Milyen az ateisták világképe?
Illetve még egy kis kiegészítés, mert úgy látom ezzel is problémád van:
Attól, hogy valami logikus (vagy legalábbis annak tűnik), még nem lesz tudományos. A logika tudományos. A tudomány használja a logikát, hogy következtessen. De a következtetés is, csak és kizárólag tudományos eredményekből történik, nem a "józan paraszti ész" logikájával.
Ez nem egy szemtől szembeni vitaműsor, nem volt az, soha nem is lesz az!
Az interneten indítottad, nem hívtál meg senkit egy valós térbeli helyszínre. Innentől az írásbeli dialektika szabályai vannak érvényben (ettől pedig normális ember nem fog eltérni, "közös" megegyezéses alapon sem)!
Itt nem nagy képeket, meg logikai levezetéseket kell bizonyítani, hanem a tényeket és állításokat.
Hogy ebben kicsit segítsek, hogy miről is van szó:
A műveleti sorrend:
-1. állítás/logikus következtetés (még ha össze is lettek vonva egy mondatba, a különböző részegységek, külön állítások)
-2. állítás külső forrású bizonyítéka (ezt elolvasni és megérteni a másik fél feladata, nem kell saját szavakkal magyarázni)
-3. ellenállítás/cáfolat
-4. ellenállítás külső forrású bizonyítéka (ezt elolvasni és megérteni a másik fél feladata, nem kell saját szavakkal magyarázni)
Ez jelenleg így nézett ki:
Állítás (kérdező): "Tudományos tény, hogy kódrendszer nem jöhet létre magától, a számítógépes kódhoz hasonlóan." [Ez 3 állítás volt. 1, hogy nem jöhet létre magától. 2, hogy ez a tudomány álláspontja. 3, hogy a számítógépes kódok alapul vétele ehhez megfelelő.]
Bizonyítás (kérdező): Ez sajnos még nem történt meg.
Ellenállítás (válaszolók): "Nem ez a tudományos álláspont, létrejöhet magától, a számítógépes kód nem megfelelő analógia."
Bizonyítás (válaszolók): Arra, hogy nem ez a tudományos álláspont, maguk a linkek és a tanulmányok a bizonyíték, ezek tudományos szakcikkek, a tudomány ezeket ismeri el.
Ezzel összekötve, a második állításra, hogy létrejöhet magától kódrendszer, a fentebb említett tanulmányok eredménye a bizonyíték. Mindegyik linkelt kutatás eredménye az, hogy kód, de akár kódrendszer maga is, kialakulhat magától.
Azt pedig, hogy a számítógépes kódokat és kódrendszereket nem megfelelő hasonlatként használni, 4 tanulmány taglalja, 1 pedig csak kicsit kitér rá, a linkelt cikkek közül.
"Csak hogy haladjunk, nézzünk meg egyet abból amit linkeltek. Például:
Self-organisation and living systems: Is DNA an 'artificial intelligence'?
Kérdés ez miért bizonyítja hogy nem teremtett a világ?"
Kicsit késve írtam meg a #471-et, így nem tudhattad hogyan működik egy írásban történő vita, de akkor mégegyszer:
Próbálj meg nem szalmabábozni!
Az a cikk arra volt, hogy kód és/vagy kódrendszer jöhet-e létre magától vagy sem.
MINDEN állítás amit teszel a "nagy" témakörben (világ teremtett-e vagy sem) egy KÜLÖN állítás, amire KÜLÖN fogsz cáfolati bizonyítékokat kapni. Ez pedig nem fog - a tudományos vita szabályainak megfelelően - megváltozni.
Kérdező, igen, az a te hibád hogy ha bevallottan nem is érted a témába vágó tudományos kutatásokat, és így próbálod hazugságnak beállítani.
Például az általad linkelt DNS-es cikknél sem sikerült értelmezned, hogy az értelemszerűen a "DNS kód nem jöhet létre magától" állítasod tudományos cáfolata, nem a világ teremtettségéé? És ennyi hozzá nem értéssel okoskodsz a tudományosságról?
