Keresztényeket nem zavarja hogy később hozzáadott versek vannak az Újszövetségben? Miért nem veszik ki?
Három részről biztosan tudjuk hogy nem szerepelnek a legrégebbi kéziratokban. Ezek: Mark 16:9-20, János 7:53—8:11, János 5:7-8.
Egyértelműen később lettek hozzáadva, nem részei az eredeti szövegnek. És ami a lényeg ezek a betoldott versek olyan lényeges információkat tartalmaznak amikre keresztények gyakran hivatkoznak. Például Márk evangéliumának végén szerepel hogy a hívőt úgy lehet felismerni hogy új nyelveken szól, mérget iszik és nem lesz baja és kézrátétellel gyógyítanak. Nyilván ilyenre egy keresztény sem képes ebből is látszik hogy hamisítás. Szintén Márk evangéliumának végén mondja Jézus a tanítványainak hogy világszerte terjesszék a vallást, ami ellentmond korábbi verseknek amikben Jézus azt mondja csak a zsidókhoz érkezett és a tanítványait is csak a zsidó néphez küldte.
János 8-ban pedig a házasságtörő asszony története szerepel, amire keresztények gyakran hivatkoznak de valójában meg sem történt.
A Biblia egyébként sem hiteles de azzal hogy köztudottan később betoldott részeket nem veszik ki, még inkább rontják a hitelességét.
"Nem, ők is egy hamis istenképben hisznek, mint ti, vagy mint a szintén monoteista Aton-kultuszú egyiptomiak."
Tudtommal a Jehova tanúi és az unitáriusok is egy és oszthatatlan Istenben hisznek ahogy a zsidók és a muszlimok. És te ezt nevezed hamis istenképnek? :) És mi szerinted az igazi istenkép? A kereszténység három istensége? :) A földön járkáló félig ember félig istenség Jézus? :)
"Az egyistenhittel semmi probléma nincs, a sok hamissággal van probléma, amit még azon felül tanított."
Mint például?
"Plusz lopta az egészet, saját maga nem túl sokat tett hozzá, csak átírta kicsit a zsidó-keresztény írásokat."
Ez hnazugság. Kezdjük ott hogy az iszlám minden keresztény alaptanítást elutasít és pogány tanításnak tart Jézus istenségétől a szentháromságon át Jézus megváltó haláláig. Az Ószövetséggel vannak közös történetek, de a Korán szerintiek sokkal logikusabbak, erkölcsösebbek, hitelesebbek. Így nyiulván a Korán szerinti az eredeti.
"Én biztos nem, de te hivatkozol rájuk állandóan, mint az igazság kimondói. Szóval tapsikolhatsz nekik, remélem tetszik neked, amit művelnek, noha nekem nem."
Nem, én csak azt mondom hogy a zsidók szerint a szentháromság hívő keresztények politesiták, bálványimádók. Ettől még nem lesz igazuk mindenben. Nem is éertem ez miféle logika részedől :) És ugye mindenki számára köztudott hogy keresztény világ nagyrésze támogatja Izraelt a muszlimok elleni népirtásban.
"Így van, te is gondolom a föld alól írsz már, s miközben folyamatosan írod keresztényellenes, uszító, provokatív és hazug hozzászólásaid, alulról szagolgatod az ibolyákat."
Ha rajtatok keresztényeken múlna és megtehetnétek, mi muszlimok jobb esetben koncentrációs táborban lennénk, rosszabb esetben egy tömegsírban.
"Ha rajtatok keresztényeken múlna és megtehetnétek, mi muszlimok jobb esetben koncentrációs táborban lennénk, rosszabb esetben egy tömegsírban."
Úgy mint a sok százezer keresztény örmény, akiket meggyilkoltatok. Csak hogy egy közelmúltbeli témát említsek. De ezek a bátor muszlimok az elmúlt hetekben is több tucat keresztényt brutálisan lemészároltak egyik afrikai régióban.
