.). Természetesen egy Jehova van. A háromságtan csak arról beszél, hogy Jehova, az egyetlen Isten hány személyben létezik, illetve jelenik meg a Bibliában. Megtévesztően azt sugallják, hogy a keresztény Háromság "három Isten", ami nyilván ellentmond a Bibliának, de a szentháromságtannak is. Ez is triteizmus lenne, ami valójában többistenhit. A triteizmust és a trinitarizmust egy világ választja el, akkor is, ha a szervezet nem látja át a különbséget. A személyek a háromságtan szerint sem külön, egyenrangú "istenek" (ez triteizmus lenne). Az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek nem "az istenek számát" összegzi (1+1+1 = 3, ami triteizmus lenne), hanem három személy mivoltát mondja ki, végig szem előtt tartva, hogy "még sincs három isten, csak egy Isten van." Jehova a Bibliában mindenhol abban az értelemben "egy Isten", hogy nincs más: az egyetlen. A szöveg tehát nem azt állítja, hogy Isten a lényét tekintve egy személy, hanem azt, hogy csak egy Isten van. Hogy hány személyben létezik, az más kérdés.

A többisten-hitet teljesen kizárja a kereszténységnek az az alaptana, hogy a háromság csak az isteni személyekre vonatkozik, nem az egy isteni lényegre; vagyis, hogy Isten csak egy van. A személyek többfélesége semmiképpen sem állítható ellentétbe a lényeg egységével, bárha való igaz, hogy a kinyilatkoztatás nélkül fogalmunk sem volna arról, hogy a „személyiség” és a „lényeg” nem mindig esik egybe. Abból, hogy nálunk embereknél a kettő összeesik, még nem következik, hogy a kettő fogalmilag is egyazon dolog.

Na, 42%-os jehovista-józsika barátunk megint csak kinyitotta bűzös száját, és agresszívan nekiment a maga bálványszervezetén kívüli keresztény világnak. Ez nem is csoda, hiszen az efféle pipogya teológusoknak csak az ilyen dühödt őrjöngés marad. De hát neki nem elég, hogy egy-egy téma, ez esetben a háromságtan ügyében megszerezze egy valószínűleg muszlim hívő jóindulatát, neki KELL, hogy fogadja el az imádott brooklyni főnökeid isteni ihletettségének VALÓBAN istenkáromló és ellenérveket elhallgattatására taktikáját, mert különben nem nyitott az elméje. Tán te nyitott vagy, he? De ha már ez is szóba került, ezzel kapcsolatban is ideteszek pár linket:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Akinek te válaszoltál tegnap 02:41-kor az egy analógiát hozott fel, amire te rögvest (magadat meg nem hazudtolva) belekötöttél. Ezek mindig hasonlatok, analógiák, nem azt jelenti, hogy Istenben PONT úgy van minden, mint amit az analógia felhoz. A háromságtan nem modalizmus, hiszen „tiszteljünk egy Istent háromságban és háromságot az egységben; sem össze nem elegyítve a személyeket: sem külön nem választva a lényeget. Mert más az Atya személye, más a Fiúé; más a Szentléleké, de az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége” stb. Tehát az isteni személyek valóságosan különböznek egymástól. Tiszteljük és megvalljuk az egy Istent, nem úgy, mintha magányos lenne. Az "Atya", a "Fiú" és a "Szentlélek" nem egyszerűen az isteni "Lét" módozatainak nevei, mert valóságosan különböznek egymástól: Az Atya nem ugyanaz, mint a Fiú, sem a Fiú nem ugyanaz, mint az Atya, sem a Szentlélek nem ugyanaz, mint az Atya vagy a Fiú. Eredési relációik által különböznek egymástól: Az Atya az, aki nemz, a Fiú az, aki születik, a Szentlélek az, aki származik.

