Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztényeket nem zavarja...

Keresztényeket nem zavarja hogy később hozzáadott versek vannak az Újszövetségben? Miért nem veszik ki?

Figyelt kérdés

Három részről biztosan tudjuk hogy nem szerepelnek a legrégebbi kéziratokban. Ezek: Mark 16:9-20, János 7:53—8:11, János 5:7-8.


Egyértelműen később lettek hozzáadva, nem részei az eredeti szövegnek. És ami a lényeg ezek a betoldott versek olyan lényeges információkat tartalmaznak amikre keresztények gyakran hivatkoznak. Például Márk evangéliumának végén szerepel hogy a hívőt úgy lehet felismerni hogy új nyelveken szól, mérget iszik és nem lesz baja és kézrátétellel gyógyítanak. Nyilván ilyenre egy keresztény sem képes ebből is látszik hogy hamisítás. Szintén Márk evangéliumának végén mondja Jézus a tanítványainak hogy világszerte terjesszék a vallást, ami ellentmond korábbi verseknek amikben Jézus azt mondja csak a zsidókhoz érkezett és a tanítványait is csak a zsidó néphez küldte.


János 8-ban pedig a házasságtörő asszony története szerepel, amire keresztények gyakran hivatkoznak de valójában meg sem történt.



A Biblia egyébként sem hiteles de azzal hogy köztudottan később betoldott részeket nem veszik ki, még inkább rontják a hitelességét.



2024. jún. 7. 11:33
1 2 3 4 5 6 7
 31/67 anonim ***** válasza:
Mitől baj, hogy később toldották be? Lehet találtak több bizonyítékot később hiteles bizonyítékot ès úgy döntöttek, hogy ha több irat megemliti, akkor azokat betoldják. Mi evvel a baj????
2024. jún. 9. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/67 A kérdező kommentje:

A történetből nem az derül ki hogy hamisan vádolták. Azt írja rajtakapták. Jézus sem azt mondja hamisan vádolták az asszonyt hanem hogy ők is bűnösök, de ugye ez nem lehet kifogás a felmetésére mert korábban sem volt az.



"A keresztények a Szentháromságban hisznek. Nem vállalom, hogy ezt elmagyarázom neked. Ha a viszonylag egyszerű házasságtörő asszony történetét sem érted, a Haromságos Istent még kevésbé fogod."


Amint látod csak mellébeszélsz a házasságtörő asszony története esetében is. A szentháromság tanítása pedig méginkább ellentmondásos, értelmetlen és egyébként is bálványimádás.

2024. jún. 10. 08:42
 33/67 A kérdező kommentje:

"Mitől baj, hogy később toldották be? Lehet találtak több bizonyítékot később hiteles bizonyítékot ès úgy döntöttek, hogy ha több irat megemliti, akkor azokat betoldják. Mi evvel a baj????"


Mivel a legrégebbi kéziratokban amiket a leginkább hitelesnek tekintenek, nem tartalmazzák ezeket a részeket, biztosan nem lehetnek az eredeti szöveg részei.

2024. jún. 10. 08:43
 34/67 anonim ***** válasza:

Nem az vagyok, aki azt a választ írta amire te válaszoltál kedves kérdező. De bennem a válaszod felvet pár kérdést. Miért lenne ellentmondásos a Szentháromság? Az mindig is volt, van lesz. Már a biblia legelején megjelenik.


A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Ter 1,2


Már ott megjelenik a Szentlélek. Nem értem hogy mi ebben az ellentmondás. És miért bálványimádás? Nem egy kőszobor előtt borulunk le és imádjuk.


A Szentháromságot így tudnám elmagyarázni: van egy fa. Annak van gyökere, törzse és lombja. Mind a három különböző része a fának és különböző szerepet tölt be mégis mind a fa részei, egy fa. Így van az a Szentháromságnál is.

Atya, Fiú Szentlélek három Isteni személy, és mégis egyek.

2024. jún. 10. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/67 anonim ***** válasza:

Igen. A politeizmusban veszekedtek az Istenek. A Szentharomság az Atya három megnyilvánulása ami képtelenség hogy ellent mondjon saját magának.


A Biblia sem mond ellent önmagának ezért szent és Isten sugallta. Ugyanez a Szentlélek vezette Krisztust, amivel cselekedett, tanított. Mint mondta "Mindent elmondtam, amit Atyámtól hallottam."

2024. jún. 11. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/67 anonim ***** válasza:

"Mivel a legrégebbi kéziratokban amiket a leginkább hitelesnek tekintenek, nem tartalmazzák ezeket a részeket, biztosan nem lehetnek az eredeti szöveg részei."


Na és? Ez tudod olyan amikor a bíróság dönt minden adat birtokában lezárja az ügyet. Aztán néhány nap múlva egy teljesen hiteles tény befut. Mit tesz a biroság? Ujratárgyalja megvizsgálja a hitelességét és beveszik.


Így torténhetett evvel is. Tudod a bibliakutatók feltètelezik, hogy volt egy Q irat. Azaz Quelle, forrásirat. Egy gyűjteménye Krisztus cselekedeteinek. Beérkezett egy újra megtalált hiteles forrás és beépitették.