Állítasz valamit, de példák inkább ellentétjére vannak.
Arról nem is beszélve, hogy az iszlám égette fel régen a fél világot, nyugaton délről elfoglalták majd egész Ibériát, keleten Magyarország egy jelentős részét. A béke vallása. A halál békéjének vallása.
Mivel a Korán nem értelmezni próbálja a Szentháromság hanem elutasitja, emiatt nem varhatjuk el tőled, hogy igazat adj.
Mivel viszont a Korán elismeri Krisztust addig hogy jelentős Isten által sugalmazott próféta, emiatt nem veheti el egy Krisztus után jóval később született vallás azt a jogot, hogy mi keresztények Szűz Mária okán (ibn Maria) aki Szűzen szülte Krisztust hogy mi keresztények jóval közelebbinek gondoljuk Krisztust Istenhez mint ti.
Éppen akkor lenne balványimadás, ha Krisztus távol lenne Istentől.
De mivel rendkívül szoros a kapcsolat, a Szentlélek árnyékozta Szűz Máriát, éppen a hit erejével, Gábriel angyal hírére, aki Istentől hozta az üzenetet, emiatt nagyon szoros összefüggés van Krusztus, Szentlélek és a Fiú között.
Éppen Szűz Mária aki előtte közben és utána is Szűz maradt ő az aki bizonyítja Isten megbonthatatlanságát avval, hogy méhében fogadta a Szentlelket, akiből a Fiú lett.
De a Korán neked TILTJA, hogy ezeket a következtetésekig eljussál, emiatt meggyőzhetetlen vagy mert a Koran minden betűjének engedelmeskedsz.
Annyit megenged neked a Korán hogy Mária Fiának nevezd Krusztust, holott az apa szerint kellene elnevezni Krisztust nalatok. Hol van az apja, ki az apja? Isten az apja aki a Szentlélek által hozta létre Krisztzs fogantatását.
Ez elott azonban megáll a Koran nem gondolkozik tovább, ennek oka az, hogy a Szűzen maradt nő
nem opció, nem iszlám női példakép.
Miért nem mondod, emberek engem ugyan győzködhettek, de mivel a Korán nem engedi, - amúgy belekotnyeleskedik vallásunkba - emiatt mondhattok bármit én úgyis a Korannak hiszek.
Ezt miért nem írod le?
Mert akkor mindenki értené hogy nem szabad veled tovább erről a témáról beszélni. Lezartuk az ügyet. Mert európai észérvek nem használnak rajtad
"Úgy mint a sok százezer keresztény örmény, akiket meggyilkoltatok"
Egyrészt nem volt népirtás másrészt a szekurális ifjútörök mozgalom rendelte el az örmények kitelepítését. Az is érdekes hogy a keresztények által elkövetett jelenlegi népirtásra neked az reakciód hogy mi történt több mint 100 éve.
"De ezek a bátor muszlimok az elmúlt hetekben is több tucat keresztényt brutálisan lemészároltak egyik afrikai régióban."
Amit azok az iszlamista terrorszervezetek tettek amiket maguk a keresztények hoztak létre. Közben meg már 40 ezer áldozata van az Izrael által elkövetett népirtásnak amit a kersztény világ támogat.
"Arról nem is beszélve, hogy az iszlám égette fel régen a fél világot, nyugaton délről elfoglalták majd egész Ibériát, keleten Magyarország egy jelentős részét. A béke vallása. A halál békéjének vallása."
Tipikus állszent hazug keresztény reakció. A törökök és arabok nem égettek fel semmit, nem kényszerítették rá a legyőzött népekre az iszlámot. Ráadásul a magyar-török hábotút a magyarok kezdét. A magyar kiráylok akarták előbb 100 éven át leigázni a törököket. Utána pedig a keresztények az összes msuzlimot legyilkolták vagy elüldözték. Nyugat Európában nem is maradt őslakos muszlim, Kelet-Európában pedig alig. Az utosló európai népirást is keresztéynek követték el a muszlimok ellen, lásd Srebrenica. Akkor is a keresztény világ végignézte ahogy a keresztény szerbek koncentrációs táborokba zárják a muszlimokat majd legyilkolják.