"Tegyük fel én nem értem a cikkek tartalmát. Akkor miért nem magyarázzátok el hogy mi ezekben a bizonyíték ha ti értitek?"
Gyakorlatilag erre vannak a cikkek absztraktjai. Ha azokat nem érted, akkor a saját témába vágó képzettséged az akadály, annál egyszerűbben ugyanis konkrétan nem igazán lehet megfogalmazni egy-egy kutatás mibenlétét és eredményét.
Kérdező, ha valaki például olyat mondana neked hogy mondjuk a szabad akarat teológiai lehetetlenség, és bármit idéznél a Koránból, bármilyen teológiai eszmefuttatást linkelnél, csak rávágnám mindre hogy az nem bizonyíték, mert nekem nem az. Mit gondolnál rólam?
Na ha megfordítjuk a dolgot, és te valamiről azt állítod, hogy tudományos tény, és mindegy hogy milyen tudományos bizonyítékokat linkelünk az ellenkezőjéről, csak rávágod mindre hogy nem bizonyíték, és mindezt csak azért mert te vagy aki még a tanulmányok egyszerű magyarázatát, az absztraktját sem tudod értelmezni, na vajon rólad mit gondolhat bárki aki otthon van tudományos témában?
471-es, ez tömény mellébeszélés ami nem érdekel. A lényegi részre reagálok.
"Bizonyítás (válaszolók): Arra, hogy nem ez a tudományos álláspont, maguk a linkek és a tanulmányok a bizonyíték, ezek tudományos szakcikkek, a tudomány ezeket ismeri el. "
Ez egyike sem bizonyíték arra hogy a világ nem teremtett. Nem is ez a célja egyiknek sem.
"Ezzel összekötve, a második állításra, hogy létrejöhet magától kódrendszer, a fentebb említett tanulmányok eredménye a bizonyíték. Mindegyik linkelt kutatás eredménye az, hogy kód, de akár kódrendszer maga is, kialakulhat magától."
Ez pedig egyszerűen nem igaz. Mondjuk nem árt tisztázni nálatok mit jelent a magától. Mindenesetre egy olyan világban amit fix természeti törvények szabályoznak, semmi nem jöhet létre magától.
"Az a cikk arra volt, hogy kód és/vagy kódrendszer jöhet-e létre magától vagy sem.
MINDEN állítás amit teszel a "nagy" témakörben (világ teremtett-e vagy sem) egy KÜLÖN állítás, amire KÜLÖN fogsz cáfolati bizonyítékokat kapni. Ez pedig nem fog - a tudományos vita szabályainak megfelelően - megváltozni."
Le vagy maradva. Mikor az RNS-ről volt szó már megbeszéltük hogy nem magától jött létre. Ugye egyszer létrejött az őslevesben, majd pedig laboratóriumi környezetben megpróbálták létrehozni az ősleveset, az akkori környezetet és így is létrejött. Ez azt jelenti hogy nem spontán jött létre hanem a megfelelő körülmények esetén mindig létrejön tehát ez szabályszerű. szóval kód és/vagy kódrendszer nem jöhet létre magától.
#477
Tehát amikor megkapod a tudományos cáfolatot és bukod a vitát, marad az hogy letagadod a tényeket. Gratulálok, büszke lehetsz magadra...
"Kérdező, igen, az a te hibád hogy ha bevallottan nem is érted a témába vágó tudományos kutatásokat, és így próbálod hazugságnak beállítani. Például az általad linkelt DNS-es cikknél sem sikerült értelmezned, hogy az értelemszerűen a "DNS kód nem jöhet létre magától" állítasod tudományos cáfolata, nem a világ teremtettségéé? És ennyi hozzá nem értéssel okoskodsz a tudományosságról?"
Na, hát akkor magyarázd el a cikk tartalmát és hogy miben cáfol engem. Persze tudom hogy ilyen nem fog történni. Aki értelmes vita helyett csak személyeskedik az nincs azon az értelmi szinten hogy ezt megtegye.
"ami nem érdekel. A [...] részre reagálok"
Na ebből derült ki, hogy te nem tudományos vitát csinálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!