Az hogy valami règi az egy dolog, itt a hitelessègen van a hangsúly.

2024. jún. 11. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/67 anonim ***** válasza:

"de ugye ez nem lehet kifogás a felmetésére mert korábban sem volt az."


"Az vesse rá az első követ aki büntelen közületek. Erre gondolsz? Ez neked hol Krisztus felmentése?


Mivel senki sem dobta rá az elsö követ, ez azt jelenti, hogy bünös ne itélkezzen bűnös felett.


Ilyen tévedèseid miatt sem tudod értelmezni a Szentharomságot sem. Sajnos nem kaptál ilyen képességet.


Krisztus később menti fel, menj többet ne vétkezz.


Ha igaz hogy később toldották be, nem néztem utána, akkor ennek üdvtörténeti jelentősége van, hogy bűnbánattal helyrehozhatjuk bűneinket.


Nagyon fontos üzenet.

2024. jún. 11. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/67 A kérdező kommentje:

"Miért lenne ellentmondásos a Szentháromság? Az mindig is volt, van lesz. Már a biblia legelején megjelenik."


Nincs ilyen a Bibliában hogy szentháromság. Bibliaszakértők szerint az első keresztények nem is hittek ilyesmiben. Ez egy későbbi hamisítás a kereszténységben.



"Nem értem hogy mi ebben az ellentmondás. És miért bálványimádás? Nem egy kőszobor előtt borulunk le és imádjuk."


A Tízparancsolat kimondja hogy senkit ne imádj aki a földön jár. Ha ti az ember Jézust imádjátok akkor az bálványimádás. Mindezt úgy hogy Jézus sosem mondta hogy ő Isten. Nincs ilyen vers a Bibliában. És a Biblia szerint akik látták személyesen Jézust, nem nézték Istennek pedig sok ezer ember látta.



"Atya, Fiú Szentlélek három Isteni személy, és mégis egyek."


A Biblia szerint az Atya, Jézus és szentlélek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek és alá fölé rendeltség van közöttük. Ha azt mondjátok mindhárom Isten, akkor ez azt jelenti három külön istenségben hisztek ami politeizmus, bálványimádás.

2024. jún. 11. 10:03
 39/67 A kérdező kommentje:

"A Biblia sem mond ellent önmagának ezért szent és Isten sugallta. Ugyanez a Szentlélek vezette Krisztust, amivel cselekedett, tanított. Mint mondta "Mindent elmondtam, amit Atyámtól hallottam."


Azt írj a Biblia a szentlélekről hogy küldték. Hogy lehet Istent ide oda küldeni? Meg azt is írja a Biblia hogy a szentlélek csak azt mondja amit hallott. Milyen Isten az aki még beszélni sem tud magától? Szóval simán bizonyítható hogy a Szentlélek nem Isten. Jézus esetében is számtalan bizonyíték van arra hogy nem Isten.



"Na és? Ez tudod olyan amikor a bíróság dönt minden adat birtokában lezárja az ügyet. Aztán néhány nap múlva egy teljesen hiteles tény befut. Mit tesz a biroság? Ujratárgyalja megvizsgálja a hitelességét és beveszik."


A bíróság ebben az esetben megállapítaná hogy ezek a versek későbbi betoldások tehát hamisítás. Ha nem is a bíróság de minden Bibliaszakértő már megállapította.



"Így torténhetett evvel is. Tudod a bibliakutatók feltètelezik, hogy volt egy Q irat. Azaz Quelle, forrásirat. Egy gyűjteménye Krisztus cselekedeteinek. Beérkezett egy újra megtalált hiteles forrás és beépitették."


A Q irat pont azt bizonyítja hogy a jelenlegi kéziratok nem hitelesek, volt legalább egy korábbi kézirat ami nem maradt fenn.



"Az hogy valami règi az egy dolog, itt a hitelessègen van a hangsúly."


Ezeket a legrégebbi kéziratokat tekintik a keresztények a leghitelesebbeknek amikben nem szerepelnek az említett versek.

2024. jún. 11. 10:13
 40/67 anonim ***** válasza:

"Bibliaszakértők szerint az első keresztények nem is hittek ilyesmiben. Ez egy későbbi hamisítás a kereszténységben."

A szakértők szerint pont hittek, Jézus istensége már a korai apostoli atyáknál is egyértelműen megjelenik. Csak maga a fogalom megalkotása későbbi.


"A Tízparancsolat kimondja hogy senkit ne imádj aki a földön jár. Ha ti az ember Jézust imádjátok akkor az bálványimádás."

Akkor Istent imádni is bálványimádás, mivel megjelent Ábrahámnak, meglátogatta Isten, tehát a földön járt.

Amúgy ennél nagyobb ökörséget ritkán olvasni, mint írtál :) Na ez azért már egy szint. Amúgy a földön nem járó angyalok akkor szerinted imádhatók, mekkora egy bálványimádó vagy.

2024. jún. 11. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!