Keresztényeket nem zavarja hogy később hozzáadott versek vannak az Újszövetségben? Miért nem veszik ki?
Három részről biztosan tudjuk hogy nem szerepelnek a legrégebbi kéziratokban. Ezek: Mark 16:9-20, János 7:53—8:11, János 5:7-8.
Egyértelműen később lettek hozzáadva, nem részei az eredeti szövegnek. És ami a lényeg ezek a betoldott versek olyan lényeges információkat tartalmaznak amikre keresztények gyakran hivatkoznak. Például Márk evangéliumának végén szerepel hogy a hívőt úgy lehet felismerni hogy új nyelveken szól, mérget iszik és nem lesz baja és kézrátétellel gyógyítanak. Nyilván ilyenre egy keresztény sem képes ebből is látszik hogy hamisítás. Szintén Márk evangéliumának végén mondja Jézus a tanítványainak hogy világszerte terjesszék a vallást, ami ellentmond korábbi verseknek amikben Jézus azt mondja csak a zsidókhoz érkezett és a tanítványait is csak a zsidó néphez küldte.
János 8-ban pedig a házasságtörő asszony története szerepel, amire keresztények gyakran hivatkoznak de valójában meg sem történt.
A Biblia egyébként sem hiteles de azzal hogy köztudottan később betoldott részeket nem veszik ki, még inkább rontják a hitelességét.
#51
A valódi egyistenhívő gondolom itt azt jelenti, hogy akit a muzulmán provokátor annak tart.
A keresztények pedig nem tartják annak, hogy háromszemélyű egy Istent imádnak. Azt is kétlem, hogy úgy általában a zsidók annak tartanék, de majd biztos linkelsz egy két youtube videót, amiben pár rabbi elmondja a véleményét, amit persze az egész zsidóságra vonatkoztatsz.
Ha annak tartanák, akkor főrabbik nem vettek volna részt ökumenikus imákon például katolikus templomban.
Kérdezz meg egy Jehova tanúját vagy unitárius. Azt fogják mondani hogy hogy szentháromság bálványimádás, politeizmus. Igen, a youtube is tele van olyan videókkal amiben rabbik mondják el hogy a szentháromsághívő keresztények bálványimádók.
Sőt olyan zsidók is vannak akik azt mondják a Tóra szerint a szentháromság hívő keresztényeknek halálbüntetés jár. Az alábbi videóban az izraeli hatóság megállít néhány keresztényt. Valószínűleg misszionáriusok az USA-ból mert kiderül a keresztény vallást terjesztenék. Az izraeli katonák és egy civil nem engedi hogy a kereszténységről beszéljenek, majd azt mondja a zsidó férfi hogy a Tóra szerint halálbüntetés jár a keresztényeknek mert bálványimádók.
Miért kérdezzek meg kereszténységből kiszakadsz szektákat? Ebből az egyik meghamisította a saját Biblia fordítását, a másik szimplán elutasítja, például szerintük Jézus nem szűztől született. Így legalább annyira hiteltelenek nekem, mint a hamis próféta követői, ti.
Így van, vannak ilyen zsidók és ők éljenzik legjobban a gázai pusztítást. Jól egymásra találtatok, ehhez szívből gratulálok neked.
"Miért kérdezzek meg kereszténységből kiszakadsz szektákat? Ebből az egyik meghamisította a saját Biblia fordítását, a másik szimplán elutasítja, például szerintük Jézus nem szűztől született."
Lehetséges hogy így van de ők legalább egyistenhívők. Ti szentháromsághívők viszont még ezt sem tudtátok megerőzini Jézus tanításából. Igazából a szentháromsághívők az ókori pogány vallások folytatásában hisznek.
"Így legalább annyira hiteltelenek nekem, mint a hamis próféta követői, ti."
Mohamed próféta tiszta egyistenhitet tanított. Mi ezzel a probléma? Hihetőbb számodra a három istenség és az emberek között járkáló félistenség Jézus aki senkit nem tud meggyőzni és a nagy semmiért öleti meg magát?
"Így van, vannak ilyen zsidók és ők éljenzik legjobban a gázai pusztítást. Jól egymásra találtatok, ehhez szívből gratulálok neked."
Ti keresztények találtatok a cionista zsidókra. A keresztény világ támogatja Izraelt a palesztinok kiirtásában. Nem véletlen mivel a keresztények szent könyve is az Ószövetség ami a más vallásúak kiirtását parancsolja. Ha a keresztény világ nem támogatná Izraelt, nem tehetné meg ezt a népirtást. Szóval magadnak gratulálj. Igazából ti kersztények ugyanazt teszitek mint az elmúlt 2 ezer évben. Legyilkoltok másokat akik nem a ti három istenségetekben hisznek.
"Lehetséges hogy így van de ők legalább egyistenhívők."
Nem, ők is egy hamis istenképben hisznek, mint ti, vagy mint a szintén monoteista Aton-kultuszú egyiptomiak.
"Mohamed próféta tiszta egyistenhitet tanított. Mi ezzel a probléma?"
Az egyistenhittel semmi probléma nincs, a sok hamissággal van probléma, amit még azon felül tanított. Plusz lopta az egészet, saját maga nem túl sokat tett hozzá, csak átírta kicsit a zsidó-keresztény írásokat.
"Ti keresztények találtatok a cionista zsidókra."
Én biztos nem, de te hivatkozol rájuk állandóan, mint az igazság kimondói. Szóval tapsikolhatsz nekik, remélem tetszik neked, amit művelnek, noha nekem nem.
"Igazából ti kersztények ugyanazt teszitek mint az elmúlt 2 ezer évben. Legyilkoltok másokat akik nem a ti három istenségetekben hisznek."
Így van, te is gondolom a föld alól írsz már, s miközben folyamatosan írod keresztényellenes, uszító, provokatív és hazug hozzászólásaid, alulról szagolgatod az ibolyákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!