"Az imám biztatasára ölnek. Ott tartanak ahol mi keresztények a középkorban. Mi fejlődünk ők nem."
Ne itt van egy újabb hazug keresztény. Az USA keresztény és a sokadik muszlim országot támadták meg.Eddig 2-3 millió muszlim haláláért felelősek de a keresztény behazudja hogy a muszlimok gyilkolnak.
"Mivel a Korán nem értelmezni próbálja a Szentháromság hanem elutasitja, emiatt nem varhatjuk el tőled, hogy igazat adj."
A Szentháromságot minden egyistenhívő kapásból elutasítja mivel az bálványimádás, politeizmus.
"Mivel viszont a Korán elismeri Krisztust addig hogy jelentős Isten által sugalmazott próféta, emiatt nem veheti el egy Krisztus után jóval később született vallás azt a jogot, hogy mi keresztények Szűz Mária okán (ibn Maria) aki Szűzen szülte Krisztust hogy mi keresztények jóval közelebbinek gondoljuk Krisztust Istenhez mint ti."
A próféták ugyanolyan közel vannak Istenhez. Nincs különbség köztük. Ráadásul ti nem közelebbinek gondoljátok Jézust Istnhez hanem egyenlővé teszitek Jézust Istennel ami bálványimádás.
"Éppen akkor lenne balványimadás, ha Krisztus távol lenne Istentől."
Ti egy embert imádtok Istenként ami bálványimádás.
"Éppen Szűz Mária aki előtte közben és utána is Szűz maradt ő az aki bizonyítja Isten megbonthatatlanságát avval, hogy méhében fogadta a Szentlelket, akiből a Fiú lett."
Ettől még nem lesz Jézus Isten. A pogány vallásokban is van hogy az apa istenség, az anya ember és szűz maradt az anya, a fiú meg félig istenség félig ember. Magyarul pogány tanítást vettek át a keresztények.
"De a Korán neked TILTJA, hogy ezeket a következtetésekig eljussál, emiatt meggyőzhetetlen vagy mert a Koran minden betűjének engedelmeskedsz."
Nem kell ehhez a Korán. Józan ésszel belegondolva is a szentháromság egy pogány tanítás. Sok pogány vallásban megvan ez a hármas istenség. És a zsidók, Jehova tanúi, unitáriusok akik ugye nem muszlimok szintén bálványimádásnak, politeizmusnak tartják a szentháromságot.
"Ez elott azonban megáll a Koran nem gondolkozik tovább, ennek oka az, hogy a Szűzen maradt nő nem opció, nem iszlám női példakép."
Te miről beszélsz? :) Egyrészt attól hogy Mária szűz maradt még nem lesz Jézus Isten, másrészt az iszlám szerint is Jézus apa nélkül született. Allah annyit mondott hogy legyél, és lett.
"Miért nem mondod, emberek engem ugyan győzködhettek, de mivel a Korán nem engedi, - amúgy belekotnyeleskedik vallásunkba - emiatt mondhattok bármit én úgyis a Korannak hiszek."
Komolyan azt hiszed hogy a pogány bálványimádás szentháromásgodat elfogadják az igazi egyistenhívők? Sem zsidók, sem Jehova tanúi sem muszlimok soha az életben nem fogadják el.
"Ezt miért nem írod le?
Mert akkor mindenki értené hogy nem szabad veled tovább erről a témáról beszélni. Lezartuk az ügyet. Mert európai észérvek nem használnak rajtad"
Nyugodtan magyarászkodhatsz de semmi esélye. Maguk a keresztények sem hiszik el. 20 év alatt Magyrországon a felére csökkent a keresztények száma. Nyilván mert látják az ilyen pogány hamisításokat a kereszténységben mint a szentháromság és otthagyják a keresztény vallást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!