A Szentháromságtan permanens pogányozása az Őrtrorony Társulat meglehetősen etikátlan érvelése, amennyiben némely olyan ateista, liberális szerző tollából ragad ki egy-egy részletet, akik amúgy a kereszténység egyéb más olyan tanítását is pogány eredetűnek tartanak, amelyeket az Őrtorony Társulat is vall. Háromságtan, mint ilyen egyetlen pogány vallásban sem volt, amire te gondolsz azoknak a hármas szám homályos analógiáján túl semmi közös vonásuk nincsen. Ez alapján aztán tényleg bármit be lehetne bizonyítani! Egyébként a háromságtan nem „filozófia”, csak ugye neked muszáj ezt az Őrtorony-által szitokszóvá avanzsált madárijesztő-szót hajigálnod, hogy kiengedd a gőzt. Főnökeid ebben nincsenek egyedül, hiszen más is csinált ilyesmit, akik korlátlan hatalmat akartak az emberek között. Egy porosz király pl. betiltotta a filozófia-oktatást, mondván neki korlátlanul engedelmes alattvalókra van szüksége, nem filozófusokra. Na, hát valahogy így vannak ezzel Brooklyn urai is.

Ugyanennyi erővel mondhatnám, hogy a szentháromságtagadás pedig iszlám eredetű tanítás, mert a Korán ezt írja:

„Jézus Krisztus, Mária fia Allah egy prófétája volt (én nem több), és az Ő Szava, amit Máriához küldött, valamint a Lélek is Allahtól származott: tehát higgy Allahban és az Ő prófétájában! Ne mondd „Szentháromság"! Állj el tőle! Jobb lesz neked, mivel Allah Egy Isten. Dicsőség Őneki! Ő (sokkal jobban) felette van annak, minthogy legyen egy fia." (Korán 4:171)

Tán merészelsz valamiben ugyanazt mondani, mint ezek a pogányok?? A szentháromság állítólagos pogányságáról meg tessék:

[link]

[link]

Az Őrtorony Társulat az ősi világ pogány hiedelmeinek a befolyását látja megjelenni a háromságtanban, különösen a tant védő Athanasziosz révén. Ha azonban Athanasziosz állítólagos pogány befolyásoltsága mögött alexandriai származása állna, akkor ugyanezt el lehetne mondani a szintén alexandriai Áriuszról is. Ő ráadásul főleg Antiókhiában tanított, az arisztotelészi filozófia egyik korabeli központjában:

"Áriusz Arisztotelésztől megtanulta, hogy a név különbözősége magába foglalja az alany különbözőségét. Az alma nem a fa, így az Atya sem a Fiú. Ha az alma és a fa közötti különbségtétel nem lenne valóságos, mindkettőnek ugyanazt a nevet lehetne adni. Másfelől, ha az Atyát és a Fiút név szerint meg kell különböztetni egymástól , akkor nyilvánvaló, hogy ők nem azonosak. Áriusz számára ez azt jelentette, hogy ha az Atya Isten, akkor a Fiú nem lehet Isten ugyanabban az értelemben. Isteni lehet, de istenisége csak részleges vagy [az Atyáéból] levezetett."

Érdekes módon Jehova Tanúi a mai napig Arisztotelésznek a természeti világra érvényes logikájával érvelnek a Háromság ellen. A korai egyházatyák mindenesetre ugyanolyan erővel harcoltak a sokistenhit ellen, mint az arianizmus ellen, hiszen azt a sokistenhit egyik változatának tartották. Talán meglepő, de a Társulat állításaival szemben az arianizmus állt közel Plátón filozófiájához és a gnosztikus spekulációkhoz, nem a háromságtan. A platonista és a gnosztikus szemlélet nem tűri el azt a gondolatot, hogy az Isten emberré legyen, mert nem hiszi, hogy neki köze lehet a teremtett anyagvilághoz. Az ő véleményük szerint teremtette az – általuk eleve rossznak ítélt – anyagi világot a "demiurgosz", egy az Isten és az ember között álló, elsőnek teremtett, "isteni" lény. Velük szemben éppen a trinitáriusok védték az ősi bibliai hitet, hogy egyedül maga Isten a teremtő (1Móz 1:1, Ézs 44:24, 45:12 stb. vö. Jn 1:3, Kol 1:16-17). Az sem véletlen, hogy a késői római császárok inkább hajlottak az arianizmusra, hiszen hagyományosan önmagukat is félistennek, isteninek tartották. A trinitástant eleve sokkal nehezebb volt elfogadniuk, mert élesen szétválasztotta az egyetlen Teremtőt minden más teremtménytől.

