A természeti törvények miért nem bizonyitják, hogy a világunk teremtett?
Kiváncsi vagyok, hogy mit gondolnak erről a valláskritikusok.
(Senkit nem pontozok le)





"Márpedig fentebb igazoltam, hogy a kategóriák nem magyarázhatóak természeti törvényekkel, csakis tudatos komponens által."
Ha ezt hiszed és tényleg igazad van, hol a Nobel-díjad?





"a természeti törvényeket kivételként kezeled"
Várom az alternatív, és MŰKÖDŐ elméleted.
Az ALAP természeti törvények pedig azért kivételek, mert ezek a mi világunkban abszolút és megváltoztathatatlan kategóriák. Lehet, hogy egy másik világban, vagy a világok között néhány törvény másképp működik, de erről egyelőre nincs tudomásunk, így foglalkozni sem tudunk vele, maximum találgatni.
Az viszont halálbiztos, hogy működő törvények nélkül semmiféle célszerű dolog nem létezhet, még szellem sem.
Semmilyen körülmények között sem.
Erre te sem tudsz mást mondani, hiába prüszkölsz ellene.










"azok a szabályok hogyan léteztek önmagukban, ha nem létezett még az anyag, aminek működését szabályozzák?"
Az alap törvények anyagtól függetlenek.
Ugyanúgy, mint hogy az 1+1=2 akkor is, ha még nem is létezik semmi, amit számolhatnál.










Titus: Valahonnan valami jött, tehát csakis teremtve lehetett, mert jelenleg nincs másik válaszunk rá.
Ignoranciából fakadó érvelési hiba.
Plusz nem kellene abszolútokkal dobálózni, amikor folyton próbálsz a bizonyítás alól kibújni és még "csalsz" egy keveset is hozzá.





"Mi is a különbség? A fizika törvényei előírják, hogy egy adott szögben adott sebességgel kilőtt ágyúgolyónak milyen röppályán kell haladnia. Onnantól, hogy egy adott elméletet jóslatra használsz, a törvény előíróvá válik. Úgyhogy ahelyett, hogy mindent megkérdőjelezel, ideje volna állítani is valamit, mert azelől eddig mindig kifaroltál. Szóval definiáld, hogy mi a különbség leíró és előíró törvény között."
Oké. Akkor azonban senki nem képes gyilkosságot elkövetni mert a törvények kimondják hogy tilos gyilkolni. Tehát akkor innentől senki nem képes lopni, csalni, gyilkolni, stb. Vagy mégis? Akkor mégse ugyan olyan a két törvény?????
Akkor most melyik?
Mikor te is értetlenkedsz ezen a kérdésen akkor komolyan felmerül bennem hogy a kérdező is te vagy.
"Nem kell elindítania semmit. A tudatban az idő nem úgy létezik, mint az értelmezésben, hanem a teljes idő egyszerre létezik, nincs múlt, jelen, meg jövő. Nincs egy kijelölt időpillanat, ami lassan halad az idővonalon velünk együtt. Mi belülről figyeljük az időkoordinátát, az viszont felülről néz rá, mint mi, amikor grafikont nézünk."
De el kell indítania. Létre kell hoznia a világot.
A te felvetésedben van a semmiben egy valami ami tudatosítja hogy ő ott van és hogy hogyan működik, egyebek. Azonban nincs anyag, se idő, se semmi más.
De hogy hozza létre a tudat a világunkat és minden mást ha nincs értelme, érzelme ami arra sarkalja hogy elindítja ezt a folyamatot. Mit ér ez a tudat ha nem csinál semmit? Olyan mintha nem is lenne.
Amit eddig felvázoltál ezzel a tudattal az pont azt bizonyítja hogy nincs. Mert semmi szerepe, semmi feladata, nem csinál az égvilágon semmit. Nem lehet érzékelni, mérni, nem képes semmi. Egy semmi.
"Hogy a filozófia fontosabb-e vagy a tudomány, az egy filozófiai kérdés, tehát a válasz az, hogy a filozófiai fontosabb, mint a tudomány, hiszen ez a kérdés filozófiailag eldönthető, tudományosan meg nem."
Ez hibás. Feltételezed hogy ennek a kérdésnek az eldöntése fontos. Azonban attól még hogy ezt a kérdést nem tudod megválaszolni tudományosan (szerinted) attól még ez nem lesz egy lényeges dolog.
Rengeteg FONTOS kérdés van amire valódi választ ad a tudomány. Rengeteg teljesen lényegtelen kérdésre meg mese választ ad a filozófia.
Egyébként a tudomány megválaszolhatja ezt a kérdést úgy ha összegzi a filozófia eredményeket és a tudományos eredményeket.
" Pedig a természeti törvényeket megelőzi valami, és ez pedig a kategóriák, amik között fennállnak. "
"ugyanis valójában a kvarkok és a kvantum-hipergráf is kategóriák, "
Milyen kategóriákról beszélsz pontosan?
"ami a jelek szerint csatolódik a tudattal."
Milyen jelek szerint?





"Az alap törvények anyagtól függetlenek."
Es ezt az alapjan jelented ki, hogy... Mi alapjan is? Milyenek azok a torvenyek, amelyek nem alap torvenyek, melyek azok?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!