Az Őrtorony Társulat a "Kell hinned a Háromságban?" c. pamflet 10. oldalán színes képmellékletével kívánja azt sugallni, hogy a háromságtan az egyiptomi és hindu istenhármasokból alakulhatott ki. Kérdés azonban, hogy az indiai (4) és kambodzsai (5) triádok mögött álló vallásosság nem volt-e térben túlságosan távol a kereszténységtől, ahhoz, hogy ennyire hathasson rá? Ugyanígy az i. e. 2. évezred egyiptomi (1) és babiloni (2) istenhármasai időben nem túl távoli, korai példák? A palmirai triád (3) ugyan i. sz. 1. századi, de három harcos férfialakot ábrázol, amelyek az eget és égitesteket szimbolizálnak. A kambodzsai "buddhista háromszemélyű istenség" (5) pedig négyarcú, a négy égtáj felé néz, és nem "istenséget", hanem buddhákat, megvilágosodott embereket ábrázol (a buddhizmus ateista vallás).

Ami magukat e vallásokat illeti, bár még az első keresztény századokban is működött az egyiptomi Ízisz-kultusz, lehetett-e az ilyen titkos misztériumvallásnak tényleges befolyása azokra a keresztényekre, akik írásaikban folyton kigúnyolták a görög, római és kis-ázsiai sokistenhívőket? Az ókori pogány istenhármasok mind három külön alakot ábrázolnak, mert három (vagy több) külön istenben és az istenek hierarchiájában hittek, sőt szinte mindegyiknek volt női párja, felesége és gyermeke is, tehát nem is "triádok" voltak, hanem csak a legfőbb istenek a sok isten közül.

Ami a középkori és modern európai háromarcú, de egyfejű torzókat (6, 7, 8, 9) illeti, megjegyzendő, hogy készítőik valóban áthágták az istenábrázolás tilalmát. Ugyanakkor a művészek elképzelése mögött csak a trinitástan (egy Isten három személyben) vallástörténeti szempontból egyedülálló gondolata állhatott, nem a sokkal egyszerűbben ábrázolható pogány isten(csoport)képek.

Amit meg a „későbbiségéről” mondasz, az meg azon túl, hogy téves, magadat vernéd pofán vele. Talán a kétkasztos tanról nem igaz, hogy „a Bibliába csak jóval később kezdték belemagyarázni, annak befejezése után”? Dehogynem, ezt csak a felekezeted második elnöke ötölte ki 1935-ben! Ennek még annyi történelmi előzménye sincs, mint az ariánizmusnak, hiszen az kétségtelenül létezett (és éppen ez a későbbi nézet, a 4. századi, az előtt nem voltak ariánusok), de kétkasztos megváltástant SOHA egyetlen keresztény vagy keresztény hátterű vallási közösség NEM vallott. Tudom, „egyre növekvő világosság” bla bla bla… de ugyanennyi erővel a háromságra nem lehetne ugyanezt alkalmazni, még ha fel is tennénk, hogy csak későbbi? :) Vagy ez az „új világosság” kifogás csak Brooklynt illeti meg? Egyébként a háromságtan vonatkozásában nem történ soha TUDATOS hamisítás, amit te felhoznál ide, az ún. Comma Johanneum, az egy tévedés folytán került be a szövegbe, és amint kétségek merültek fel az eredetiséggel kapcsolatban ki is vették. Ti mikor veszitek ki az ÚVF-ből azt a tengernyi hamisítást, amit bármely nyelvész, tudós, teológus észrevehet? Na, hát akkor ez ügyben illene hallgatni. Így ha ez [link] alapján nézzük a te logikádat, akkor pusztán ez bizonyítja az Őrtorony dogmáinak törvénytelen, hamis, és istenkáromló voltát, hogy ez a magát KIZÁRÓLAGOSAN kereszténynek tituláló felekezet „sötét szándékú hamisítói igyekezetek belemagyarázni a tiszta és érthető Bibliai igazságba”. Püff.